1966-ban egy egyetemi hallgató elkövette az Egyesült Államok addigi legnagyobb tömeggyilkosságát. Mivel a hatóságok az esetből téves következtetéseket vontak le, az Austinban történtek a hasonló gyilkosságok prototípusa lett.

 1966 augusztus elsején Claire Wilson éppen a Texas állambeli Austin egyetemének campusán sétált keresztül. Röviddel déli 12 óra előtt 35 fokot mutattak a hőmérők. A lány virágmintás nyári ruhája a hasánál kidudorodott. Claire nyolchónapos terhes volt. Mellette barátja Thomas Eckman próbálta vele a lépést tartani. Mindketten tizennyolc évesek voltak. Az autójuk az egyetem másik oldalán parkolt. Siettek, hogy még időben pénzt dobjanak a parkoló órába. Utána a diákok kávézójába akartak menni, biliárdozni. Az útjuk a campus főépülete előtti téren vezetett át, amelyen egy 94 méter magas torony állt. Hirtelen egy dörrenés hallatszott. Wilson összeesett. Eckman letérdelt mellé és föléje hajolt. De mielőtt bármit kérdezhetett volna újabb dörrenés hallatszott. Eckman az aszfaltra zuhant. Egyre több lövést lehetett hallani. Wilsontól és Eckmantól pár méterre a matematikus Robert Boyer csuklott össze. A következő lövések a békehadtest két tagját találták el. Először az összecsukló embereket látva voltak, akik egy furcsa színjátékra, vagy a vietnámi háború elleni demonstrációra gondoltak. Csak az egyik professzornak tűnt fel négy perc múlva, hogy a földön fekvő emberek véreznek. Azonnal hívták a rendőrséget. A központ járőrautókat küldött a helyszínre. A rendőrségi adást éppen hallgatta az egyik rádióadó riportere. Közvetítő kocsival azonnal a helyszínre indult. Mindeközben a toronyban egy férfi a puskája távcsövébe nézett. Fehér hajleszorító pántot viselt és a teniszcipője mellett egyre gyűltek a töltényhüvelyek. Charles J. Whitman 25 éves diák és mesterlövész. Azért jött fel a toronyba, hogy minél több emberrel végezzen. Meghúzta a ravaszt és valaki holtan esett össze. Ezen a forró délelőttön olyan 96 perc vette kezdetét, amely megváltoztatta Amerikát. Nézők milliói követték élőben a televízióban, ahogy Whitman az ország addigi történetének legszörnyűbb bűntettét hajtja végre. A megdöbbenés különösen nagy volt, mert olyan valaki gyilkolt, aki teljesen átlagos embernek számított. Bárkinek akár a szomszédja is lehetett volna. Legalábbis így gondolták.

Whitman 1941-ben született a Florida állambeli Lake Worthben. Anyja háztartásbeli volt, apja pedig egy bádogos vállalkozás tulajdonosa. Már korán megtanította fiát fegyverrel bánni. Egy fotón a tizenkét éves Charles már vadászpuskával volt látható. Whitman tehetséges fiú volt. IQ teszten 138 pontot ért el, ami kiemelkedő eredmény. A cserkészeknél is a legnagyobb rangot kapta meg az „Eagle Scout”-ot. Az apja ennek ellenére gyakran verte. 18 évesen elmenekült otthonról. A tengerészgyalogsághoz ment. Kubában a guantanamoi bázison szolgált. Itt élte át a Castro féle forradalmat. Egysége állandó készültségben volt, de harcolniuk nem kellett. Whitman minta katona volt. Társai kedvelték, elöljárói ösztöndíjra javasolták. Gépészetet küldték tanulni, hogy tiszt lehessen. Így került 1961-ben a Texas állambeli Austin egyetemére. Az egyetemi élet viszont nem tett jót neki. Sok pénzt pókerozott el, gyakran száguldozott autójával a városban. Egyszer egy orrvadászaton lelőtt őzet a zuhanyzójában aprított fel. 1962 februárjában úgy tűnt megszelídült. Megismerkedett a tanársegéd Kathy Leissnerrel. Fél év múlva megházasodtak. Whitman az esküvőn fehér frakkot viselt és mindenki azt mondta róla és feleségéről, hogy perfekt pár. Whitman szorgalmas és okos, Kathy pedig csinos és kedves. Hamarosan saját házba költöztek.

Whitmannak mindene meg volt, amit a hatvanas évek Amerikája nyújthatott. Feleség, ház és egy neves egyetemen ösztöndíj. Mégis az esküvője után azt írta naplójába, hogy sokat gondol a halálra. A gépészeti tanulmányok egyre kevésbé érdekelték. A jegyei is egyre jobban romlottak, mígnem a tengerészgyalogság megvonta tőle az ösztöndíjat. Anyagilag feleségétől függött, aki a diploma megszerzése után egy középiskolában tanított biológiát. Az egyetemen szakot váltott és építészetet kezdett tanulni, de a vizsgáin megbukott. Egyre gyakrabban különös fejfájásokra kezdett panaszkodni. Amfetamin tablettákat szedett. Nem tudott aludni, érzékeny és agresszív lett. A feleségét is előfordult, hogy megverte. Egyre gyakrabban beszélt arról, hogy felmászik az egyetem tornyába és onnan fog lövöldözni. Azt mondta ott egy hadsereget is fel lehetne tartóztatni. 1966 márciusában Whitman felkereste az egyetemi campus pszichológiai tanácsadó szolgálatát felesége sürgetésére. Ott beszélt a családjával való szakításról, apja iránti gyűlöletről és a vágyról, hogy az egyetemi toronyból lövöldözzön. A pszichiáter, aki gyakran halott absztrakt fenyegetéseket betegeitől, nem tulajdonított jelentőséget Whitman elbeszélésnek. Komoly szakmai hiba, aminek következményei lesznek. A férfi 1966 júliusában már elhatározta ölni fog. Egy chicagói eset adta meg valószínűleg a végső lökést. Ott egy férfi nyolc ápolónőt erőszakolt és ölt meg. Ehhez jött a nyári hőség, ami sem tanulni sem aludni nem hagyta.

Július 31-én egy távcsövet vásárolt, valamint egy 15 centiméter penge hosszúságú kést. Este meglátogatta a már Austinban élő anyját, akit egy gumicsővel megfojtott, majd betörte a fejét. Ezután hazament és alvó feleségét szíven szúrta. „Nem tudok racionális választ adni arra, miért tettem ezt.” – írta búcsúlevelében. Talán az egoizmus motiválta, vagy az, hogy megvédje őket a szégyentől, ami rájuk várt volna Whitman tette után. Egy másik levelében azt írta „a földi szenvedéstől akarta megóvni őket.” Anyja ajtajára egy papírt ragasztott, „Kérem, ne zavarjanak” felirattal, amit aláírt. Felesége munkahelyén pedig beteget jelentett. Aztán a katonai zsákjába pakolt macsetét, gyufát, toalett papírt, zseblámpát, tartalék elemeket, zsebrádiót. Vitt magával még 13 liter benzint, proteinitalt, konzerveket és mézet. Magához vette fegyvereit bőséges munícióval. Egy bolti eladónak azt mondta vadászkirándulásra megy Kaliforniába. Munkásruhát vett magára, így az egyetemre való bejutás nem jelentett gondot. A toronyba is simán beengedték, mert karbantartónak nézték. Lifttel ment fel a 27-ik emeletre, majd lépcsőn a torony kilátó erkélyének a szintjére. Azt itt üllő recepcióst leütötte és a testét elrejtette egy kanapé mögé. Pár perc múlva egy fiú meg egy lány jött be az erkélyről. Ők látták Whitman kezében a puskát. Döbbent csend után köszöntek a férfinak, majd lementek a lépcsőn. Nagy szerencséjük volt. Whitman a recepció bútoraiból barikádot kezdett építeni, amikor két tizenéves jött fel. A testvérpár családjukkal 600 kilométer autózott, hogy felkeressék nagynénjüket. Érdekelte őket a toronyból való kilátás ezért jöttek az egyetemre. Amikor Whitman meglátta őket fogta a puskáját és tüzelt, majd lement a 27-ik emeletre és rálőtt a család többi tagjára is. 11 óra 48 perckor Whitman kilépett a torony erkélyére, letámasztotta puskáját és célba vette Claire Wilsont. A terror kezdetét vette.

A torony Whitmannak tökéletes helyet biztosított. Az erkélyen körbe tudott menni és minden irányban tudott tüzelni. A vadászpuskájával 500 méterre képes volt eltalálni áldozatát. A campuson túli utca részeket is elérte. A mozgó célpontok sem jelentettek számára gondot. Egy tizenhét éves kerékpáron közlekedő újságkihordó fiút is lelőtt. Whitman úgy lőtt, ahogy a tengerészgyalogságnál tanulta: egy lövés, egy halott. A bejelentés után pár perccel megérkeztek az első járőrautók. A rendőrök viszont az ámokfutóval szemben nem nagyon tudtak mit tenni. Ha a vérontásnak véget akartak vetni a toronyba kellett behatolniuk. 12 óra 8 perckor az egyik rendőr Billy Paul Speed fedezékről fedezékre rohanva megközelítette a tornyot. Pár méterre volt, amikor Whitman mellbe lőtte. A kórházban halt meg. Időközben a rendőrök rádióját hallgató riporter Neal Spelce is megérkezett a közvetítő kocsival a helyszínre. Élőben közvetítette az eseményeket a rádióhullámain: „Ez itt egy csatatér. Lövés, lövést követ.” – mondta a mikrofonba. A tudósítását egész Texasban hallgatták. Rövidesen megjelent az egyik televízió csatorna stábja is. A kamerájuk a toronyra irányult. Egy vadász látta a közvetítést az egyik kávézóban. Vett magának hat doboz sört és az egyetemhez hajtott. Ott már több felfegyverzett civil gyülekezett. „Kapjuk el a kurafit!” – bíztatták egymást. Volt, aki átadta a fegyverét a rendőröknek, de a legtöbb maga is lőtte a tornyot.

Csaknem húsz percen át tudott Whitman zavartalanul ölni, most viszont már őrá vadásztak. Tüzeltek rá a földről és a környező épületekből. Ha védeni akarta magát, akkor a fejét az erkély kőkorláta mögé kellett húznia. Így már nem tudott pontosan célozni. A torony felett egy helikopter körözött. Erről is lőtték Whitmant, aki viszonozta a tüzet. Éppen csak, hogy elhibázta. A földön két rendőr kihasználta az alkalmat, míg Whitman figyelmét elterelték. Nekik sikerült a főbejáraton át az előcsarnokba bemenniük. A többiek egy szervizalagúton át jutottak az épületbe. Amikor a 27-ik emeletre értek a lelőtt családra bukkantak. A 19 éves fiút és anyját sikerült megmenteni, de a fiú testvére és a nagynéni már halott volt. A rendőrök óvatosan fölmentek a 28-ik emeletre és megpróbálták eltávolítani az ajtóba tett bútorokat. Mikor ez sikerült az erkély déli ajtaját törték fel, amit Whitman bezárt.

Két rendőr –Houston McCoy és Ramiro Martinez- kimerészkedtek az erkélyre. Az óramutató járásával ellentétes irányban kerülték meg a tornyot. Körülöttük lövedékek csapódtak a falba. Az önkéntes civilek lőttek mindenre, ami mozgott. Óvatosan a torony délkelti sarkánál kilestek, majd araszoltak tovább a következő sarokig. Az északi oldalon végül szembe találták magukat Whitmannal. A rendőrök rögtön lőttek, Whitman összeesett. 96 perccel az első lövés után a rádióriporter Spelce jelentette, az orrlövész halott. A tudósító hangját tisztán lehetett hallani Whitman melletti tranzisztoros rádión keresztül. Tizenheten haltak meg ezen a napon az ámokfutó lövéseinek következtében. Tömeges gyilkosságra már korábban is volt példa az Egyesült Államokban. 1903-ban Kansas államban egy veterán lövöldözött maga körül és megölt kilenc embert. Akkor még nem volt tömegesen elterjedve sem a rádió sem a televízió. Az eset feledésbe merült, mint jó pár hasonló. Egészen 1966-ig. De a Whitman féle ámokfutást élőbben közvetítették a rádiók és televíziók. Este ezzel voltak tele a híradók. Hetekig foglalkozott vele a média. Lyndon B. Johnson amerikai elnök részvéttáviratot küldött a hozzátartozóknak. J Edgar Hoover az FBI igazgatója azt mondta kivizsgáltatja az ügyet. Az eredmény: Whitman, mint a többi tömeggyilkos pszichopata, őrült volt. A vietnámi háborút ellenzők számára példa arra, hogy a katonai kiképzés és a háború egy átlagemberből is tömeggyilkost csinál. A drogellenzők az egészet az amfetamin számlájára írták. Megint mások a gyermekkori traumát hozták fel oknak. De a Szovjetunió is kihasználta propaganda célokra az esetet. A rothadó kapitalizmus tipikus példájaként emlegették, ahol mindennaposak a gyilkosságok. A boncolásnál Whitman agyában egy golflabda nagyságú tumort találtak. Orvosok úgy látták ez okozta az állandó fejfájását és az erőszakos kitöréseit. De a tumor nem jelentett magyarázatot Whitman tettére. Ugyanis azt ő gondosan megtervezte. A szakértők szerint Whitman nem volt őrült. A levelei azt mutatták tudta mit tesz és mi annak a következménye. Kétségtelen tettével Whitman például szolgált másoknak. Egy nappal később egy 15 éves texasi fiú megölt egy őrt. „Chicagót és Austint utánoztam.” – vallotta. Egy másik férfi 1966 november 12-én öt embert ölt meg Arizonában, egy gimnáziumban. A búcsúlevelében azt írta Whitman inspirálta.

Sok helyen a rendőrség felfegyverkezett. Speciális egységeket (SWAT) hoztak létre. A speciális rendőri erők Austin után több mint ötven évvel, 150 alkalommal léptek fel az Egyesült Államokban magányos lövöldözőkkel szemben. Ha úgy nézzük az austini eset ragályos volt. Egy dologról azóta is vitatkoznak: a fegyverviselési jogról. Az FBI főnöke Hoover mondta: „Aki kétségbe vonja a szabad fegyverviselést és az ilyen tragédiák közötti kapcsolatot, magát csapja be.” Tragikus módon a liberális fegyverhasználat pártján állókat erősítette meg Whitman esete. Szerintük, ha a polgároknál nincs fegyver, több áldozat lett volna. Ők túlbecsülik az összevissza lövöldöző önkéntesek szerepét. Claire Wilson Whitman első áldozata csodálatos módon túl élte a lövöldözést. 2013-ban felszólalt az ellen, hogy az egyetemi hallgatóknak joguk legyen fegyvert vinniük az egyetemi előadásra Texas államban. Wilson elmesélte, hogy feküdt másfél órát halott barátja mellett és hogyan vesztette el gyermekét. Több fegyver szerinte annak idején nem segített volna. „Az egyetem a tanulás helye és nem a fegyverviselésé” – mondta. A texasi parlament mégis elfogadta a javaslatot, ami 2016 augusztus elsején 50 évvel Whitman ámokfutása után érvénybe lépett.