A második világháborúban nem volt ritka eset, hogy egy ügynök egyszerre két ellenséges országnak dolgozott. Közéjük tartozott a spanyol Juan Pujol Garcia. A nácik annyira megbíztak benne, hogy Londonba küldték, az angolok pedig egy hihetetlen zavarkeltő akcióra használták fel.

 Tél volt, amikor Juan Pujol Garcia karrierje elkezdődött. Nemsokára a britek ünnepelt ügynöke lett egyben a náci Németország legfontosabb kémje. A náciktól megkapta a Vaskeresztet, a britektől pedig a Member of the Order of the British Empire kitüntetést. Ez egy nagy mesélő története, aki a náci megbízóit bátran és rendkívül fantáziadús módon játszotta ki. 1941 januárjában Juan Pujol Garcia 28 éves. Eredetileg baromfitenyésztő volt a szakmája, de ebben az időben, mint egy lepukkant szálloda menedzsere próbált érvényesülni. A felesége Araceli éppen gyereket várt. Spanyolország két évvel a polgárháború után romokban hevert. Alig volt mit enni, a börtönök Franco tábornok ellenfeleivel voltak tele, a horizonton pedig már ott sejlett a következő katasztrófa. Nem tudta senki, hogy Spanyolország belép-e a háborúba. A politikához nem értett Pujol, Franco diktatúrája meg félelemmel töltötte el. El akart menni feleségével oda, ahol az élet könnyebb és minden reményét a britekbe vetette. Szívesen hozzájárult volna Hitler legyőzéséhez. Arra az elhatározásra jutott, hogy kémnek áll. „Be kell vallanom” – írta később emlékirataiban – „ez elég őrült ötlet volt.” Naivan bement a madridi brit nagykövetségre. A külképviselet tiszteletben tartva a spanyol semlegességet nem is gondolt ügynökök alkalmazására. Németország ezzel szemben intenzíven keresett olyan embereket, akiket be tudna szervezni. Pujol ezért arra gondolt, hogy a németekhez beépülve az angoloknak szerez információkat, hogy alkalmasságát bizonyítsa. Ezután a britek is más szemmel néznek majd rá. Pár telefonhívás után egy szőke német úr karján esőkabáttal valóban akart találkozni vele egy kávézóban. Azonban kudarccal végződött az első feladat, amivel a német megbízta: Pujolnak tudósítói állást kellett volna szereznie magának egy újságnál, amely Londonba küldte volna. Onnan pedig Abwehrt – a német elhárítást - kellett volna informálnia. Egy ilyen állást Pujol nem tudott magának szerezni. Viszont mást tudott: mesélni. A spanyol azt mesélte a német összekötőjének, hogy egy barátja tud neki diplomata útlevelet keríteni, amivel ő Londonba utazhat és ott speciális megbízottként devizát csempészhet. Pujolnak valóban volt egy diplomata útlevele. Egy mintapéldány, amit az egyik nyomdász barátjától kapott. A kávézóban az asztal alatt átcsúsztatva meg is mutatta német összekötőtisztjének, aki bármilyen abszurdnak hangzik bedőlt a trükknek. Pujol megkapta első megbízatását, utazzon Londonba.        

1941 július 12-én aztán eljött az idő. Juan Pujol Garcia látszólag elindult Londonba, kofferjében láthatatlan tintával és fogkrémes tubusba rejtett készpénzzel. Az első levelében, amelyet a német összekötőtisztjének küldött, arról számolt be, hogy egészségesen megérkezett az angol fővárosba és megismerkedett a Lisszabon-London járat utaskísérőjével, akivel a jövőben küldeni fogja a leveleit, hogy a brit cenzúrát kijátsszák. Az üzenetből egy sor sem volt igaz. Pujol valójában feleségével és gyermekével Lisszabonba utazott és ott egy halásznál lakott. A németek megbízatását, hogy egy ügynökhálózatot hozzon létre a portugál fővárosból intézte, pontosabban nem intézett semmit csak a fantáziája által kitalált történetekkel traktálta megbízóit. És ez tökéletesen működött. A madridi felettesének, Karl-Erich Kühlenthalnak küldte a sikereiről a beszámolókat. Októberig állítása szerint három ügynököt szervezett be: egy kereskedelmi utazót, aki Anglia déli partjainál figyeli a hajók mozgását, egy Liverpoolban élő Gerber nevű svájcit és egy Glasgowban tanuló venezuelai cserediákot. Mindegyik kitalált figura. Pujol hetente küldte a jelentéseit, hogy például emberei hajókonvojokról számoltak be, amelyek páncélosokat és élelmiszert hoztak Amerikából. De írt egy partraszállás gyakorlatról Windermere tónál, pontosan megemlítve a hajókat, a táborokat és a légierő gyakorlóhelyét. De a spanyol a lábát még Angliába sem tette be, ráadásul a nyelvet sem beszélte. Az adatokat útleírásokból, menetrendekből és térképekről szerezte, az aktuális politikai helyzetről az újságokból és filmhíradókból tájékozódott. Néha komoly hibákat ejtett: beszámolt hajókról, amelyek régen elsüllyedtek és nem nagyon ismerte ki magát az angol pénzügyi rendszerben. Kühlenthalnak nem nagyon tűntek fel ezek a hibák. Nagyra értékelte ügynökét, akinek a jelentéseit rádión továbbította Berlinbe. Amikor Pujol azt jelentette, hogy egy nagy hajókonvoj indult Málta felé, oda küldték a tengeralattjáróikat és felderítőgépeiket, de nem találtak semmit.

Angliában a tevékenysége nem maradt ismeretlen. A Madrid és Berlin közötti rádióadásokat lehallgatták és riadóztatták az MI5-ot a belső elhárítást. Eddig úgy tudták, hogy a Nagy Britanniában működő összes német ügynököt elfogták, kivégezték, vagy átállították kettős ügynöknek. De ki lehet ez az új ember „Alaric” fedőnévvel? Kit hozott Kühlenthal az országba? És mit jelentenek ezek a különleges jelentések? A német elhárítás az egyik kettős ügynökétől megerősítést kért „Alaric” ügynök információival kapcsolatban. Ez csapda lenne? Guy Liddell a brit elhárítás vezetőjének sok kérdése volt. Scotland Yard és az MI5 „Alaric” ügynök utáni hajszája eredménytelen maradt mindaddig, míg MI6 a brit hírszerzés egyik tagja nem jelentette, hogy Spanyolországban és Portugáliában dolgozó kollegáinak egy Juan Pujol Garcia nevű spanyol az idegeire megy. Ő neki kell „Alaricnak” lennie – gondolták a britek. Most mindenki meg akarta szerezni. A két kémszervezett az MI5 és az MI6 elkeseredett harcot vívott a spanyol beszervezéséért. Ő nem sejtett semmit, de egyre jobban félt, hogy a németek előtt lelepleződik. Majd hirtelen az MI6 egyik tisztje találkozni akart vele. A híres fürdőhely Estoril egyik tengerparti éttermében jött létre a találkozó. Három nappal később Pujol megtudta titokban Londonba kell utaznia. Április 10-én szállt fel egy Gibraltárba menő hajóra. Két hétig maradt itt, míg végre egy hűvös tavaszi napon Londonba repült. 1942 április 24-én Pujol repülőgépe egy dél angliai repülőtéren landolt. Egy biztonsági házban helyezték el. Napokon keresztül hallgatták ki a titkosszolgálat tisztjei. Ismételten el kellett mesélnie a történetét. A Kühlethalnak küldött jelentéseit kellett megmutatnia, amelyeket a rádióadások szövegeivel összehasonlítottak. Végén az MI5 emberei biztosak voltak benne, hogy „Alaric” van a kezükben, aki nem német csali.

Pujol szerencsésnek érezte magát. A britek ügynöke lett. Az új fedőneve „Garbo” lett, amit Cyril Mills az MI5 tisztje választott ki neki, a híres színésznő neve után, utalva ezzel a spanyol színészi teljesítményére. „A britek kaptak egy kettős ügynököt, akit a saját céljaik alapján kellett már csak felhasználni” – írta John Mastermann oxfordi történész professzor, aki a második világháború idején a brit titkosszolgálaton belül a kettős ügynökökéért felelt. Ezek közé olyan emberek tartoztak, akiket a németek küldtek a britekhez, de vagy lebuktak, vagy feladták magukat. Mialatt a német hírszerzés azt hitte nekik dolgoznak, megtévesztő, hamis információkat szolgáltattak. Ez egy bonyolult játék volt. Valós információkkal is kellett szolgálniuk, hogy ne veszítsék el a hitelüket. De végeredményben mit küldtek el, az angolok határozták meg. Összesen 120 német kettős ügynök dolgozott az MI5-nak, voltak, akik rövidebb ideig voltak, akik évekig. Előfordult, hogy egy kettősügynök csak szigorú felügyelet mellett dolgozhatott, mert nem bíztak benne. Juan Pujol Garcia családjával észak Londonban élt. Minden reggel pontosan ugyanabban időben elhagyta a lakását és a Citybe ment, ahol egy irodában Piccadilly Circuson akták várták. Mint Garbo ügynök továbbra is a fantáziája segítségével dolgozott. A segítségére Tomás Harris ügynök volt, akinek az anyja Spanyolországból származott. Együtt találták ki Pujol hálózatát: egy gibraltári pincért, egy kommunista gyűlölő dél afrikait és a Glasgowban élő venezuelai diák testvérét. Minden személynek Pujol és Harris komplett életrajzot talált ki.

1942 nyarán Kühlenthal azt akarta tudni terveznek-e a britek támadást. Pujol azonnal válaszolt, hogy venezuelai ügynöke Skóciában csapat mozgást érzékelt, akik hegyi hadviselésre készültek fel. Téli ruházat és hóláncokat látott nagy mennyiségben, minden arra utal, hogy a szövetségesek Norvégiában akarnak partra szállni. A brit lehallgató szolgálat érzékelte, hogy Pujol információi prioritást élveztek a németeknél és azonnal továbbították Berlinnek. Novemberben brit csapatok észak Afrikába készültek és erről a németek nem tudhattak. Pujol azt jelentette, hogy svájci ügynöke Liverpoolban annyira megbetegedett, hogy nem fogható munkára. Sőt a végén meg is halt. Kühlenthal gyászüzenetet küldött a nem létező özvegynek. 1943-ban a szövetségesek tervezni kezdték a normandiai inváziót. Garbo ügynöknek a helyről és az időről hamis információkat kellett küldenie. Folyamatosan küldte a megtévesztő adatokat nem létező csapatösszevonásokról a partvidéken, kitalált csapatszállító gépekről, hadihajó mozgásokról. Naponta mentek az üzenetek Madridba. Szeptember 8-ra támadást jelzett Calaisnál. Reggel meg is jelent egy hajóraj repülőgépek kíséretében, majd visszavonultak. A BBC másnap bejelentette gyakorlatról volt szó.

A Wehrmacht számára Pujol rendkívül megbízható forrásnak számított. Mindeközben Angliában már javában folytak mindenidők legnagyobb partraszállásának előkészületei. 1944 elejétől minden egy célnak volt alárendelve, a „D-Day” sikerének. A hatalmas készülődést Dél Angliában nem lehetett titokban tartani. Azt is lehetett tudni, hogy a célterület a francia csatorna övezetben lesz. Azért, hogy a németek elől az invázió valódi időpontját, helyét és méreteit titokban tartsák hatalmas elterelő manőverbe kezdtek a szövetségesek, melynek neve: Operation Fortitude volt. A nácik megtévesztésére kitaláltak egy komplett hadsereget, amelyet Délkelet Angliában Calaissal szemben állomásoztattak. A németeknek úgy kellett tudniuk, hogy a partraszállás itt fog lezajlódni. Ebben a színjátékban Pujolra fontos szerep hárult. A német hírszerzés szemében nagy a megbecsültsége és a fantom ügynöki köre jól működött. Időközben a spanyol már 24 kitalált ügynökkel zsonglőrködött. A németek megkönnyítették munkáját, mert pontosan azt az információt várták, amit neki le kellett adnia. Azt, hogy Calisnál lesz a támadás. Pujol naponta többször küldött információ puzzle daraboakt, olyanokat, amelyből a nagy kirakóst össze lehetett állítani, természetesen az angolok szája íze szerint. A fiktív amerikai First Army Gorup rövidítve FUSAG úgy lett megalkotva, hogy a légi felderítés és a lehallgatások által is meg legyen erősítve a létezése. 1944 májusában Hitler és tábornokai meg voltak győződve arról Nagy Britanniában 80 divízió állomásozik a tényleges 52 helyett. Június 6-án este Pujolnak jelentenie kellett az invázió kezdetét. Hajnali háromkor hívta rádión Madridot, de nem jött válasz. Csak reggel nyolckor érte el őket, de ekkor már folytak a harcok. A német tábornokok határozatlanok voltak, hogy ez a fő támadás-e. Végeredményben az amerikai First Army Gorupot még nem vetették be. Bizonytalankodások közepette több páncélos egységet Normandiába irányítottak. A 15. hadsereg még semmit sem érzékelt Calais környékén. Hitler végül két páncélos egységet június 10 –én a francia tengerparti városhoz irányított. Előző nap Pujol a legfontosabb üzenetét adta le. Dél Angliában levő tartalékot Calaisnál akarják bevetni. Este a Wehrmacht összefoglaló jelentésében már szerepelt az információ. Ezzel Pujol hozzájárult a németek további bizonytalankodásához. Eisenhower arra számított, hogy az Operation Fortitude 24 órára tereli el a németek figyelmét, ezzel szemben a Wehrmacht vezetése júliusig számolt Calaisnál a támadásra. Angliában még mindig voltak katonák, akik azzal foglalkoztak, hogy a FUSAG létezését bizonyítsák. A németek még 1945 tavaszán is keresték a nyomát a nem létező amerikai hadseregnek. Pujolt is megkérdezte Kühlenthal. A spanyol azt felelte már nincs semmi nyoma. Pujol május 8-án a háború utolsó napján is küldött még üzenetet. Juan Pujol Gracianak ezek után már csak egy kívánsága volt. Új életet kezdeni. Felesége elhagyta és a két gyerekükkel visszaköltözött Spanyolországba. Pujol úgy identitást kapott és Venezuelában telepedett le. MI5 azt terjesztette, hogy Angolában maláriában halt meg. 1984-ben azonban egy másik nagy mesélő a nyomára bukkant. Négy évvel a valódi halála előtt az angol író Rupert Allason Pujolt felkutatta. Allason ismerte az álneveket, saját könyvét is Nigel West néven írta. Téma? A hírszerzők világa.