A második világháború végén Németország köteles volt jóvátételt fizetni a károsult nemzeteknek. Ezek lehettek  készpénzes kifizetések, de természetbeni juttatások is. Így került a német Elten városa Hollandiához tizennégy évre. 

Nem csak magyarokkal fordult elő, hogy úgy lettek más ország lakói, hogy el sem hagyták a szülőföldjüket. Ez tőlünk nyugatra is megesett, például a németekkel. Igaz ebben az az esetben a végén még ők jártak jól. Hogy miért erről majd később! 1948-ban ült össze a londoni biztonsági konferencia, amelyen a három nyugati győztes – Egyesült Államok, Nagy Britannia, Franciaország – mellett a második világháború idején német megszállás alá került Benelux államok képviselői is részt vettek. A téma Németország nyugati megszállási övezeteiből, hogyan lehet egy államot létrehozni. Érdekesség, hogy ezt pont a németek nem akarták, mert ők szerették volna, hogy a negyedik – keleti – megszállási övezet is csatlakozna, de ennek - és ezt a nyugatiak tudták - kevés esélye volt. Franciaország azt követelte, hogy biztonságát garantálják azzal, hogy a Ruhr vidék nemzetközi ellenőrzés alá kerül. Ennek végül a megszelídített variációja lett 1951-ben a Montánunió.  Luxemburg  Roth an der Our falut és Kammerforst vidékét összesen 547 hektárt kért magának arra az esetre, ha a németek esetleg nem fizetik ki nekik a 26 milliárd belga frank kártérítést. Belgium is területi korrekciókra tartott igényt első sorban Aachen környékén és Eupen- Malmedy körzetében, amely az első világháború után került a belgákhoz, majd a náci Németország magához csatolta. A legnagyobb területi követeléssel a hollandok álltak elő, Wilhelmshaventől, Oldenburig, és Osnabrückig valamint Münstertől Kölnön át Aachenig terjedő területeket akarták maguknak. A városoknak már a holland nevük is megvolt: pl.: Köln „Keulen“ Osnabrück „Osnabrugge“. De amerikai nyomásra a hollandoknak le kellett tenni nagyratörő terveikről. Kisebb területtel kellett beérniük. A londoni konferencia 1948 december 23-án hirdette ki a tárgyaló felek megállapodását. Ez 1949 április 23-én lépett életbe. Luxemburg megkapta a lakatlan Kammerforst vidékét, Belgium lemondott a kívánt részek többségéről. Lényegében csak Bildchent és Losheim falut csatolták hozzá. Hollandia ezzel szemben átvette a korábban németországi Dinxperlo körzetet (körülbelül 500 lakos), Elten városát és Hüthum település kis részeit (3500 lakos és 18 négyzetkilométer terület). Wyler önkormányzatát (körülbelül 100 lakos, két négyzetkilométer terület). A legfontosabb azonban a Selfkant volt hét közösséggel (összesen közel 5000 lakossal és 38 négyzetkilométernyi területtel). A fő ok: Ennek a mezőgazdasági területnek a felszíne alatt több száz millió tonnás, kihasználatlan szénlelőhelyet gyanítottak.

1949-ben Hollandia tehát többek között a németországi Elten városát kapta jóvátételként, amely így holland lett. Ez nagy változást hozott a lakók számára. Például pecsétet kaptak az útlevelükbe: „Wordt als Nederlander”, ami azt jelenti, hogy „hollandként bánnak vele”. Ugyanakkor vízum kellett ahhoz, hogy valaki meglátogassa rokonait a szomszédos Emmerichben. De változásnak voltak előnyei is: a holland gyarmati áruk, például a kávé és a kakaó luxuscikkek kaphatók lettek Eltenben. A város turisztikai mágnessé vált. Hollandiában volt egy 82 méter magas hegy, amely a Rajna völgyére néz. Főleg 1954 és 1955-ben futott fel az idegenforgalom, ami Eltent nagybevételhez jutatta. A település futball csapata a Club Fortuna Elten pedig a holland bajnokságban indulhatott. Ugyanakkor az utca és közlekedési névtáblákat, valamint a postaládákat hollandra cserélték. Az iskolában némettanárok tanítottak, a helyiek pedig német újságot olvashattak. Selfkant főleg a csempészetből profitált. Nem csak élelmiszert csempésztek Németország nyugati felébe, hanem teheneket is, amelyek olcsóbbak voltak Hollandiában.  

De ez a helyzet nem tartott sokáig, csak 14 évig. Ugyanis a Német Szövetségi Köztársaság és a Holland Királyság közötti béketárgyalások részeként Elten és Selfkant  1963-ban ismét német terület lett. A területért 280 millió német márkát fizettek a németek a hollandoknak. Egy nappal azelőtt, hogy Elten újra német lett, az egész város tele volt árukkal a csűrökben, pincékben és az utcákon: kávé, szeszes ital, konzerv, disznóhús és sok vaj. Vajjal teli teherautók érkeztek a kisvárosba Hollandia egész területéről. Eltennel a városon belüli holland áru is német lett éjjel 12 órakor, vám kivetése nélkül. Az 1963. július 31. és augusztus 1. közötti éjszakát az óta is Butternachtnak hívják.  Ha figyelmesen körülnéz az ember, még mindig megtalálja Elten 14 éves, úgynevezett „holland korszakának” nyomait: sok holland építészeti stílusú ház vagy holland nyelvű felirat található.