Ők csak hazájukat, Oroszországot szolgálták. Különleges szépségük vonzerejét felhasználva férfiakat hálóztak be és szedtek ki belőlük fontos információkat. Az FBI szerint rendkívül veszélyesek voltak az amerikai nemzetbiztonságra. 

 A lányok csak a dolgukat tették. Szépek voltak és szexiek. A férfiakat úgy vonzották magukhoz, mint mézzel teli bödön az ínyencségre vágyó medvéket. Arról, hogy sok kuncsaftjuk nem tudott szabadulni az aranysárga édességgel teli csupor bűvöletétől, nem tehettek. Pontosabban nagyon is tehettek, hiszen erre kaptak kiképzést, nem mástól, mint az orosz FSZB-től a hírhedt KGB utódjától. Tevékenységi helyük pedig hol lehetet máshol, mint a régi – új ellenség területén az Egyesült Államokban. Itt minél több befolyásos férfival kellett megismerkedniük, abból a célból, hogy Oroszország számára fontos információt megtudjanak tőlük, illetve orosz érdekek érdekében cselekvésre bírják őket. Maria Butina és Anna Chapman, született Anna Vasziljeva Kustcsenkó jól végezték a dolgukat, már ami a kapcsolatépítést és az információ megszerzését illeti. Olyan jól, hogy Anna lebukása után az FBI megkérdezte öt legbefolyásosabb partnerét ismét kapcsolatba lépnének-e az akkor 28 éves lánnyal tudatában annak, hogy kinek dolgozott, egyöntetűen azt mondták igen. Hogy miért? Mert a testi kapcsolatban nem ismerte a nem szót! Bármit kérhettek tőle ő benne volt. Mindezt az Oroszország anyácskáért, no meg persze a nagyvilági életrét, amit bőven finanszírozott az orosz hírszerzés. De aztán mindketten lebuktak. Mi volt a banánhéj, amin elcsúsztak csak sejthetjük, pontos információk nincsenek róluk, de az biztos, hogy az FBI a kommunikációs eszközeik figyelésével gyűjtötte be róluk a döntő bizonyítékokat. Mit használtak? Twittert és Facebookot. Mindekét cég amerikai tulajdonban van szorosan beépítve az amerikai hírszerzés és elhárítás köreibe. Úgy látszik, hogy az oroszok erre nem gondoltak, vagy nagyon bíztak ügynöknőik ügyességében illetve az általuk használt titkos kódokban. A két kémnő egyébként is a 21. század gyermekei voltak, nem csak a kommunikációra, de kapcsolatépítésre is a közösségi médiát használták. Itt olyan fotókat posztoltak magukról, amelyek minden egészséges férfi szívét megdobogtatta. De ne szaladjunk ennyire előre. Azért, hogy megértsük, hol futottak zátonyra a dolgok érdemes megismerni két vonzó orosz kémnő történetét.

A 2000-es évek elején az orosz titkosszolgálat elit kémek csoportját küldte az Egyesült Államokba. Illegálisoknak hívják az ilyen ügynököket, mivel nem a nagykövetség hivatalos álcája alatt dolgoznak.  Sokszor új személyazonosságot vesznek fel és kapcsolatokat építenek ki érzékeny információk megszerzése érdekében. A 30 éves Maria Butina Vlagyimir Putyin szövetségesének számító Alexander Torsin asszisztenseként dolgozott. Hallgatói vízum segítségével jutott be az Egyesült Államokba, ahol az amerikai politika legmagasabb köreibe igyekezett bejutni. Leginkább a fegyver lobby zászlóshajójának számító Nemzeti Lőfegyver Szövetség (National Rifle Association NRA) tagjaival épített ki jó kapcsolatokat. Sokan azt állítják a barátságon túl mást is nyújtott. Szexszel és pénzzel igen magas körökben szerzett támogatókat és ezeket a kapcsolatokat próbálta Oroszország érdekében érvényesíteni. Azért, hogy fedőtörténetét erősítse, és több ismerősre tegyen szert, a facebookon olyan erotikus fotókat is közölt magáról, amelyeken fegyverekkel pózolt. A volvográdból származó Anna Chapman szintén a facebookot használta pasi fogónak. Ő is erotikus fotókat posztolt persze fegyverek nélkül. Neki más volt az álcája. Chapman New Yorkban egy ingatlankerekedő cég vezetőjének adta ki magát. Ez tökéletes álca volt a gazdag emberek és a drága ingatlanok városában. Csinos megjelenését és nő báját bevetve szervezte be férfiakat. Így akart bejutni New York és Washington befolyásos köreibe. Számára a szex csak eszköz volt, olyan eszköz, amit bátran és minden erkölcsi fenntartás nélkül használt. Maria Butina „vadászterülete” az amerikai jobboldal volt, első sorban a republikánus párt. Ezért is tűnt fel gyakran a republikánusokhoz közel álló NRA rendezvényein. A vele szemben később eljáró államügyész szerint a csinos ügynöknő 2015 és 2017 között meg nem engedett eszközökkel próbálta az amerikai politikát befolyásolni. Erre az időszakra esett az elnökválasztás és Donald Trump hatalomra jutása. Ez egykori elnököt azzal vádolták, hogy orosz segítséggel nyerte meg a 2016-os választást. Az, hogy ebben milyen része volt Marianak nem lehet tudni, de az biztos, hogy közvetlen a választás után Butina küldött haza egy üzenetet, amit az FBI elcsípett és így hangzott: „Trump győzött, várom az újabb parancsot.” Egyébként üzeneteit kódolt formában privát Twitter fiókok segítségével küldte el moszkvai kapcsolat tartóinak. De valami miatt az FBI-nak gyanús lett és figyelni kezdte a kommunikációját. Egy faképnél hagyott szerető, vagy az orosz származása hívta fel a nyomozók figyelmét Mariara nem tudni. Butina több ezer tweetet küldött otthoni kapcsolat tartóinak, de nem tudta, hogy az FBI figyeli őt. 2017 júliusában tartóztatták le. A vád szerint különböző szervezetekben való pozícióért szexet kínált. Anna Chapmannek is a közösségi média okozta a vesztét. Miután ágyba csalta a férfiakat és megszerezte tőlük az információkat kávézókból és egyéb közösségi helyekről jelentett Moszkvának. Nem bizonyult okos döntésnek ez a nyilvános életmód. Az FBI játszva feltörte nyilvános kommunikációs csatornáját. Anna Chapman egy laptopot használt és elég ügyetlenül bánt a technikával. Ez arra utalt, hogy nem kapott elég alapos kiképzést. Legalább is ezen a téren. De más területeken is voltak hiányosságok. Vagy ő volt óvatlan, vagy Moszkva nem állt a helyzet magaslatán. Ez utóbbi látszik valószínűnek. Annat ugyanis az FBI lépre csalta. Egy magát orosz ügynöknek kiadó FBI ügynök azzal bízta meg, hogy hamis útlevelet adjon át egy másik tisztnek. Anna hiába kérte Moszkva segítségét, nem kapott ellenkező utasítást így elhitte, hogy valódi orosz titkos ügynökkel van dolga. Ez a lebukásához vezetett. Letartóztatták és 2010 július 8-án visszaküldték Moszkvába egy amerikai orosz kémcsere keretében.

Maria Butina nem úszta meg ilyen olcsón. Washingtonban egy szövetségei bíró 18 hónapi börtönre ítélte. A hölgy elfogadta ugyanis a felkínált alkut és bűnösnek vallotta magát abban, hogy az Egyesült Államokban Oroszországnak kémkedett. Tette mindezt, mert ha tagad öt évre ítélték volna. 2019-ben térhetett haza miután leülte büntetését. Moszkvába való megérkezése után nyilatkozott a Russia Today nevű állami televíziós hírcsatornának, ahol az amerikai fogvatartási viszonyokra panaszkodott. „Ez volt életem legszörnyűbb része.” – mondta az interjúban. Kínzásról beszélt azzal kapcsolatban, hogy az előzetes letartóztatása idején 117 napig magáncellában volt. „Meg akarták törni az akaratomat.” - jelentette ki. Butina ügyében maga Vladimir Putyin is megszólalt. „Nem tisztázott, hogy milyen bűncselekményt követett el. Szerintem ez az ügy tipikus példája, hogy a tekintélyét meg akarja védeni valaki. Elfognak egy lányt, aki ellen nincs semmijük. Elítélik 18 hónap börtönre, hogy ne kelljen bevallaniuk, hogy ártatlan.” Az amerikai főügyész azt nyilatkozta Butina esete nem szokványos kémügy. Maga orosz ügynöknő a vizsgálat során azt állította, hogy csak az orosz amerikai kapcsolatokon próbált javítani. Ezért vett részt politikai összejöveteleken és szervezett vacsorákat. Egy ilyenen találkozott Donald Trumppal is. Azt mondta nem tudta, hogy ez olyan lobby tevékenység, amit be kellett volna jelentenie. Tanya S. Chutkan Maria ügyében eljáró bíró az ítélet indoklásban hangsúlyozta Butina nem egy túl motivált gyakornok volt, akinek nincsenek pontos ismeretei az amerikai jogról, hanem egy alaposan megtervezett akciót hajtott végre, aminek célja az volt, hogy mélyen behatoljon amerikai politikai döntéshozatalba és befolyásolja azt. Maria Butina még a vele készült interjúban elmondta, hogy a jövőben fegyverjogi aktivista kíván lenni és harcolni fog olyan emberek jogaiért, akik igazságtalanul ülnek börtönben. Hol? Természetesen az Egyesült Államokban. „Miért pont az ottani rabokért áll ki?”- szegezték neki a kérdést. „Mert ott rendkívül rosszul bánnak velük.” - válaszolta.  

Anna Chapman hazatérése után teljesen más karriert futott be. Férfi magazinoknak pózolt, divatbemutatókon modellkedett, és valóságshow-t vezetett. Egyik szereplése manökenként rendkívül furcsára sikeredett. Az időközben a sajtóban csak „00SEX” ügynöknőnek hívott egykori kém a kifutón két férfi között jelent meg fekete ruhában és napszemüvegben. Lehetett látni rajta, hogy a túlzott alkoholfogyasztás miatt nem tud egyenesen menni. Ahogy leért a színpadról a mellékhelységbe rohant, ahonnan csak segítséggel tudott kijönni. A modell cég, hogy a helyzetet mentse nagyobb összeget adományozott jótékonyság célokra. Anna pedig cserében fellépett Antalyaban egy show műsorban. Most már józanul. De a „90-60-90” ügynök (Anna másik népszerű neve a sajtóban) rendkívül lenge öltözetben megmutatta bájait a „Maxim” című magazin orosz kiadásában. Ilja Besugli a lap szerkesztője nem árulta el mennyit fizettek a fotókért és, hogy milyen körülmények között készültek a képek. A "Komsomolskaja Prawda" úgy értesült Annaval egy interjú 25 000 dollárba került 2010-ben. De nem csak interjúalanyként jelent meg Anna a médiában. Ren Tv-n saját műsora volt „Chapman titkai” címmel. A csatorna tulajdonosa Putyin elnök egyik barátja. A műsor sajátságos keveréke a tudományos ismeretterjesztésnek és az összeesküvés elméleteknek. Két példa az adás témáiból: hogyan akarta a CIA megmérgezni Lukasenko fehérorosz elnököt, illetve a démonok által megszállt emberek.  Anna Chapman kém karrierje után az orosz pénzvilág munkájába is bekapcsolódott. Az egyik bank igazgatóságának tanácsadójaként dolgozott. A pénzintézet vezetői az űrkutatás területéről kerültek ki és a bank az orosz űrkutatási hivatal a Roskosmos pénzeit kezelte. Az, hogy itt Anna a szépsége mellett mennyire lehetett okos nem lehet tudni. Minden esetre a hazatérés problémákkal is járt. Anna elmondta újságíróknak mennyire zavarta, hogy az utcán mindenki megismeri, a fitnesz stúdióban nem tudott úgy átöltözni, hogy valaki autogramot ne kért volna tőle. Arra a kérdésre, hogy menyire hiányzik Amerika azt felelte: „Az ottani szép férfiak hiányoznak. Nem tudom, hogy az orosz férfiak miért nem sportolnak többet és mennek időben fodrászhoz.”  Chapman a divattervezésbe is belekóstolt. Ez azzal magyarázta, hogy „Oroszország ugyan meghódította a kozmoszt, de egy piacképes ruhamárkát nem tudott létrehozni.

Anna Chapman és Maria Butina két ügynöknő, akiket az FSZB a hírszerzés egyik legősibb eszközeként alkalmazott. Nők, akik a csáberejüket használják férfiak befolyásolására, kompromittálásra, információk megszerzésére mindig is léteztek az emberiség történetében. Az oroszok viszont a két ügynöknő lebukása ellenére profin használják ezt az eszközt. A férfiak természetét megfigyelve a hírszerzésnek ez a módszere még hosszú ideig működni fog. 

 Az elbeszélés egy csodaszép, okos és gazdag nőről, valamint egy nem kevésbé okos, gazdag férfiről szól. Szó van benne még aranyról, drágakövekről, szexről és értékes fűszerekről. A történet teljesen kerek, évszázadokon át megigézte olvasóit és szerepel négy világvallás írásaiban is. Kedvelik egyaránt a túlvilági jelenségek, a feladványok és a mesék szerelmesei. Csak egy gond van vele: valószínűleg nem igaz. Az egész 3000 évvel ezelőtt kezdődött az egykori híres sábai birodalomban a mai Dél Jemen terültén. Annak idején itt uralkodó királynő felszerelkezett, hogy útnak induljon észak felé. A Biblia szerint Jeruzsálembe akart menni, hogy meglátogassa Salamont Izrael királyát, Dávid fiát. Az uralkodó nagyon okos, talán még nála is okosabb, legalább is ezt hallotta a királynő. Sába úrnője ki akarta deríteni az igazságot. Hónapokon át utazott 3000 kilométert gazdagon felmálházott karavánjával hullámzóan baktató tevékkel az arab félsziget sivatagos tájain keresztül. Vitt magával aranyat, drágaköveket, tömjént, mirhát, de legfőképpen feladványokat, hogy próbára tegye Salamon bölcsességét, olvashatjuk az Ószövetségben: „..halván Salamonnak hírét és az Úr nevét, eljőve, hogy megkísértgesse őt nehéz kérdésekkel.” Végül jól sikerült a látogatás. Sába királynője le volt nyűgözve Salamon országának pompájától, gazdagságától, de főleg attól, hogy minden kérdésére választ tudott adni. „A felét nem mondták el a hírhozók a te nagy bölcsességednek” vallotta be a királynő és hódolattal ajándékozott neki kétezer talentum aranyat, hozzá nagy mennyiségű balzsamot, drágakövet. Mielőtt elutazott Salamon ellentételezésként teljesítette Sába királynőjének minden kívánságát.

De valóban mindent? Amit ezalatt érteni lehet azt a késő korok számára egyértelmű volt: közel kerültek egymáshoz, méghozzá olyan közel, hogy kilenc hónappal később megszületett a fiuk Menelik, akit Etiópiában minden ottani uralkodó ősapjának tekintenek. Még az 1974-ben megbuktatott és egy évvel később meggyilkolt utolsó etióp császár Hailé Szelasszié is az ő 225. leszármazottjának tartották. „A leszármazotti vonal egyenesen és töretlenül a Menelik dinasztiára vezethető vissza, Salamon és Sába királynőjének fiának útódaira” – ez állt jó ideig az ország alkotmányában. Elképzelhető, hogy Sába uralkodója a mai Jemennel szemben elterülő Etiópiából jött? Persze ha létezett. Kutatók és régészek keresték nyomait eddig eredménytelenül. Sem Etiópiában, sem az ókori Sába fővárosában a Marib oázisában nem találták nyomát. Uralkodónők élet ebben a korban, sőt az Arab félsziget déli részén Sába királysága is létezett. A gazdagságát a jó öntöző rendszerének köszönhette és a tömjén és mirha kereskedelemnek, aminek a szálai egész Európáig nyúltak. Tömjén és a mirha nagy üzlet volt az Ókorban. A hettiták, az egyiptomiak, a föníciaiak, az asszírok és a görögök mind úgy gondolták, hogy a füstölők elengedhetetlenek az istentiszteleteikhez. Ehhez az alapanyagok kizárólag az Arab félsziget déli részén a mai Omán és Jemen területén őshonosak. Itt nőttek csak tömjén- és mirhafák. Szárított gyantájukat nem csak vallási szertartásokhoz, hanem orvosi célokra, valamint illatszerekhez használták. A tömjén kereskedelem egyik központja a mai Jordániában található Petra volt a Nabateus királyság fővárosa. Karavánok vitték az árukat és ilyen karavánnal utazhatott a királynő is. Az, hogy az Ótestamentum megemlíti annak alapos indoka kell legyen. Egyes ókorkutatók szerint Sába királynője látogatásának szerepeltetése Salamon királyi hatalmának felértékelésére szolgál, mások pedig az idegen hitűek meghódolását látják benne. A Korán 27. surája pedig azt állítja Sába királynője és a népe a naphoz imádkozott míg meg nem tért az iszlámhoz. És ez a következő módon történt: amikor Sába királynője Salamon üvegpadlójú palotájába lépett azt hitte az víz és ezért fölhajtotta a szoknyáját és így szabadon láthatóvá váltak a lábai. Amikor a tévedést észrevette így szólt: „Uram vétkeztem, megadom magam az Istenednek a világ urának.” És megtért. A történet sok arab mítosz és mese középpontjában áll. A középkorban a királynő szex megszállott démonként is feltűnt. Az alakja sok művészt, költőt, festőt, zeneszerzőt megihletett. Ez utóbbi közül a leghíresebb Georg Friedrich Handel, aki „Sába királynőjének bevonulása” címmel írt zeneművet.              

 Félresikerült megtévesztési manőverek, stratégiai balfogások és rossz döntések. A Harmadik Birodalom jó pár titkosszolgálati akciója látványosan megbukott. A szövetségesek valós szándékait és terveit a német hírszerzés nem nagyon tudta feltárni. A zátonyra futott akciók miatt többnyire maga Hitler volt a felelős. 

 Adolf Hitler őrjöngött. Éppen most kapta a hírt, hogy a „Pastorius" akció kudarcot vallott. Ez a német titkosszolgálati vállalkozás azt a célt szolgálta volna, hogy az Egyesült Államokban terrorcselekményeket hajtsanak végre. A szabotázsakciókkal megbízott ügynökök közül kettő közvetlenül a New yorki partraszállás után lebukott a többieket pár nap alatt elfogták. „Nem tudom, hogy miért van titkosszolgálatom, ha ilyen bakot lő?” – ordította Hitler. A diktátor reakciója nem volt alaptalan. Rendszeresen kapott hírt átállított ügynökökről és félresikerült akciókról, amelyek a későbbiekben a háború elvesztésében is közrejátszottak.

A titkosszolgálatok új hatalma

Olyan háborús gépezet született, amelyet a világ korábban nem látott. A Harmadik Birodalom hat évig készült fel a háborúra. A gazdaság, az ipar és a hadsereg mind a háborús célokat szolgálták, revánsot venni az első világháborús vereségért, új európai, sőt világhatalommá tenni Németországot. A náci államigazgatás fogaskerekei jól passzoltak egymáshoz, bürokrácia 1939-re hatékonyan működött. Csakhogy a látszat csalóka volt. A titkosszolgálatoknál komoly gondok voltak. A német ügynökök egymást felülmúlva követtek el hibákat. A náci vezetés későn ismerte fel, hogy egy titkosszolgálati csúcsszervre lenne szükség. A második világháború a modern titkosszolgálatok születésének ideje. Már nem csak a fegyverek erőssége és a hadosztályok létszáma dönti el a harcok kimenetelét. Az ellenség félrevezetése, stratégiájának kikémlelése a vesztes helyzetet is meg tudja változtatni. De ennek fordítottja is igaz. A félresikerült titkosszolgálati akciók az ellenséget hozhatja előnyös helyzetbe. Ez történt a német ügynökök esetében is. Az ő hibáik nagyban hozzájárultak a szövetséges hatalmak győzelméhez. Ennek két okát látják ma a történészek. A különböző náci titkosszolgálatok gyakran egymást kijátszva működtek. Nem csak kommunikációs problémák voltak közöttük, hanem mindegyikük Hitler kegyeit kereste és olyan információkkal szolgáltak, amiket a „vezér” hallani akart. Ehhez jött még az is, hogy a német titkosszolgálatok rendszeresen alábecsülték az ellenfelet. Mint a felsőbbrendű faj képviselői el sem tudták képzelni, hogy bárki jobb lenne náluk. Ezért nem vettek figyelembe számos értékes információt. Például a normandiai partraszállás idején.

Kudarc konkurencia harc idején

1944 június 6-a. 1,5 millió szövetséges katona állt készenlétben, hogy Európát Hitler terrorállamától megszabadítsa. De Franciaország északi partjai jól meg voltak erősítve. Bunkerek, lövészárkok, szögesdrótok állták útját a szövetséges katonáknak. Csak egy meglepetés szerű támadás tudja a győzelmet garantálni. A támadás pontos helyének és erejének ismeretében a szövetséges akció győzelme lehetetlen lenne. Röviddel a támadás előtt az Overlord hadműveleti terveit sikerült a német külügyi hivatalnak megszereznie. Mégsem adták tovább a legfőbb parancsnokságnak. Az ügynökök tudták, a terv nem egyezik Hitler támadásról szóló elképzeléseivel. A német külügyi hivatal, az SS (Schutzstaffel), a titkos államrendőrség (Geheime Staatspolizei, Gestapo), az elhárítás az „Abwehr", sőt a Postaügyi Minisztérium is rendelkeztek ügynökökkel, akik külföldi hírszerzéssel foglalkoztak. De, ahelyett, hogy összefogtak volna, külön-külön dolgoztak Hitler kegyeit keresve. Az „Abwehr” ugyan a Wehrmacht a hadsereg hírszerző részlege, de nem nagyon törődött más hasonló náci szervezettel. A szövetségesek is különböző hírszerző szervekkel rendelkeztek, de felismerték az együttműködés fontosságát. Angliában az MI6-nél futottak össze a szállak, az amerikaiak pedig a háború elején megalapították az Office of Strategic Services –t a CIA elődjét. Tevékenysége nélkül a világháború is másképp alakulhatott volna.

Kudarc az ideológia miatt

 A hamis hírszerzői információk mellett egy másik titkosszolgálati akció is befolyásolta a náci birodalom jövőjét és elősegítette a bukását. 1942-ig a német tengeralattjárók legyőzhetetlenek tűntek és egyre másra süllyesztették el a szövetségesek hadi és szállítóhajóit. A szövetségesek hajói alig tudták a német tengeralattjárók helyét beazonosítani. De ez a helyzet egyszer csak megváltozott. A náci haditengerészet a híres Enigma készüléket használta üzeneteik kódolására. Ez a számítógépek elődje volt. 1942 nyarán hirtelen megugrott az elsüllyesztett tengeralattjárók száma. Olyan nagymértékben, hogy ezt már nem lehetett a véletlennek tulajdonítani. Hitler azonban nem akarta elfogadni, hogy a szövetségesek feltörték az Enigmát.  De nem csak Hitler volt ezzel így. A német titkosszolgálatok is úgy gondolták, a szerkezet kódoló része feltörhetetlen. Ezért tovább küldték rajta az üzeneteket egyenesen a briteknek. Korlátoltság, fanatizmus, ideológiai elvakultság. Ezek a tulajdonságok vezettek ahhoz, hogy a német ügynökök és szolgálataik vezetői hibát hibára halmoztak. Elkövették az a hibát, ami egy háborúban a legjelentősebbnek számít. Alábecsülték az ellenfelet. És ebben hatalmi arroganciában élenjáró Hitler volt a legnagyobb hibás. Az információkat az ő ostoba és gyilkos világnézetéhez igazították. Amikor a Szovjetunió elleni háború idején felhívták a figyelmét a szovjet túlerőre, csak annyit mondott a „Vörös Hadsereg csak egy vicc”. A katonai hírszerzés emberei, ugyan tudták az igazságot, de a főnöküket nem akarták megcáfolni. Az Abwehr keleti frontért felelős hírszerzési vezetője Gehlen, azért úszta meg a második világháborút és hozhatta létre a nyugat német hírszerzést a BND-t (Bundes Nachrichtendienst), mert neki volt a legjobb kelet európai ügynökhálózata. Teljesen tisztában volt az erőviszonyokkal. Ezért is kellett az amerikaiaknak.  De nézzünk pár német titkosszolgálati fiaskót.

 „Pastorius" akció

Rettegést és terrort kellett volna az Egyesült Államokban elterjeszteniük és az ipart megbénítaniuk. 1942-ben egy nyolcfős szabotázs csoport érkezett az Egyesült Államokba. Nem tellett bele 24 óra és a vállalkozás lebukott. Két kém azonnal feladta magát az FBI-nak a többieket pedig hamar letartóztatták. Hitler magán kívül volt, hogyan tudott az Abwehr az emberek kiválasztásánál ekkorát tévedni. Két ügynök Georg John Dasch és Ernst Peter Burger valójában nem voltak nemzeti szocialisták. Burger még koncentrációs táborban is volt 17 hónapig a Gestaponak köszönhetően. A titkos akció Hitler személyes kérése volt, minél hamarabb keresztül kellett vinni. 18 napig tartott a kiképzés, az ügynökök részletes átvizsgálásra nem került sor. A Vezér akaratának gyors teljesítése blamáshoz vezetett.

 „Mincemeat" akció:

Milyen egy zsákmány! Karl-Erich Kühlenthal őrnagy a német hírszerzés madridi vezetője alig hit a szemének. Az asztalán a szövetségesek szigorúan titkos haditerve feküdt. Az iratokat egy vízbe fúlt ember aktatáskájában találták, aki látszólag a brit haditengerészethez tartozott. A dokumentumok szerint a szövetségesek Szardínián és Görögországban akarnak partra szállni, hogy onnan indítsák meg Olaszország felszabadítását. Hitler megerősített csapatait és Benito Mussolinitől kért segítséget. Csakhogy a Wehrmacht rossz helyen várta az ellenfelet. A szövetségesek Szicíliában szálltak partra. Kühlenthal őrnagy egy elterelő manővernek lett Madridban az áldozata. A neve: Operation „Mincemeat". A holttest valójában Glyndwr Michael egy walesi bűnözőé volt. A dokumentumok és az igazolványok pedig mind hamisítottak voltak. Kühlenthal nem ellenőrizte az információt, mert Hitlernél jó benyomást akart tenni, ezért rögtön továbbította azt. A kémkedés alapszabályát hagyta figyelmen kívül: ne higgy egy hullának, ami nem tud válaszolni a kérdéseidre! Szicília meghódítása Mussolini végét jelentette, a német olasz szövetség végét. Ezek után minden irattal szemben bizalmatlan lett Hitler, még olyanokkal is, amelyek valódiak voltak.

 „Copperhead" akció:

Szaddam Huszeinek három hasonmása volt. De ezzel nem volt egyedül a történelemben. Bernard Montgomery tábornok az európai szövetséges erők brit parancsnoka szintén rendelkezett eggyel. Clifton Jamesnek hívták és színész volt. Ő 1944-ben Montgomery helyett látogatta meg a gibraltári és észak afrikai csapatokat. Ez egy show műsor volt, amit az MI5 szervezett. Mindezt egy ember miatt. Ugyanis Molina Péres spanyol katonai kormányzó annak ellenére informálta folyamatosan a németeket, hogy Spanyolország semleges állam volt. És ezt az információt feltétlenül tovább kell adnia. Ha a németek megtudják, hogy Montgomery Gibraltárban van, abból fognak kiindulni, hogy a szövetségesek Dél Franciaországban szállnak partra egy héten belül. De a valódi tábornok 800 kilométerre északabbra volt. A „D-napot” készítette elő a szövetségesek normandiai partraszállását. Két nap volt a támadásig. Ha a németek megerősítik az ottani csapataikat nehéz lenne a hadműveletet végrehajtani. A gibraltári angol kormányzó ezért meghívta a házába a spanyolt és egy pillanatra magára hagyta, amíg találkozott az ál Montgomeryvel. Molina rögtön tovább adta az információt, hogy a brit parancsnok Gibraltárban van. 20 perc múlva a hír Berlinben volt. Nem erősítették meg a normandiai német csapatokat. Operation „Copperhead" működött.

„Cicero” akció

Az álca perfekt volt. Elyesa Bazna nem csak komornyiknak adta ki magát, hanem komornyik is volt. Az albán férfi Sir Hugh Knatchbull Hugessen az ankarai brit nagykövet szolgálatában állt. Bazna több száz dokumentumot fotózott le és küldött el német kapcsolatának. Olyan sok információt adott át, hogy a Cicero fedőnevet kapta, az egykori római politikus után, aki a szenátusban hosszú beszédeket tartott. Értesülései aranyat értek, közöttük volt például a szövetségesek normandiai partraszállásáról adatok. Olyan érzékeny információk, amelyek a szövetségesek előrenyomulását lassítani esetleg megakadályozni tudta volna. A legfőbb német hadvezetés azonban Hitlerrel az élén viszont bizalmatlan volt. Az ok: az adatok olyan jók voltak, hogy gyanút keltettek. A szicíliai fiaskó után már az is gyanús volt, ami nem volt gyanús! Ráadásul Bazna koszovói albán volt, akikben Hitler nem nagyon bízott. Cicero információit félretették. Ennek ellenére Bazna továbbra is német szolgálatban maradt, akinek a nácik hamis pénzzel fizettek. Amikor a háború után Bazna 300 000 fontját a bankba vitte, rájött, hogy a nácik átverték.

„Bobbi” akció

 Earl Anett szívesen harcolt volna a németek ellen, de ebben a térdsérülése megakadályozta. „Akkor majd német kémeket fogok el!” – viccelődött a kanadai férfi. 1942 november 9-én erre alkalmat kapott. Már elmúlt éjfél, amikor egy idegen a Carlisle Hotel épületébe belépett. Anett az előcsarnokban ült, ő volt ugyanis a hotel tulajdonosa. Az idegen nedves ruhájának enyhe dízelolaj szaga volt és akcentussal beszélt. De nem ez volt, ami Werner von Janowski lebukását okozta, hanem a rossz előkészítés és a pocsék álca. A német ügynöknek a kanadai hadiiparról kellett volna információkat gyűjtenie és egy német tengeralattjáró fedélzetén érkezett a kanadai partokhoz. A megérkezése után vonatra kellett volna szállnia és Montreálba utaznia. Ott kellett volna kapcsolattartójával találkoznia. De a zuhogó eső mindent megváltoztatott. Betért az útjába került első szállodába a Carlisle Hotelba. Kézpénzzel fizetett, de a bankjegyek már elavultak voltak. Azon kívül távozásakor a szobájában hagyott egy belga márkájú cigarettás dobozt, amilyet a háború kitörése óta nem árultak Kanadában. A bizalmatlan Anett értesítette a rendőrséget és a német ügynököt még az állomáson elkapták.

1950 nyarán amerikaiak által vezetett ENSZ csapatok érkeztek Dél Koreába, hogy az észak koreai kommunisták előre nyomulását megállítsák. Mao veszélyben érezte magát ezért csapatokat küldött a szomszédos országba.

 A vállapjukról a vörös csillagot eltávolították csakúgy, mint a rangjelzést és a névfeliratot az uniformisukról. Mindent, ami a Kínai Néphadseregre utalt. Sötétség borította a Yalu nevű határfolyót, amikor lovakkal, teherautókkal és ágyukkal átkeltek a folyón átívelő hídon Észak Koreába. Tízezer katona vonult teljes csöndben; egyetlen hangos parancs vagy szóváltás nélkül. A határ mindkét oldalán a fényeket ki kellett kapcsolni, a helyieknek megtiltották, hogy házaikat elhagyhassák. Kína ezen a napon nem vonult háborúba – minden esetre ezt a látszatot próbálták kelteni. A naptár 1950 október 19-t mutatott. Ezek a harcosok önkénteseknek tűntek, de valójában mindegyik a kínai reguláris hadsereg tagja volt. Kínai Önkéntes Hadsereg hivatalosan, amelyet Mao Ce Tung küldött kommunista diktátortársa Kim Ir Szen megsegítésére. Ezen az októberi estén a kínai legfőbb vezető egy világhatalmat hívott ki maga ellen, mivel az „önkéntesek” nem csak koreaiakkal harcoltak, hanem az Egyesült Államok hadserege ellen is.

A második világháború vége óta Korea megosztott volt. A 38. szélességi foktól északra fekvő területet a szovjet csapatok szállták meg, az ettől délre fekvő részt pedig az amerikaiak. A 1945 utáni években mind két rész a megszálló hatalma által képviselt társadalmi rendet vezetett be. Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néven északon kommunista ország jött létre, délen Koreai Köztársaság elnevezéssel antikommunista irányultságú állam alakult. Hamar az államalapítás után Kim Ir Szen az északiak vezére elhatározta, hogy egész Koreát a saját irányítása alatt egyesíti. Rövid hezitálás után a szovjet és a kínai diktátor Sztálin és Mao Ce Tung is beleegyezett az invázióba. Mao, ahogy Kim Ir Szen sem hitte, hogy az Egyesült Államok katonákat küld a dél megsegítésére. Végül is az amerikai külügyminiszter Dean Acheson úgy nyilatkozott, hogy az amerikai védelmi vonal Ázsiában Japán nyugati partjainál húzódik, Koreát meg sem említve. Így 1950 június 25-én az északi csapatok megindultak dél ellen. Két nappal később Mao és Kim rájött, hogy rosszul mérték fel a helyzetet. Herry S. Truman amerikai elnök attól félve, hogy a kommunisták túl közel kerülnek Japánhoz kiadta a parancsot a dél megvédésére. Még ugyanazon a napon az ENSZ biztonsági tanácsa elítélte az északiak támadását és 15 ország katonáiból álló csapatokat küldött Dél Koreába. Mivel a szovjetek éppen bojkottálták a biztonsági tanács munkáját nem tudtak élni a vétójogukkal.

Mielőtt az ENSZ csapatok megérkeztek volna - ez 90%-ban amerikaiakból állt - Kim csapatai elfoglalták a déliek fővárosát Szöult és a déli terület nagy része a kezükbe került. Az ENSZ csapatokat a második világháborús hős Douglas McArthur irányította. Ő volt, aki térdre kényszerítette a Japán császárságot. Az első hetekben katonái nem sokat tettek az kommunisták ellen.  McArthur csapatai ugyanis elszoktak a harcoktól és eddig élvezték a nyugalmas megszállók életét Japánban. Ráadásul az északiak számarányban is fölényben voltak és egészen a koreai félsziget déli részéig nyomultak előre. A fordulat 1950 szeptemberében állt be, amikor is egy látványos partraszállási akcióval McArthurnak sikerült az északiak hátába kerülnie. Most fordult a kocka és az ENSZ csapatok kerültek előnybe az északiak pedig menekültek hazafelé. A kommunista hadsereg közel került a megsemmisüléshez. Amerikaiak és szövetségeseik október 9-én felszabadították Szöult és átlépték a 38. szélességi vonalat. Közeledtek a kínai határhoz. Mao provokálva érezte magát, abban a hiszemben, hogy az USA nem sokáig tűri a kommunista Kína létezését. Félelmeire ráerősített, hogy Truman a Dél Koreát támogató bejelentésével egyidőben hadihajókat vezényelt a népi Kínát és Tajvant – hivatalosan Kínai Köztársaság – között fekvő tengerszoroshoz. Ha már az amerikai kínai összecsapás elkerülhetetlen Mao akarta megtenni az első lépést, ezért küldött csapatokat Koreába. A koreai háború elején már 250 ezres hadsereget vont össze a két ország határán. Mao nem akarta Amerikát és az ENSZ-t egy közvetlen támadással provokálni. Ezért egy trükköt eszelt ki. „Önkéntes hadsereg” megy a testvéri nép megsegítésére. Persze teljesen spontán. Az egykori partizán Mao tudta azt, hogy mit jelent a meglepetésszerű támadás. Ezért szépen csöndben keltek át katonái a határon.

Még megérkezésük éjszakáján a parancsnokaik a kínai katonákat a frontra irányították. Azért, hogy az amerikai felderítő gépek ne vegyék észre őket éjszaka mentek és nappal pihentek. Október 25-én támadták meg az első dél-koreai egységeket. Az ellenfél alig tanúsított ellenállást gyorsan feladták a Szöultól 350 kilométerre fekvő állasaikat. Mao egységei pár nap múlva az amerikaiakat is meglepte. Ennek ellenére a fölényüket meg tudták tartani. Az első csaták után a kínaiak visszahúzódtak a hegyekbe abba a hitben hagyva az ENSZ csapatokat, hogy a legrosszabbon már túl vannak és közel a győzelem. Csak november végén, amikor a kínaiak offenzívát indítottak vált világossá az amerikaiaknak a kínai beavatkozás nagysága. Peng Dehuai a kínai önkéntes hadsereg parancsnoka értett hozzá, hogy az embereit a leghatékonyabb módon vesse be. Mao katonai útmutatása alapján járt el: „Az emberek a döntő tényezők és nem a tárgyak.” Amennyire a haditechnikában a kínaiak le voltak maradva azt a nagylétszámú hadseregükkel egyenlítették ki. A folyamatos kommunista propagandának köszönhetően, amivel átmosták az agyukat a lelkesedés sem hiányzott. Mao folyamatos utánpótlást küldött a veszteségek ellensúlyozására. 1950 novemberében 250 ezer kínai volt Koreában később ez a szám 750 ezerre emelkedett. Mao 28 éves fia Anying, mint igazi önkéntes is Koreába ment és meghalt az ENSZ csapatok november 25-i légitámadásánál. A kínaiak kerülték a széles frontvonalon a támadásokat, inkább a hegyekben sáncolták el magukat megvárva míg az ENSZ csapatok oda mennek és akkor támadtak rájuk. A vonuló csapatokat csapdába csalták úttorlaszokkal és lőni kezdték őket ágyúkkal. Kisebb kommandók kitapasztalták az amerikai egységek gyengéit és utána támadtak. Lesből addig géppuskázták az amerikaiakat ameddig nem sikerült az áttörés. Az ENSZ csapatokat sokkolta a kínaiak gerilla taktikája és elszántsága. A masszív amerikai bombázások ellenére, amelyek több ezer kínai életébe került az önkéntes hadsereg elkezdte visszaszorítani az ENSZ csapatokat déli irányban. Amerikai hadsereg történetének leghosszabb visszavonulására került sor. Majdnem két hónapon keresztül szorították vissza a kínaiak az amerikaiakat. 1951 január elsején a kínaiak átlépték a 38. szélességi fokot. Ez meglepetés volt. Ráadásul szétrombolt Szöul harmadszor cserélt gazdát. Az elhúzódó offenzíva a veszteségek egyre demoralizáló hatással voltak az ENSZ csapatokra. A kínaiak ráadásul régi elavult fegyverekkel érték el sikereiket. Még többnyire a japánoktól zsákmányolt harci eszközöket használták. Lenből készült lábbelit hordtak még a téli hidegben is. Mégis az amerikaiaknak a technikai fölényüket sikerült kihasználni, sőt a novemberi sokkot, ami a kínaiak megjelenése okozott is lassan feldolgozták. 

1951 elején a frontvonal körülbelül ott helyezkedett, ahol a háború egy évvel korábban elkezdődött. MacArthur ismét vissza akart térni északra. Sőt Kína megtámadását szorgalmazta. Azonban az amerikai közvélemény belefáradt a háborúba. A tábornok ragaszkodott a terveihez és Truman visszahúzódó politikáját nyilvánosan kritizálta. Az elnöknek nem maradt más választása, mint elbocsátani a világháborús hőst. 1951 júliusában a két oldal képviselői egy lehetséges fegyverszünetről kezdtek tárgyalni. De nem tudtak megegyezni a demarkációs vonal helyéről. A hadifogoly kérdésben sem jutottak megegyezésre. Truman nem akarta visszaengedni Kínába a kínai hadifoglyokat. Mialatt folytak a tárgyalások a háború kegegyetlen állásháborúvá alakult át. Kínaiak a hegyekben építették ki erős bázisaikat alagutakkal, aknákkal. Kis csoportokban támadtak éjszakánként majd visszahúzódtak a menedékükbe. Annak ellenére, hogy alig jutottak előre az amerikaiak 16 ezer katonát vesztettek, ugyan annyit, mint egy évvel korábban az előre nyomuláskor, majd a visszavonuláskor. Csak 1953 nyarán jutottak megegyezésre az észak koreaiak, a kínai önkéntes hadsereg és az ENSZ. Fegyverszünetet kötöttek a Szöultól 60 kilométerre fekvő kis faluban Panmunjeomban. A határ döntően észak kárára módosult. Ott maradt, ahol a háború kitörésekor volt. Amerikai részről 37 ezer katona vesztette az életét, a kínaiaknál ez a szám lényegesen nagyobb volt: 600 ezer ember. Ugyan a kínaiak mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra saját veszteségeiket a nyugati becslések közel állnak a valósághoz. Mao győztesnek érezte magát, hiszen visszaszorította az amerikaiakat. Persze az eredeti célról már nem beszéltek. Nem lett egységes kommunista irányítású Korea. Dél pedig hihetetlen fejlődést futott be, míg északon nyomorban élnek az emberek atomfegyvereket fejleszt az országot uraló Kim dinasztria.                  

 680-ban egymással rivalizáló muzulmánok csaptak össze a mai Irak területén található Kerbelánál. Nem kisebb volt a tét, mind a próféta öröksége.

 A férfiak vérrel szennyezett fehér ruhát viselnek. Úgy vonulnak végig a tömött utcákon mintha transzban lennének. Ökölbe szorított kezükkel a mellüket verik, vagy ütemesen a fejüket ütik. Némelyik veszélyesen a kardját lengeti és közben „Haidar! Haidar! (oroszlán, oroszlán) skandálják hangosan. A fejükön keletkezett sebből vér csorog az arcukra és a ruhájukra. Mindez nem a középkorban, hanem a napjainkban történik a dél libanoni Nabatiyában. A siíták tartják így legszentebb megemlékezésüket az Ashura ünnepet. Az Ashura arabul azt jelenti tízedik. Egész pontosan muharram hónapjának 10-ik napja. Ezen a napon emlékeznek a shíták történetük legtragikusabb napjára a 680-ban lezajlott kerbelai csatára. Akkoriban a siíta Husein ibn Ali 70 követője harcolt Jazid ibn Moávia kalifa állítólag 4000 katonájával. Muszlim, muszlim ellen. A siítákat szabályosan lemészárolták, Huszein ibn Alit, aki nem volt hajlandó megadni magát kivégezték. Kerbelai sírja Mekka mellett a shíták másik legfontosabb zarándokhelye. A siíta az iszlám második legjelentősebb irányzata. Maga az elnevezés az arabul pártot jelent. Rövidített formája a „Schi’at Ali” arab kifejezésnek, ami annyit tesz Ali pártja. Az elnevezés már az iszlám történetének elején meg volt. Ma a 1,3 milliárd muzulmán 10-15%-a tartja magát shítának. Az iszlám többség a szunnita irányzathoz tartozik. Ők a szunna (a próféta nem kanonizált beszédgyűjteménye), a tradíció követői. Az 1979-es iráni forradalomig a nem muszlimok többsége nem is tudta kik azok a shíták. Aztán egyre többet lehetett hallani róluk. Például Irakban, amikor a szunniták merényleteket hajtottak végre siíta szenthelyek ellen, vagy Szaddám Husszein siítákkal szembeni elnyomásáról. De a médiában folyamatosan beszámoltak a libanoni siíta terrorszervezet a Hiszbollah akcióiról és a legnagyobb siíta lakosságú ország Irán atomprogramjáról. A siíta irányzat majdnem olyan idős, mint maga az iszlámvallás. A shíták és a szunniták megkülönböztetése egy férfi történetéhez kapcsolódik szorosan. A neve Ali ibn Abi Talib. Ő a próféta unokaöccse, illetve a lányának, Fatimának a férje. Mohamed 632-ben úgy halt meg, hogy nem jelölte ki az utódját. A követőinek kellett kiválasztani azt, aki a jövőben vezetni fogja a vallási közösséget. De ebben nem tudtak megegyezni. Két jelölt volt a kalifa (utód) személyére: Abu Bakar, Mohamed apósa, és Ali ibn Abi Talib. A többség Abu Bakart választotta kalifának. Ali pártja viszont nem fogadta el a választást. Ali követői szerint a kalifának Mohamed vérrokonait kell megválasztani. Azt állították Mohamed Ghaidr Chum sivatagi város meglátogatásakor azt mondta: „Aki engemet vezetőnek elfogad, az elfogadja Alit is vezérének.” De az érveik és a tiltakozásaik hatástalanok maradtak.    

Két év múlva, amikor Abu Bakar meghalt újra kalifát kellett választani. A siíták ismét Alit próbálták hatalomra jutatni. De most is más lett a befutó, Umar ibn Chattab, Mohamed népszerű harcostársa. Irányítás idején sikerült az iszlám befolyást lényegesen kiterjeszteni. Umar csapatai olyan területeket hódítottak meg, mint Palesztina, Szíria, Egyiptom, Karthágó és Perzsia. A kalifát viszont 644-ben egy perzsa fogoly megölte. Harmadszor kellett a törzsek vénjeinek utódot választaniuk. A döntésük viszont a hitegységre végzetes hatással volt. Ismét nem Alit választották, hanem Uthman ibn Affant, aki Mohamed követője volt a kezdeti idők óta. Uthman családja Szíriából származott és az Omaijád törzsének tagja volt. Eddig a kalifákat a Mekka környéki nemzetségek tagjai közül választották. Ezután két párt alakult ki: az egyik azt mondta minden muszlim lehet kalifa, a másik pedig azt, hogy csak a próféta vérszerinti rokonai lehetnek azok. Uthman azzal is kiélezte a helyzetet, hogy a vezetői posztokra saját embereit helyezte. Aztán úgy végezte, mint elődei, 656-ban merénylet áldozata lett. Ekkor jött el Ali ideje. Most őt választották kalifának. A hívei által csak „Haidar” „oroszlánnak” hívott 62 éves férfi viszont nem volt, abban a helyzetben, hogy a viszályokat megoldja. Sőt nyílt testvérháború tört ki. Az omaijádok elutasították Ali kalifátusát és saját törzsbeli ellen kalifát állítottak Moávia személyében. 661-ben Ali is merénylet áldozata lett Moávia pedig az egyedüli kalifa. 680-ban Huszein és Abbas, Ali és Fatima két fia az iraki Kufa városába ment, hogy csatlakozzanak az ellenzékhez. Kerbelánál kerültek szembe a kalifa fia Yazid által vezetett csapatokkal. A csatában Yazid kegyetlen módon hagyta lemészárolni Mohamed próféta két unokáját. Kerbela után már nem volt lehetőség a kibékülésre. A siíta irányzat kezdte felvenni azt a formát, ami mind a mai napig jellemzi. Egyik központi eleme ennek a kalifátus, sőt magának a kalifa szónak az elutasítása. Az első általuk legitimnek tartott utódnak Ali számít, akit imámnak (szentnek nyilvánítottnak) neveznek. A fia unokái, sőt az ükunokái is ezt a címet viselték. Az imámok a siíták szerint titkos tudás birtokosai; tévedhetetlenek, mindent tudók és csodákat tudnak tenni. Az idő múlásával Ali követői is több csoportra bomlottak. A legnagyobb ilyen irányzat a 12 imám, amely követői szerint csak 12 törvényes imám volt, Ali 12 törvényes leszármazottja. A 12-ik Mohamed ibn Al-Haszan viszont 874-ben eltűnt, elrejtőzött és az idők végén jön el megváltóként, vagy, ahogy a siíták hívják Mahdiként. A siíták mási jelentős csoportja az izmaeliták, akik Ali hetedik utódát Izmáilt tekintik utolsó legitim imámnak. A siítákkal szemben a szunniták nem hisznek a messiásban, megváltóban. Ma a legtöbb siíta dél Irakban és Iránban él. Ők a 12 imám irányzat követői. Siíták egy másik irányzatának követő élnek Szíriában, az alaviták. A francia mandátum ideje óta ők irányítják a többségben szunniták lakta országot. Irakban ennek a pont az ellenkezője működött Szaddam Husszein hatalmának megdöntéséig. Ott a kisebbségben élő szunniták nyomták el a többségi siítákat. Ennek az alapjait pedig az angolok teremtették meg. Siíta szunnita ellentét nem csak országokon belül figyelhető meg. A közel kelet két regionális nagyhatalma a szunnita Szaúdi-Arábia és a siíta Irán szembenállása hosszú ideje destabilizálja a régiót. Ez leglátványosabban Szíriában és részben Irakban figyelhető meg. Az alavita Asszád szír elnök megbuktatására a szaúdi vezetés nagy pénzeket mozgósított, míg Irán Asszad védelmére katonai segítséget küldött. A világhatalmak így az Egyesült Államok is kihasználja folyamatosan az iszlámvilág vallási megosztottságát. Szíriában a szunnita többséget lázította fel siíta alaviták hatalma ellen. Ilyen következményekkel jár, ha egy vallási csoport nem tud megállapodni az alapító utódairól.