Egy ősi fejlett kultúra messze az Amazonasz őserdejének mélyén. Sokáig kizártnak tartották. Most egyre több bizonyíték merül  fel a létezésére.  

Az őserdőben, amikor az indiánasszonyok megpillantották a fehérembereket sikoltozva fogdosták össze gyermekeiket. A férfiak felmásztak a fákra és onnan lövöldöztek nyilaikkal. Valószínűleg nem láttak még világosbőrű embereket. Percy Fawcett expedíció vezető beszélt egy keveset a törzs nyelvén. De nem járt sikerrel. Az egyik brit fuvolát szedett elő és játszani kezdett rajta, míg egy másik énekelt: „A bicycle built for two..” A lágy melódia ellenére a helyzet feszült maradt. Az angol tovább énekelt más dalokat és egyszer csak az kezdte dúdolni, hogy „nem lőnek ránk többet.” És valóban az indiánok abbahagyták a lövöldözést és lemásztak a fákról. Percy Fawcett megkönnyebbültén üdvözölte a törzsfőnököt és neki ajándékozta a kalapját. Fawcett az angol hadsereg főhadnagya és hírszerző nem ismert félelmet. A különleges körülmények egyébként is hozzátartoztak az Amazonasz hétköznapjaihoz. Az angol találkozott levélnagyságú hangyákkal, amelyek egy éjszaka alatt felfalták a hátizsákját. Szúnyogokkal, amelyek véresre csípik az ember arcát és kezét. És egyszer evett majomhúst is. Dicsérte az ízét, de azt mondta, ha tűz fölé tartjuk, hogy a szőrt lepirítsuk róla, nagyon emberinek néz ki. Percy Fawcett 1906 óta, amikor 39 éves volt hétszer járt a dél amerikai dzsungelben. Előszőr, mint földmérő a Királyi Földrajzi Társaság megbízásából, több alkalommal pedig saját elhatározásából. Ugyanis első útjának élményei nem hagyták nyugodni. Egy indián mesélt neki egy városról a Xingu folyó közelében, amely messze a dzsungelben fekszik mély védelmi árkokkal és széles utcákkal rendelkezik. Fawcett olvasta a spanyol misszionárius Gaspar Carvajjal könyvét. Ő 1540-ben naplójában egy indián településről írt hatalmas kertekkel és házakkal. És Fawcett az esőerdő közepén talált egy mesélőt, aki igazolta a történetet. Semmi kétség az Amazonasz mélyén ott van a „múlt nagy titka”, ami talán több, mint egy elsüllyedt város. Fawcett megszállottja lett a történetnek. „Szeretem ezt a poklot” – írta később a dzsungelről -„ellenségessége vonzott.” Fawcett elhatározta megtalálja az elveszett várost, de attól félt mások megelőzik. Talán ezért adta neki a furcsa „Z” nevet, aminek a titkát sohase árulta el. De ismert egy másik nevet is. Egy öreg indián főnök beszélt neki egy szögletes városról Manoaról. Évszázadokkal korábban a hódítók találkoztak indiánokkal, akik aranyékszert hordtak és amikor kérdezték honnan való, azt mondták Manoaból. Fawcett hallott egy nagy expedícióról, ami a dzsungelben eltűnt, ezért feltűnés mentes kis csoporttal indult útnak. Három főből állt: 22 éves fia Jack és annak barátja Raleigh Rimmel valamint ő maga. Időközben megtanulta, hogyan szerezze meg az indiánok jóindulatát, így nem volt nehéz kisérőket szerezni. Ők kiismerték magukat a dzsungelben viszont nem pontosan nem tudták, hol található Manoa, vagy más néven „Z” város. Fawcett ennek ellenére nem adta fel. Öt hónapig küldte jelentéseit Angliába, amit indiánok vittek át a dzsungelen és valahogy eljutottak Európába. Hamarosan az újságok is beszámoltak az expedícióról és az eltűnt városról, és számos kalandkereső ember fantáziáját megmozgatta a történet, olyanokét, akik szerették a felfedezésre váró dolgokat. Fawcett olyan népszerű volt akkoriban, mint ma egy Mars asztronauta lenne. Egy kérdés foglalkoztatta az embereket: ha Dél Amerika dzsungelében egy eltűnt város létezik nem lehetséges, hogy az a régen keresett Eldorádó? Az a hely, aminek keresése során számtalan ember életét vesztette.

Eldorádó. Évente egyszer, vagy egy új uralkodó választáskor a király éjszaka csónakra szállt, meztelenül fejétől a talpáig gyantával bekenve és aranyporral behintve, fáklyákkal megvilágítva, mint egy arany szobor (egyébként az Eldorádó szó aranyozottat jelent). A napisten kegyelméért könyörögtek és áldozatul aranytárgyakat dobtak a tóba. De hol van ez a tó? A spanyol hódítók átkutatták érte egész Dél Amerikát. Nem találták. Még az európaiak érkezése elött egy ismeretlen művész aranyból tutajokat ábrázoló szobrocskákat készített, sokan ebben is Eldorádó létezésének bizonyítékát látják. A szobrok ma Bogotában az aranymúzeumban láthatók. A spanyolok arany iránti szenvedélye megkérdőjelezhetetlen. 1531-ben Francisco Pizarro foglyul ejtette az utolsó inka uralkodót Atauhalpát és szabadon bocsátásáért horribilis összeget követelt. Az uralkodó 7 méterszer 6 méter nagyságú börtönét töltsék meg arannyal. Az indiánok megtették, amit követeltek tőlük, de Pizarro nem tartotta be a szavát. Az uralkodót megfolytatta. Az arany a prekolumbiánus korban, tehát a spanyolok érkezése elött teljesen természetes volt. A nap szimbóluma volt és az uralkodó hatalmát reprezentálta. Mivel sok volt belőle az őslakosok nem csak ékszereket, hanem használati tárgyakat is készítettek belőle. Bár a spanyolok és a portugálok rengeteget vittek belőle Európába Bogotában az aranymúzeumban még így is 50 ezer darab van belőlük kiállítva. Fawcett nem aranyat keresett, sőt annak is örült volna, ha egy kerámiát talált volna. De a „Z” város csak nem akart előkerülni. Az 53 éves kalandor egyik jelentésében azt írta, megdagadt, begyulladt a lába, és a fájdalmai miatt ópiumot kell szednie. Több hónapja volt a kis expedíció úton, amikor a lovaik annyira legyengültek, hogy összeestek. Az egyik kutyájuk annyira éhezett, hogy le kellett lőni. 1925 május 29-én telegrafált Fawcett feleségének, hogy indián kísérői nem akarnak tovább menni velük, de ők hárman ennek ellenére folytatják útjukat. Ez volt az utolsó életjel, amit magukról adtak. Angliában hosszú hónapokig várták, hogy a három kutató hazatér, de hiába. 1927-ben mikor egy amerikai fregatt kapitánya őserdei útján Fawcett ládájának egyik tábláját látta az őslakosokon, mint ékszer már senki sem hitt a hazatérésükben. Hivatalos mentő expedíciót indítottak, amire sok százan jelentkeztek. Emellett 13 magán vállalkozás is indult Fawcett felkutatására. Sok ember hiányos felszereléssel indult és betegen, legyengülve volt kénytelen felhagyni a kereséssel. „Már a bőröveinket esszük, meg a cipőfűzőnket.”-írta egy angolt. De volt olyan, aki megőrült, vagy mérgezett nyíl talált el. David Grann amerikai író, újságíró a New Yorker Magazin munkatársa úgy becsülte minimum százan haltak meg a mentő expedíciókban. A spanyol hódítás idején maga Diego Ordas is rejtélyes módon eltűnt. De még a mi időnkben is tűntek el emberek Fawcett keresése közben: a svájci Herbert Wanner 1983-ban, a svéd Christine Heuser 1987-ben. És amikor a brazil vállalkozó James Lynch tizenkét fős expedícióját szervezte Fawcett felkutatására csoportját helyiek elrabolták. Sok szerencsével és annak köszönhetően, hogy felszerelésüket átengedték az indiánoknak Lynch és csapata megmenekült. A régió, amelyben Percy Fawcett eltűnt a Xingu nemzeti parkhoz tartozik, amely akkora, mint Belgium.

Az amerikai régész Michael Heckenberger meg van róla győződve, hogy a Fawcett által keresett fejlett kultúra létezett. A tudós a Xingu nemzeti park területén több kör alakú prekolumbiánus települést azonosított. Mindegyiket mély védőárok vette körül. Az árkokat cölöp fallal vették körül. Azonkívül felismerhető egy nagy köralakú rész a lakóterület közepén. De látható nyomai széles utcáknak, gátaknak, csatornáknak, sőt egy hídnak, amely 800 métert fog át. „Ezek egy olyan kultúrára utalnak, amely magasan fejlett matematikai, mérnöki tudással rendelkezett, ami az akkori európai tudással felveheti a versenyt.”- mondja Heckenberger. Ha Mexikóban az aztékok, Peruban az inkák magas kultúrát hoztak létre, miért nem jöhetett létre ugyanilyen az Amazonasznál? Miért nem találunk romokat? Az általános válasz erre általában, mert ezen a vidéken nincsenek kövek. De az is egyértelmű ma már, hogy amit a dzsungelben építenek az fából van, az meg hamar eltűnik. Az, hogy a preklolumbiánius korszak emlékei előkerülnek az őserdő kiirtásával függ össze. Így találtak a tudósok 2009-ben egy fejlett civilizáció nyomait. Műholdas felvételek segítségével azonosítottak 200 négyszögletű és köralakú 300 méter átmérőjű 3 méter mély árkokkal körülvett helyeket nyugat Brazília és Bolívia hatán. A helyszínen a kutatók kerámia darabokat és kunyhók helyeit találták meg. A nyomok fejlett prékolumbiánus kultúrára utalnak. Feltételezhető ezeken a helyeken 50 ezer ember is élhetett. 2010 szeptemberében berni kutatók újabb lakóövezetet fedeztek fel. Bolívia északi részén több mint száz föld kúpot találtak. Az alapterületük 40 futballpályányi. Vannak közöttük 20 méter magasak csatornákkal körülvéve. Pontosan mire használták őket nem lehet tudni, de ezek is magasan fejlett kultúrára utalnak. A korukat nehéz pontosan meghatározni, de úgy tűnik 500 és 1500 között használták őket. Feltételezhetően az itt lakók a többi prekolumbiánus kultúrákkal (aztékok, inkák, toltékok) birodalmakat hoztak létre. Voltak különbségek és hasonlóságok. Hasonlóság például nem ismerték a vasat, de aranyékszereket készítettek, feltatálták a kereket. Szállító eszközöket készítettek, amelyek megkönnyítették a munkájukat. Lovakat, marhákat, szamarakat, lámát tartottak. Csodálatra méltó, hogy ezek a nem régen felfedezett területek nincsenek egymástól 2000 kilométerre. Esetleg kapcsolatban voltak egymással? Percy Fewcettnek tehát igaza volt. Léteztek magas fejlettségű társadalmak az őserdőben. Az, hogy Manoanak, „Z”-nek, vagy Eldorádónak hívták nem lényeges. És mi lett Fewcettel, talány. 1931-ben egy svájci kutató jelentette, hogy találkozott az őserdőben egy öreg kékszemű nagyszakállú emberrel, akit az indiánok tartottak fogva. Azt állította, hogy az angol hadsereg tagja és a gyűrűjét oda adta a svájcinak, amelyet Fewcett felesége azonosított. 18 évvel később egy német utazó állította, hogy egy indián törzsfőnök mutatott neki egy összeaszalódott fejet, ami állítólag Fewcetté volt. Ha mindkét állítás igaz az 1867-ben született angol 64 és 82 év között lehetett, amikor meghalt. Idősebb, mint azok, akik a keresésére indultak, de sohasem tértek haza.