Franciaország déli részén a 12. század folyamán, nagy területen elterjedt a kathar eretnekség, amit a 13. század folyamán jelentős mértékben visszaszorított az inkvizíció. Azt, hogy ezt milyen eszközökkel tette egy francia kis falu Montaillou példáján mutatjuk be.

1320 telén dél Franciaországban a Pireneusok szélén elhelyezkedő falu lakosai az inkvizíció célkeresztjébe kerültek. Ami ezután jött annak súlyos következményei lettek.  Az üldöztetésből megtörve, képmutatás és irigység következtében tönkretéve kerültek ki, vágyakozva a megváltásra.  A falu neve Montaillou. A romlásának a középpontjában egy pap állt, a helyi plébános, Pierre Clergue, akiről régóta nem lehet tudni, hogy tettes, vagy áldozat. Esetleg mindkettő. Egyáltalán milyen játékot játszott? Clergue, Pamiers városka börtönében ült. A vádak, ami miatt az ott eretnekség ügyében vizsgálódó püspök egy tucat tanút megidézet Montaillouból, pogányság, hitehagyás és egyház ellenes tanok terjesztése voltak. A papot ráadásul azzal is vádolták, hogy korhely, kéjenc ember, aki a hatalmával visszaélt és a rokonságával együtt a helyieket terrorizálta. Montaillou 1200 méter magasan a Pireneusok északi részén található. 1300 körül olyan harminc ház állt szorosan egymás mellett a településen. Fölötte egy vár emelkedett, de a vár ura Foix gróf távol volt. Helyben két hivatalnok intézkedett a várnagy és a várgondnok. Ők ítélkeztek és hajtották végre az ítéletet. Montaillou lakosai szegények voltak. Ott fent a szőlő, vagy olíva bogyó termesztéséhez túl hideg az éghajlat. Itt csak kender és állatoknak adható répa nőtt meg, lennel, búzával, zabbal. Az erdőben bőven volt gomba és fajdkakas, a patakokban pisztráng. Éppen hogy elég a szűkös megélhetéshez. A rosszabb években éhezés is előfordulhatott. A házak szűkek és alacsonyak voltak. Általában csak a konyha volt téglából építve a kamrát már vályogból készítették. Olyan szűkösek voltak ezek, hogy alig lehetett bennük valamit elrejteni. A szűkösség és a nincstelenség jellemzett mindent, az erkölcsöket is. Mivel a házassághoz jelentős hozomány kellett, megfontolták az emberek a párválasztást. Nagy büszkeségre adott okot a Clergue családban, hogy a másod szülött fiú a falu plébánosa lett. A család jó módúnak számított. Kellett is a pénz, hiszen a tisztség elnyeréséhez az egyháznak két leánygyermek hozományának megfelelő pénzt kellett adni. Az adományra majdnem ráment a család teljes készpénz állománya és a bárányai. Minden esetre a jövedelmező és költséges hivatal a fiút, Pierre-t furcsa bújócskára kényszerítette. Ugyanis a szülei katharok voltak egy eretnek mozgalom hívei, amelynek gyökerei mélyre nyúltak a Pireneusokban. Montaillou lakosainak többsége is hozzájuk tartozott. A katharok azt vallották, hogy a földi létet nem az Isten teremtette, hanem az ördög. Ezért a földön minden dolog bűnös. Az ember pedig nem más, mint a sátán teremtette testbe zárt lélek. Egy kemény, fukar világban, ahol az erőszak és a szegénység uralkodott, inkább ebben hittek, mint a megbocsátó teremtőben.  Így lett az eretnekség a helyi identitás része.

Még a katharok hitében is van üdvözülés. Ha az ember radikálisan elfordul ettől a világtól, csak Istent szolgálja, szegényen él, a húsevésről lemond és minden szexuális késztetésnek ellenáll. Aki ezt az utat követi „tökéletes” „perfecti” lesz. Ő egy fajta pap, vándor, akit a hivatásos egyház üldözi Az egyik helyről megy a másikra álcázva magát egy titkos hálózat által támogatva, amely tanítványokból és követőkből áll. De a legtöbben „credentes” „hívők”, ők tisztelik a „perfecti”-et, szállást nyújtanak nekik és csak a halálos ágyukon vétetnek fel a „perfecti”-k sorába és szabadulnak meg a bűneiktől. Egy felszentelt pap is lehet titkos eretnek. Pierre pragmatikus hozzá állása a hivatalos egyházhoz nem számított egyedi esetnek. Egyes falusi plébánosok Foix környékén unortodox nézeteket vallottak, vagy megtűrték ezeket a nézeteket, mert kevésbé érezték magukat a főpapok irányába elkötelezettnek, vagy, mert a közösségük tagjaival együtt csodálták a „perfecti”-k aszkézisét. Kifelé nem nagyon látszott semmi. Az emberek hallgattak. Bizalmatlanok voltak a hatalmasokkal szemben és a vitáikat és nézeteltérésüket egymás között rendezték le. Montaillouba látogatva a vándorló „perfecti”-k menedéket találtak Clergues családnál. A beavatott szomszédok a plébános családjánál jöttek össze, amelynek biztosítottak kenyeret, bort és lisztet. A beavatottak megbíztak a plébános hallgatásában. Vészhelyzetben más klerikusok felé fedezték a papot, aki így a hivatalos egyház hű szolgájának tűnt. A hegyeken túl időközben megváltoztak a hatalmi viszonyok, amiből a falu az elzártsága miatt keveset érzett. 1302-ben meghalt Foix grófja, az utolsó földesúr dél Franciaországban, aki öntudatosan ellenállt a koronával és az egyházzal szemben. Valószínűleg a halálos ágyán felvette a kathar hitet is Az utódai viszont hűen szolgálták a monarchiát és az egyházat. Az inkvizícióval együtt az eretnek régiót ellenőrzésük alá akarták vonni. Egy a régióért felelős hitvédő, a pápa által kinevezett dominikánus szerzetes Carcassonneban, ebben a szellemben utasította a helyi papokat, így Montaillou plébánosát Pierre Clergue-t is. A szerzetes törvényszolgáinak sikerült figyelemfelkeltő letartoztatásokat eszközölni. 1305 szeptember elején két „perfecti”-t fogtak le Limoux környékén. Ugyanebben az időben Pierre Clergues kezdte az üldözés veszélyét komolyan venni. Ennek következtében kerülte a vándor aszkétákkal való találkozást.

1306 körül egyre gyakrabban tűntek fel Montaillou környékén az inkvizíció fegyveresei és razziákat tartottak. Az egyház emberei feldúlták a falvakat, a helyieket pedig gyakran Carcassonnéba hurcolták kihallgatásra. Aki ellenállt az bezárták, hogy az akaratát megtörjék. Néhányuk úgy tettek, mintha nem tudnának semmit. Voltak, akik azt mondták, hogy nem emlékeznek semmire betegségük, vagy iszákosságuk miatt. Olyanok is voltak, akik debilnek tetették magukat. A hallgatás fala tartotta magát. De ugyanakkor a bizalmatlanság is terjedt. Mi lesz, ha a papok elárulják őket? Pierre ugyanakkor azon aggodalmaskodott, hogy beavatottak kerülnek a hatóságok hálójában. Mégsem tudja összes hittestvérét megvédeni, anélkül, hogy saját házát veszélyeztetné. Ezért úgy döntött, hogy a családja biztonsága előrébb való ezért hajlandó volt együtt működni az inkvizícióval. Azután az inkvizíció keményen oda csapott, miután két „perfecti”-nek sikerült a rejtekhelyükről megszökni. A katonaság először a környező hágókat szállta meg, majd a faluból elhurcolták az összes felnőttet a várba. A temetőből kiásták az összes feltételezett eretnek hulláját, lovak után kötötték, majd elégették. Mindez Jacques Poloniac, Carcassonne börtönének parancsnokának vezetésével történt, akit Clergue személyes barátjának tartott. Lehetséges, hogy Poloniac emberei Pierre tanácsát követték. Sok falusit este elengedtek, de másnap újra elvitték. Csak kevesen végezték máglyán, sokan elszöktek, páran a hegyeken keresztül Katalóniába. Ugyanakkor a hallgatás falán repedések keletkeztek. Egy elkeseredett falusi, akinek az apját és fivérét Clerguesnak köszönhetőn lecsuktak, szidta az áruló papot az inkvizíció tárgyalásán. 1311-i tartottak az üldözések és a perek. Lépésről lépésre változtatta az inkvizíció Montaillou faluját az eretnekek sárga kereszteseinek falujává, ugyanis ezt a bűnbánó megkülönböztető jelet kellett minden elhajlónak a ruháján viselni. A szenvedés családokat szakított szét és döntött nyomorba.  

Míg az üldözés túlélői szerencsésnek érezték magukat, mások eltűntek örökre a hideg, sötét, bűzlő börtönökben, ahol szó szerint kenyéren és vízen éltek. Sokan ott pusztultak el. A hajthatatlan „perfecti”-k számára nem volt kegyelem. A „tökéletesekre” a máglyahalál várt. Montaillou szenvedéséből elsősorban a Pierre Clergue családja profitált. Ez annak volt köszönhető, hogy a katharoktól elkobzott földeket, amelyek Foix grófjához kerültek újra elosztották, többek között Bernanrd Clerguenak, Pierre Clergue fivérének. A család elhatározta, hogy Pierre az elhalálozott anyját a nemesekhez hasonló módon a templom oltára alá temeti. De a család nem volt nemes, ezért mindenkit figyelmeztettek, hogy a kihallgatáson erről ne beszéljenek. Az emberek engedelmeskedtek. Féltek a fivérektől, elsősorban Pierretől, akiben úgy látszott az inkvizíció tagjai még mindig bíztak. Ezekben az években Pierre magánélete egyre kicsapongóbb lett. Egy unokatestvérével megegyezett, hogy annak lányával viszonyt kezdhet. Ez a kapcsolat még az után is tartott, hogy a lány férjhez ment. Ax-les—Thermes egy közeli településen a nőket az inkvizícióval fenyegette meg, hogy vele kapcsolatot létesítsenek. Clergue család hatalma szilárdnak tűnt. Ekkor azonban fordult a kocka. 1317 március 19-én Pamiersben új püspököt neveztek ki Jaques Fourniert, aki Párizsban tanult, de a környékről származott és jó ismerte a helyi viszonyokat. Az a feladatot kapta, hogy ellenőrizze a domonkos inkvizítorokat és a hegyvidéken vessen véget az eretnekségnek. 1318-ban a püspök maga elé idéztette Montaillou lakosságát. Rögtön lett a faluból egy besúgó, egy cipész, aki abban reménykedett, hogy eretnekség miatt elítélt anyjának a vagyonát visszakapja. De volt egy másik is Clergue család szomszédja, aki irigy volt a fivérek felemelkedésére. Így tudta meg a püspök, amit Carcassonnéban nem is sejtettek, hogy Montaillouban pont az egyház képviselője eretnek. Fournier sejtette, hogy amíg a faluban a Clargue család van, hatalmon nem tudja tisztázni a helyzetet. Ezért 1320-ban letartóztatta őket. Hamarosan a település lakosait ismét maga elé idézte. Fornuier nem csak művelt volt, hanem bölcs és dörzsölt. Ellentétben a dominikánus szerzetesekkel maga vezette a kihallgatást. Maga kérdezett rá és járt utána az ellentmondásoknak. Meg akarta érteni a helyzetet, hagyott időt a vizsgálatra. De a keménykedésektől sem rettent vissza. Heteken, sőt hónapokon át hagyta a gyanúsítottakat sötét, hideg lyukakban szenvedni. Az egyedül lét és az éheztetés meghozta az eredményt. Izolációs fogság hatásos kínzási módnak bizonyult. Jó egy tucat megidézett tanú, főleg nők tettek terhelő vallomást a falu plébánosára. Többek között eretnekség, varázslás és kényszerítés szerepelt a vádak között. 1321 elején már annyi terhelő vallomás gyűlt össze, hogy Montaillouban a Clergue fivérek veszélyben érezték magukat.

Bernard megígérte az egyik elítélt eretneknek, hogy elintézi neki, hogy a szégyen keresztet leveheti, és a tulajdonát visszakapja, ha az inkvizíció előtt Carcassonnéban a püspök tanúiról és családjaikról azt vallja, hogy eretnekek. Ellenkező esetben Clergue család máglyára küldi őt.  A fivérek növelni akarták a nyomást, hogy a terhelő tanúvallomásokat visszavonják. Ebben az esetben Fornuier informátorai időben értesítették a patrónusukat Pamiersben. Az intrikák és a pap életstílusa miatti dühében a püspök szigorú őrizetét rendelte el Pierre Clarguenak. Utána beidézte Bernardot. Amikor az nem jelent meg, Fornier emberei elővezették, pont, ahogy Bernard tervezte. Ugyanis a börtönben már előkészítették az ellentámadást. Pénzzel és fenyegetéssel rákényszerítették a börtönben ülő tanúkat, hogy visszavonják a tanúvallomásukat. Megvesztegették az őröket, nagy összegeket fizettek befolyásos hivatalnokoknak, sőt a püspök ismerőseinek és barátainak is. Bernard összesen 14000 ezüst schilinget fizetett, hogy fivére kiszabaduljon. Fornuier tanúi egymás után vonták vissza vallomásaikat. A hallgatás fala ismét állt. Úgy tűnt a játék új fordulatot vett. Mégis 1321 őszén Pierre Clargue meghalt a börtönben. Nem sokkal később Fornuier szabadlábra helyezte Bernardot. A férfiban tombolt az elfojtott düh. Bernard nem sejtette, hogy már nem fivére, hanem ő van a püspök célkeresztjében. Jacques Fornuier dörzsölt volt, most már a megvesztegetés volt a vád. A püspök ebben az ügyben gyűjtötte a vallomásokat. Bernard ismét börtönbe került. Ezúttal magán cellába. 1324-ben aztán ő is meghalt. Clergues klán végleg vereséget szenvedett, ahogy a hegyi falu Montaillou is. A településből alig maradt valami. Elrettentő például szolgált a többi településnek. Jacques Fornier 1334-ben pápává választották. Mint XII. Benedek folytatta tovább a harcot az eretnekek ellen.