Röviddel a második világháború vége előtt egy technikai forradalommal felérő újításon dolgoztak a német mérnökök. Olyan gépet fejlesztettek, amely a radarok számára láthatatlan volt. A Horten H IX prototípusa elkészült, de sorozat gyártására már nem került sor.

A zsákmány szenzációnak számított. Amikor a 8. Amerikai Hadsereg katonái 1945 április 14-én Gothai Vagongyár türingiai friedrichsrodai üzemének a csarnokába léptek egy majdnem kész futurisztikusan kinéző repülő törzsének látványa tárult szemük elé. A gép teljesen másképpen nézett ki, mint amivel a második világháborúban találkozni lehetett. A pilótafülke és a két sugárhajtómű egy szállítófelületre volt beépítve. Az oldalkormánylap és a hátsófarok nem volt látható. A világháború vége felé a szövetséges légierő már majdnem teljesen lebombázta a német városokat. Ennek ellenére a Harmadik Birodalom fegyverfejlesztési programja teljes erővel folyt. Egyre abszurdabb ötletek merültek fel, hogy a fenyegető vereséget a németek elkerüljék. Ilyen volt például a Birodalmi Repülésügyi Minisztérium „vadászgép vészprogramja”. Ennek az volt a célja, hogy különböző gyártók olyan repülőgépeket fejlesszenek ki, amelyeket alig kiképzett pilóták a Hitlerjugendből, vagy Volkssturmból irányítani tudnak. Öngyilkos kommandók, amelyek bevetésére szerencsére nem került sor. Ugyanakkor a német fegyverzetfejlesztés több helyen élenjárt. Elég, ha a rakétafejlesztésre vagy a sugárhajtóművekre gondolunk. Sok olyan újítás került elő, amelyek pár éve még őrült ötletnek tűntek volna. Ilyen volt a Horten H IX is.

1943 augusztusában a légierő két tisztje Walter és Reimar Horten látogattak Hermann Göringhez, hogy egy vadonatúj vadászgép tervét prezentálják. Egy aerodinamikailag tökéletesített repülőt, amelyet két sugárhajtómű emel a magasba, olyanok, amiket már a BMW és a Junkers üzemekben gyártanak. Gyorsabb és fordulékonyabb, mint bármelyik szövetséges vadászgép, valamint megfelel légierő parancsnoka által előírt úgynevezett 1000-1000-1000 vadászbombázó specifikációnak: 1000 km/óra sebességre képes, 1000 kilogramm bomba terhet tud szállítani 1000 kilométer távolságra. A Horten testvérek eddig nem tűntek ki a katonai repülőgép tervezésben. A Bonnban 1913-ban és 1915-ben született két autodidakta repülőépítő fivér azért nevet már szereztek maguknak az úgynevezett „csupaszárnyas” vitorlázógépek területén. Göring lelkes volt és csodát követelt. Hat hónapon belül el kell készülnie a prototípusnak. Reimar Horten „Sonderkommando IX” néven Göttingenben egy csapatot állított fel a gép fejlesztésére, ami a légierőnél a Ho 229 elnevezést kapta. A technikai koncepció olyan szokatlan volt, mint maga a gép formája. A középsőrész a pilótafülke és a hajtóművek alumínium helyett furnérlemez borítású csővázzal készültek. A szárny külső borítása teljes egészében fából készült, vadászrepülőknél teljesen szokatlan módon. 1944 február 28-án Oranienburgban felszállt a H IX első prototípusa, igaz nem a saját hajtóművel. Reimar Horten egy siklórepülőt épített, amellyel különböző pilóták a gép repülési tulajdonságait próbálták ki. Ugyanakkor különböző akadályok nehezítették az előrelépést. A Hortenbe tervezett BMW-003-as hajtómű nem készült el a tervezett teljesítménnyel, ezért H IX-et át kellett építeni egy nagyobb dimenziójú Junkers cég által gyártott Jumo 004-eshez.

Csak 1945 február 2-án szállt fel az első prototípus Erwin Ziller vezetésével. Hat héttel korábban már volt egy rövid tesztrepülés, de az nem volt hivatalos. Ezen a februári napon Göring le volt nyűgözve és meg is rendelt 40 darabot a Gothai Vagongyártól. Csakhogy 16 nap múlva hajtómű meghibásodás miatt a leszállásnál a gép földbe csapódott és Erwin Ziller a pilóta életét vesztette a repülő meg összetört. Ami megmaradt az a félkész másik prototípus, amit az amerikaiak megtaláltak a türingiai gyárban. A félkész darabot a fellelt szárnyakkal együtt az USA-ba vitték és összeszerelték. De az amerikai pilóták nem bíztak az egyszer már szerencsétlenséget okozott Junkers hajtóműben, de hát nem volt más. Így nem került a gép kipróbálásra. A különös repülőgép, mint háborús zsákmány a National Air és Space Museum raktárába került és 2014-ben restaurálták. Ennek ellenére a gép mítosza megmaradt. Nem utolsó sorban Reimar Hortennek köszönhetően, aki egy 1983-ban megjelent könyv egy fejezetében azt fejtegette, hogy ő és fiútestvére építette meg az első gépet, amelyet a radarok nem észleltek. Az amerikai Northrop Grumman konszern mérnökei 2009-ben egy az egyben megépítették H IX-est és tesztelték a radarreflexióját. Meglepő eredményre jutottak. A Horton a kor hagyományos gépeihez képest a bemérési távolságot 20%-ra redukálta. Ha ezt a gyors sebességgel kombináljuk, akkor a légvédelem a 20 perc helyett csak 8 perccel korábban észlelte a gépet. Ha alacsonyan repült, akkor ez az idő 2,5 percre csökkent. Tehát Reimar Horten nem túlzott sokat fivérével együtt tervezett géppel kapcsolatban.