A náci arany nyomában

head_3.JPG

 A második világháborúban Hitler csapatai nem csak országokat támadtak meg, hanem aranyat is raboltak. Mai napig számos legenda szól arról hol, találhatók ezek a kincsek.

2008 február 26-án úgy tűnt a világháború utáni évek egyik nagy rejtélye oldódik meg. A német cseh határ mentén fekvő Deutschneudorf településen mérnökök nehéz munkagépeket állítottak fel. Egy fúrógép hatolt be mélyen a földbe, mialatt a fúrófej mellett hatalmas por szállt fel. Érdeklődők tucatjai próbáltak meg a kutatómunka helyszínéhez közel jutni, televíziós stábok rögzítették az eseményt. Számos újságíró volt kíváncsi az eseményre közöttük külföldi tudósítók is. A helyi lakosok és a média képviselői egy szenzációs eseményre vártak. Két héttel korábban geológiai mérések azt mutatták, hogy azon a helyen ahol a fúrásokat megkezdték, pontosabban 20 méterrel alatta járatok vannak, amelyek egy nagy üregben végződnek. A fúrást végző szakemberek abban a hitben kezdtek neki a munkának, hogy a sokat keresett náci aranyra bukkannak. „Kincskeresők több tonna aranyra találhatnak!” – szelőztette meg elhamarkodottan a hírt a „Spiegel” német magazin. Több történelmi dokumentum utalt arra, hogy a szászországi faluban a nácik aranyat rejthettek el. A geológiai mérések pedig a már említett járatokat mutatták ki. Vajon ide rejtették a nácik a világháború végén a különböző országokból elrabolt aranyat a szövetségesek elől? Bármi is volt található Deutschneudorfban nem akadtak nyomára. Sem az üreget, sem a nemesfémmel teli ládákat nem sikerült megtalálni. A kincskeresők, a média ismét – ahogy mondani szokták – lyukra futott. A náci arany utáni keresés – nem először és nem is utoljára - zsákutcába jutott. Aki a nácik kincsei után kutat nem teljesen bolond. Ugyanis a háború vége felé jó pár értékes szállítmány indult útnak dél felé, az úgynevezett „Alpesi Erőd” irányába, megrakodva ékszerekkel, műtárgyakkal, devizával és aranyrudakkal. Ezek aztán eltűntek használaton kívüli bányák tárnáiba, kastélyok pincéibe, rohamtempóban megásott gödrökben. A nagy kérdés mind a mai napig, mi történt ezekkel a háború után és egyáltalán mennyi kincset rejtettek el a nácik?1938 és 1945 között a nácik tizenegy nemzeti bankot raboltak ki. Mihelyst valamelyik országot elfoglalták egy speciális kommandó ment be a pénzintézetbe és lefoglalta az ott található értékeket, majd elszállították Berlinbe, a Birodalmi Bankba. Az első áldozat 1938-ban az osztrák nemzeti bank volt Bécsben és ez követte egy évvel később a prágai társa. Amint a második világháború Lengyelország lerohanásával megkezdődött Németországnak megnőtt az igénye az ipari alapanyag importra. Semleges államok, mint Portugália, Spanyolország és Svédország hajlandók voltak kereskedni a náci Németországgal, de ellentételezésként a birodalmi márkát nem nagyon akarták elfogadni. Inkább aranyat vagy svájci frankot kértek a leszállított árukért cserébe. Itt jött Svájc a képbe. Míg az alpesi köztársaság körül dúlt a háború az országban béke honolt. A német hódítók az országot megkímélték a megszállástól cserébe a svájci bankok és különösen a svájci nemzeti bank semmi kifogást nem talált abban, hogy a német bankokkal és a Rechsbankkal üzleti kapcsolatban maradjanak. 1940 január 14-én érkezett az első arany szállítmány Bernbe a svájci nemzeti bank központjába. Az elkövetkezendő években teherautó konvojok keltek át értékes rakománnyal a svájci német határon berni úti céllal. A svájci bankárok fogadták a szállítmányokat és az aranyért cserébe svájci frankkal fizettek, amit a náci Németország összes kereskedelmi partnere elfogadott. Azért, hogy ne derüljön ki, hogy lopott aranyról van szó a németek a zsákmányukat beolvasztották és az így keletkezett aranyrudakat a saját azonosítóikkal látták el. Így úgy tűnt, mintha a saját tartalékukat használták volna fel. Ugyanakkor semmi kétség nincs afelől, hogy a svájciak tudtak az arany eredetéről. 1942 júniusában egy szállítmány érkezett, amelyen a holland nemzeti bank jelzése volt látható. Különösen tragikus fejezete a történetnek a zsidóktól eltulajdonított arany. A megszállt területeken a zsidóktól nem csak az értéktárgyaikat vették el, hanem a koncentrációs táborokban az aranyfoguktól is megfosztották őket. Ezeket beolvasztották és aranyrudakat készítettek belőlük. Ezek felértékelésével a SS gazdasági főhivatalának a vezetője Bruno Melmer SS Hauptstrumführer volt megbízva. Csak 1942 augusztusában 76 szállítmány tele lezárt ládákkal érkezett Berlinbe, bennük zsidóktól eltulajdonított ékszerek, deviza, érmék és fogakból kinyert arany.       

A Birodalmi Bank fent maradt irataiból a világháború után az amerikai vizsgálók megállapították, hogy ezekből a szállítmányokból 120 kilogramm arany 582 ezer svájci frank értékben került Svájcba. Érdekessége a dolognak, hogy a csak „Melmer aranynak” hívott és az SS gazdasági főhivatalának kezén átment arany nagy részével, 2582 kilogrammal nem a Birodalmi Bank kereskedett, hanem egy magán pénzintézet a Dresdner Bank. A „normál” rabolt arannyal együtt a pénzügyi transzfer hatalmas összegekre rúgott. Az arany értéke, amit a Birodalmi Bank Svájcba szállított 1,7 milliárd svájci frankot ért. A svájci nemzeti bank szerint ma már nem találhatók náluk ebből a korból származó aranyrudak. Mivel a szövetségesek is a pénzügyi manővereikhez Bernben tárolták az aranyrúdjaikat nehéz megmondani, hogy melyik kihez tartozik – legalábbis a svájciak szerint. Valószínűleg a nácik által elrabolt arany világszerte elszórva megtalálhatók. Csak a pénzügyi nyilvántartásokat kellene átnyálazni, ami nagy munka lenne. Svájc a háború végén a „washingtoni egyezményben” vállalta, hogy a nyugati szövetségeseknek 250 millió svájci frankot fizet, cserébe nem nagyon feszegették azt, hogyan működött a náci pénzmosó automata.

De az amatőr kincskeresőket kevésbé érdeklik a trezorokban található aranyrudak. Sokkal inkább azok, amelyek a második világháború utolsó napjaiban rejtettek el és még mindig a rejtekhelyükön találhatók. A háború utolsó heteinek káoszában sok náci funkcionárius menekült Dél Németországba és Ausztriába. Közöttük volt Ernst Kaltenbrunner az SS birodalmi biztonsági hivatalának vezetője. Ő 1945 áprilisában az ausztriai Altausseebe érkezett Salzkammergut vidékére. Kaltenbunner hatalmas csomagokkal utazott. Ötven doboz 2000 kilogrammnyi arannyal, ötdoboznyi briliánssal és nemesfémmel, valamint milliós nagyságrendű devizával. Amikor az amerikaiak 1945 május 12-én letartóztatták 76 kilónyi aranyrudat, 10 ezer darab aranyérmét, 15 ezer dollárt és 8000 frankot találtak nála. De a többi meneküléskor magával vitt értékes dolog eltűnt. Ötvenhat évvel később búvárok az Altaussee mellett található tóban megtalálták Kaltenbrunner SS hivatalának pecsétnyomóját. Sokan ezután feltették a kérdést az elveszet kincs esetleg a tó iszapos fenekén található? Nem messze innen a 900 méter magasban található Blaa-Almon az SS biztonsági főhivatalának egy másik tisztje a rabolt zsákmányát rejtette el. Mialatt az amerikaiak felfedezték a rejtekhelyül szolgáló barlangot 22 láda arany és ékszer eltűnt. Adolf Eichmann SS Oberstrumbannführer Bad Ischl felé való menekülése közben ásta el valószínűleg a havasi legelő közelében. De Altaussee az ott található sóbánya miatt lett híres. 1945 májusában az amerikaiak itt találták meg a legnagyobb gyűjteményét a nácik által ellopott műkincseknek. A legérdekesebb felfedezés a türingiai Merkers település nevéhez fűződik. 1945 április 4-én érkeztek meg az amerikai csapatok a kis városba, amiről a háború utolsó heteiben olyan hírek terjedtek el, hogy ott jelentős mennyiségű kincset rejtettek el. A katonák már a megérkezésük másnapján elkezdtek kérdezősködni a helyieknél. A nyomok Kaiseroda káliumbányájához vezettek. Az amerikaiak felrobbantották a bejáratot és 60 méter mélyen meg is találták, amit kerestek. Csomagokban és ládákban 4500 rúd aranyat, érméket, papírpénzt és műkincseket. Ezek között volt a világhírű egyiptomi fáraó feleség Nofretete mellszobra is. Az amerikai katonák a nemzeti szocialisták legnagyobb arany és deviza rejtekhelyére bukkantak. 1997-es dokumentumban az úgynevezett „Eizenstat jelentésben” írták le mit találtak pontosan Merkersben. Ez a jelentés Stuart E. Eizenstatról kapta a nevét, aki egy történészbizottságot vezetett, amely az eltulajdonított javak visszaszolgáltatását tűzte ki célul. E szerint a bányában 400 millió birodalmi márka értékben volt arany. Ez a Birodalmi Bank arany és deviza tartalékának 80 %-ának kellett lennie a háború végén.  1945 április 17-ig az amerikaiak kiürítették a bányát és Frankfurt am Mainba szállították az ott talált értékeket. De nem mindegyik érkezett meg. Ugyan a katonai konvojok jól voltak biztosítva három teherautónak nyoma veszett. A Frankfurtba megérkezett arany sorsa se teljesen tisztázott. Az, hogy a szövetségesek ezt teljes egészében visszaadták volna, eredeti tulajdonosainak többen kétségbe vonják. És mi lett a Birodalmi Bank maradék aranyával? 1945 április végén 9,1 tonna aranyrudat szállítottak Ausztria irányába. Vele együtt magukkal vittek még 164 zsák érmét és devizát. Garmisch-Partenkirchen közelében fekvő Mittenwaldban az ottani hegyivadász iskola vezetője fogadta a szállítmányt. Biztonságos helyet keresett az értékek elrejtéséhez és ezt meg is találta Walchenseenél lévő gyakorlótéren. A tó felett található bunkerben helyezték el az értékes rakományt. Júliusban az amerikaiak és az angolok lefoglalták az egészet.

A szövetségesek „aranykereső” csapapatai viszonylag hamar felkutatták, ha bujdosó nácik valami értékeset elrejtettek. Ugyanis a helyiek elől ez nem maradhatott rejtve. Gyorsan híre ment az ilyeneknek és jól irányzott és határozott vallatások hatására mindig volt, aki elárulta a rejtekhelyet. Az elásott aranyat viszonylag hamar meg lehetett találni, hiszen fémdetektorok már abban az időben is léteztek. Azért előfordult az is, hogy a helyieknek sikerült a megszállókat az orruknál fogva vezetni. Főleg elrejtett pénzkötegek landoltak a helyiek zsebében. Aranyrudakat már akkoriban is nehéz volt az egyszerű embereknek értékesítenie. Nagyobb hasznát tudták venni értékes külföldi valutáknak. Amatőr kincskeresők sokszor a legkorszerűbb fémkeresőkkel felfegyverkezve kutatják át ma is a feltételezett helyszíneket. De mindezidáig a legnagyobb ilyen leletre egy öreg lerakatban bukkantak, az is egy nagy halom üvegcserép volt. Mint kiderült 1940-es jófajta Mosel vidéki bor volt az üvegekben, amit az arannyal együtt szállítottak. Persze az aranynak már nyoma sem volt. Történészkutatók abból indulnak ki, hogy ma már elenyésző az esélye, hogy rejtett náci aranyra találna valaki. Szinte mindegyiket a szövetséges hatalmak katonái megtalálták. De például Garmisch környékén ékszerek és devizák fekete piaca alakult ki közvetlen a háború után. Ezeket adták vették a helyi lakosok csak úgy, mint a megszálló katonák. Mindegyikük megpróbált a zsákmányból profitálni. Talán mégis találnak még elrejtett aranyat. Garmisch felé 1945 áprilisában állítólag elindult egy második aranyszállítmány Berlinből. De ennek nem találják semmi nyomát. Az angol szerző Ian Sayer helyi kincskeresőkkel átfésülte a Walchensee környékét egy tévé stábbal karöltve, de nem találtak semmit. Terjednek még történetek más tavakról az ausztriai Salzkammergut környékén. De komoly kutatók kizártnak tartják, hogy valaki egy hegyi tóba rejt nagy mennyiségű kincset. Ennek ellenére erősen tartja magát az a legenda, hogy 1945 április végén egy SS kommandó Toplitz tóban aranyszállítmányt elsüllyesztett. A tó 100 méter mély és iszapos az alja. Tehát a keresést nagyon nehezen lehet megejteni. Mégis búvárok lemerültek kutatásokat végezni. Találtak is egy láda hamis pénzt és rozsdásodó katonai eszközöket. „Mintha a Harmadik Birodalom szemetes ládája lenne.” – mondta az egyik búvár. Bernard Schragl az osztrák szövetségi erdészet vezetője károsnak tartja a tó körül kialakult legendát. Szerinte nem tesz jót a környezetnek, a sok amatőr kincskereső búvár. 1974-ben azért találtak Hallstätter tóban egy 12,5 kilogrammos aranyrudat. Hogy miért éppen ott, mai napig rejtély. A toplitzi tóban elvileg tilos a búvárkodás, mégis sokan megpróbálják. A szövetségi erdészet megállapodott 2009-ben az amerikai kutatóval, Normann Scottal, hogy alaposan átfésülik a tó fenekét, így bizonyítva nincs ott semmi. De a magas költségek miatt nem valósult meg a vállalkozás. Az erdészet azért nem adta fel a reményt, hogy meggyőzze a toplitzi tóhoz látogatókat, hogy itt nem a náci arany az igazi kincs, hanem a gyönyörű természeti környezet.