
A diktatúrák félnek a befolyásuktól, a botrányhajhász szerzők pedig hasznot akarnak húzni belőlük. Hallgatási fogadalmuk és a kívülállók számára gyakran érthetetlen rituáléik miatt a világszerte tevékenykedő humanitárius mozgalmat újra és újra homályos összeesküvés-vádakkal illetik.
Ha megkérdezünk egy művelt, felvilágosult embert a nyugati világból, hogy civilizációnk mely értékeire lehetünk különösen büszkék, valószínűleg azt fogja válaszolni: a humanizmusra – abban a meggyőződésben, hogy az emberiség története a haladás története, valamint annak a Szókratész óta a világban kísértő eszmének a története, miszerint az igazság felismerése automatikusan jót eredményez. Ezzel a földi paradicsomot is megvalósíthatnánk, ha nem lennének újra és újra olyanok, akik e szellemi vívmányokat önző céljaikra használják fel: a „személyes szabadságról” beszélnek, miközben szétrombolják a szociális hálókat; a „szabad”, azaz féktelen globális kapitalista piacokat hirdetik, amelyek állítólag egy napon világszerte elhozzák a demokráciát – és ezzel egész nemzedékeket taszítanak létbizonytalanságba és politikai közönybe.
Ezt a szkeptikus hangnemet már 14 évvel ezelőtt megengedte magának John Gray brit szociálfilozófus a „Der Spiegel” hírmagazinnak adott interjújában. Vajon valaki összeesküdött az emberképünk ellen? Vagy az előrelátó professzor jogosan tapos végig szellemi kiskertjeinken? Hiszen végső soron még a „legcivilizáltabb társadalomban is megtörténhet a legrosszabb […]. Ezért minden haladás kétélű. A tudás gyarapodása növeli az ember hatalmát – jó és rossz értelemben egyaránt –, a természet és más emberek felett” – fogalmazott a kutató az idézett beszélgetésben. A következtetése: a humanizmus és a haladásba vetett hit csupán szép illúziók. Ez a radikális kritika a nyugati ideológiával szemben elgondolkodtató, különösen akkor, ha éppen a „szabadkőművesek” témájával foglalkozunk. A szabadkőművesség olyan szervezet, amelyet az összeesküvés-elméletek hívei újra és újra azzal vádolnak, hogy csupán látszólag hirdeti a humanizmust – valójában azonban egy globálisan működő maffiaként egyik intrikát szövi a másik után, hogy csúcspolitikusokkal, nagyiparosokkal és titkosszolgálatokkal együttműködve a világuralomra törjön.
Ezért nem árt egy kicsit fellebbenteni a titokzatosság fátylát.

A szabadkőművesség általánosságban egy világszerte működő polgári mozgalomnak tekinti magát, amelynek humanitárius vezérelve az ember tökéletesedése. Ezt az egyén önmaga folyamatos fejlesztésével kívánja elérni. A francia forradalom eszményei – szabadság, egyenlőség, testvériség –, valamint a humanizmus és a tolerancia a testvériségek alapelvei közé tartoznak. A totalitarizmus, a fanatizmus, a babona és a kasztrendszer elutasításával minden szabadkőműves kötelessége, hogy egy igazságos társadalomért álljon ki. Ezek magasztos célok. Az emberiség azonban – főként a vallás és politika számtalan hamis prófétájának köszönhetően – ha valamit igazán elsajátított, akkor az az a felismerés, milyen kényelmes „Hü!”-t kiáltani – aztán rosszat cselekedni. Végső soron az önismerethez egy egészséges adag szkepszis is hozzátartozik. Így nem is olyan meglepő, ha a kívülállók összeesküvést sejtenek. Természetesen nem kellett sok idő hozzá, hogy főként a katolikus egyház veszélyeztetve lássa felépített előjogát a lelkek üdvösségének kérdésében: több mint 230 éven keresztül azokat a hívőket, akik csatlakoztak a szabadkőművesekhez, kiátkozás fenyegette. A vádak a blaszfémiától kezdve az orgiákon és mértéktelen ivászatokon át minden elképzelhető formát öltöttek. Már 1738-ban XII. Kelemen pápa egy bullát adott ki, amelyben elítélte a szabadkőműveseket. Eszerint egy „becsületes és bölcs ember nem csatlakozhat ezekhez a társaságokhoz anélkül, hogy ne mocskolná be magát a romlottság és a gonoszság bélyegével […]. Mert ha nem tennének semmi rosszat, akkor nem volna mit rejtegetniük a világosság elől.” Ezzel a pápa a szabadkőműves rituálék szigorú titoktartási szabályaira célzott. Az egyház vezetőinek az sem volt ínyére, hogy a szabadkőművesek szentekre és vallási szimbólumokra is hivatkoztak. Valószínűleg így születtek meg az első összeesküvés-elméletek – bár világi tényezők is hozzájárultak ezek kialakulásához.

Érdemes ezért egy kis kitérőt tenni a szervezet történetébe: a modern szabadkőművesség „hivatalos” születésnapjának az 1717. június 24-ét, Keresztelő Szent János napját tekintik. Ezen a napon Londonban, a „The Goose and Gridiron Ale House” („A Liba és a Rostély Sörház”) nevű fogadóban négy páholy egyesült egy Nagypáhollyá, és a legidősebb páholymestert, Anthony Sayert választották meg első nagymesternek.
A „páholy” szó az angol „lodge” kifejezésből származik, amely a középkori dómépítő mesterek céheire utal – egyértelmű utalás a szabadkőművesség ősi gyökereire. A középkorban, ahol templomok vagy más jelentős világi épületek – például városházák – épültek, ott építőcéhek is létrejöttek. Ezek olyan kézműves szövetségek voltak, amelyek kőfaragókból, falazókból és ácsokból álltak, és gyakran titkos rituálékon keresztül kommunikáltak egymással. A céhek legnagyobb értéke a mesterségbeli tudásuk volt – építészeti és művészeti ismereteik, technikai fogásaik. Ezt az értékes tudást szigorú hierarchia védte: a céhmester felelőssége volt, hogy senki se árulja el a titkokat illetékteleneknek. Minden építőcéh rendelkezett egy könyvvel, amelybe feljegyezték az építési elveket, valamint a minden céhtag számára kötelező magatartási kódexet, beleértve a „belső céh titkát”: rituálékat, jelszavakat és köszöntési formulákat. Ezek segítségével az idegen mesterek felismerhették egymást, és a vándorló inasok számára belépőként szolgáltak egy új munkalehetőséghez.
A céhmester után a hierarchiában a szobrászok következtek, akik bibliai alakokat, de olykor ezoterikus és alkimista motívumokat is megformáltak. A szobrászok bizonyos szabadságokat élveztek megbízóikkal szemben, mivel művészi munkájuk elengedhetetlen volt. Utánuk jöttek a „szabadkőművesek” – azaz a képzett kőfaragók és templomépítők –, akik a boltozatok bordázatait és díszítőelemeit készítették el a tervek szerint. A hierarchia legalján az inasként dolgozó kőfaragók álltak, akik a nagy kőtömböket faragták meg.
A „freemason” (szabadkőműves) kifejezést először 1376-ban említették hivatalos dokumentumban. Háromszáz évvel később az építőcéhek rendszere nagyrészt elavulttá vált, mivel a céhek fokozatosan felváltották a régi kézműves társulásokat. A „páholy” (lodge) kifejezést ugyan már a 14. században említették – például az angliai York székesegyház építése kapcsán, amely az ország legnagyobb középkori temploma –, ám a kőfaragók céhének megnevezéseként csak a 17. században honosodott meg.
A szabadkőművesség története szempontjából azonban ennél is fontosabb volt az a tény, hogy ebben az időszakban a páholyok már olyan férfiak előtt is megnyíltak, akik nem voltak kézművesek. Nemesek, neves polgárok és tudósok „elfogadott kőművesekként” csatlakozhattak, és tiszteletbeli tagként jelentős anyagi támogatást biztosítottak a korábban gyakran pénzhiánnyal küzdő építőegyesületeknek. Így fokozatosan háttérbe szorult a gyakorlati építőmunka, és egyre inkább a szimbolikus cselekedetek kerültek előtérbe – ezzel pedig a középkori építőcéhekből végérvényesen társadalmi jellegű klubok alakultak ki. Az ebből következő műveltségi szint növekedése aztán egy olyan szinte kibogozhatatlan mítoszok és legendák hálózatát eredményezte, amely a szabadkőművesség történelmi eredetét a kívülállók számára rendkívül átláthatatlanná tette.

Ekkor egyszerűen mindent bevetettek, amit a kultúrtörténet kínálni tudott, és olyan szabadkőműves történetírók, mint a skót lelkész James Anderson (1689–1739), olyan eredetlegendát alkottak, amely a mozgalom gyökereit misztikus ősforrásokba helyezte. Különösen a keresztény egyházak számára lehetett ez nehezen elfogadható, hiszen a teremtéstörténetben hirtelen megjelent a „minden világok nagy építőmestere”, Ádám fügefalevele pedig az első szabadkőműves kötényként tűnt fel, míg Káint az első kőművesként ábrázolták. A szabadkőműves tanok ezek szerint Bábelbe és Egyiptomba jutottak, ahol állítólag Nimród király, majd Mózes, végül Euklidész, a híres görög matematikus (Kr. e. 4. század) terjesztette tovább őket. Ez a hagyományfolyam aztán egészen az angliai középkori kőfaragó testvériségekig vezetett. A szabadkőműves legendák kialakulásának további fontos hivatkozási pontjai közé tartozott az egyiptomi piramisok építése, az ókori Róma kézműves szervezetei (Collegia, ahol rabszolgák és szabad polgárok egyenrangú tagok voltak), a jeruzsálemi templom építése, az ókori görög misztériumközösségek és a templomos lovagok.
A templomos rendet 1118 körül Hugo de Payens, egy francia nemes alapította azzal a céllal, hogy megvédje a Jeruzsálembe tartó zarándokokat. A szabadkőművesek több rítust és szimbólumot átvettek a templomosoktól, például a nagymester címét és bizonyos beavatási szertartásokat. Az ókori misztériumok bölcsessége és a középkori dómépítő céhek mellett a modern szabadkőművességnek van egy harmadik gyökere is: a felvilágosodás humanista eszmerendszere, annak már említett eszményeivel és erényeivel. Franciaország úttörő szerepet játszott ebben a folyamatban. XV. és XVI. Lajos királyok uralma a 18. században éles ellentétben állt a szabadkőműves testvériségek azon elképzelésével, hogy ne legyenek alattvalók, csak egyenrangú polgárok. Nem meglepő tehát, hogy a modern szabadkőművesség döntő hatással volt a felvilágosodás eszméire. Ma már széles körben elfogadott nézet, hogy az 1789-es francia forradalom szellemi eszméi, különösen a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelszava, jelentős mértékben a szabadkőművesség hatására született meg. Miután 1717-ben megalakult a „Nagy Páholy Londonban és Westminsterben”, James Andersont bízták meg azzal, hogy megfogalmazzon egy minden szabadkőművesre érvényes alkotmányt. Ezt „Ősi Kötelezettségek” (The Charges of a Free-Mason) néven 1723-ban tették közzé, így a szabadkőműves páholyok szabályzata bárki számára hozzáférhetővé vált.
Az első két kötelezettség a vallásra és az államra vonatkozott:
- A szabadkőművesek nem kötelezték el magukat egyetlen vallás mellett sem, hanem egy olyan szellemi hozzáállást vallottak, amelyben „minden ember egyetérthet, miközben megőrzi saját meggyőződését”.
- A második alapelv a békeszeretetet, valamint az állam és törvényei iránti hűséget írta elő.
A páholyba csak „szabad születésű, érett és megfontolt férfiakat” vehettek fel. Nők, rabszolgák és rossz hírű férfiak kizárásra kerültek. Ebben természetesen nagy szerepet játszott az, hogy a 18. században a nők társadalmi helyzete hagyományosan alárendelt volt. Ennek ellenére hamarosan vegyes páholyok is létrejöttek, amelyek nőket is felvettek – bár ezeket az Angliai Nagypáholy nem ismerte el hivatalosan. Mellékesen: a 20. század eleje óta már kizárólag női páholyok is léteznek világszerte.
Az „Ősi Kötelezettségek” nyilvánosságra hozatala hozzájárult ahhoz, hogy a szabadkőművesség gyorsan elterjedjen egész Európában, majd a brit gyarmatok révén szinte az egész világon. Németországban a szabadkőművesség elterjedését II. Frigyes porosz király segítette elő, aki 1740-es koronázásakor nyíltan vállalta szabadkőműves mivoltát. „Öreg Frigyes” azonban főként nemesek, katonatisztek és az általa kedvelt politikusok felvételét támogatta, ami jelentősen megnövelte a szabadkőműves testvériségek társadalmi befolyását. A 18. és 19. század híres szabadkőművesei közé tartoztak többek között: a zeneszerzők Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart – akinek „A varázsfuvola” című operája a szabadkőművességnek állít emléket; Franciaországban a felvilágosult gondolkodó Voltaire, az államférfi Talleyrand, valamint a forradalmár Jean Paul Marat; Olaszország „első szerelmese”, Casanova, és a szabadsághős Garibaldi; Anglia tengernagya, Nelson; az amerikai természettudós Benjamin Franklin, valamint az első amerikai elnök, George Washington (és 1977-ig további 14 elnök); a német költők és gondolkodók közül Heinrich Heine, Johann Gottfried von Herder, Johann Wolfgang von Goethe és Gotthold Ephraim Lessing.A 20. századból – az összeesküvés-elmélet kedvelőinek ínyencségeként – említsük még: Gustav Stresemann, Mustafa Kemal Atatürk, Winston Churchill, Salvador Dalí – valamint az amerikai művészek közül Louis Armstrong, Duke Ellington, Clark Gable és John Wayne. Mindezek az emberek, akárcsak a mai szabadkőművesek, különböző fokozatokat kellett, hogy teljesítsenek a "tökéletesedés" útján. A tanítások, amelyeket közben átadnak, hagyományosan "fokozatokra" oszlanak. A "klasszikus" változat az építőművesek régi szokásaira épül, ahol egy mester állt az élén, a kivitelező munkákat végző inasok és a képzésben részesülő tanoncok. A tanoncoktól az inasokig való fejlődés során a lógatag a "durva" kőből a "megmunkált" kővé emelkedik. Minden új fokozatba lépés egy rituális beavatással történik.
Mozart "A varázsfuvola" című operájában ez a fejlődés zeneileg is megjelenik. Tamino, a "kereső", aki bátran szembenéz minden próbával, végül bekerül a bölcsesség templomának beavatottjai közé. Papageno, a madárfogó, azonban elbukik a magas erkölcsi követelmények miatt, amelyeket a feladatok elé állítanak; bár újra és újra enged az élet örömeinek, de végül mégis részesül egyfajta kegyelemben. Végül Sarastro herceg híres basszusáriájában adja elő a szabadkőműves jelmondatot: „Ezekben a szent falakban nem ismerik a bosszút…”
Az első fokozatba lépéssel a "keresőnek” fogadalmat kell tennie. Ehhez a bal lábán térdel, bekötött szemmel egy oltár előtt, amelyen a három "nagy fény" található: egy szent könyv, egy derékszög és egy körző. A jobb láb lehetőleg derékszögben áll, a bal kezével a körzőt a mellére helyezi, a jobb keze pedig a szent könyvre nyugszik – amely egyébként nem feltétlenül Biblia. Ezt megelőzően a tanonc egy sötétkamrában tartózkodott, ahol lehetősége volt átgondolni döntését, hogy szabadkőműves legyen. Különböző mulandóságot szimbolizáló tárgyakkal szembesült, például egy koponyával, egy homokórával és egy szent könyvvel. Ezeknek az volt a célja, hogy rávilágítsanak léte véges voltára.

Röviden összefoglalva: a szertartás elején az új tanoncnak különböző kérdéseket tesznek fel a szabadkőművességről alkotott felfogásával kapcsolatban; és a végén, amikor az oltár előtt térdel és leveszik róla a szemkötőt, szimbolikusan a tudatlanság sötétségéből a megvilágosodás fényébe vezetik. Az inassá válás során a tanoncnak meg kell fogadnia, hogy teljesíti a rákötött kötelezettségeket és szándékokat. Egy világos szobában bizonyos rituális kérdésekre kell válaszolnia. A páholy templomában végzett jelképes utazások során további szabadkőműves készségeket sajátít el, és az inast figyelmeztetik azokra a kísértésekre, amelyek veszélyeztethetik. A mesteri méltóság elnyeréséhez a "kinevezendőt" hátrafelé vezetik a templomba, majd később a földre fektetik és egy takaróba burkolják – ez egy szimbolikus temetés. Az "ülést vezető mester" a kinevezése során a "titkos mesteri szót" súgja a fülébe. Ennek hátterében a szabadkőműves legenda áll, amely Salamon király legendás építészéről, Hiram Abifről szól. A legenda szerint Hiram vezette Jeruzsálem templomának építését, és három inasa gyilkolta meg – a szabadkőműves belső szemléletben ezek az inasok a becsvágyot, a tudatlanságot és az erőszakot testesítik meg. A mesterré válás rituális aktusával tehát Hiram újjászületik a jelöltben. A rituálék az egyes páholyokban változhatnak. A szabadkőművesség magja alapvetően a valósághoz kapcsolódik, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a rituális élményben kapcsolatban legyen a misztériumokkal. Egy rítuskönyvben ez így olvasható: „A mesterfokozat a kőművesség koronája, és tanítási rendszerének záróköve. A szabadkőművest a földi lét utolsó küszöbéhez vezeti, és a transzcendenciára utal. Nagyon fontos, hogy ezt a mély élményt egyedül tapasztalja meg.
A három bemutatott fokozatot „kék fokozatoknak” vagy „János fokozatoknak” is nevezik. Keresztelő Szent János a szabadkőművességben fontos szerepet játszik, hiszen az erkölcs és az idealizmus megtestesítőjének tekintik. Június 24-e, születésnapja, amely a Lukács evangéliumában szereplő kijelentésből származik, miszerint János hat hónappal idősebb volt Jézusnál (Lukács 1,5–38), a legtöbb loga számára a legnagyobb ünnep. A „János logák” kizárólag a kék fokozatok odaítélésére korlátozzák magukat. Idővel kialakultak a „vörös fokozatok” is. A „magasfokú szabadkőművesség” logái tanításaikat a kék fokozatok mélyítésének és tökéletesítésének tekintik. És ebben az esetben is történt további felosztás, ahol a különböző fokozatok száma és jelentősége az adott rítustól függ. A legismertebb az 1800 körül kialakult „Ó és Elfogadott Skót Rítus”, amely összesen 33 fokozatot számlál. Néhány olyan csoport, amely elszakadt a jánosi szabadkőművészettől és magasfokú rendszereket vezetett be, jelentős politikai és társadalmi befolyásra tett szert. Minden páholy közös jellemzője a hierarchikus felépítés. Minden egyes páholyban választanak egy „tisztségviselői tanácsot”, amelyet egy „vezető mester” irányít, akinek pontosan kell ismernie a rituálékat. Az egyes páholyok a tartományi páholyok alá tartoznak, ezek pedig a nagylogához és annak nagymesteréhez. Minden páholy köteles a nagypáholynak egy bizonyos számú templomi munkát lebonyolítani; rendszeresen tartanak előadásesteket és jótékonysági rendezvényeket.

Ma becslések szerint három-hat millió, az Angol Nagypáholy által elismert szabadkőműves él körülbelül 100 országban; ezek fele az Egyesült Államokban, körülbelül 600 000 Nagy-Britanniában. Németországban a páholytagok száma valószínűleg nem sokkal több 20 500-nál. Azonban számos nem elismert egyesület is létezik – ezek közé tartozik a francia páholyok közel háromnegyede, Belgiumban és Olaszországban pedig akár több mint 90 százalék. Természetesen idővel elkerülhetetlen, hogy szakadások történnek, és akadnak fekete bárányok, akik az testvériségeket saját céljaikra használják – és itt érkezünk vissza a kezdetben említett interjúhoz John Gray szocialista filozófussal.
Egy ilyen komplex rendszer, mint a magasfokú szabadkőművesség, könnyen megérthető, hogy minden korban keringtek összeesküvés-elméletek. De voltak okok is ezek elterjesztésére. Így a szabadkőművészetet 1935-től betiltották. A Hitler-diktatúra nehezen tudta elfogadni, hogy létezett egy olyan szervezet, amely a népek egyenlőségének eszméjét vallotta, és titoktartásra kötelezte magát. Már a Weimari Köztársaság idején is „kitűntek” különösen a porosz tábornok, Erich Ludendorff (1865–1937) és a náci főideológus, Alfred Rosenberg (1893–1946), mint szabadkőműves összeesküvések feltalálói. Ludendorff számtalan írást készített, amelyekben figyelmeztetett a zsidók, szocialisták és szabadkőművesek „nemzetközi hálózata” ellen. Rosenberg pedig még tovább ment, és azt állította, hogy a páholytagok konspiratívan kirobbantották az első világháborút. Természetesen a bosszú és a haszonszerzés is népszerű motívumok voltak: így kerültek piacra 1885-ben Leo Taxil, egykori szabadkőműves „leleplezései”, amelyek szerint a páholytagok sátáni rituálékat tartottak, vad szexorgiákat rendeztek, és még gyilkosságokat is rendeltek el. Taxil könyvei világszerte elkeltek, még akkor is, amikor 1897-ben beismerte, hogy minden vádja csak a képzeletéből származott. A legnagyobb kárt azonban 1981-ben az olasz „Propaganda Due” (P2) loga bűnös üzelmei okozták. 1887-ben Rómában alapították, és egy időre feloszlatták, de a testvériséget 1944-ben Licio Gelli, egy matracgyáros, újraélesztette. A szorgalmas Gelli 1967-től „főmesterként” működött, és sikerült nagyiparosokat, politikusokat, magas rangú katonákat, rendőröket és még hírszerzőket is összehoznia. Célja az volt, hogy visszaszorítsa Olaszország erős politikai baloldalát. Ebben az ügyben még a terror sem volt tabu: valószínűnek tartják, hogy a páholy tagjai részt vettek egy 1974-es gyorsvonat elleni merényletben, valamint egy 1980-as bombatámadásban a bolognai pályaudvaron. Ezeket a bűncselekményeket baloldali csoportokra akarták kenni. 1981 májusában egy házkutatás során, amelyet a már 62 éves Gellinél végeztek, egy valódi összeesküvést tártak fel.
Ahhoz, hogy a botrány teljes legyen, Richard Brenneke, a CIA és a Mossad ügynöke, még „Uncle Samet” is belevonta a történetbe: Brenneke állítása szerint a „P2” havonta akár tízmillió dollárt is kapott az amerikai kormánytól. És, igen, Gelli „főnök” helyiségeiben találtak egy taglistát, amelyen érzékeny nevek szerepeltek a politika, a gazdaság és a hírszerzés világából – köztük egy híres médiavállalkozó neve is: Silvio Berlusconi. Tehát itt minden összetevő megvan egy valódi összeesküvéshez! Csak egy probléma van: a „Propaganda Due” soha nem volt egy szabályos, elismert szabadkőműves páholy. Alapvetően bárki könnyen tájékozódhat a páholyokról: bejegyzett egyesületek, és tisztségviselőik nyilvánosan elérhetőek. Számos könyv és weboldal foglalkozik a témával, részletezve a logák belső szerkezetét. A testvériségek titoktartását azonban meg kell érteni: hiszen az ókori papok sem akarták, hogy a misztériumokat profán módon leleplezzék. Nem szokás ugyanis a legdrágább bort iszákosoknak ingyen kínálni.
Ralph Kreuzer