Girolamo Savonarola 1492 és 1498 között átalakította Firenzét Új Jeruzsálemmé, azaz Isten államává. Ennek a végén a lázadó fanatikusan prédikáló szerzetes máglyán végezte életét. 

1497-ig firenzeiek ilyen karnevált még nem éltek át. Január óta a „gyerek rendőrség” félelmetes rohamosztagosai járták a várost és kerületről kerületre, mindent házat átkutattak. Mindenhol elátkozott tárgyakat kerestek, amelyek a vétkeket és bűnöket szolgáltak. És a 12 és 20 éves kor közötti fiúk jelentős zsákmányra tettek szert. Lefoglalásra kerültek például tükrök, smink dobozok, „erkölcstelen” festmények, valamint Boccaccio és Ovidius könyvei. A fiatalok fanatikus rajongói voltak egy magát prófétának tartó Firenzét saját oldalára állító embernek: Girolamo Savonarolának. Több ezren, közöttük gyermekek özönlöttek a prédikációira. Így történt  ez 1497 február 7-én, a Palazzo della Signiora téren a város vezetésének székhelyén. Itt halmozták fel azokat a tárgyakat, amelyeket lefoglaltak. Ezeket a „gyerek rendőrség” négy tagja lángra lobbantotta. Az összegyűlt tömeg hangosan ünnepelt. „Szent idő” köszöntött be, mint, ahogy ezt egy krónikás lejegyezte. Alig tizenöt hónap múlva 1498-ban magát Savanarolát, mint eretneket felakasztották, és holttestét máglyán elégették. De kivolt ez a domonkos barát, aki Firenzét, Itália egyik leggazdagabb városát az anarchiába taszította?

A szerzetes 1452 szeptember 21-én Ferrarában született. A szülei azt akarták, hogy gyermekük orvos legyen, de Girolamo magasabb célt akart elérni, emberi lelkek orvosa szeretett volna lenni. 1457 április 24-én az akkor 22 éves ifjú belépett a domonkos rendbe. Az elhatározását az olyan emberi bűnökkel elterjedésével indokolta, mint a házasságtörés, rablás vagy istenkáromlás. Nem sokkal ezután Savanarola felfedezte magában a prófétai hangot. Arra a következtetésre jutott, hogy muszáj az egyháznak megújulnia, mielőtt Isten nagy megpróbáltatás elé állítja. A végítélet közeleg jósolta a szerzetes, amelyet 1487 után, mint prédikátor hirdetett. Úgy érezte az Isten kiválasztotta őt, hogy erre a megpróbáltatásra felhívja a figyelmet. Ezért a Mindenható őt Firenze városába a San Marco kolostorba küldte. Firenze – gondolta - Itália közepén fekszik így innen fog elindulni a kereszténység nagy megújulási mozgalma.        

Valójában a nagyhatalmú Lorenzo Medici Firenze titkos ura volt az, aki elintézte, hogy a szerzetes a Mediciek házi kolostorába kerüljön. Lorenzo a szerzetesben, aki az ő segítségével a kolostor priorja lett ösztönzőt látott, arra hogy a népben felhalmozódott elkeseredést a felső réteg ellen fordítsa, amelyet így életmódváltásra kényszerít. Ugyanakkor a saját lelki üdvösségéért is aggódott, hiszen a szerzetest halálos ágyhoz hívatta. Két nappal Lorenzo halála után 1492 április 8-án Savanarola a dómban új katasztrófa jóslattal döbbentette meg az ott összegyűlt híveket.  Azt hirdette, hogy hamarosan az Alpoktól északra egy világi úr „új Cyrus” kell útra, hogy az isteni büntetést bevégezze. Savanarola a bibliai Kyros perzsa uralkodóra utalt hasonlatában, akinek a támadását a zsidó nép ellen szintén megjósolták. A XV. század végén hatott a bibliai hasonlat. Ugyanis volt egyfajta várakozás, hogy a VIII-IX. században élt Nagy Károly után egy második Károly jön északról, aki egyházi reformokat vezet be és Firenzéből második Jeruzsálemet csinál.

Amikor 1483-ban VIII. Károly a francia trónra került, ez az elképzelés újra megerősödött. Egyre valószínűbbnek tűnt, a 1490-es évek elején a „második Károly” eljövetele. Végül 1494 szeptember 3-án Károly a csapataival Itália földjére lépett. Piero ’de Medici, Lorenzo fia és utóda Károly elé utazott és sok kedvezményt tett . Átengedett neki számos erődítményt, a pisai citadellát, a livornoi kikötőt, és nagy összegű hadi sarc megfizetésében állapodott meg a francia uralkodóval. Ezeken kívül megengedték a franciáknak, hogy megnyitva Firenze kapuit 40000 katona vonulhat át a városon. Ezen a firenzeiek annyira felháborodtak, hogy elűzték Pierot és a Medicieket, valamint kifosztották a család palotáját. Firenzében ugyanakkor féltek a hóditoktól. A városi tanács kijelölt öt küldöttet, akiknek Károly kiengesztelése volt a feladata. Az egyik küldött Girolamo Savonarola volt.  

A próféta ideje úgy látszott elérkezett. Háromszor járult a király színe elé, és mindannyiszor elmondta ő megjósolta az eljövetelét. „Isten lovagjának” nevezte és arra kérte nagylelkűen adja át Firenze irányítását. Károly november 28-án felkerekedett csapataival és hadvezérei javaslatára elvonult. Ez a firenzeiek számára felért egy csodával. Savanarolára úgy néztek, mint egy szentre. A szerzetes meggyőzte a város lakóit, hogy Isten megóvta őket a franciáktól, mert az a célja, hogy Firenze a keresztény megújulás központja legyen. Ráadásul Savanarola, aki mindig is szerény volt és a szegények oldalán állt, most gazdagságot ígért minden firenzeinek! A domonkos szerzetes valószínűleg tényleg hitt az „új Jeruzsálem” eljövetelében. Teljesen tudatosan avatkozott a város ügyeibe, a törvényhozásba és az alkotmányozásba. Először is a megbánásnak és a bűnöktől való megszabadulásnak kell jönnie. Csak az lehet jó polgár, aki bűntelen. Ezért a városi tanács olyan szabályokat hozott, amely megtiltott minden lélekre káros dolgot. Ebbe beletartozott a szodómiától, a költeményeken, a játékokon, a kocsmán és a nők ruházatán át sok minden. Savanarola javaslatára egy nagy tanácsot hoztak létre, tehát nem csak a felső réteg irányított. 3000 polgárnak volt helye a testületben és szavazati joga. Signoria városi palotájában egy hatalmas termet kellett kialakítani. Úgy látszott, hogy a városi rétegek között megszűnt a különbség.       

Minden társadalmi csoportot sikerült Savanarolának megnyernie. Még az értelmiségieket, művészeket is. Utóbbiakat annak ellenére is, hogy a szerzetes nyíltan ellenük fordult. Savanarola a világi tudományokat, valamint a filozófiát nem sokra tartotta, hiszen úgy gondolta a blaszfémiát erősítik. Hasonlóan gondolkodott a festészetről is. Ugyanakkor kétségtelen, hogy 1494 és 1498 között ő uralta Firenzét. Eközben egy hangos kisebbség dolgozott ellene. Befolyásos családok és a Medici klán tagjai. A merénylőktől állandó testőr védte, a San Marco kolostor kapujában pedig mindig őrség állt. A legveszélyesebb ellenfele viszont Rómában volt: VI. Sándor pápa. Savanarola az 1492-es pápaválasztást illegitimnek tartotta. Az önjelölt próféta és a Róma püspöke között a külpolitikában volt a legnagyobb ellentét. Ugyanis Firenze után Károly csapatai Róma felé indultak, hogy onnan Nápolyt meghódítsák. Ezzel egy időben viszont Róma Milánóval, Velencével, Nápollyal és a Német Római Császársággal szövetkezet a franciák ellen.

Csakhogy Firenze ettől a szentszövetségtől távol maradt, és ezért Savanarola volt a felelős. Ugyanis Róma támadta őt és megtiltotta, hogy prédikáljon és így a nyilvánosságra hatást gyakoroljon. Firenze város vezetése viszont ezt nem nézte jó szemmel és továbbra is a prédikátort akarta hallgatni. Ezek a prédikációk egyre keményebbek lettek. Rómára nemsokára tűz fog lecsapni, kövek és sziklák fognak rá hullani – jósolta a domonkos barát. Ugyanakkor rontotta Savanarola prófétai szerepét VIII. Károly helyzete. Nem bizonyult a kereszténység megújítójának és nem mellesleg 1496-ban el kellett hagynia Itáliát, miután a Szent Liga csapást mért rá. 1497 februárban kötött fegyverszünet hátrányos volt az elszigetelt Firenzére nézve is. VIII. Károly gyenge helyzete erősítette Savanarola ellenfeleit. VI. Sándor pápa kitagadással fenyegette. Gúnyolódó röplapok jelentek meg róla. Az informális hatalma egyre gyengült. Firenzében éhínség ütötte fel a fejét a rossz termés miatt, és ha ez még nem volt elég pestis járvány is pusztított. Savanarola azonban kitartott. VI. Sándor legkeményebb fegyveréhez nyúlt. 1498 egyházi tilalom alá helyezte Firenzét. Ez súlyos csapásnak számított. Nem lehetett istentiszteletet, keresztelőt, házasságkötést tartani a városban. Minden kereszténynek megtiltották a firenzeiekkel való kereskedést. Ennél rosszabb dolog nem érhetett egy kerekedő várost.

Savanarola megpróbált egy zsinatot összehívni, amely érvénytelenítette volna a 1492-es pápaválasztást. Csakhogy a szerzetestől elfordultak a hívei a pápai intézkedések hatására. 1498 február 17-én a második „hívságok tűzének” idején, amely a Signoria terén zajlott már halott macskákat és egyéb szemetet is szórtak a máglyára. A szerzetes érezte, hogy fogy a levegő körülötte. Teátrális jelenet közepette szólította fel az Istent, hogy küldjön tüzet az égből, ha nem az igazat mondja. Csak ez kellett, ahhoz, hogy a kedélyek felforrósodjanak. A firenzeiek emlékeztek arra, hogy Savanarola egy közeli harcostársa Domenico de Pescia domonkos szerzetes, a gyermek rendőrök vezetője azt mondta tűzbe menne szerzetes főnöke szavaiért. Több se kellett a város polgárainak. 1498 márciusában egy ferences szerzetes azt követelte Domenico vesse alá magát a tűzpróbának. 1498 április 7-én minden készen állt a nagy eseményhez. Már a máglya is elő volt készítve, de a tűzpróbára nem került sor. A város polgárai egymásnak estek. Sok sérültje és halottja volt az összeütközésnek. Megostromolták a San Marco kolostort, és heves harcok árán el is foglalták. Savanarola megadta magát. Kezét összekötözve, útközben megalázva vitték a szerzetest a városházára és ott egy szűk cellába zárták. Nem csak a nép bizalmát vesztette el Savanarola, hanem legnagyobb támogatóját, VIII. Károlyt is. A francia király a tervezett tűzpróba napján halt meg. Április 10-én kihallgatták Savanarolát és kínzással kicsikartak tőle egy vallomást: „Soha sem volt próféta! Sohasem beszélt vele az Isten! Hatalomvágyból akarta Firenzét irányítani.” De mindez nem volt elég. A pápa a domonkos barát halálát akarta. Két nappal a kihallgatás után két társával – az egyik Domenico de Pescia volt – nagy tömeg jelenlétében felakasztották. A pápai követ hármukat eretneknek nyilvánította. Az akasztás után a holtesteket elégették és a hamvakat az Arno folyóba szórták. A világmegváltó próféta élete véget ért.