Ferenc Ferdinánd trónörökös 1914 június 28-i meggyilkolása után a világ döbbenten nézett Bosznia Hercegovina fővárosára, Szarajevóra. Mi történt a várossal, amely évszázadokon keresztül a békés egymás mellett élésről volt ismert?

Már június 28-án este voltak pogrom jellegű szerb ellenes megmozdulások, amelyek még a következő napokban is folytatódtak. Szerb iskolákat, házakat, üzleteket, klubokat fosztottak ki, törték össze berendezési tárgyaikat. Láthatóan a város lakossága mélyen meg volt osztva. A hangulat olyan feszült volt, hogy a városban és a környékén rendkívüli állapotot kellett bevezetni. Míg a katolikusok és a muszlimok között sok támogatója volt a kettős monarchiának, addig a szerbek egy jelentős része szemben állt vele és akadályát látták benne a délszláv egység megvalósulásának. Ők úgy tekintettek a 1878 óta Bécsből irányított és 1908-ban annektált tartományra, mint Szerbia részére. A merénylők maguk, a megbízóik és szimpatizánsaik döntően ebből a körből kerültek ki. Az 1910-es népszámlálás szerint Bosznia Hercegovina lakóinak 42,9%-a volt szerb, 32,2%-a muzulmán és 22,9%-a horvát. A főváros lakosságának az összetétele másként nézett ki. Szarajevó lakossága a megelőző években gyorsabban növekedett, mint a vidéken élőké. 1885 és 1910 között megduplázódott. 26 ezer főről 52 ezerre nőtt. Muszlimok aránya 35,6%-ot tett ki, a katolikusok 34,5%-ot, a szerbek (ortodoxok) 16%-ot, a zsidók 12,3%-ot. A város a 19. század közepén még jelentősebb muszlim többséggel rendelkezett. Az Osztrák Magyar Monarchia okkupációja után sok muzulmán Anatóliába ment, míg új lakosok érkezet a kettős monarchia más részeiből. A lakosság harmada Bosznia Hercegovinán kívülről jött, többségében katolikusok. A felekezeti arányok a város hatalmi viszonyaira is hatással voltak.

Szarajevót sokáig úgy jellemezték, mint a nyitottság és a tolerancia városát, „Európa Jeruzsálemét”, a „kis Jeruzsálemet”, vagy mint az „észak Damaszkuszát”. Európában kevés város volt, ahol a négy vallási irányzat – a muszlim, a katolikus, az ortodox és a szefárd zsidóság – évszázadokon keresztül békében egymás mellett tudott élni. Eltekintve a zsidóságtól a másik három felekezet tagjai döntő többségükben délszlávok voltak. Nem szláv eredetű muszlim – törökök és albánok – elenyésző kisebbséget alkottak. Az iszlám vallásra való áttérés Bosznia Hercegovina török által való elfoglalása után száz évvel, a 16. században érte el a csúcspontját. Az adónyilvántartásokban ekkor tűnnek fel olyan fiúk és lányok, akiknek az apja Abdullah (Isten szolgája) névre hallgatott. Egyértelmű jel arra, hogy konvertitákról van szó. De milyen okok hatására változtattak sokan vallást? Ennek sok oka volt, de elsősorban gazdasági és szociális megfontolások húzódtak meg a háttérben. Vallási motivációk kisebb szerepet játszottak. A források szerint a felekezetek – eltekintve a főleg háborús időkben előforduló konfliktusoktól - békében éltek egymás mellett. Szarajevó egyfajta modell város volt az Oszmán Birodalmon belül, ahol a felekezetek, mint párhuzamos társadalmak tudtak egymás mellett élni és élvezni a török uralom legnagyobb előnyét, a védelmet. Ugyan a keresztények és a zsidók élete nem volt diszkriminációtól mentes, de még mindig kedvezőbb volt, mint például a muszlimok és a zsidók helyzete Spanyolországban. A felekezet közötti viszony a 19. század közepén kezdett radikálisan megváltozni. Sok beszámoló szólt a vallási gyűlölet és fanatizmus megjelenéséről. A brit Arthur J. Evens, aki 1875-ben gyalog kelt át Bosznia Hercegovinán Szarajevót a fanatizmus városaként írta le. Az irodalmi Nobel díjas Ivo Andrić Boszniát és Szarajevót az első világháború után a félelem és gyűlölet helyeként jellemezte.                      

Mi változott meg? Olyan eseményekről beszélhetünk, amelyek a kortársakat nagyon felizgatták. Például az 1860-as években a muzulmánok egy kulturális sokkot éltek át. Annak idején építették a szerb ortodox katedrálist Szarajevóban, aminek a létrehozását az orosz cár, a török szultán és a szerb fejedelem Mihailo Obrenović is támogatta. A porosz utazó Franz Maurer „barbár ízléstelenségnek”  nevezte az akkor még el nem készült épületet. Az oszmán előírások szerint a keresztény templomok tornya nem lehetett 15 lábnál magasabb és nem lehetett egy település legnagyobb épülete. A harangok használata is meg volt tiltva. Ugyan a szultán 1839-ben és 1856-ban reform rendeleteiben vallásszabadságot garantált, Maurer úgy gondolta a templom csak az Oszmán Birodalom bukása után fog elkészülni. Tévedett. A toronnyal együtt felépült 1870-es évek elejére a muszlimok felháborodását kiváltva.

A mekkai zarándok Salih Vilajetović (Hadsi Lojo néven is ismert) szervezte a muzulmán tömegek ellenállását. Olyan feltételezések kaptak szárnyra, hogy az új ortodox katedrálist le akarja rombolni és a keresztények között vérfürdőt akar rendezni. A nagyhatalmak követei aggodalmukat fejezték ki a kormányzónál, aki rendkívüli állapotot rendelt el és a katonaságot készenlétbe helyezte. Hadsi Lojot egy kaszárnyába vitték, amelyet nem hagyhatott el. 1872 augusztus 2-án a templomot Paisije metropolita vezetésével 76 pap kíséretében felszentelték. A ceremónián 10 ezer ember vett részt. Az új katedrális harangja nem szólalhatott meg, helyette a bazár melletti régi templom harangját húzták meg. Évszázadok után első alkalommal lett a felekezeti hierarchia megkérdőjelezve egy keresztény templom harangszava által. A muszlimok nem hittek a fülüknek. Legalább olyan megdöbbenést okozott, mintha egy keresztény városban müezzin hangja szólalt volna meg. A svájci Josef Kötscher Szarajevó akkori városi orvosa saját szemszögéből figyelte a változásokat. Szimpatizált az Oszmán Birodalommal és a muszlimokkal, de elítélte Hadsi Lojot és fanatikus társait. Úgy látta a templomépítéssel végleg elhidegült a viszony a keresztények – elsősorban az ortodoxok – és a muszlimok között.

De mi okozta, hogy Szarajevó a tolerancia városából az intolerancia helye lett? 1839-ben a Magas Porta vallásszabadságot hirdetett. Minden felekezet azonos jogokat kapott. És furcsa módon ez jelentette a bajt. Tudniillik kiélezte közöttük a feszültséget és felborította az eddig kényszerűen, de mindenki által elfogadott rendet. A keresztények úgy érezték, ha nem is rögtön, de nem sokára visszanyerik kiváltságaikat. A muszlimoknak viszont nem tetszettek az engedmények. Fegyveres felkelést szerveztek, amit erőszakosan levertek. Mivel így sem érvényesült az egyenlőség minden területen, a keresztények folyton tiltakoztak. Ezért 1856-ban újra meg kellett erősíteni az egyenlőséget biztosító szabályokat. Ez a muszlimok számára szakítást jelentett mindazzal, amihez szokva voltak. A hatalmi viszonyok is kezdet megváltozni. A muszlimok egyre inkább veszélyben érezték magukat. Többek között azért is, mert a szomszédos keresztény államok, Szerbia, Montenegró és az Osztrák Magyar Monarchia mindent megtettek, hogy destabilizálják Bosznia Hercegovinát. A vallási kérdéseket egyre inkább nacionalista összefüggésbe állították. A muszlimok részére viszont a nacionalizmus nem sokat jelentett. Csakhogy a szerb (ortodox) és a horvát (katolikus) nacionalizmus közé szorultak. A két keresztény felekezet úgy tartotta, hogy a muzulmánok ősei elárulták az igaz hitet, azzal, hogy vallást váltottak. A muzulmánok helyzetét az is rontotta, hogy az Oszmán Birodalom, amit Európa beteg emberének tartották, sokat az érdekükben nem tudott tenni. Ehhez jöttek a szétesés jelei: korrupció, hivatalok adásvétele, a vidék szegénysége, utóbbi első sorban a szerbeket érintette.

Amikor az oroszok legyőzték az oszmánokat 1878-ban a berlini kongresszuson Bosznia Hercegovina az Osztrák Magyra Monarchia protektorátusa lett. A Monarchiának kellett volna irányítania és civilizálnia az oszmán provinciát. Sok területen sikerült modernizációt bevezetni, de a nacionalizmusoknak nem tudott gátat szabni. A K.u.K időkben is megmaradt a felekezetek szerinti hivatal elosztás. Bizonyos kvóták alapján jutottak vezető beosztásba hivatalnokok. De az igazi baj nem ez volt, hanem a különböző államok – első sorban Szerbia és mögötte Oroszország – által tüzelt nacionalizmus, ami ebben az esetben a pánszlávizmus délszláv leágazását jelentette. A több nemzetiségű Monarchiát máshol is kikezdték a külföldről támogatott nemzeti mozgalmak. Mindenki saját szemétdombot akart. Ez Boszniában még hatványozottan jelentkezett. A sors furcsa fintora, hogy a szerbeknek sikerült megölniük pont azt a trónörököst, aki a Monarchia föderatív átszervezésében gondolkodott és a nemzetiségeknek több jogot akart adni. De talán pont ezért volt útban és kellett meghalnia.            

 1209 július 22-én a keresztes háborúk története egy újabb véres fejezettel bővült. Több ezer fegyveres gyülekezett a lázadó város falainál. A támadók csak több napos ostrom után szánták rá magukat a végső rohamra. Az első ostromlók, akiknek sikerült létrákkal a vár falain belülre kerülni nyitották ki a városkaput. Pokoli kiáltások közepette nyomultak be a lovagok és a gyalogosok az ostromlott városba és kezdtek mészárlásba és fosztogatásba. A vérfürdőnek megközelítően húszezren estek áldozatul. Az áldozatok nem voltak muszlimok és a város sem a Szentföldön volt, ahol akkoriban a keresztesek harcoltak. A helyet, ahol az ostrom lezajlott Béziersnek hívták és Franciaország déli részén feküdt. 1209-ben a város lakói csapdába kerültek azzal, hogy közöttük pár száz úgynevezett kathar is élt. A katharok a kereszténység egy irányzatához tartoztak, amelyet a hivatalos egyház téves tanai miatt megbélyegzett és eretneknek tartott. Mivel az ostromlók a katolikusokat a katharoktól nem tudták megkülönböztetni az egyik vezérük a pápai legátus Arnold Amaury kiadta a parancsot: „Öljetek meg mindenkit, az Isten kiválasztja majd sajátjait!” A katharok a vérengzést látva megerősödtek hitükben, hogy a világot nem Isten, hanem a sátán teremtette. Ők az Ószövetséget elvetették és Jézust sem Isten fiának, hanem egy prófétának tartották. Alaptanításuk gnosztikus eredetű dualizmus, amely szerint a láthatatlan égi világot Isten, míg a látható anyagi világot Lucifer teremtette. A katharok megvetették az anyagi világot. Ezért tartózkodtak a vagyonszerzéstől, a földi élvezetektől és a házasságtól. Szerintük minden új gyermekkel egy materiális világba zárt lény jön világra. A materiális világot pedig a sátán uralja. Különböző kasztjaik voltak. A legmagasabb szinten a tökéletesek (perfektek) álltak, akik igyekeztek kizárni életükből a materiális világot. Szigorú aszkézisben éltek, és haláluk után biztos helyük volt a mennyországban. De nem mindenki vállalta ezt az életet. A többség hívő volt, akik azt vállalták, hogy közvetlen haláluk előtt perfekté válnak. A tanításuk szerint Jézus nem lehetett ember, csak látszólagos teste volt. A katharoknak a 13. században voltak püspökeik, iskoláik, sőt zsinatot is tartottak. A nézeteik elég liberálisan hangzottak. A nőket egyenlőnek tartották a férfiakkal. A dualista vallási tanok a Közel Keletről a Balkánon át jutottak valószínűleg Itáliába és innen dél Franciaországba.   A mozgalmuk a 12. század elején terjedt el Európában. Mert az egyik központjuk a Toulouse grófságban található Albi városában volt albigenseknek is nevezték őket. Sem drasztikus intézkedések, sem katolikus missziók (megtérítésükre hozták létre a domonkos rendet) nem tudták a hitük terjedésének útját állni. III. Ince pápa ezért 1208 március 10-én keresztes hadjáratot hirdetett ellenük. Több hónapos előkészületek után 1209 tavaszán Lyon városában gyülekeztek a keresztes hadak. Lovagok Franciaországból, Németországból és Ausztriából jöttek a pápa hívószavára. A feladatuk Toulouse grófságban az eretnekeket felkutatni és megsemmisíteni. A baj az volt, hogy a katolikusok békében éltek kathar szomszédikkal. Ugyan Rajmund Toulouse grófja a francia király vazallusa volt mégis nagy önállósággal rendelkezett. Ahol dél Franciaországban a kathar mozgalom elterjedt az a vidék erős önálló identitással rendelkezett. Nagyon erős volt a függetlenségre való törekvés a saját szabadságjogokhoz való ragaszkodás. Ezért a katharok mozgalmához nemesek is csatlakoztak. Az albigensek elleni keresztes háború rendkívül brutálisan zajlott le. Simon de Monfort vezette a hadakat. A győzelem kivívásért minden eszközt bevetett. 1210 áprilisában meghódította Bram városát és a foglyok orrát és felsőajkát lemetszették és ráadásul még meg is vakították őket. Csak egy embernek hagyták meg a szeme világát, aki a szerencsétleneket a szomszédos városba vezette, oda ahol korábban a menekülő katharoknak védelmet adtak. Ez félreérthetetlen üzenet volt. Júliusban a keresztes hadak elfoglalták Minerve városát. A bűnbocsánatot kérő katharoknak megbocsátottak volna. Hárman éltek a lehetőséggel a többi 140- et a városfal előtt élve megégették. Ezt a tömeges máglyahalált még jó pár követte. A büntető hadjárat kisebb, nagyobb megszakításokkal még évekig tartottak. A végén IX. Lajos francia király békét kötött VII. Rajmund Toulouse grófjával. A háború véget ért, de az inkvizíció folytatta a munkáját olyan hatásosan, hogy a 14. századra a katharoknak semmi nyoma nem maradt. Manapság az összeesküvés elméletek hívei kapcsolatot látnak a katharok a szent Grál, a templomosok és a szabadkőművesek között.             

Háromezer évvel ezelőtt a perzsa történelem kezdete egy titokzatos próféta személyével kapcsolódott össze. A legendás gondolkodó a nyugati kultúrára is nagyhatással volt.

 Minden egy lángsugárral kezdődött. Közvetlen az égből jött. Istentől személyesen. Egy szűzlány testébe fúródott bele, aki áldott állapotba került. Még a szülés előtt egy égi szellem jelent meg előtte, égő ágakkal a kezében. „Nem kell félned!” – mondta Isten követe – „A fiad próféta lesz, akire a világ régóta vár.” Így szól a mítosz, az emberiség egyik legjelentősebb vallásalapítójáról. A tanítása megváltoztatja az emberiséget. Az ő vallási alapanyagából sok nép fog saját hitet alkotni. A működési területe a mai Iránban található. A neve Zarathusztra. Az, hogy az ő születésének története egy bibliai eseményre emlékeztet nem véletlen. Ugyanis ő sok tekintetben a nyugati vallás kitalálója. De mikor élt a próféta? Itt már akadályokba ütközik tudomány. A 19. században úgy sejtették, hogy Kre. 2200 körül, tehát a bronzkorban élhetett. Ma a legtöbb tudós a Kre. 1000 teszi a működését. Vagy egyáltalán nem is élt, személye csak legenda lenne? Ez is egy lehetőség, bár valószínűtlen. Az biztos életéről kortárs feljegyzések nem maradtak fent. A legfontosabb források a tevékenyégéről a halála után 1000 évvel keletkeztek. Mindent, amit tudunk róla, legendák. Persze ezek is jobbak a semminél. Már születésénél nevetett Zarathusztra. A csodagyereket ellenségei mágiával akarták elpusztítani. De ő túlélte. Harmincéves korában visszavonult elmélkedni. Valószínűleg egy barlangban élt és sajtot evett. Végül személyesen találkozott a mindenhatóval. De Isten próbára tette mielőtt átadta neki tanítását. A próféta jelölt kiállta a próbákat: átment a tűzön és nem lett semmi baja; olvasztott ércet öntöttek rá, meg se kottyant neki. Ezek után Ahura Mazda a „bölcsesség ura” kinyilatkoztatta neki, hogyan kezdődött a világ és hogyan fog véget érni. A legjobb ember az, aki az éleseszűséget nagylelkűséggel összekapcsolja, aki szeretetteljes minden teremtmény iránt. Zarathusztra ezután próféta lett. Egy helyi király Vishtaspa csatlakozott a gyülekezetéhez. Rajta kívül még sok nő is követte a prófétát, aki sokszor házasodott és számtalan gyermeke született. 77 évesen lármát hallott az utcáról. Idegenek támadták meg otthonában. Az ajtóban egy katona állt véres karddal a kezében, majd egyetlen suhintással levágta az imádkozó próféta fejét. Így halt meg Zarathusztra.         

A vallásalapító a mítoszok ellenére nehezen megérthető személyiség maradt. Csak sejthetjük milyen hatások határozták meg működésének körülményeit. Kétfajta csoport élt annak idején a mai Irán területén. Az egyik oldalon a nomád állattartók, akik egész vagyonukkal állandóan költöztek. Marhákat, juhokat és kecskéket tartottak. A másik oldalon a földművesek voltak. Ők letelepedett életformában élték mindennapjaikat. Vetettek, arattak és közben gondoskodtak a megfelelő öntözésről. A két csoport kereskedett egymással. Kenyérét húst és fordítva. Ha meg nem működött a csere, akkor elvették, amit akartak. A bibliai Káin és Ábel történet is hasonló szituációt örökített meg. Az állattartók nem mindig jöttek ki a földművesekkel. A modern idők előtt a nomádoknak egy előnye volt a földművesekkel szemben. Mobilabbak voltak. Így a földműves településeket könnyen meg tudták támadni. Azért, hogy a földművesek terményeiket megvédjék kénytelenek voltak a nagyhatalmú nomádtörzsek urainak fizetni. A korai Iránban az erőszak kifizetődött. Ebbe a világba hozott jelentős változást, amikor a területre indogermán nyelvet beszélő sztyeppei nép bevonult. Az asszír forrásokban Kre. 825 körül találkozhatunk először a nevükkel; ők a perzsák. Ebben a világban születtek meg Zarathusztra gondolatai. Ezek egy radikális dualista világról szóltak, amelyben az éles ellentétek uralkodtak. Az egyik oldalon a jóakaratú isten Ahura Mazda áll, a másik oldalon a sötétség ura Ahriman. A földi világ így két hatalom folytonos harcát jelenti: a jó és a rossz, a fény és a sötétség, az igazság és a hazugság, a haladás és a maradiság küzd egymással. Ahura Mazda teremtett minden jót, hasznosat, ésszerűt. Ahriman, aki egyébként Ahura Mazda fia volt gonosz démonok hadával harcol apja és a jók serege ellen. Ahriman részt vett a teremtésben. Ő alkotta a rossz és a veszedelmes dolgokat. Ő idézi elő a bűnt. És ez hogyan kapcsolódott Zarathusztra korához? A próféta hasonlóságot látott a világnézete és a „jó és szorgalmas” földművesek és a „gonosz, erőszakos” nomádok közötti harcban. Mi a helyes élet? Ez abban áll, hogy Ahura Mazda harcosává váljunk - a jó gondolatoké, a jó szavaké és tetteké. Minden ember maga dönti el hová áll. Ezen a származás, a tradíció sem tud változtatni.            

De miért éppen a jót kell cselekedni? Zarathusztra a minden napi életben azt tapasztalta, hogy a jószívűek mindig a rövidebbet húzzák. Azt mondta, hogy a jutalom a jócselekedetekért az idők végezetén jön el. Ahura Mazda ekkor végleg győzedelmeskedik, a halottak feltámadnak és a hű követői az örök élet jutalmában részesülnek. Ez nagyon ismerősen cseng. A jó Isten, akinek ellenlábasa a gonosz sátán. És a végítélet. A túlvilág, amelyben az Istennek tetsző élet jutalomra talál. A humanizmus, amelyben minden ember testvérré lesz, fajtól, nemtől, származástól függetlenül. Sok jel utal arra, hogy Zarathusztra találta fel a modern vallást.

Kétségtelen tanai forradalminak tűnnek, egy olyan korszakban, amikor a vallás még teljesen másképp nézett ki. A hit világ még nem monoteista volt. Nem vonatkozott a teljes emberiségre. Minden nép és törzs saját vallással rendelkezett. Az eget, mint Homérosz műveiben szuper tulajdonságú istenek Pantheonja népesítette be. Hogyan dolgozta ki a tanait Zarathusztra? Nehéz megmondani. Mint ahogy életével, tanítás kialakulásával kapcsolatban is a sötétben tapogatózunk. Ez nem véletlen, hanem Zarathusztra tanai a hibásak benne. A korai perzsák szerint ugyanis az írás nem az emberek találmánya volt, hanem az ördögé. Az első perzsa birodalom Kre. 550-től 330-ig állt fent. Mi maradt meg ebből a korból, a Zarathusztra kultuszból? Szinte semmi. Valami mégis. Dareiosz király (Kre. 550-486) korából származó kőrelifen láthatjuk a királyt szárnyas napkoronggal ábrázolva – Zarathusztra szimbóluma – ami, Dareioszt, mint a kegyes Isten urát szimbolizálja. A vallásnak nagy befolyással kellett rendelkeznie, ha a király így ábrázolta magát. Zarathusztra tanítása soha sem lett államvallás. De az óperzsa uralkodók soknemzetiségű birodalom felett uralkodtak. Ezek a népek adót fizettek és az uralkodók tudták, hogy ez könnyebben megy, ha szabadon gyakorolhatják vallásukat. Amikor a perzsák Babilonba bevonultak haza engedték az ott raboskodó zsidókat. Lehet, hogy ekkor kerültek kapcsolatba a zsidók Zarathusztra tanaival? A mennyel és pokollal, a végítélettel, a halhatatlan lélekkel? Lehet, hogy innen vették át őket? Elképzelhető, hogy így került a kereszténységbe is? Vannak tudósok, akik ezt nem zárják ki. Utalást is találnak rá a bibliában a napkeleti bölcsek személyében, akikről Lukács evangéliumában olvashatunk. Talán ők Zarathusztra papjai voltak?

Zarathusztra görög neve után a követőit zoroaszteriánusoknak is hívják. Az új perzsa birodalomban a Szaszanida uralkodók idején Kru. 224-től Zarathusztra tanai dominánssá váltak. A királyoknak legitimációt, a papoknak hatalmat adott és mindenütt templomokat építettek tiszteletére. Amit Ahura Mazda jelenlétét szimbolizálta az az örök tűz volt, amit nem lehetett eloltani. Ahogy a lelki tűz generációról generációra megmaradt, úgy maradtak fent Zarathusztra szavai. Ezeket először a Szaszanida uralkodók idején foglalták írásba. Így keletkezett az Aveszta a zoroaszteriánusok szent könyve. Hasonlóan a bibliához nem egységes beszámoló. A különböző szövegrészek, különböző korokban születtek. A legrégebbiek lehetséges magától Zarathusztrától. 17 himnusz és rejtélyes szövegek. Hol Zarathusztra, hol pedig Ahura Mazda szól. „Amilyen jól csak tudom a hazugság terjesztői ellen szólok, hatalmas igazság védője leszek, így a végtelen halhatatlanságot el tudom érni.”   

A zoroaszteriánus vallás virágkora a muszlim hódításig tartott. Zarathusztra követőit 642 után megölték, vagy elüldözték. Kisebbségbe kerültek saját országukban. Ma világszerte körülbelül 140 ezer zoroaszteriánus hívő él a földön. Legnagyobb részük az indiai Mumbai környékén lakik. A Queen énekese Fredy Mercury például zoroaszteriánus családból származott. A nem hívők számára a szokásaik idegennek tűnnek. Zarathusztra követői számára a tűz és a föld szent. Ezért halottjaikat sem nem temetik, sem nem égetik el. A holtestek a „Csend tornyában” kerülnek. A testtel itt már nem törődnek. Ott hagyják, míg a keselyük jönnek. Jó esetben három óráig tart, míg csak a fehér csontok maradnak belőlük. A halott lelkével annál inkább foglalkoznak. A lélek a halál után kiszabadul a testből. Az ő üdvéért imádkoznak a hozzátartozók és a papok. A jók az ítélet után az örök fény honába, a gonoszok a sötétség birodalmába kerülnek.     

Zarathusztra tanai jóval nagyobb hatással volt a nyugatra, mint gondolnánk. Vannak, akik szerint a fejlődés vallása volt. Az óperzsa birodalomban például a rabszolgaság tiltott volt. Sok tudós szerint a görög filozófia jó pár gondolata nem született volna meg Zarathusztra hatása nélkül. 3000 évvel ezelőtt nagyon modern gondolatai voltak: minden embernek szabad akarata a jót választani és jó döntéseket hozni. A későbbi dualista vallási csoportokra is nagy hatást gyakorolt: gnosztikusokra, bugomilokra, katharokra. Nietzsche egy teljes művet szánt neki „Imígyen szólt Zarathusztra” címmel. Zarathusztra központi gondolata „jó gondolatokból, jó beszéd és tett születik” mind a mai napig érvényes.          

A kor álomasszonya volt. Leírhatatlan luxusban élt ennek ellenére olyan módon vágyott a szabadságra, mint kevesen a környezetében. A férfiak szerették és csodálták őt, afférjairól sokat suttogtak a háta mögött. A „világ legszebb asszonyának” egyes baráti kapcsolatai és vonzalmai mind máig rejtélyekkel vannak tele.

 1828 szeptemberében a München melletti Tegernseenél esküvőt tartottak. Ludovika von Bayern hercegnő ment feleségül másod unokatestvéréhez Maximilian von Bayernhez. Kényszer házasság volt, mert Ludovika szíve másért dobogott. Egy portugál hercegért. A nemes hölgy nagyon elkeseredett. Annyira, hogy az esküvő előtt a következő szavak csúsztak ki a száján: „Ez az esküvő és minden, ami ebből ered nem élvezi majd Isten áldását.” Tíz gyerek született az áldás nélküli házasságból, tíz olyan gyermek, akiknek kétszeres Wittelsbach vér csörgedezett az ereiben. És ez nem maradt következmények nélkül. Melankólia, különcködés és gazdag fantázia világ. 1834 december 24-án az első lány Heléna után megszületett a második gyermek, ismét egy kislány. Az új szülött, aki a szájában már egy foggal jött a világra (a szóbeszéd szerencse fogról beszélt) Erzsébet Amália Eugénia nevet kapta. Erzsébet, akit csak Sisinek becéztek jó anyagi körülmények között, de nem luxusban töltötte gyermekkorát. Csodálta az apját, állandóan anyján csüngött és kedvenc testvére öccse Károly volt. Tizenöt évesen beleszeretett egy az apja szolgálatában álló férfiba Richard S. grófba, aki vágyakozó versek írására inspirálta a teenager lányt. Amikor a grófot eltávolították a környezetéből és a férfi rövidesen meghalt Erzsébet vigasztalhatatlan lett. Napokon keresztül sírva zárta magár a szobája ajtaját és verseket írt. Egy viselkedési minta, amit későbbi hasonló szituációkban gyakran fog követni. Azért, hogy a lánya gondolatait elterelje Ludovika magával vitte Ischlbe, ahol Heléna nővérét az ifjú osztrák császárnak szándékoztak bemutatni. Egy házassági lehetőség, ami mindenképpen jól jött volna a Wittelsbachoknak.

Ami 1853 nyarán a felső ausztriai gyógyüdülőhelyen történt filmek és zenés darabok örökítették meg. Igazi love story. A 23 éves Ferenc József szőke fess fiatalember első pillantásra beleszeretett a 15 éves Erzsébetbe. Az eredetileg menyasszonynak szánt egyébként szintén csinos Helénának végig kellett néznie, hogy a császár ő helyette a húgát választotta. Hosszú ideig ezért depresszióban szenvedett. Ferenc József választása sokakat meglepett. Erzsébet szinte még gyereknek számított és nővéréhez képest nem tartották annyira szépnek. A császár ennek ellenére ragaszkodott a választásához. „Ausztria császára nem kosaraz ki senkit!” – vigasztalta lányát Ludovika, majd gyorsan beleegyezett Erzsébet eljegyzésébe. Sisi könnyes szemmel jegyezte meg: „Bárcsak ne császár lenne!” De Ferenc József császár volt, Európa egyik leghatalmasabb ura. Rögtön küldött jegyesének egy értékes ékszert. Sisi személyes vagyonát 50 ezer guldenről 150 ezerre növelte meg. A házassági szerződésben vállalta, hogy évente 100 ezer gulden „ruhapénzt” biztosít „kisebb kiadásokra”. Összehasonlításul az átlagos munkás évi jövedelme ebben az időben évi 250 gulden volt.

1854 április 24-én a császár esküvőjére a Habsburg monarchia teljes pompájába öltözött az Európában tapasztalható rossz gazdasági helyzet és forradalmi hangulat ellenére, vagy talán miatta is. Ausztria több településén új ruhát kaptak a rászoruló gyerekek, étel és tűzifa osztására került sor a szegények számára. A bécsi Agustinerkirchében 150 ezer gyertya biztosította a nappali fénynek megfelelő világosságot, amikor este hét órakor az ifjú pár az oltár elé lépett. 23 óráig tartott az ünnepi vacsora, ami után Zsófia főhercegnő személyesen kísérte fiát, a császárt Sisi szobájába. Sokat spekuláltak az ifjú császárné szexualitáshoz való viszonyáról. Egy biztos sikeres az nem volt. Többször említette bizalmasainak, hogy „mérgező” hatással van rá. A császár csak a harmadik este után tudta jelenteni anyjának, hogy a házasságot elhálták. Miközben Ferenc József arca az örömtől ragyogott Sisi zavarában legszívesebben a földszínéről is eltűnt volna. A következő reggel vehemensen tiltakozott, hogy a rokonsággal együtt a reggelin részt vegyen. A császár kérésre aztán mégis megjelent a közös étkezésen, de a kellemetlen szituációra egész életében emlékezett. 1854 májusában, amikor még két hetes házas volt már arról írt, hogy börtönben érzi magát. A férje ugyan istenítette őt, de kevés ideje volt, így a közös hétköznapok a kapcsolatukból teljesen kimaradtak. A császár a politikai gondjait csak anyjával osztotta meg. Zsófia főhercegnő egészen haláláig fia legszorosabb politikai tanácsadója volt. Egy igazi megcsontosodott konzervatív. A szerelemtől vak Ferenc József nem is érzékelte, hogy anyjához való viszonya miatt hogyan veszítette el ifjú feleségét. Négy év alatt hozta világra Erzsébet első három gyermekét. Sophiet 1855-ben, Gizellát 1856-ban és a trónörökös Rudolfot 1858-ban. A szülés maga nem viselete meg annyira, ellenben az anyaság nehezen ment neki. A gyermekek neveléséről az anyós és a nevelők gondoskodtak, ha Sisi látni akarta őket előre be kellett jelentenie. Csak ritkán leginkább a hivatalos események és utak alakmával volt együtt a család.

A bécsi udvar apró megaláztatásaival és csalódásaival járó mindennapjaiban Sisi egyre inkább elvesztette érdeklődését saját gyerekei és leginkább férje iránt. Számos betegség gyötörte és étvágya sem volt. Egyik magyarországi látogatásuk idején két éves lányuk Sophie meghalt, ami szintén nagyon megviselte. Mély depresszióba esett. Az sem javított a helyzetén, hogy fülébe jutottak férje félrelépései. Gyakran tört ki rajta sírási roham. 1860 végén a császárné állapota egyre rosszabbodott. A krízisből való kiútként pihenést javasoltak neki távol Bécstől. Hat hónapot volt először Madeirán az Atlanti óceáni szigeten, majd saját kérésére Korfura utazott. Egy teljes évet töltött a Földközi tengeri szigeten, majd több hetet Bad Kissingenben, végül családjához ment a Starnbergi tóhoz. Csaknem két éves távolét után 1862 augusztusában tért vissza a bécsi udvarba. A távollét lényegesen megváltoztatta.

Kívülről szemlélve a Madeirán és a Korfun töltött idő egyhangúan zajlódtak le. Erzsébet az unalomtól és az állandó honvágytól sokat szenvedett. Belsőleg azonban nagy változásokon ment keresztül. Megtalálta az utat önmagához. Az új önérzetével ezen túl jobban vállalta a konfrontációt az udvarral. Ez a folyamat 1865-ben egy császárhoz írt levélben csúcsosodott ki. Ez a levél egyfajta függetlenségi nyilatkozat volt. Magának követelte a jogot, hogy meghatározza mikor találkozzon gyermekeivel, kikkel vegye körbe magát és hogy hova utazik. A távollétében két lényeges dologra jött rá. Az egyik a férfiak feletti hatalmára és másik, ami ehhez szorosan kötődött, felismerte saját szépségét. A férfiak láthatóan vonzódtak hozzá. Ezt kezelni magyar tanárán az attraktív kinézetű gróf Hunyadi Imrén gyakorolta. Sisi volt a jéghideg angyal, az a csodás tündér, aki anélkül, hogy ennek leghalványabb jelét adná magához vonzotta a férfiakat. Jó pár költeményében adott ennek hangot. Shakespeare műve után magát Titánia tündérnek hívta, míg a férfi áldozatait csak szamárnak.  Azért, hogy sajátságos játéka működni tudjon egyre többet foglalkozott magával, főleg a szépségével.

Erzsébet szépségkultuszáról könyvtárnyi irodalom született. Csak a derekáig növesztett világos barna haja ápolása három órán át tartott a  hajmosás meg előfordult, hogy teljes napon át . A szépségápolás különböző módozatai mellett még érdekes a szépségideál, amit a császárné teremtett, és ami lényegesen eltért a kortársak gyakorlatától: rendkívül karcsú, sportos testalkat, finoman sminkelt arc, diszkrét parfüm használata. Ezt a szépségideált nem csak Sisi követte, hanem a környezete is. Ez a kör olyan szép nők portréit gyűjtötte, akihez hasonlítani akartak. Ugyanakkor meg volt a véleményük, azokról is, akik nem követték az ő ideáljukat. Futótűzként terjedt a császárné szépségének híre külföldön. A világ összes részéről érkeztek diplomaták, hogy megcsodálják a szépségét. Öt kutyát, négy gazellát és negyven bárányt ajándékozott a perzsa sah csodálata jeléül. Amikor meglátta az álomszép hölgyet tátva maradt a szája és csak annyit tudott mondani franciául: „Hogy milyen szép!” Sisi a szépsége iránti rajongást kegyes távolságtartással fogadta. A legnagyobb rajongója a saját férje volt. Szinte megalázkodóan írta alá neki szánt leveleit, mint például: „A te leghűségesebb férjecskéd!”. Sisi ezeket a gesztusokat elegánsan használta ki saját céljaira, személyes szabadságának növelésére, illetve financiális igényeinek kielégítésére. Például a korfui villa átépítésére, vagy a bécsi Hermész villa megépítésére. Csak egyszer kért férjétől politikai okból valamit az is inkább személyes érdekből.   

Már az első bécsi éveiben kialakult benne egy fajta szimpátia a mindig rebellis Magyarország iránt. A soknemzetiségű birodalmon uralkodó bécsi udvaron belül a magyaroknak nem volt jó hírűk. Engedetlen barbároknak számítottak. Erzsébet legbizalmasabb udvarhölgye Ferenczy Ida volt, aki 34 éven keresztül mellette élt. Vele osztotta meg legféltettebb titkait. Ferenczynek is nagy befolyása volt rá, liberális, monarchia kritikus szemléletével. Ő ismertette össze Sisit a magyar politika egyik legnagyobb alakjával gróf Andrássy Gyulával. A nők férfi ideáljának számító gróf harcolt 1848/49-ben a Habsburgok ellen, távollétében fel is akasztották jelképesen, és mindig kiállt hazája érdekében, akár az emigrációban, akár a bécsi udvarban. 1867-es kiegyezés után magyar miniszterelnök lett. Mindennel rendelkezett, amivel a császár nem. Unkonvencionális nézetek, lelkesedés és szenvedély. És ez tetszett Erzsébetnek. Vonzónak találta a férfit és talán bele is szeretett. De több nem volt ebben a kapcsolatban, mint maximum plátói szerelem. Hiába pletykáltak másról az udvarban. Sisi jobban tisztelte annál férjét, hogy megcsalta volna. Viszont arra elég volt ez a vonzalom, hogy a császárné támogassa a magyar alkotmányos követeléseket férjénél. 1867-ben Magyarország visszakapta alkotmányos rendjét és Ferenc Józsefet valamint Erzsébetet magyar királlyá és királynénak koronázták meg június 8-án. Sisi ajándékként megkapta a pompás gödöllői barokk kastélyt, ami egyik kedvenc tartózkodási helye lett. Egy évvel a kiegyezés után világra jött császári pár negyedik gyereke Mária Valéria. Ugyan Sisi jobban szertett volna egy fiút, akit a magyarok iránti szeretetből Istvánnak keresztelt volna el, de a lánynak is örült. Az udvari pletyka azt terjesztette, hogy a lány apja valójában Andrássy gróf, de erre rácáfolt az idő ugyanis Mária Valéria, ahogy egyre idősebb lett annál inkább hasonlított Ferenc Józsefre. Az „egyetlen” így hívta Erzsébet rajongásig szeretett lányát. Ez viszont nagyon fájt egyetlen fiának, Rudolfnak, aki nagyon tisztelte anyját. Sisi sohasem figyelt fel arra, hogy fia mennyire hasonlít őrá. És mennyire boldogtalan. Amikor évek múlva a trónörökös szeretőjével öngyilkosságot követett el a császárné nem is gondolt a saját felelősségére, arra, hogy elhanyagolta őt. A rossz Wittlesbach vért átkozta.

A negyedik gyermek születése után ismét elhidegült a kapcsolat a császári pár között. Egyre jobban nőtt közöttük a távolság. Sisi verseiben halott szerelemről írt. A férje fiatalabb asszonyokkal vigasztalódott, amelyek közül egy kapcsolat lett komolyabb és tartósabb: Schratt Katalinnal, aki hosszú éveken át ágyasa és lelki jó barátja lett a császárnak. Erzsébetet ez már nem nagyon zavarta. Ezzel is növekedett a szabadsága. A császári család ráadásul egy nem várt örökséghez jutott. 1875-ben meghalt Habsburg Ferdinánd és egymillió guldent hagyott unkaöccsére. Ferenc József továbbra is szerényen élt, ellenben felesége megengedhetett magának több luxust. Drága ruhákat és utazásokat, de mindenekelőtt remek lovakat. A 36 éves császárnénak ugyanis új hobbija lett. A lovaglás. A kísérői gazdag és jó kinézetű arisztokraták voltak, akik az idejük nagy részét a lóversenypályán és lovas vadászatokon töltötték el. Ezek a közös lovaglások megint alkalmat adtak arra, hogy az udvarban és a bulvárlapokban pletykák szülessenek. És megint egy magyar került az előtérbe „Niki” Eszterházy gróf, akinek a méneséből Sisi legjobb lovai kikerültek. De szóba jött még Rudolf Liechtenstein herceg, akivel Erzsébet haláláig szoros kapcsolatban maradt. A császárné magára vonta az attraktív és gazdag férfiak figyelmét, akikkel szívesen eljátszadozott. Londonban ártatlan flörtje volt unokatestvérével Edward walesi herceggel. De elcsavarta a kor híres skót lovasának a fejét is George „Bay” Middletonét, hogy aztán hoppon hagyja. 1882-ben aztán felhagyott a lovas szenvedélyével. Ennek kért oka volt. Egyrészt lovas oktatója Middleton megunva a császárné játékát, megházasodott, a másik a derékfájdalmai. Az unalom, a meghatározatlan vágyakozás a szeretet iránt, illetve egy különös érzés, hogy nem ebből a világból való, ezek mind egyre inkább az érzelmi szétesés jeleit mutatták. A világtól való elidegenedést jele volt, hogy egyre inkább a túlvilággal kezdett foglalkozni.          

1886 júniusában a bécsi udvarban arról kezdtek suttogni, hogy a császárné kezd megőrülni. A kiváltó ok Erzsébet kedvenc unokatestvérének a bajor király II. Lajos halála volt. Ugyan ritkán találkoztak egymással mégis lelki rokonoknak érezték egymást. Amikor a király ismeretlen okok miatt a Strangberg tóba belefulladt a császárné veszélyes lelki állapotba került. A temetésen a nyitott koporsónál összeesett. Ahogy magához tért, rimánkodva kérte, Lajos vigyék vissza a kastélyába, mert csak ott talál nyugalomra. Ezután kezdődtek a látomások. Egyre több éjszaka jelent meg előtte a király. De nem csak az unokatestvére szellemét vélte látni. Egy korábban elhunyt unokaöccse is meglátogatta elbeszélése szerint, ahogy a Mexikóban megölt Habsburg császár Maximilián is. De 1856-ban Párizsban meghalt Heinrich Heine, Erzsébet kedvenc költője is megjelent előtte. Voltak, akik Erzsébet túlvilági látogatóiról szóló beszámolókat megértéssel fogadták, végül is a spiritualizmus ebben a korszakban elég elterjedt volt. Nem mellesleg Erzsébet mindig különc volt. Ferenc József a jelenséget felesége költői hajlamához kötötte. A család többi része már nem volt ennyire megértő, de velük Sisi nem törődött.

Gyermekkora óta írt verseket Erzsébet. Csak az 1880-as években 600 oldalnyi költemény született. A fia Rudolf 1889 január 29-i öngyilkossága után felhagyott ezzel. A trónörökös halála után szinte kizárólag csak fekete ruhában járt. Fájdalmasan vette tudomásul szépsége elmúlását. Ugyan karcsúságát megőrizte, de arcán egyre több ránc jelent meg és környezte szerint egyre idősebbnek tűnt. Utolsó éveiben egyre többet utazott. Rendszeresen úton volt jachtján, vagy saját szalonvonat vagonján. Párizs, London, Lisszabon, Athén, Korfu, Nizza, Cannes, Nápoly, Firenze, München, Gödöllő, csak pár hely, amelyeket felkeresett. Udvarhölgyei számára kész megterhelés. Mindig vitt magával két tehenet és egy kecskét, hogy legyen mindig friss tej az asztalán. Élete utolsó telét – ekkor már hatvan éves – a francia Riverán töltötte. Ott kereste fel a férje, akinek az mondta legszívesebben öngyilkos lenne. Erre Ferenc József megjegyezte: „De akkor a pokolra jut.” „Már arra is kész vagyok!” – felelte Erzsébet.           

1898 júliusában utazott Erzsébet Svájcba, ami egy idő óta kedvenc országának számított. Arra számított, hogy rövid időn belül monarchiát megbuktatják és akkor száműzetésbe a genfi tó partjára akart vonulni. Anélkül, hogy a családja tudta volna jelentős pénzösszeget helyezett el a Rothschild bankház genfi fiókjában. Montreux mellet fekvő Territet helyen több hetes kúrán vett részt. Ezt megszakítva ment barátnőjéhez Julie de Rothschildhez Genfbe. Hohenembs grófnő néven vett ki szobát a Hotel Beau Rivageban egy éjszakára. Egy indiszkrét hotel alkalmazott azonban egy helyi újságnak elmesélte, hogy az osztrák császárné a vendégük. A hír másnap megjelent és az Erzsébet halálos ítéletét jelentette. A városban tartózkodott az anarchista Luigi Lucheni, aki elhatározta, hogy egy magas rangú arisztokratát megöl. Erzsébet pont kapóra jött neki. A gyilkos eszköz egy élesre csiszolt reszelő volt. Szeptember tizedikén a császárné elhagyta a hotelt, hogy a hajóállomáshoz menjen. Hajóval akart visszatérni Montreuxba. Lucheni a Genfi tó partján támadt rá. Félre lökte Erzsébet esernyőjét, hogy lássa az arcát, majd szúrt. Sisi összeesett, a menekülő támadót járókelők fogták el. Erzsébet magához tért, felállt és tovább ment, de pár méter után újra összeesett. Ekkor visszavitték a hotelba. Rövidesen meghalt. Utolsó kérdése az volt: „Mi történt velem?” A végzetes napra nem utalt semmi. Előző estét a Rothschild villában töltötte. Pezsgőt ivott és jó étvágya volt. A vacsora után barátnőjével a kertben sétált és megjegyezte: „Szeretném, ha a lelkem a szívem egy kis nyílásán a menybe jutna.” Pontosan így történt.