Az eltűnt atombombák

5935bef279474c462f8b579e.jpg

 Minimum 50 atomrobbanó fej fekszik a tengerfenéken ismeretlen helyen. Ezek 1950 és 1989 között süllyedtek el bombázógépek lezuhanásakor, vészesetben történt bomba kioldásakor, vagy tengeralattjárók elsüllyedésekor. A számuk viszont nagyobb is lehet. Mennyire veszélyesek a környezetre és az emberekre a katonai szaknyelv szerint csak „Broken Arrows”-nak hívott eltűnt atomrobbanófejek?

 A hidegháború korszaka. A szovjetek és az amerikaiak több tízezer nukleáris robbanó töltettel fenyegették egymást. Egymásra szegezett atomrakéták, nukleáris meghajtású és atomrobbanó töltettel felszerelt tengeralattjárók, atombomba szállításra alkalmas bombázógépek állattak hadrendben készen egy nukleáris háború megvívására. Az egyik bombázógép pilótája a ma 70 éves John Haug százados volt. Ő 1968 január 21-én szállt fel B 52-es bombázógépével a fedélzeten hat fős személyzettel, hogy a Szovjetunió északi partjai mentén Murmanszk és Vlagyivosztok között ellenőrző repülést hajtson végre. A „Stratofortress” típusú gépükön négy hidrogénbomba, mindegyiknek egyenként 300-szor nagyobb robbanó ereje volt, mint a Hirosimára, vagy Nagaszakira ledobott atombombáknak. „Ez egy normális repülésnek számított.” – emlékszik vissza Haug százados. „Erődemonstráció volt a szovjetek számára. Soha sem hittem volna, hogy a küldetésünk lezuhanással végződik.” Röviddel a Grönlandon található Thule légitámaszponton történt felszállás után jelentkeztek az első problémák. A gép elkezdett dülöngélni. A fedélzeten jéghideg volt ezért a turbina meleg levegőjét a pilótafülkébe vezette a legénység. Rövidesen tűz ütött ki, amit nem tudtak eloltani. A tűz tönkretette a fedélzeti elektronikát és így már vészleszállásra sem volt lehetőségük. Ráadásul a futómű sem működött. „Ilyen esetekre azt az utasítást kaptuk a bombákat dobjuk a tengerbe és utána katapultáljunk. Így megkönnyítjük a mentési munkálatokat, mert tudjuk hol estek a bombák a vízbe.” – meséli Haug. Az, hogy a bombák így felrobbanjanak a szakértők nem tartották valószínűnek. A nem élesített bomba gyújtószerkezete ugyan felrobban, de a bombában található plutóniumot öt-hat biztonsági kapcsoló védi, így az nem tud kiszabadulni. A személyzet hat tagja tudott időben katapultálni, viszont Leonard Szvitenko másodpilóta beszorult a gépbe és meghalt. A B 52-es széttört, és darabjai több négyzetkilométeren szétszóródtak a jeges vízben. A becsapódásnál, mint, ahogy a szakértők előre jelezték három hidrogénbomba gyújtószerkezete felrobbant, a negyedik bomba Nr. 78252-es valahol Grönland jegébe fúródott. Először egy tucat eszkimó jelent meg a gép lezuhanásának helyén, amikor hazatértek állapították meg, hogy a fókabőr kabátjuk radioaktív. Felmerült a kérdés mégis csak kiszabadult a plutónium? Az amerikai hadsereg felvásárolta az eszkimók kabátjait és megsemmisítették.

A katonai zsargonban „Broken Arrows”-nak hívott rendkívül komolynak minősített atomfegyver baleset elhárítására hatalmas erőket mozgósítottak. Ötezer amerikai katona mellett 1200 grönlandi munkás vett részt a kárenyhítésben. 60 millió liter radioaktív havat és jeget szállítottak speciális konténerekben Texasba, ahol elásták őket. Hónapokon keresztül kereste az elveszett bombát egy tengeralattjáró, eredménytelenül. Edward B. Giller tábornok egy titkos állásfoglalásban elismerte, hogy a negyedik bombát nem találják, csak az ejtőernyője került elő. Hivatalosan sohasem vallották be, hogy a Nr. 78252-es bombát elvesztették volna. A Pentagon szerint a negyedik bomba a becsapódásnál megsemmisült. Az egyik segítő a zuhanás helyén dolgozó dán kikötői munkás Jeffrey Carswell volt. Ő 1971-ig az amerikaiaknak dolgozott. A gép lezuhanása után munkája során az italába egyik fjord vizéből kivett jégdarabot tett. Senki sem mondta neki, hogy radioaktív. A 80-as években gyomorrákot diagnosztizáltak nála. Nyolcszor operálták. Sok munkatársa járt így. Shaun Gregory a Bradford Egyetem professzora 1986-ban vizsgálatot végzett 800 a baleset helyén dolgozott munkáson. 500 volt közülük krónikus beteg, 90-en voltak rákosok, vagy halottak. A sugárzás még a lezuhanás helyétől nem messze fekvő településen Quannaqban is kimutatható volt. A helyi eszkimók nem tudták megérteni, miért halnak meg sokan közülük olyan betegségben, ami korábban nem sújtotta őket. Ami a politikát érinti, úgy állnak a dolgokhoz, aminek nem szabad, hogy bekövetkezzen az be sem következik. A rákbeteg Jeffrey Carswell, aki most már Ausztráliában él hiába kereste az igazát a bíróságon. Itt kimondták, hogy a Thule bázis munkásai között nem találtak nagyszámú rákbeteget, vagy kiugróan magas halálozást. Az amerikai kormányzat állásfoglalásában kifejtette, hogy a rádióaktivitás alacsony, mert nagy távolságban oszlik meg. William Kammern a los alamosi nukleáris laboratórium munkatársa szerint az atombombáknak nem rossz hely tengerfenék. Tényleg? Otfried Nassauer a nukleáris fegyverkezés szakértője ezt másképp látja. „Az elveszett atomfegyverek veszélyesek tudnak lenni.  Arról, hogy a tengerbe került bombák felrobbantak volna, nincs értesülés. A veszélyt teljesen más okozza. Egy idő után a bomba anyaga elmállik. A sós tengervíz annyira károsíthatja, hogy a radioaktív anyag kiszabadulhat. Ez nagy területet meg tud fertőzni. Ha mindez partközelben történik az ivóvíz bázist is beszennyezi. A következmények leukémia, rák és különböző örökletes betegségek lehetnek.   

Ettől rettegnek az amerikai szövetségi állam Georgia part menti lakói. Több mint hatvan éve rejtőzik valahol az Atlanti óceán mélyen 200 kilogramm robbanóanyaggal és uránnal egy „Mark 15” típusú hidrogénbomba. 1958 február 5-e reggel volt. Egy B 47-es és egy F 86-os elfogó vadászgép ütközött Savannah közelében. A bombázógép olyan súlyosan sérült, hogy a vészleszállás lehetetlen volt. Howard Richardson pilóta és Bob Lagerstrom másodpilóta kidobták 2149 méter magasból a három tonna súlyú bombaszállítmányukat célzottan a tengerbe. Ezek aztán eltűntek. A nyilvánosság sokáig semmit nem tudott meg a „Broken Arrows Savannah”- nak elnevezett esettről. A dokumentációja ugyanis titkos volt. Először 2004-ben számolt be egy part menti lakó, valamikori alkalmazottja a légierőnek, hogy egy nagy objektumot fedezett fel, amiből radioaktív sugárzás érzékelhető. A CNN is beszámolt az ügyről. Több éve próbálják kiemelni a megtalált robbanószereket, de időközben a költségek 11 millió dollárt is elérték. A bombák viszont tovább veszélyeztetik Georgia partjait.

Nem egészen 500 kilométerre, éjszakra egy másik atombomba is található. 1961 január 24-én egy B 52-en robbanás következett be a meghibásodott üzemanyag vezeték miatt az észak karolinai kisváros Goldsboro felett. Azért, hogy a legrosszabbat elkerüljék, a két egyenként négy megatonna robbanóerővel rendelkező hidrogénbombát kioldották. Az egyik 50 méter mélyen egy mocsárba fúródott, a másik az ejtőernyőjén fogva fennakadt egy fán. A nyilvánosság azért szerzett tudomást az esetről, mert az egyik bomba még mindig a talajban található. A hely ma is szigorúan lezárt katonai terület. Elveszett atombombák Európát is veszélyeztetik. 1956 március 10-én egy B 47-es fedélzetén két atombombával elindult Floridából a Földközi tenger vidékére. Az Atlanti óceán felett a bombázót először tankolták fel. Mikor a Földközi tenger felett a második tankolásra is sor kellett volna kerülnie, de a B 47-es eltűnt. Valószínűleg az európai partok közelében lezuhant. A személyzet és a két atombomba feltételezhetően a Földközi tenger mélyén található ma is. Tíz évvel később Európa éppen elkerülte az atomkatasztrófát. A déli államok védelmében amerikai B 52-ek köröztek a Földközi tenger felett. 1966 január 17-én James Wendorf százados bevetésen volt Spanyolország déli partjainál. A B 52-es gépét minden nyolcadik órában a levegőben meg kellett tankolnia egy KC 135-ös Stratotanker segítségével. „Tíz kilométer magasan voltunk. Láttam már a tanker repülőt. Hírtelen a gépünk imbolyogni kezdett. Aztán bekövetkezett a robbanás. Még láttam a törmelékeket és aztán minden elfeketedett előttem. Valószínűleg a gép hátsórésze levált.” – emlékezik a százados. Még az utolsó pillanatban a legénység katapultálni tudott. A B 52 a hidrogénbombákkal lezuhant Palomares falu közelében Costa Calidánál. Két bomba gyújtószerkezete felrobbant, a harmadik kibírta a becsapódást. A negyedik a tenger felszínén úszott egy ideig az ejtőernyőjének köszönhetően, majd lemerült. Paco Orts egy helyi halász társaival látta, ahogy a bomba a tengerbe esett. Ők mentették ki a gép személyzetét is. Palomares paradicsom ültetvényei plutóniummal szennyeződtek. Az amerikai kormány 1500 tonna terményt semmisített meg, 33 hadihajó biztosította azt a helyet, ahol Paco a bombát a vízbe esni látta. 80 napi keresés után a bombát 760 méter mélyen megtalálták és egy mini tengeralattjáróval a felszínre hozták.

Nem csak a légierő vesztett el nukleáris fegyvereket. A haditengerészettel is jó párszor előfordult ilyen eset. A „Broken Arrows Ticonderoga” eset mutatja, miért titkolódzik a kormányzat. 1965 december 5-én az amerikai repülőgép hordozó az USS Ticonderogával történt baleset. A hadihajó úton volt Vietnám partjaitól a japán Yokusuka felé. Egy B 43-as bombázót rakterében hidrogénbombával, egy hatalmas lifttel a fedélzetre emelték. De az akcióba hiba csúszott és a gép a tengerbe esett, bombával és a személyzettel együtt 5000 méterre süllyedt. Soha se tudták a felszínre hozni. A balesetet eltusolták. Az eset rendkívül kellemetlenül érintette az Egyesült Államokat. Ugyanis itt látszott, hogy a vietnámi háborúban opció volt az nukleárisfegyver bevetése. Három évvel később a haditengerészet egy atom tengeralattjárót vesztett. 1968 május 21-én kaptak utolsó életjelet USS Scorpionról. A tengeralattjáró 640 kilométerre tartózkodott délnyugatra az Azori szigetektől. Épp hazatartott Virginiába. Minden kommunikáció megszakadt vele. Az atommeghajtású és atomrobbanófejekkel felszerelt tengeralattjáró 99 fős személyzettel süllyedt el az Atlanti óceánba. Az amerikaiak a szovjeteket gyanúsította szabotázzsal, miután az amerikai Mizar nevű kutatóhajó egy mélytengeri szondája 3000 méter mélyen rátalált.

A Greenpeace és a norvég Bellona Alapítvány szerint ötven atomrobbanófej és kilenc atomreaktor fekszik a tengerek mélyén. Az amerikaiak eddig tizenegy atombomba elvesztését ismerték el. Az oroszok hallgatnak. Mégis a Bellona Alapítvány egy sor ilyen esetet ismer. Például Hawaiitól 1200 kilométerre, északnyugatra 1968 április 11-én egy K 129-es típusú tengeralattjáró két atomtöltettel ellátott torpedóval elsüllyedt. 1974-ben a CIA megpróbálta kiemelni a hajótestet, de az kettétört. A titkos akció neve „Broken  Arrow K 129 volt. A „Broken Arrow K 278”-as esetre talán még sokan emlékeznek. 1989 április 7-én a nukleáris meghajtású K 278-as típusú „Kozmolez” nevű tengeralattjáró az északi sarknál a Medve szigeteknél hajtott végre manővereket és elsüllyedt. Égési sérülésekbe, kihűlésbe és fulladásba a legénység 42 tagja meghalt. A halott legénységről készült képek bejárták a világsajtót. Most a magreaktor és két atomtöltettel felszerelt torpedó 1685 méter mélyen feküsznek Norvégia partjaitól 480 kilométerre. A Greenpeace és a norvég Bellona Alapítvány szerint ezek az esetek csak a jéghegy csúcsai. A titkos akták több mint 1200 esetet rejtenek feltételezések szerint. Hajókatasztrófákat, tengeralattjáró és repülőgép baleseteket. Olyanokat, amelyek nukleáris fegyverekkel voltak felszerelve.