Az első Ukrajnában elesett katonák koporsói már elkezdtek megérkezni Oroszországba. Az egyikben Jurij Duskin holteste fekszik. A Der Spiegel német hírmagazin tudósítója ott volt az orosz katona temetésén.

 A cinkkoporsót az egyetem bejárati termében ravatalozták fel. Rajta a fehér, kék és piros színű orosz lobogó valamint egy olíva zöld katonai sapka. Jurij Duskin az orosz hadsereg őrvezetője volt. Az ukrajnai harcokban halt meg tüzérségi tűz következtében, olvasható a teremben kifüggesztett feliraton. Duskin 23 évesen vesztette életét. A koporsó mellett összehajtható széken édesanyja Olga ül, kezében fia fotójával. Ezen egy fiatalembert láthatunk egyenruhában egyenesen a kamerába néző szemekkel, kissé elálló fülekkel, keskeny arccal. Csend van az insai egyetem előcsarnokában. Néha szipogást hallani, vagy a nehéz bejárati ajtó nyílását, ha rokonok, ismerősök, barátok érkeznek. A gyászolók koszorúkat és virágokat helyeznek a koporsó mellé, amelyben Jura fekszik, majd megölelik a gyászoló szülőket. Mihajil az apa a koporsóra teszi a kezét és hosszasan rajta hagyja, mint aki nem is akarná elengedni. A holtestet éjszaka hozták Duskin szülővárosába, amely 740 kilométerre fekszik délkeltre Moszkvától, az uljanovski kormányzóságban. Úgy mesélik Duskin egy becsapódó tüzérségi lövedék szilánkjától halt meg, amely a fejébe fúródott. Jura több tízezer társával együtt Vlagyimir Putyin parancsára vonult be Ukrajnába február 24-én a háború első napján. A hadműveletet Oroszországban nem szabad háborúnak hívni, hanem csak „különleges műveletnek”.  Öt hete folynak a harcok Ukrajnában egyre több áldozatot szedve civilek és katonák között egyaránt. Egyre több koporsó érkezik haza Oroszországba. Ezekről többnyire a helyi médiában és VKontakte nevű közösségi hálón megjelenő gyászhírekből lehet értesülni. Szamarában 1000 kilométerre délkeletre Moszkvától a Volga folyó mellett egy gimnáziumi tanárnő írta: „Ma veszünk végső búcsút Ivan Frolovtól, aki a katonai és polgári kötelessége teljesítése közben vesztette életét az ukrajnai különleges bevetés során. Vanja, az egész gimnázium emlékezni fog rád!” Egy szentpétervári internetportálon az alábbi olvasható: „Katonai szolgálata közben honfitársunk Szergej Szolovjev főtörzsőrmester hősies körülmények között életét vesztette. Hazafi volt, aki becsülettel szolgálta hazáját. Halála tragédia rokonainak, ismerőseinek, Podposje összes lakójának.” Több száz ilyen gyászjelentés jelent meg eddig és minden nap újak látnak napvilágot. Mennyi orosz katona vesztette eddig életét Ukrajnában senki sem tudja. Oroszországban büntetendő más adatot közölni, mint a hivatalos szám. A védelmi minisztérium szerint eddig 1351 orosz katona halt meg. Szergej Krivenko a „Polgár. Hadsereg. Jog.” nevű emberjogi szervezet vezetője szerint a nyilvános adatokból valóban ennyire lehet következtetni. De ez csak az alsó határ. Krivenko viszont több ezer halottat sejt. Meg kell vizsgálni az eltűnt katonákat is. „Nem lehet tudni ki esett fogságba és ki a halott.” – mondja az aktivista, aki 20 éve az orosz katonák sorsával foglalkozik. A NATO 7000 orosz katona haláláról beszél, Kijev még ennél is többről. Az ismert emberjogi aktivista, az orosz Katona Anyák Szövetségének vezetője Valentina Melnikova egy orosz újságnak adott interjújában az ukrán számokat tartotta a legreálisabbnak. A Der Spiegellel viszont nem akart beszélni, mert szerinte a külföldi médiával való kapcsolat ezekben az időkben veszélyes. A hatályos orosz jogszabályok szerint, aki célzottan katonai adatokat gyűjt, megoszt, és emellett külföldről támogatást kap szigorúan büntetendő. Az orosz titkosszolgálat az FSB világossá tette betartatja a jogszabályt. Nem csak az orosz csapatok adatai esnek a törvény hatálya alá, hanem a hangulatukról szóló beszámolók is. Krivenko szervezetét már külföldi ügynöknek nyilvánították. A honlapukat eltávolították az internetről, pedig a háború első hetében több százan keresték meg a szervezetet katonák hozzátartozói. „Mi csak tanácsot tudunk adni, de megvédeni mindenki csak magát tudja.” – mondja Krivenko. Felesleges a katonai ügyészséghez fordulni, vagy a hatóságokhoz, mert gyakran megtagadják a segítséget. Sokan a „nagy hallgatásról” beszélnek. „Anyák megkapják fiúk kitüntetését és valami pénzt, cserébe hallgatnak. Nem mernek beszélni. Mindenki fél.” – írja egy nevét elhallgatni kívánó aktivista.

Insában két napig vehettek búcsút Duskin őrvezetőtől. A településen 17 ezer ember él, amely egy ezüstszínű Lenin szoborral meg egy fafeldolgozó üzemmel büszkélkedhet. Mint sok más orosz kisváros Insa is folyamatosan veszti el lakóit. Talán ezért is az önkormányzat gondoskodott Duskin temetéséről. Így az emberek lehetőséget kaptak a búcsúra. Maga Uljanovszk kormányzója is eljött, és egy rózsát helyezett a koporsóra gyászbeszédében pedig nagy veszteségről beszélt. A település vezetője hősnek nevezte az elesett katonát, aki az életét áldozta a békés életért és munkáért. A veteránok képviselője azt mondta: „Az őrvezető a legrosszabb dolog, az ukrán nacionalizmus ellen harcolt, ami az oroszok legádázabb ellensége. A lövedék, amely Duskin életét elvette, mindanyiuknak volt szánva”. A szakiskola, ahol a fiatalember a gépkocsi szerelő képesítését szerezte egy hazafias, történelmi és katonai kiállítással akar az egykori tanulójára emlékezni. Más városokban és településeken az elesett katonákról utcákat akarnak elnevezni.  Oleg Dibrov, Duskin egyik gyermekkori barátja sokáig állt a koporsó mellett. Hét éves korukban ismerték meg egymást. Sokat játszottak együtt és jó pár autót közösen bütyköltek meg. Dibrov nagydarab férfi, most egyedül áll az egyetem fehér oszlopos bejárata előtt, cipője mellett pocsolyába gyűlik az olvadó hó. A márciusi nap elolvasztja a még megmaradt hófoltokat. Idegesnek tűnik. Külföldi újságírók ritkán jönnek a városba. A barátja egy jobb életről álmodott, önálló otthonról - meséli. Ezért is hosszabbította meg három évvel katonai szolgálatát, és ezt újra meg akarta tenni. Duskin sofőr volt egy tüzérségi alakulatnál. Dibrov, mint autószerelő szintén a hadseregben akart elhelyezkedni, de egészségi problémák miatt elutasították. Most egy szupermarketben pénztárosként dolgozik. Jurával ez év januárjában találkozott utoljára. A barátja szabadságon volt a szüleinél. Jura mindig pozitív személyiség volt, megbocsátó típus. Azt mondta, ha meg kell halnia, akkor ez a sors jutott neki. Egyet ígértetett meg Dibrovval, hogy halála esetén gondoskodjon szüleiről. Férfi itt megakad és mereven nézi a lábánál az olvadó havat. Olvasott itt a régióban más elesett katonákról is. „Senki sem tudja, mi van a politikusok fejében. A fiúk meghalnak, mi pedig itt maradunk.” – jegyzi meg halkan. Dibrov egyébként támogatja Putyin politikáját. Szerinte az elnök „okos vezető”. Azt mondja a helyzet ellentmondásos. „Valakinek különleges hadművelet, másoknak pedig más...” Nem fejezi be a mondatot. Arra a kérdésre milyen hosszan tart ez az egész, azt mondja, Isten tudja. „Azt hiszem a nácikat, és  ezalatt a nacionalistákat értem le fogjuk győzni.” Volodimir Zelenszkij, mivel olyan náci egységeket támogat, mint az Azov ezred, maga is náci – teszi hozzá. Dibrov ezzel az állami televízió talkshowjának műsorvezetőjét idézi, aki minden nap kemény szavakkal bírálja Zelenszkij elnököt kizárólag az Azov regiment miatt. Ez a harci egység 2000 főből áll, többnyire jobboldali radikálisokból és része az ukrán nemzeti gárdának. Az egységet használják az ukránok lejáratására. A VKontakte profiljában Dibrov nagy „Z”-t használ szülőhelye Insa nevében, InZa-nak írva. Ezzel fejezi ki szolidaritását a harcolókkal, akiknek a járművein ez a betű szerepel. A „Z” betű nemcsak Putyin Ukrajna ellenes háborújának szimbóluma lett, hanem egyben Putyin Ukrajna politikájának támogatását is kifejezi. Insa lakói nem régen a városházára egy nagy „Z”-vel díszített orosz zászlót raktak ki. Az eseményről a videót közzé tették a közösségi médiában. Insa vasúti csomópont is. Nyugatot a kelettel köti össze. Általában éjszaka suhannak át a nyugatra tartó katonai szerelvények. Egy ilyennel ment el Duskin is Ukrajnába - mondja Dibrov. „Még Belorusszia felé menet a hadgyakorlat idején telefonált. Kétségei voltak, hogy ez csak gyakorlat marad”. Február 23 –án Dibrov barátja még küldött egy rövid SMS-t, miszerint a gyakorlatnak vége, visszatérnek a kaszárnyába. „Megpróbáltam hívni, de a telefonja ki volt kapcsolva, a VKontakte profilját pedig törölték.” Duskin már nem volt elérhető.                                   

Insa központjában a buszpályaudvarnál áll egy terepszínű óriásplakát rajta nagy „Z” betűvel alatta a felirat: „A mieinkért!”. A városban többnyire az idősebbek támogatják Putyin Ukrajna ellenes háborúját. „Én teljes mértékben mellette vagyok!” – mondja az 56 éves Jelena, aki kérte csak a keresztnevét említsük meg a cikkben. Azt meséli komoly vitája volt az ukrajnai Sumyban élő ismerőseivel. „Én megértem, hogy most nehéz nekik, de nyolc éven keresztül kínozták a dombasziakat, gyerekeket bombáztak le. Ennek véget kellett vetni.” Természetesen vannak veszteségek az orosz oldalon teszi hozzá, de ezt az áldozatot meg kell hozni az ukrán nácik elleni harcban. Putyin hadművelete elkerülhetetlen volt, hallani mindenfele Insában, ahogy az állami televízió műsoraiban is. A közvélemény kutatók szerint a többség Putyint támogatja. A fiatalok viszont szkeptikusak. „Senkinek nincs szüksége erre a háborúra.”- mondja egy 18 éves, akinek nyáron kell majd bevonulnia. Arra a kérdésre, hogy fél-e, azt feleli: „Mit tudok tenni? Nincs választásom!” Artur 26 éves és ellene van a vérveszteségnek és a háborúnak. „Nem áll a hatalmunkban ellene tenni.” A városban mindenfelé látható „Z” betűket igyekszik nem észrevenni. Később sokadmagával részt vesz Duskin gyászmenetén. Körülbelül 300 ember gyűlt össze, hogy végső búcsút vegyen a fiatalon meghalt katonától. Fiatalok emelik a vállukra a koporsót, hogy a halottszállító autóhoz vigyék. Mögötte Duskin szülei és Dibrov a gyermekkori barát. A menetet katonazenekar kíséri utána a gyászolók kezükben virággal. Aki nem a környékről való gyanús. A Spiegel fotósát egy városi hivatalnok felszólítja, igazolja magát. A tudósítót lefilmezik. Az út szélén fekete egyenruhás emberek figyelnek. A város elhagyása után a Der Spiegel csapat autóját követik, egészen az uljanovszki reptérig. Uljanovszk környékén a külföldi tudósítók nem kívánatos személyek. De ugyanezt érzik az orosz újságírók is. A katonák halálhírét hamar törölni kell az internetes oldalakról. A Kreml kritikus újság a Novaja Gazeta megpróbál a cenzúra ellenére tovább tudósítani az Ukrajnában történtekről. Az újság a kevés megmaradt független médium. Temetésekről számolnak be, felkeresik az elesett katonák családjait és szót adnak a kétségbe esett hozzátartozóknak. Amikor Jurij Duskin katonát március 24-én eltemetik egy hónapja tart a háború. A gyászmenetet, amely a koporsót kíséri jó pár autó követi rajtuk nagy „Z” betű felragasztva. Közöttük egy kettőn felírat: „A bajtársainkat nem hagyjuk hátra!”.       

„Azonosítatlan repülő objektum” – ha erről hallanak az emberek, akkor mindenki repülő csészeajakra, vagy zöld kis emberekre gondol. Valaki fél tőlük, de vannak jó páran olyanok, akik izgalmasnak találják őket. Viszont senki sem cáfolja, hogy lehetséges a földön kívüli élet. A legtöbb UFO észlelésért ugyanakkor nem az „idegenek” a felelősek. Mégis, hogyan lehet ezeket a jelenségeket megmagyarázni?

„Ez egy őrült!” – gondolnák sokan és letennék a telefont. Ezzel szemben Walter Wagner türelmesen végighallgatja az Oberurselből telefonáló asszonyt, aki arról számol be, hogy gömb formájú repülő tárgyat látott az éjszakai égbolton, ami sokkal nagyobbnak látszott, mint egy csillag. Szombat este volt, 2010 szeptember 18-a. Egy este olyan, mint a többi. A telefonáló éppen televíziót nézett, amikor 23 óra körül kiment az erkélyre egy cigarettát elszívni. Ekkor tűnt fel neki a város háztetői felett lebegő vörös és arany színben tündöklő két kerek képződmény. Az „űrhajók” lassabban mozogtak, mint a repülők, majd hirtelen elnyelte őket az éjszakai égbolt. Eddig a napig a telefonáló asszony nem hitt az UFO-kban. Álmatlanul forgolódott éjszaka az ágyában, majd másnap tárcsázta Walter Wagner UFO kutató számát. Walter számára az ilyen hívások mindennapinak számítanak. Harminc éve hozta létre szervezetét, amely azonosítatlan repülő tárgyakkal foglakozik. Természetesen vannak őrültek, akik felhívják és vannak olyanok is, akik szórakoznak vele. Ha viszont egy dologról több egymástól független forrás számol be, abban lehet valami. A szeptember esti esemény ilyen volt. Még két helyről jelentettek hasonló azonosítatlan repülő tárgyakat ugyanazon a napon 23 óra környékére téve a jelenséget. Azonosítatlan repülő tárgyak régóta foglalkoztatják az embereket, főleg az összeesküvés elméletben hívőket. Gyakran merülnek fel a kérdések velük kapcsolatban. Idegen civilizáció küldöttei lennének, esetleg titkos katonai kísérletek eszközei, vagy a jövőből érkező időutazók? Werner Walter még iskolás volt, amikor egy azonosítatlan repülő tárgyra lett figyelmes. Ezért is kezdet a hetvenes években a témával foglalkozni. De azóta szkeptikus lett. Sem egy bizonyító erejű roncs, vagy filmfelvétel nem került elő az idegenekről. Jogosan adódik a kérdés az UFO jelenségeket csak bemesélik maguknak az emberek, vagy esetlegek csalásokról, tudatos megtévesztésekről van szó? Réges régen már megfigyeltek ilyen jelenségeket. A római természettudós Plinius 2000 évvel ezelőtt beszámolt „repülő fáklyákról” és „égő pajzsokról”, amelyeket az égen vett észre. Egy fametszetten a tizenötödik századból Nürnberg városa felett egy hosszúkás lebegő tárgy látható. 1646-ból származó angol leírás az égen repülő golyókról számol be, amelyek aztán hirtelen eltűntek.

Az 1940 évek végén az Egyesült Államokban szabályos UFO őrület tört ki. 1947 június 24-én a hobby pilóta Kenneth Arnold nem messze Washingtontól repülés közben a pilótafülkéjéből ovális repülőtárgyakra lett figyelmes. „Úgy pattogtak, mint a csészealjak a víz felszínén.” – számolt be a sokk hatás alá került pilóta landolása után az újságíróknak. A média azonnal felkapta a sztorit és innentől az azonosítatlan repülő tárgyakat csészealjnak kezdték hívni. Nem sokkal Arnold bizarr találkozója után 2500 kilométerre délkeletre Washingtontól az Új Mexikó állambeli Roswellben a Wilmot házaspár a házuk verandáján egy nagy világító objektumot figyelt meg. Másnap reggel Barney Barnett San Agustin síkságán roncsokat fedezett fel. Egy UFO maradványai? Mások a közelben holtesteket láttak, mégpedig különös holtesteket. Ha hinni lehet a szemtanúknak humanoid lényekről volt szó, szürke overállban nagy kopasz fejjel és pici szemekkel. Barnett és a többi szemtanú beszámolói ellentmondásosak. Sok közülük egyenesen hihetetlen tűnik. Hamar elterjedt a hír, hogy a katonaság lezárta a területet, a civileket elzavarták és a roncsokat egy ismeretlen titkos bázisra szállították. Az UFO-k egyre népszerűbbek lettek az Egyesült Államokban. Csak az 1940-es években több ezer UFO észlelést jelentettek. A hidegháború, az atomfegyverektől való félelem okozta volna a hirtelen megszaporodott észleléseket? Lehetséges, hogy ennyi embert megtévesztettek? Az 1950-es évek végén a Pentagon egy titkos UFO bizottságot hozott létre. Ez volt a híres „Blue Book” projekt. Több mint 12000 esetet vizsgáltak meg a „Projekt Blue Book” során és ebből 700-ra nem tudtak meggyőző magyarázatot adni. Sok jelentés származott az állampolgároktól, de voltak olyan esetek, amelyekről magas rangú katonatisztek, vagy rendőrök számoltak be. A legtöbb jelenséget szokásos dolgokra lehetett visszavezetni, például időjárási jelenségre. De maradtak megmagyarázhatatlan események, mint a „Mantell eset” 1948-ból. A rendőrség Kentucky államban érzékelt egy különös objektumot. A hadsereg megerősítette az észlelést. Thomas Mantell a nemzeti gárda pilótája követte az objektumot a vadászrepülőjével 7000 méter magasban, míg elfogyott az oxigénje, elvesztette az eszméletét, lezuhant a gépével és meghalt. Az első jelentés az objektumot a Vénusz bolygóként akarta azonosítani, de később a „Projekt Blue Book”-ban időjárási léggömbként írták le, ami 1948-ban még titkos volt. Négy év múlva különösen sok UFO jelentés keletkezett. 1952 júliusában Washingtonban több napon keresztül ritka tárgyakat észleltek az égen. Július 20-án este a radarok furcsa mód összezavarodtak. Az objektumok olyan mozgásokat hajtottak végre, amire egy repülő képtelen lett volna. Miután a repülő tárgyak egyre többen lettek és a Fehér Házhoz közelítettek riadoztatták a légvédelmet. Egy katona jelentette, hogy narancssárga golyó alakú tárgyat lát, ami hihetetlen sebességgel emelkedik. Egy héttel később hasonló események játszódtak le, amire a légvédelem tüzelési parancsot kapott, de mire a gépek oda érek nem volt ott semmi. A jelenségek a főváros lakóiban bizonytalanságot és félelmet idéztek elő. „UFO-k nyüzsögnek a város felett” írta az egyik újság főcíme. Egy sajtótájékoztatón azt mondták, hogy a radarok meghibásodását időjárási okok idézték elő. A „Projekt Blue Book” arra a következtetésre jutott, hogy az emberek csillagokat és meteoritokat láttak, ezeket nézték UFO-nak. A „Lonnie Zamora” esemény 1964-ből szintén mind a mai napig rejtély. Lonnie Zamora egy új mexikói rendőr, aki furcsa dolgot látott. Fehér kerek tárgy volt lábakkal. Zamora motor hangot hallott és lángot és füstöt látott az objektum alján, amikor az felszállt. Felperzselt földet hagyott maga után. Zamora egy becsületes szavahihető ember, aki nem talál ki ilyen dolgokat olvashatjuk a légierő jelentésében. A hatóságok megpróbáltak utána járni az esetnek, de az akta mind a mai napig a megoldatlan pecsétet viseli. A légierő 1970-ben lezárta a „Projekt Blue Book” kutatást és megállapították nincs biztonsági kockázat.

Vannak tudósok, akik nem zárják ki azt, hogy idegen létformák már meglátogatták a földet, de a Pentagon kutatásai erre nem tudtak bizonyítékot találni. Egy két megfigyelést viszont a védelmi minisztérium titkos kísérleteire lehetett visszavezetni, például a Lockheed cég U2-es repülőjére. Elképzelhető ezek a kísérletek táplálták az UFO őrületet. Az ésszerű magyarázatok ellenére mégsem csillapodott az UFO láz. Vannak, akik egyenesen azt állítják, hogy az idegenek rabolták el őket. Sokan közülük, arról számolnak be, hogy az elrablóik emberszerűen néztek ki. A tudósok nagy része nem ad hitelt ezeknek az elbeszéléseknek. Azt mondják sok sci-fit láttak azok, akik ilyen dolgokról számolnak be. Egyes szakértők mégsem zárják ki a lehetőséget, hogy az idegenek hasonlítanak ránk. Cambridge Egyetem paleontológusa Simon Conway Morris úgy látja az evolúció mindig hasonló megoldásokkal áll elő. Például az idegeneknek van szemük. De nem csak szemmel, hanem orral, és füllel is rendelkeznek. Sőt az ereikben vér folyik. A magasabb intelligenciához ugyanakkor egy nagyobb tréfogatú agyra van szüksége. Az anyagcsere pedig magasabb testhőmérsékletet feltételez. Ha hiszünk a brazil földművesnek Antonio Villas Boasnak párzásra is alkalmasak. 1957 októberében őt egy nőnemű idegen rabolta el, akinek formás mellei voltak és többször párosodott vele. Az egy éjszakás kaland után furcsa sebek jelentek meg a bőrén, amiket egy orvos kozmikus sugárzásra vezetett vissza. De hogyan jutnak el a földre az idegenek? A több fényévnyi távolságot sok tudós leküzdhetetlen akadálynak tartja. De Albert Einstein általános relativitás elmélete óta elképzelhető a távolság lerövidítése úgynevezett féregjáratok segítségével. Ha ez tényleg működne, akkor a világegyetem lakónak lényegesen megkönnyebbedne a csillagközi utazás.

Az UFO-k valóban léteznek, akkor a világtörténelem egyik nagy rejtélyére lenne megoldás: az úgynevezett Tunguszka eseményre. 1908 június 30-án Szibéria közepén 50 ezer fát tarolt le és 2150 km² nagyságú területet tett tönkre egy meteor. Legalábbis ma a tudományos élet nagy része ezt tartja a katasztrófa okának. Annak ellenére gondolják így, hogy sem egy meteor töredéket sem más bizonyítékot nem találtak ennek a teóriának alátámasztására. Alexander Kazancev mérnök és ufológus érdekes megfigyeléseket tett. Amikor a Hirosimára ledobott atombomba pusztítását összehasonlította a szibériai rombolással számos hasonlóságot fedezett fel. Kazancev nem feltételezte, hogy 1908-ban lettek volna már atombomba kísérletek, de abból indult ki, hogy egy nukleáris meghajtású idegen eredetű űrhajóról szó lehet esetleg. Az 1950-es években szovjet tudósok megmérték a tunguszkai becsapódás radioaktivitását és úgy találták, hogy másfélszer magasabb, mint 30 kilométerre távolabb eső vidékeké. De ugyanakkor meg kell említeni, hogy a szovjet hidrogénbomba kísérletek következménye is lehet az eltérés. A tudósok megvizsgálták az épen maradt fákat és azt állapították meg, hogy az 1908-as és 1909-es évgyűrűknél nagyobb Cézium 137 koncentráció. Botanikusok azt is kimutatták, hogy a becsapódás után nőtt fák szélesebbek voltak, mint az őket megelőzőek. Radioaktív szennyezett területeken ezt a jelenséget szintén meg lehet figyelni. Persze arra nincs közvetlen bizonyíték, amit Kazancev állít, hogy űrhajó járt volna Tunguszkán és esetleg szerencsétlenség is érte volna. Ez csak egy a számos feltételezés közül.

Az 1970-es évek óta mindenhol észlelnek repülő csészealjakat. Csak az Egyesült Államokban 15 millió ember látott már UFO-t.  És nem csak a tengerentúlon tombolt az UFO mánia. A hidegháború idején Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban is kutattak UFO-k után állami szervek titokban. No nem a világűrből jövők iránt, hanem a Varsói Szerződés által küldöttek felderítésére. A vasfüggöny lebontása óta az ilyen fajta érdeklődés jelentősen megcsappant. Viszont a hétköznapi emberek érdeklődése a rejtélyes égi jelenségek iránt nem csökkent. Kutatók szerint sok mindent lehet UFO-nak nézni. Fényesebb csillagokat, meteorokat, meteorológiai ballonokat. Sok UFO észlelést banális okokra lehet visszavezetni. 1989 augusztusában a londoni rendőrségre sok telefonhívás érkezett, hogy furcsa fényeket láttak az égen. A végén kiderült, hogy a jelenséget Tina Turner koncertjének lézer showja okozta. Ugyanakkor vannak esetek, amelyek máig rejtélyesek. Szintén 1989-ben Belgium keleti részén titokzatos háromszög alakú repülő tárgyakat láttak. 2010 szeptember 10-én Kínában, belső mongóliai területen fekvő Baotou városban az égen fényes tárgyakat észleltek. Még a város repülőterét is lezárták. 2007 márciusában a francia kormány addig titkos UFO aktákat rakott fel a netre. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a szolgáltató szervere összeomlott. Ez is azt mutatja, hogy a téma sokakat érdekel. Akkor is, ha kiderül egyes esetekről, hogy nem UFO-ról volt szó. Werner Walter szerint 2010 szeptember 18-i esetnek is volt racionális magyarázata. Kisméretű lampionszerű papírból készült hőlégballonok voltak, amelyeket UFO-nak néztek. Ilyeneket Kínában már több száz év óta használnak különböző ünnepeken. Persze sok telefonálót ez a magyarázat nem elégített ki. Ragaszkodnak hozzá, hogy UFO-t láttak, hiszen a rejtély mindig vonzóbb, mint az egyszerűnek tűnő valóság.                                    

 Nem régen még tanítottak, vagy logisztikával foglalkoztak, most az ellenállásba kapcsolódtak be, mint önkéntesek. Összefogva nehezen áttörhető védőbástyát hoztak létre Kijev körül.

Mint egy nyíl úgy repül a föld levegő rakéta a láthatatlan célja irányába a Kijevet a külvilággal összekötő autópálya felett. Nem sokkal ezután öt elterelő lövedéket lőnek ki az ukrán légvédelem tagjai az ég felé. Hosszú tűzcsíkot húznak maguk mögött, majd a magasban felrobbannak. Rakétahajtómű füstjét, mint egy kondenzcsíkot sokáig lehet még látni. „Az orosz rakétákra lőnek velük, amelyekkel a városainkat akarják megsemmisíteni.” – mondja Daniel, aki az eseményt a kocsi szélvédője mögül kíséri figyelemmel. „Öt rakéta egy célra, a légvédelmünk úgy látszik nincs híján a muníciónak.”- jegyzi még meg. Daniel 20 éves és Luhanszkból jött, a nyolc éve oroszbarát lázadók által uralt donbaszi régióból. Anyanyelve orosz, mégis inkább ukránnak érzi magát. 2014-ben szüleivel együtt Kijevbe menekült. Talán azért, mert nem élt a szovjet idők alatt, Daniel meggyőződéses kommunistának vallja magát. Sok ukrán nem érti, hogy miért gondolkodik így. Ők még emlékeznek a kommunizmus szörnyűségeire. Daniel úgy gondolja „mindenki tegye meg, amit tennie kell és kapjon annyit, amire szüksége van.” Ő ezen irányelv alapján él. Tavaly szerezte meg a jogosítványát és most rászorulóknak szállít segélyeket és élelmiszert Kijevben és környékén. A barátnője intézi a logisztikát. Felveszi a rendeléseket telefonon, vagy a közösségi média segítségével. Összeállítja a beszerzési listát, Daniel pedig kiszállítja. A pénz a szükséges dolgok beszerzésére adományokból származik. Bürokráciamentesen, gyorsan ott segíteni, ahol szükség van rá ez az ukrán ellenállás sikerének titka. Mindenki ott segít, ahol tud. Számtalan egymástól függetlenül működő önkéntesek hálózata szervezi meg a segítséget ország szerte. Az elüldözötteknek alvóhelyeket, élelmet, üzemanyagot, de a harcolóknak még éjjellátó készüléket is be tudnak szerezni. Az önkéntesek hálózata nélkül az ellenállás már rég összeroppant volna, például nem lenne élelmük az ellenőrzőpontokon tevékenykedő milicistáknak. De külföldről is jön segítség. Buszkonvojok hozzák a segélyt, visszaúton pedig menekülőket szállítanak. A konvojokat önkéntesek védik, akiket a T3-Concepts nevű svájci cég toborozza. A belföldi és külföldi segítségnek köszönhetően az ukrán fővárosban még nincs nélkülözés.

Daniellel Kijevtől délnyugatra Vaszilkivbe megyünk. A településnek 40 ezer lakója van és a Dnyepertől nyugatra fekszik egy folyosóban, ahol még élelmiszert, üzemanyagot és katonai utánpótlást lehet szállítani Kijevbe. Ha a települést és környékét az oroszok elfoglalnák, az autópályával és a mellette futó vasútvonallal az ellátás megszakadna. Akkor Kijevet csak a Dnyeper keleti partjáról lehetne ellátni, ami lényegesebben nagyobb kerülőt és veszélyesebb utat jelentene. A vaszilkivi folyosó éppen ezért stratégiailag nagyon fontos. Emellett a város otthont ad egy légvédelmi bázisnak nagy kaszárnyával, amit az oroszok többször támadtak. A főutcán egy támaszpont mellett haladunk el, amely katonai akadémiával határos. Február végén ez a komplexum többször rakétatámadás célpontja volt. Egy rakéta elvétette a katonai akadémia épületét és a 100 méterre fekvő szakiskolába csapódott be. Az épület közepe beomlott. Most hatalmas kráter tátong a téglaépületben. Ahol egykor a bejárat állt, csak romhalmaz látható. Daniel pár kilométerre fekvő épen maradt iskolába szállít élelmiszert. Húskonzervet cipel a raktárhelységbe, ahol asszonyok répát pucolnak. A szomszédos konyhában tésztát főznek az elüldözötteknek és rászorulóknak. Visszafelé úton Kijev előtt hosszú sorban állnak az autók az ellenőrző pont előtt. Sok milicista csak oroszul beszél és nem is tud ukránul. Mégis a területvédelmi erőkben szolgálnak önkéntesként. „Mi nem akarunk orosz gyarmat lenni”, vagy „nem akarunk az oroszok rabszolgájává válni” – hallatszik minden felől. Néha az ellenőrzés szigorú. Előfordul, hogy a milicista látni akarja a mobiltelefon legutóbbi híváslistáját. A városból kifele lényegesebben enyhébb a forgalom. Emberek még el tudnak menekülni Kijevből, de aki el akart menni azok nagyobb része már nincs itt. Aki a fővárosban maradt az ki akar tartani a végsőkig. Mint például Anna, aki tanárnő. Ő a fia miatt maradt, aki a húszas évei elején jár. A fiú rosszul lát, ennek ellenére nem mehet el az országból, mert katonaköteles. Anna nem akarta egyedül hagyni. Hasonlóan gondolkodott barátnője, aki kénytelen volt a város délnyugati részében található házát elhagyni, mert azt tüzérségi löveg találta el. Egy nyugat Európában élő barátja városközpontban található lakásába költözött be. Este Pavlo Haidai visz magával. Haidai egy logisztikai cég vezetője. Most a területvédelmi erők karszalagját viseli, a kocsiban mellette egy amerikai Beretta típusú pisztoly. A férfi nem hiszi, hogy az oroszok körbe tudnák venni a várost. „Délnyugatra az orosz haderő, 20 ezer emberből, ha áll.” – mondja. „Ennyi emberrel Kijev megtámadása illuzórikus. Nincsen jele annak, hogy az Irpin, Buha és a Hostomel repülőtérnél levő orosz egységek erősítést kapnának.” Sok az ellenőrzőpontokon szolgálatot teljesítő milicista jól ismeri Haidai-t és az autóját. Ezért viszonylag könnyen haladunk. Az Irpin folyóhoz közelítünk, amely komoly akadályt jelentetett az oroszoknak az előrenyomulás során. Ugyanis az ukránok a hidakat felrobbantották. Itt a város szélén sok bevásárló központ van, hatalmas parkolókkal, mellettük pedig erdős vidék. Ahogy közeledünk délnyugat felé egyre hangosabban hallatszik a tüzérségi tűz hangja. Az ukránok lövik az oroszokat azok meg visszalőnek. Egész este folyik az ide-oda lövöldözés. Néha megszólalnak az orosz sorozatvetők is. A területvédelmi egységek egy támaszpontján töltjük az éjszakát. A helyiek, akik még nem menekültek el hoznak enni és inni valót. A legtöbb egyenruhát viselő férfi 40 év körüli. A fiatalabbak nem a városokban harcolnak, hanem városon kívül, kisebb településeken, erdőkben. A parancsnok egy népszerű izmos férfi, aki mindenki csak Sárkánynak hív. Az éjszaka folyamán keresztülvezet egy bonyolult lövészárok rendszeren, ami bunkerekkel és lőállásokkal van ellátva. A lövészárok alja fadeszkával van kirakva, így kevésbé merülnek el a harcosok a sárban. „Mindent magunk építettünk.” – mondja büszkén Haidai. Ők könnyű gyalogságnak számítanak. AK 47-es géppisztollyal és gépfegyverrel vannak felszerelve. Elsődleges feladatuk az ellenőrzőpontok védelme, amelyek Kijev bejáratai. „Előőrseink vannak páncélos elhárító fegyverekkel felszerelve, akik ha vissza kell vonulnunk, fedeznek minket. A háború első három hetében a területvédelmi erők civil segítőkkel együtt lőállásokat, bunkereket és a főutakon útzárakat építettek. Azokon az utakon, amelyeken a támadást várják aknákat telepítettek. Vörös táblákon hívják fel az aknaveszélyre a figyelmet. A védők úgy gondolják a támadóknak nehéz dolguk lesz ostrom esetén. Előfordul, hogy a páncélosokat sikerül a védőknek az utakról lekényszeríteni. A városon kívül a sárban több elakadt orosz tankot látni, amelyeket hátra hagyott a személyzete. A város közepén van egy zsákmányolt T 72-es, amelyet ukrán színekre festettek.

Másnap az egyik kórházban a sebész főorvos Igor Csomenko fogad az irodájában. Most tért vissza nyugdíjból, az eredeti rangja tábornok volt a hadseregben. Most ismét egyenruhát hord. Büszkén mutat egy videót a mobiltelefonján, amit nem régen rögzítettek és egy sebesültön végrehajtott szívműtétet örökített meg. Egy repesz találta el a mellkasán az áldozatot, de sikerült az életét megmenteni. „A legtöbb sebesülést repeszek okozzák, vagy gyalogsági fegyverek.” – mondja a főorvos. „Húsz kilométerre vagyunk a frontvonaltól. Ide hozzák először a sebesülteket. Itt stabilizáljuk az állapotukat és utána szállítjuk át őket más kórházakba, amelyek távolabb vannak a harcoktól. Sok kórházi munkatárs elmenekült, de akik itt maradtak azokkal még bírjuk a munkát. Minden negyedik ágy foglalt. Ezen az ágyon egy olyan katona fekszik,” - mutatja a főorvos – „aki a területvédelmi erőkhöz tartozik és harcolt már a Dombasz vidékén. A harcállása Kijevtől északra volt egy nagy gát mellett. Egy aknagránát sebesítette meg a combján.” Egy nyugdíjas, aki az oroszok által elfoglalt repülőtér Hostomel mellett élt, barátjával úton volt éppen, amikor egy orosz rakétatámadás meglepte. „A barátom nem élte túl a támadást.” – mondja. A kórházi látogatás után ismét Danielt kísérem el útjára. Nála van a bevásárlási lista, ezért először Kijev nyugati részén található szupermarketbe megyünk. Itt is hallani a tüzérség hangját. A vevők már hozzászoktak és nem foglalkoznak vele. A közeli frontszakaszon szolgáló katonák is ide járnak, hogy ételt vegyenek maguknak. Hitelkártyát a pénztárnál továbbra is elfogadnak. Később egy nagy gát fala mellett haladunk el északra a várostól, majd miután átkeltünk keletnek vesszük az irányt. Az ukránok a Dnyeper egyik mellék csatornáján felrobbantották a hidat ezért a Daniel által hozott élelmiszert a felrobbantott hídig visszük. A másik oldalról gumicsónakon jönnek az áruért. Az egyik segítő Alberto Flores-Cortes, akinek az apja bolíviai az anyja meg ukrán. A háború előtt volt néhány edzőterme 75 alkalmazottal. „Az üzlet jól ment, de most halott.” – mondja. Azért, hogy az ellenállást támogassa alapítványt hozott létre, a megtakarításait pedig az államnak utalta át, hogy fegyvereket tudjanak venni. Flores-Cortesszel átkelünk a csatornán és Csotjanivka falu közösségi házába megyünk. Ott vár ebédosztásra egy háromgyerekes család. A szülők jól beszélnek németül, mert több éven át a bajorországi Ansbachban dolgoztak. A visszafelé vezető úton Flores-Cortes mesél az edzőtermeiről, amelynek az egyik logójának a végén nagy „Z” betű szerepelt. Ezt a háború után meg kell változtatnia, mert az orosz megszállók harci járművein ez a betű látható. „Valami újat kell kitalálnom” – mondja. A „Z” betű Ukrajnában sokáig rossz emlékeket fog idézni.

Az írás Kurt Pelda a Weltwoche újságírójának riportja, ami Der Spiegel hírmagazinban jelent meg.

Több ezer külföldi utazik Ukrajnába harcolni az orosz megszállók ellen. Az életüket kockáztatják egy olyan országért, amit alig ismernek, és ugyanakkor előfordulhat, hogy még jobban belerántják a konfliktusba a nyugati világot.

Luka számára a háború pár soros e-maillel kezdődött. A mobiltelefonjába pötyögte be és küldte el az ukrán nagykövetségnek. „Testvéreimnek akarok segíteni az ördög elleni harcban. Mit tegyek?” – írta, majd hozzá tette, tud AK 47-es gyorstüzelésű fegyverrel bánni és PM-98-ast használni. Kezelt már rakétavetőt is. Egy hét múlva nem messze az ukrán határtól Przemysl állomásán ült és cigarettázott. Luka 33 éves és kötött sapkát és sálat viselt. A hátizsákjában bakancs, thermó ruhák és terepszínű egyenruha. Luka egy észak lengyel kisvárosból származik, de most Angliában él. Egész felnőttkorában harcolt. Először a francia idegenlégióban, később más országokban. Most nem a pénzért fogna fegyvert. „Meg kell állítani Putyint! A NATO fél. Én nem” – mondja. Világszerte szolidárisak Ukrajnával az emberek. Tüntetnek Putyin háborúja ellen, bitcoint küldenek, menekülteket fogadnak be. Ifjú férfiak ezrei ennél tovább mennek. A fronton készek harcolni, hogy az ukrán hadsereget erősítsék. Az életüket kockáztatják egy olyan országért, amit alig ismernek. 20 ezer önkéntes jelentkezett eddig 52 országból. Az internet fórumokon adják egymásnak a tanácsot mi a legegyszerűbb út Ukrajnába, és mire kell felkészülniük. A Reddit-Forum»r/VolunteersForumUkraine 40 ezer taggal rendelkezik. Közöttük van amerikai veterán, konzervatív politikus Lettországból, vagy mesterlövész Kanadából. Legtöbb tag valamilyen harci tapasztalattal rendelkezik. De mi motiválja őket? Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem régen felhívást intézett a külföldiekhez. „Ez egy háború Európa ellen! Ezt a harcot a demokráciáért és az emberi jogokért vívjuk. Mindenki, aki ezeket az értékeket magáénak vallja, jelentkezhet a területvédelmi erőkbe.” Luka meggyőződése, hogy Zelenszkijnek igaza van. Kislánya várja az angliai Watfordban. Mariupoli képekre emlékezik, amelyen egy olyan idős sebesült lány szerepelt, mint az övé. Luka nézte a képeket és elhatározta elmegy harcolni. Kislánya anyjával már nem él együtt, így nincs, aki visszatartsa. Medyka délkelet Lengyelországban található. Határállomás Ukrajna felé. Keletről nyugatra naponta ezrek – főleg nők és gyerekek – kelnek át itt. Ukrajna irányába főleg segédszállítmányok mennek. De itt gyülekeznek a külföldi harcosok is. Luka mellett még hat férfi vár az átkelésre. Közöttük két brit és Omid Iránból. Ő 2015-ben menekült Dániába, ahol csomagolóként dolgozik. A munkahelyén felmondott, hogy a háborúba mehessen. Ő nem csak harcolni akar, hanem megvédeni Ukrajnát. Emlékezik arra, hogy Iránban hogyan lőtték le a tüntetőket. Azt mondja, Oroszországot ugyanolyan zsarnok vezeti, mint Iránt. Jóban is vannak egymással. A nyugati biztonságpolitikai szakértők szkeptikusan kezelik az önkénteseket. Dombaszban mindkét oldalon harcoltak és voltak közöttük jó páran szélsőségesek. A déli részen harcoló Azovi különítmény számos háborús bűncselekményt elkövetett. Tanulmányok azt mutatják, hogy a bűncselekményeket gyakran idegen, ideológiailag motivált harcosok követik el. De Putyin brutalitása a nyugati vezetők álláspontját megváltoztatták. Egyes kormányfők még bátorítják is az önkénteseket. A retorika már kezd hasonlítani a spanyol polgárháborúra, amelyben 1936-tól nemzetközi brigádok harcoltak. Omid a mobiltelefonjának kijelzőjét nézi. Ott olvassa az utasításokat, amit az ukrán követség e-mailban küldött neki. Lviv melletti benzinkúthoz kell mennie. A nyugat ukrajnai városban van egy laktanya ahol a külföldieket kiképzik. Nem régen a támaszpontot orosz rakétatámadás érte, figyelmeztetésül a külföldi önkénteseknek. A NATO gondosan el akarja kerülni a közvetlen beavatkozást. David Malet a washingtoni Amerikai Egyetem külföldi hadviseléssel foglalkozó szakértője szerint, könnyen elképzelhető, hogy ha az oroszok elfognak egy külföldi önkéntest, rögtön kivégzik. Ez a nyugati közvéleményben érzelmi reakciót válthat ki, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Sok szakértő ugyanakkor kétségbe vonja, hogy a külföldi önkénteseknek nagy hasznát veszik az ukránok. Luka az első éjszakáját ukrán földön egy kaszárnyaként működő iskolában töltötte el. Mellette három brit egy svéd és egy román. A legnagyobb gondja, hogy kap-e elég muníciót. Lukával együtt érkezettek közül többen meggondolták magukat. Omid is így tett. Az ukránok hat hónapra akarták elkötelezni, de ha félévig itt marad lejár a dániai tartózkodási engedélye. Inkább visszatér Dániába, abban a reményben, hogy visszakapja állását.

Az írás a Der Spiegel hírmagazin cikkét felhasználva készült.

Egy hónapja tart az ukrán orosz háború. Az ukrán hadsereg meglepetésszerűen ellenáll a feltételezett orosz túlerőnek. Hogyan sikerül ez nekik?

Havazott március 10-én, amikor az E-95-ös úton egy orosz katonai konvoj tartott Kijev irányába. Szorosan egymás mögött haladt mintegy 20 páncélos a négysávos úton. Nem volt gyalogság a menetoszlop mellet, amely a lesben álló ellenségre figyelt volna. Az ég szürke volt, a föld fekete, amikor Vlagyimir Putyin katonái elérték Skibin nevű falut és tűz alá kerültek. Az ukrán tüzérségi tűz és a páncélos elhárító rakéták meglepték az oroszokat. A hatodik ezred 90. páncélos divíziójának járművei olyan szorosan haladtak egymás mögött, hogy egy lövedék többet is megrongált közülük. Káosz tört ki. Több gránát és rakéta csapódott be. Füstoszlopok szálltak az ég felé, amely páncélosok tudtak visszafordultak. Négy páncélos megsemmisült, többen a földeken át menekültek. Videó, amely ezt az eseményt rögzítette meglepő illusztrációja a háború menetének. Ugyanis ilyen csapdákba sok más helyen is belefutottak az oroszok. Összességében az eset jó bizonyíték arra, hogy a gyengébb hadviselő fél a feltehetően túlerőben lévő ellenséggel szemben modern technikával, okos taktikával és bátorsággal szembe tud szállni. Nagy meglepetése a háborúnak, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csapatai még négy hét elteltével is fel tudják tartani az orosz inváziós erőket. A háború első napjaiban erre kevés nyugati katonai szakértő mert volna gondolni. Úgy tűnt Putyin hadseregének győzelme csak idő kérdése. De a nyugati szakértőknek újra kellett gondolniuk elképzelésüket a háború menetéről. Moszkva számára a harc egy végzetesen elhúzódó felőrlő háborúvá vált, ami akár a megtámadottak győzelmével is végződhet. Hogyan sikerült ezt az ukránoknak elérni? Mi a taktikájuk?

Az egyik kijevi fő stratéga Valerij Szalusnyi tábornok az ukrán hadsereg főparancsnoka. Ő háború előtt tiszteletteljes bánásmódot vezetett be a katonákkal szemben, és keresztülvitte a haderő fiatalítását és modernizálását. Még időben gondoskodott arról, hogy az emberei bánni tudjanak a drónokkal és a páncélos elhárító rakétákkal. Az egységei intelligens módon tudnak cselekedni és a nyugati harci felszereléseket használni. Ez segít Putyin hadserege ellen harcolni, amely logisztikai problémákkal és alacsony morállal küzd. 2014 óta a 900 ezer tartalékosnak egyharmada harcolt a keleti szakadár területeken. Az ukrán katonák egy része tapasztaltabb, mint orosz ellenfelük. Oroszország szembekerült egy jól kiképzett ukrán katonasággal, harci tapasztalattal rendelkező tartalékosokkal és még tapasztatlan önkéntesekkel – állítja John Spencer, aki a new yorki agytröszt a Madison Policy Forumnál a városi hadviselés tanulmányok vezetője. Spencer szerint az ukrán csapatok kettős stratégiát követnek. Visszahúzódnak a városokba, mivel ezeket az ellenségnek nehezebb elfoglalniuk, hiszen nagyobb emberveszteséggel jár. Másrészt számos kisebb rajtaütéssel nehezítik az ellenség előrenyomulását. Főleg északon használják az ukránok ezt a taktikát, ahol sok erdős, sáros vidék található és nehéz az utakról letérni. Kis mozgékony alakulatok támadnak az oroszokra, nyugati páncélos elhárító fegyverekkel felszerelkezve. Az ukránok olyan hadviselésre kényszerítik orosz ellenfelüket, ahol a tömeghadviselés előnyeit nem tudják kihasználni – mondja Michael Kofman a Center of Naval Analyse, az amerikai haditengerészet kutatóintézetének Oroszországgal foglalkozó részlegének vezetője. Az oroszok gyorsan akarnak előrehaladni, de ezzel szemben a védők kihasználják a városi hadviselés előnyeit. Egy további előnye a Zelenszkij féle erőknek, hogy kisebb fegyvereket használnak, mint az oroszok. Ezekhez könnyebben szereznek be utánpótlást, akár az ellenségtől zsákmányolva. Az ukránok hamar felismerték, hogy Putyin hadseregének logisztikai problémái vannak. Ezért arra törekednek, hogy ezt még tovább súlyosbítsák – állítja Ed Arnold az angol Royal United Service Institute (RUSI) szakértője. Ehhez jött még az ukránok segítségére az időjárás. Láthatólag az orosz katonai vezetés nem számolt a korai tavasszal, a sárral, ami egy teljes hadsereget megakaszthat – mondja Spencer. A teljes légi fölényt sem sikerült az oroszoknak elérniük. Ukrán drónok és vadászgépek még mindig tudnak károkat okozni az orosz hadseregnek. El tudnak pusztítani olyan légvédelmi rendszereket, mint Tor-1, vagy a Pantsir S1, amelyekkel az oroszok saját egységeiket védik. A RUSI szerint ezért vesztettek el az oroszok eddig ezer járművet. Drámaiak az oroszok veszteségei legalább is nyugati források szerint. 7-9 ezer katonájuk esett el, ehhez jön 14-21 ezer sebesült. Az elesett ukrán katonák számát a britek 3 ezerre teszik. Az ukrán haderő tényleges létszáma és veszteségei kevésbé ismertek. Meg kell említeni az oroszok lényegesen kevesebb veszteséget ismernek el, mint amit a nyugati források megadnak. A háború első áldozata az igazság, ami él és virágzik az a dezinformáció és a propaganda.

Mindkét ország évek óta azon dolgozik, hogy modernizálja haderejét. Míg az oroszok a hightech hadviselésen dolgoztak addig, az ukránok a csapatai taktikai kiképzésére helyezték a hangsúlyt. Az amerikai és angol katonai tanácsadók segítségével a városok megvédését gyakorolták. Az ukrán haderő fejlesztési program a hátrányos kiindulási helyzetre tekintettel a lényeges pontokra koncentrált. A stratégák és a katonai szakértők a csapatok modernizálására, vezetésére és az új hadászati tervekre összpontosítottak. Hatékonyabbá tették az egészségügyi ellátást és a logisztikát. Nagy súlyt fektettek arra, hogy az egységeik önállóan tudjanak tevékenykedni nem úgy, mint, az erősen hierarchizált orosz hadsereg. Az ukrán hadvezetés világossá tette a nyugati tanácsadóiknak, hogy ők egy nagyméretű orosz invázióra készülnek, és ehhez kell az ellenszert megtalálni. De mindez kevésnek bizonyulna, ha az ukránokból hiányozna a küzdőerő – mondja Spencer a Madison Forumtól. Az ukránok motivációja rendkívüli. A hazájukért és családjukért harcolnak. Ráadásul ez utóbbi gyakran a közvetlen közelükben van. Az oroszokban, mint hódítókban nincs meg ez a motiváció. Lényeges a küzdelem szempontjából Zelenszkij elnök, mint a hadsereg főparancsnoka. Az egykori komikus az ukrán nép vezérévé nőtte ki magát. Spencer szerint beszédei lényegesen hozzájárultak az eddigi ukrán sikerekhez. „A hősök fontosabbak egy háborúban, mint a tábornokok!” – vallja az amerikai szakértő. Akkor is, ha az elnök a nyugat felé folyamatos olyan követeléseket fogalmaz meg, amelyek egy része teljesíthetetlen. Az orosz szakértő Arnold szerint az ukrán elnök, már annyi fegyvert kért a nyugattól, ha azt leszállítanák, Ukrajna lerohanhatná velük Oroszországot. Nem beszélve arról, hogy a NATO-t már a harmadik világháborúba rángatta volna be a repülés tilalmi zóna iránti kérésével. Mindenek mellett az Ukrajnára nehezedő veszély óriási. Délen rendkívül nagyok a veszteségek, mert az ukránok északon a főváros védelmére koncentrálnak. Az átütő erejű ellenoffenzíva mindeddig várat magára, míg az ostromgyűrű szorul Kijev körül, annak ellenére, hogy pár települést az ukránok visszafoglaltak. Az ukrán vezetésnek valószínűleg azzal kell számolnia, hogy sokáig nem tudja megakadályozni a főváros bekerítését. Ezért időnyerésre játszanak, hogy minél több utánpótlást tudjanak a városba szállítani. Az ukrán hadvezetés szerint 30 ezer harcosuk van Kijevben. Ezt független források nem erősítették meg. Ha ez igaz az oroszoknak 150 ezer katonára lenne szükségük a város elfoglalásához. A nyugati elemzők úgy számolnak a nyugati országrészben sok friss önkéntesekből álló erő van, új nyugati fegyverekkel, amelyeket adott esetben fel lehet majd használni az ostromgyűrű áttörésére. Mikolajev városánál is az időhúzásra játszanak az ukránok. Minden áron meg akarják akadályozni az orosz előrenyomulást Odessza felé. Ha vissza nem is tudják verni az oroszokat még patthelyzetet elérhetnek. Az ukránok rá vannak kényszerítve az időnyerésre. Az oroszok elleni szankciók míg megteszik a hatásukat időbe kerül. Most mind a két fél számára előnyös pozíció kiharcolásáért küzd. Amíg ezt elérik sok áldozata lesz a háborúnak, főleg a városok civil lakói között. Úgy látszik a stratégák rájuk, mint járulékos veszteséggel számoltak, akinek a szenvedéseit jól fel lehet használni propaganda célokra.

Az írás a Der Spiegel hírmagazin cikkét felhasználva készült.