Háromezer évvel ezelőtt a perzsa történelem kezdete egy titokzatos próféta személyével kapcsolódott össze. A legendás gondolkodó a nyugati kultúrára is nagyhatással volt.

 Minden egy lángsugárral kezdődött. Közvetlen az égből jött. Istentől személyesen. Egy szűzlány testébe fúródott bele, aki áldott állapotba került. Még a szülés előtt egy égi szellem jelent meg előtte, égő ágakkal a kezében. „Nem kell félned!” – mondta Isten követe – „A fiad próféta lesz, akire a világ régóta vár.” Így szól a mítosz, az emberiség egyik legjelentősebb vallásalapítójáról. A tanítása megváltoztatja az emberiséget. Az ő vallási alapanyagából sok nép fog saját hitet alkotni. A működési területe a mai Iránban található. A neve Zarathusztra. Az, hogy az ő születésének története egy bibliai eseményre emlékeztet nem véletlen. Ugyanis ő sok tekintetben a nyugati vallás kitalálója. De mikor élt a próféta? Itt már akadályokba ütközik tudomány. A 19. században úgy sejtették, hogy Kre. 2200 körül, tehát a bronzkorban élhetett. Ma a legtöbb tudós a Kre. 1000 teszi a működését. Vagy egyáltalán nem is élt, személye csak legenda lenne? Ez is egy lehetőség, bár valószínűtlen. Az biztos életéről kortárs feljegyzések nem maradtak fent. A legfontosabb források a tevékenyégéről a halála után 1000 évvel keletkeztek. Mindent, amit tudunk róla, legendák. Persze ezek is jobbak a semminél. Már születésénél nevetett Zarathusztra. A csodagyereket ellenségei mágiával akarták elpusztítani. De ő túlélte. Harmincéves korában visszavonult elmélkedni. Valószínűleg egy barlangban élt és sajtot evett. Végül személyesen találkozott a mindenhatóval. De Isten próbára tette mielőtt átadta neki tanítását. A próféta jelölt kiállta a próbákat: átment a tűzön és nem lett semmi baja; olvasztott ércet öntöttek rá, meg se kottyant neki. Ezek után Ahura Mazda a „bölcsesség ura” kinyilatkoztatta neki, hogyan kezdődött a világ és hogyan fog véget érni. A legjobb ember az, aki az éleseszűséget nagylelkűséggel összekapcsolja, aki szeretetteljes minden teremtmény iránt. Zarathusztra ezután próféta lett. Egy helyi király Vishtaspa csatlakozott a gyülekezetéhez. Rajta kívül még sok nő is követte a prófétát, aki sokszor házasodott és számtalan gyermeke született. 77 évesen lármát hallott az utcáról. Idegenek támadták meg otthonában. Az ajtóban egy katona állt véres karddal a kezében, majd egyetlen suhintással levágta az imádkozó próféta fejét. Így halt meg Zarathusztra.         

A vallásalapító a mítoszok ellenére nehezen megérthető személyiség maradt. Csak sejthetjük milyen hatások határozták meg működésének körülményeit. Kétfajta csoport élt annak idején a mai Irán területén. Az egyik oldalon a nomád állattartók, akik egész vagyonukkal állandóan költöztek. Marhákat, juhokat és kecskéket tartottak. A másik oldalon a földművesek voltak. Ők letelepedett életformában élték mindennapjaikat. Vetettek, arattak és közben gondoskodtak a megfelelő öntözésről. A két csoport kereskedett egymással. Kenyérét húst és fordítva. Ha meg nem működött a csere, akkor elvették, amit akartak. A bibliai Káin és Ábel történet is hasonló szituációt örökített meg. Az állattartók nem mindig jöttek ki a földművesekkel. A modern idők előtt a nomádoknak egy előnye volt a földművesekkel szemben. Mobilabbak voltak. Így a földműves településeket könnyen meg tudták támadni. Azért, hogy a földművesek terményeiket megvédjék kénytelenek voltak a nagyhatalmú nomádtörzsek urainak fizetni. A korai Iránban az erőszak kifizetődött. Ebbe a világba hozott jelentős változást, amikor a területre indogermán nyelvet beszélő sztyeppei nép bevonult. Az asszír forrásokban Kre. 825 körül találkozhatunk először a nevükkel; ők a perzsák. Ebben a világban születtek meg Zarathusztra gondolatai. Ezek egy radikális dualista világról szóltak, amelyben az éles ellentétek uralkodtak. Az egyik oldalon a jóakaratú isten Ahura Mazda áll, a másik oldalon a sötétség ura Ahriman. A földi világ így két hatalom folytonos harcát jelenti: a jó és a rossz, a fény és a sötétség, az igazság és a hazugság, a haladás és a maradiság küzd egymással. Ahura Mazda teremtett minden jót, hasznosat, ésszerűt. Ahriman, aki egyébként Ahura Mazda fia volt gonosz démonok hadával harcol apja és a jók serege ellen. Ahriman részt vett a teremtésben. Ő alkotta a rossz és a veszedelmes dolgokat. Ő idézi elő a bűnt. És ez hogyan kapcsolódott Zarathusztra korához? A próféta hasonlóságot látott a világnézete és a „jó és szorgalmas” földművesek és a „gonosz, erőszakos” nomádok közötti harcban. Mi a helyes élet? Ez abban áll, hogy Ahura Mazda harcosává váljunk - a jó gondolatoké, a jó szavaké és tetteké. Minden ember maga dönti el hová áll. Ezen a származás, a tradíció sem tud változtatni.            

De miért éppen a jót kell cselekedni? Zarathusztra a minden napi életben azt tapasztalta, hogy a jószívűek mindig a rövidebbet húzzák. Azt mondta, hogy a jutalom a jócselekedetekért az idők végezetén jön el. Ahura Mazda ekkor végleg győzedelmeskedik, a halottak feltámadnak és a hű követői az örök élet jutalmában részesülnek. Ez nagyon ismerősen cseng. A jó Isten, akinek ellenlábasa a gonosz sátán. És a végítélet. A túlvilág, amelyben az Istennek tetsző élet jutalomra talál. A humanizmus, amelyben minden ember testvérré lesz, fajtól, nemtől, származástól függetlenül. Sok jel utal arra, hogy Zarathusztra találta fel a modern vallást.

Kétségtelen tanai forradalminak tűnnek, egy olyan korszakban, amikor a vallás még teljesen másképp nézett ki. A hit világ még nem monoteista volt. Nem vonatkozott a teljes emberiségre. Minden nép és törzs saját vallással rendelkezett. Az eget, mint Homérosz műveiben szuper tulajdonságú istenek Pantheonja népesítette be. Hogyan dolgozta ki a tanait Zarathusztra? Nehéz megmondani. Mint ahogy életével, tanítás kialakulásával kapcsolatban is a sötétben tapogatózunk. Ez nem véletlen, hanem Zarathusztra tanai a hibásak benne. A korai perzsák szerint ugyanis az írás nem az emberek találmánya volt, hanem az ördögé. Az első perzsa birodalom Kre. 550-től 330-ig állt fent. Mi maradt meg ebből a korból, a Zarathusztra kultuszból? Szinte semmi. Valami mégis. Dareiosz király (Kre. 550-486) korából származó kőrelifen láthatjuk a királyt szárnyas napkoronggal ábrázolva – Zarathusztra szimbóluma – ami, Dareioszt, mint a kegyes Isten urát szimbolizálja. A vallásnak nagy befolyással kellett rendelkeznie, ha a király így ábrázolta magát. Zarathusztra tanítása soha sem lett államvallás. De az óperzsa uralkodók soknemzetiségű birodalom felett uralkodtak. Ezek a népek adót fizettek és az uralkodók tudták, hogy ez könnyebben megy, ha szabadon gyakorolhatják vallásukat. Amikor a perzsák Babilonba bevonultak haza engedték az ott raboskodó zsidókat. Lehet, hogy ekkor kerültek kapcsolatba a zsidók Zarathusztra tanaival? A mennyel és pokollal, a végítélettel, a halhatatlan lélekkel? Lehet, hogy innen vették át őket? Elképzelhető, hogy így került a kereszténységbe is? Vannak tudósok, akik ezt nem zárják ki. Utalást is találnak rá a bibliában a napkeleti bölcsek személyében, akikről Lukács evangéliumában olvashatunk. Talán ők Zarathusztra papjai voltak?

Zarathusztra görög neve után a követőit zoroaszteriánusoknak is hívják. Az új perzsa birodalomban a Szaszanida uralkodók idején Kru. 224-től Zarathusztra tanai dominánssá váltak. A királyoknak legitimációt, a papoknak hatalmat adott és mindenütt templomokat építettek tiszteletére. Amit Ahura Mazda jelenlétét szimbolizálta az az örök tűz volt, amit nem lehetett eloltani. Ahogy a lelki tűz generációról generációra megmaradt, úgy maradtak fent Zarathusztra szavai. Ezeket először a Szaszanida uralkodók idején foglalták írásba. Így keletkezett az Aveszta a zoroaszteriánusok szent könyve. Hasonlóan a bibliához nem egységes beszámoló. A különböző szövegrészek, különböző korokban születtek. A legrégebbiek lehetséges magától Zarathusztrától. 17 himnusz és rejtélyes szövegek. Hol Zarathusztra, hol pedig Ahura Mazda szól. „Amilyen jól csak tudom a hazugság terjesztői ellen szólok, hatalmas igazság védője leszek, így a végtelen halhatatlanságot el tudom érni.”   

A zoroaszteriánus vallás virágkora a muszlim hódításig tartott. Zarathusztra követőit 642 után megölték, vagy elüldözték. Kisebbségbe kerültek saját országukban. Ma világszerte körülbelül 140 ezer zoroaszteriánus hívő él a földön. Legnagyobb részük az indiai Mumbai környékén lakik. A Queen énekese Fredy Mercury például zoroaszteriánus családból származott. A nem hívők számára a szokásaik idegennek tűnnek. Zarathusztra követői számára a tűz és a föld szent. Ezért halottjaikat sem nem temetik, sem nem égetik el. A holtestek a „Csend tornyában” kerülnek. A testtel itt már nem törődnek. Ott hagyják, míg a keselyük jönnek. Jó esetben három óráig tart, míg csak a fehér csontok maradnak belőlük. A halott lelkével annál inkább foglalkoznak. A lélek a halál után kiszabadul a testből. Az ő üdvéért imádkoznak a hozzátartozók és a papok. A jók az ítélet után az örök fény honába, a gonoszok a sötétség birodalmába kerülnek.     

Zarathusztra tanai jóval nagyobb hatással volt a nyugatra, mint gondolnánk. Vannak, akik szerint a fejlődés vallása volt. Az óperzsa birodalomban például a rabszolgaság tiltott volt. Sok tudós szerint a görög filozófia jó pár gondolata nem született volna meg Zarathusztra hatása nélkül. 3000 évvel ezelőtt nagyon modern gondolatai voltak: minden embernek szabad akarata a jót választani és jó döntéseket hozni. A későbbi dualista vallási csoportokra is nagy hatást gyakorolt: gnosztikusokra, bugomilokra, katharokra. Nietzsche egy teljes művet szánt neki „Imígyen szólt Zarathusztra” címmel. Zarathusztra központi gondolata „jó gondolatokból, jó beszéd és tett születik” mind a mai napig érvényes.          

A kor álomasszonya volt. Leírhatatlan luxusban élt ennek ellenére olyan módon vágyott a szabadságra, mint kevesen a környezetében. A férfiak szerették és csodálták őt, afférjairól sokat suttogtak a háta mögött. A „világ legszebb asszonyának” egyes baráti kapcsolatai és vonzalmai mind máig rejtélyekkel vannak tele.

 1828 szeptemberében a München melletti Tegernseenél esküvőt tartottak. Ludovika von Bayern hercegnő ment feleségül másod unokatestvéréhez Maximilian von Bayernhez. Kényszer házasság volt, mert Ludovika szíve másért dobogott. Egy portugál hercegért. A nemes hölgy nagyon elkeseredett. Annyira, hogy az esküvő előtt a következő szavak csúsztak ki a száján: „Ez az esküvő és minden, ami ebből ered nem élvezi majd Isten áldását.” Tíz gyerek született az áldás nélküli házasságból, tíz olyan gyermek, akiknek kétszeres Wittelsbach vér csörgedezett az ereiben. És ez nem maradt következmények nélkül. Melankólia, különcködés és gazdag fantázia világ. 1834 december 24-án az első lány Heléna után megszületett a második gyermek, ismét egy kislány. Az új szülött, aki a szájában már egy foggal jött a világra (a szóbeszéd szerencse fogról beszélt) Erzsébet Amália Eugénia nevet kapta. Erzsébet, akit csak Sisinek becéztek jó anyagi körülmények között, de nem luxusban töltötte gyermekkorát. Csodálta az apját, állandóan anyján csüngött és kedvenc testvére öccse Károly volt. Tizenöt évesen beleszeretett egy az apja szolgálatában álló férfiba Richard S. grófba, aki vágyakozó versek írására inspirálta a teenager lányt. Amikor a grófot eltávolították a környezetéből és a férfi rövidesen meghalt Erzsébet vigasztalhatatlan lett. Napokon keresztül sírva zárta magár a szobája ajtaját és verseket írt. Egy viselkedési minta, amit későbbi hasonló szituációkban gyakran fog követni. Azért, hogy a lánya gondolatait elterelje Ludovika magával vitte Ischlbe, ahol Heléna nővérét az ifjú osztrák császárnak szándékoztak bemutatni. Egy házassági lehetőség, ami mindenképpen jól jött volna a Wittelsbachoknak.

Ami 1853 nyarán a felső ausztriai gyógyüdülőhelyen történt filmek és zenés darabok örökítették meg. Igazi love story. A 23 éves Ferenc József szőke fess fiatalember első pillantásra beleszeretett a 15 éves Erzsébetbe. Az eredetileg menyasszonynak szánt egyébként szintén csinos Helénának végig kellett néznie, hogy a császár ő helyette a húgát választotta. Hosszú ideig ezért depresszióban szenvedett. Ferenc József választása sokakat meglepett. Erzsébet szinte még gyereknek számított és nővéréhez képest nem tartották annyira szépnek. A császár ennek ellenére ragaszkodott a választásához. „Ausztria császára nem kosaraz ki senkit!” – vigasztalta lányát Ludovika, majd gyorsan beleegyezett Erzsébet eljegyzésébe. Sisi könnyes szemmel jegyezte meg: „Bárcsak ne császár lenne!” De Ferenc József császár volt, Európa egyik leghatalmasabb ura. Rögtön küldött jegyesének egy értékes ékszert. Sisi személyes vagyonát 50 ezer guldenről 150 ezerre növelte meg. A házassági szerződésben vállalta, hogy évente 100 ezer gulden „ruhapénzt” biztosít „kisebb kiadásokra”. Összehasonlításul az átlagos munkás évi jövedelme ebben az időben évi 250 gulden volt.

1854 április 24-én a császár esküvőjére a Habsburg monarchia teljes pompájába öltözött az Európában tapasztalható rossz gazdasági helyzet és forradalmi hangulat ellenére, vagy talán miatta is. Ausztria több településén új ruhát kaptak a rászoruló gyerekek, étel és tűzifa osztására került sor a szegények számára. A bécsi Agustinerkirchében 150 ezer gyertya biztosította a nappali fénynek megfelelő világosságot, amikor este hét órakor az ifjú pár az oltár elé lépett. 23 óráig tartott az ünnepi vacsora, ami után Zsófia főhercegnő személyesen kísérte fiát, a császárt Sisi szobájába. Sokat spekuláltak az ifjú császárné szexualitáshoz való viszonyáról. Egy biztos sikeres az nem volt. Többször említette bizalmasainak, hogy „mérgező” hatással van rá. A császár csak a harmadik este után tudta jelenteni anyjának, hogy a házasságot elhálták. Miközben Ferenc József arca az örömtől ragyogott Sisi zavarában legszívesebben a földszínéről is eltűnt volna. A következő reggel vehemensen tiltakozott, hogy a rokonsággal együtt a reggelin részt vegyen. A császár kérésre aztán mégis megjelent a közös étkezésen, de a kellemetlen szituációra egész életében emlékezett. 1854 májusában, amikor még két hetes házas volt már arról írt, hogy börtönben érzi magát. A férje ugyan istenítette őt, de kevés ideje volt, így a közös hétköznapok a kapcsolatukból teljesen kimaradtak. A császár a politikai gondjait csak anyjával osztotta meg. Zsófia főhercegnő egészen haláláig fia legszorosabb politikai tanácsadója volt. Egy igazi megcsontosodott konzervatív. A szerelemtől vak Ferenc József nem is érzékelte, hogy anyjához való viszonya miatt hogyan veszítette el ifjú feleségét. Négy év alatt hozta világra Erzsébet első három gyermekét. Sophiet 1855-ben, Gizellát 1856-ban és a trónörökös Rudolfot 1858-ban. A szülés maga nem viselete meg annyira, ellenben az anyaság nehezen ment neki. A gyermekek neveléséről az anyós és a nevelők gondoskodtak, ha Sisi látni akarta őket előre be kellett jelentenie. Csak ritkán leginkább a hivatalos események és utak alakmával volt együtt a család.

A bécsi udvar apró megaláztatásaival és csalódásaival járó mindennapjaiban Sisi egyre inkább elvesztette érdeklődését saját gyerekei és leginkább férje iránt. Számos betegség gyötörte és étvágya sem volt. Egyik magyarországi látogatásuk idején két éves lányuk Sophie meghalt, ami szintén nagyon megviselte. Mély depresszióba esett. Az sem javított a helyzetén, hogy fülébe jutottak férje félrelépései. Gyakran tört ki rajta sírási roham. 1860 végén a császárné állapota egyre rosszabbodott. A krízisből való kiútként pihenést javasoltak neki távol Bécstől. Hat hónapot volt először Madeirán az Atlanti óceáni szigeten, majd saját kérésére Korfura utazott. Egy teljes évet töltött a Földközi tengeri szigeten, majd több hetet Bad Kissingenben, végül családjához ment a Starnbergi tóhoz. Csaknem két éves távolét után 1862 augusztusában tért vissza a bécsi udvarba. A távollét lényegesen megváltoztatta.

Kívülről szemlélve a Madeirán és a Korfun töltött idő egyhangúan zajlódtak le. Erzsébet az unalomtól és az állandó honvágytól sokat szenvedett. Belsőleg azonban nagy változásokon ment keresztül. Megtalálta az utat önmagához. Az új önérzetével ezen túl jobban vállalta a konfrontációt az udvarral. Ez a folyamat 1865-ben egy császárhoz írt levélben csúcsosodott ki. Ez a levél egyfajta függetlenségi nyilatkozat volt. Magának követelte a jogot, hogy meghatározza mikor találkozzon gyermekeivel, kikkel vegye körbe magát és hogy hova utazik. A távollétében két lényeges dologra jött rá. Az egyik a férfiak feletti hatalmára és másik, ami ehhez szorosan kötődött, felismerte saját szépségét. A férfiak láthatóan vonzódtak hozzá. Ezt kezelni magyar tanárán az attraktív kinézetű gróf Hunyadi Imrén gyakorolta. Sisi volt a jéghideg angyal, az a csodás tündér, aki anélkül, hogy ennek leghalványabb jelét adná magához vonzotta a férfiakat. Jó pár költeményében adott ennek hangot. Shakespeare műve után magát Titánia tündérnek hívta, míg a férfi áldozatait csak szamárnak.  Azért, hogy sajátságos játéka működni tudjon egyre többet foglalkozott magával, főleg a szépségével.

Erzsébet szépségkultuszáról könyvtárnyi irodalom született. Csak a derekáig növesztett világos barna haja ápolása három órán át tartott a  hajmosás meg előfordult, hogy teljes napon át . A szépségápolás különböző módozatai mellett még érdekes a szépségideál, amit a császárné teremtett, és ami lényegesen eltért a kortársak gyakorlatától: rendkívül karcsú, sportos testalkat, finoman sminkelt arc, diszkrét parfüm használata. Ezt a szépségideált nem csak Sisi követte, hanem a környezete is. Ez a kör olyan szép nők portréit gyűjtötte, akihez hasonlítani akartak. Ugyanakkor meg volt a véleményük, azokról is, akik nem követték az ő ideáljukat. Futótűzként terjedt a császárné szépségének híre külföldön. A világ összes részéről érkeztek diplomaták, hogy megcsodálják a szépségét. Öt kutyát, négy gazellát és negyven bárányt ajándékozott a perzsa sah csodálata jeléül. Amikor meglátta az álomszép hölgyet tátva maradt a szája és csak annyit tudott mondani franciául: „Hogy milyen szép!” Sisi a szépsége iránti rajongást kegyes távolságtartással fogadta. A legnagyobb rajongója a saját férje volt. Szinte megalázkodóan írta alá neki szánt leveleit, mint például: „A te leghűségesebb férjecskéd!”. Sisi ezeket a gesztusokat elegánsan használta ki saját céljaira, személyes szabadságának növelésére, illetve financiális igényeinek kielégítésére. Például a korfui villa átépítésére, vagy a bécsi Hermész villa megépítésére. Csak egyszer kért férjétől politikai okból valamit az is inkább személyes érdekből.   

Már az első bécsi éveiben kialakult benne egy fajta szimpátia a mindig rebellis Magyarország iránt. A soknemzetiségű birodalmon uralkodó bécsi udvaron belül a magyaroknak nem volt jó hírűk. Engedetlen barbároknak számítottak. Erzsébet legbizalmasabb udvarhölgye Ferenczy Ida volt, aki 34 éven keresztül mellette élt. Vele osztotta meg legféltettebb titkait. Ferenczynek is nagy befolyása volt rá, liberális, monarchia kritikus szemléletével. Ő ismertette össze Sisit a magyar politika egyik legnagyobb alakjával gróf Andrássy Gyulával. A nők férfi ideáljának számító gróf harcolt 1848/49-ben a Habsburgok ellen, távollétében fel is akasztották jelképesen, és mindig kiállt hazája érdekében, akár az emigrációban, akár a bécsi udvarban. 1867-es kiegyezés után magyar miniszterelnök lett. Mindennel rendelkezett, amivel a császár nem. Unkonvencionális nézetek, lelkesedés és szenvedély. És ez tetszett Erzsébetnek. Vonzónak találta a férfit és talán bele is szeretett. De több nem volt ebben a kapcsolatban, mint maximum plátói szerelem. Hiába pletykáltak másról az udvarban. Sisi jobban tisztelte annál férjét, hogy megcsalta volna. Viszont arra elég volt ez a vonzalom, hogy a császárné támogassa a magyar alkotmányos követeléseket férjénél. 1867-ben Magyarország visszakapta alkotmányos rendjét és Ferenc Józsefet valamint Erzsébetet magyar királlyá és királynénak koronázták meg június 8-án. Sisi ajándékként megkapta a pompás gödöllői barokk kastélyt, ami egyik kedvenc tartózkodási helye lett. Egy évvel a kiegyezés után világra jött császári pár negyedik gyereke Mária Valéria. Ugyan Sisi jobban szertett volna egy fiút, akit a magyarok iránti szeretetből Istvánnak keresztelt volna el, de a lánynak is örült. Az udvari pletyka azt terjesztette, hogy a lány apja valójában Andrássy gróf, de erre rácáfolt az idő ugyanis Mária Valéria, ahogy egyre idősebb lett annál inkább hasonlított Ferenc Józsefre. Az „egyetlen” így hívta Erzsébet rajongásig szeretett lányát. Ez viszont nagyon fájt egyetlen fiának, Rudolfnak, aki nagyon tisztelte anyját. Sisi sohasem figyelt fel arra, hogy fia mennyire hasonlít őrá. És mennyire boldogtalan. Amikor évek múlva a trónörökös szeretőjével öngyilkosságot követett el a császárné nem is gondolt a saját felelősségére, arra, hogy elhanyagolta őt. A rossz Wittlesbach vért átkozta.

A negyedik gyermek születése után ismét elhidegült a kapcsolat a császári pár között. Egyre jobban nőtt közöttük a távolság. Sisi verseiben halott szerelemről írt. A férje fiatalabb asszonyokkal vigasztalódott, amelyek közül egy kapcsolat lett komolyabb és tartósabb: Schratt Katalinnal, aki hosszú éveken át ágyasa és lelki jó barátja lett a császárnak. Erzsébetet ez már nem nagyon zavarta. Ezzel is növekedett a szabadsága. A császári család ráadásul egy nem várt örökséghez jutott. 1875-ben meghalt Habsburg Ferdinánd és egymillió guldent hagyott unkaöccsére. Ferenc József továbbra is szerényen élt, ellenben felesége megengedhetett magának több luxust. Drága ruhákat és utazásokat, de mindenekelőtt remek lovakat. A 36 éves császárnénak ugyanis új hobbija lett. A lovaglás. A kísérői gazdag és jó kinézetű arisztokraták voltak, akik az idejük nagy részét a lóversenypályán és lovas vadászatokon töltötték el. Ezek a közös lovaglások megint alkalmat adtak arra, hogy az udvarban és a bulvárlapokban pletykák szülessenek. És megint egy magyar került az előtérbe „Niki” Eszterházy gróf, akinek a méneséből Sisi legjobb lovai kikerültek. De szóba jött még Rudolf Liechtenstein herceg, akivel Erzsébet haláláig szoros kapcsolatban maradt. A császárné magára vonta az attraktív és gazdag férfiak figyelmét, akikkel szívesen eljátszadozott. Londonban ártatlan flörtje volt unokatestvérével Edward walesi herceggel. De elcsavarta a kor híres skót lovasának a fejét is George „Bay” Middletonét, hogy aztán hoppon hagyja. 1882-ben aztán felhagyott a lovas szenvedélyével. Ennek kért oka volt. Egyrészt lovas oktatója Middleton megunva a császárné játékát, megházasodott, a másik a derékfájdalmai. Az unalom, a meghatározatlan vágyakozás a szeretet iránt, illetve egy különös érzés, hogy nem ebből a világból való, ezek mind egyre inkább az érzelmi szétesés jeleit mutatták. A világtól való elidegenedést jele volt, hogy egyre inkább a túlvilággal kezdett foglalkozni.          

1886 júniusában a bécsi udvarban arról kezdtek suttogni, hogy a császárné kezd megőrülni. A kiváltó ok Erzsébet kedvenc unokatestvérének a bajor király II. Lajos halála volt. Ugyan ritkán találkoztak egymással mégis lelki rokonoknak érezték egymást. Amikor a király ismeretlen okok miatt a Strangberg tóba belefulladt a császárné veszélyes lelki állapotba került. A temetésen a nyitott koporsónál összeesett. Ahogy magához tért, rimánkodva kérte, Lajos vigyék vissza a kastélyába, mert csak ott talál nyugalomra. Ezután kezdődtek a látomások. Egyre több éjszaka jelent meg előtte a király. De nem csak az unokatestvére szellemét vélte látni. Egy korábban elhunyt unokaöccse is meglátogatta elbeszélése szerint, ahogy a Mexikóban megölt Habsburg császár Maximilián is. De 1856-ban Párizsban meghalt Heinrich Heine, Erzsébet kedvenc költője is megjelent előtte. Voltak, akik Erzsébet túlvilági látogatóiról szóló beszámolókat megértéssel fogadták, végül is a spiritualizmus ebben a korszakban elég elterjedt volt. Nem mellesleg Erzsébet mindig különc volt. Ferenc József a jelenséget felesége költői hajlamához kötötte. A család többi része már nem volt ennyire megértő, de velük Sisi nem törődött.

Gyermekkora óta írt verseket Erzsébet. Csak az 1880-as években 600 oldalnyi költemény született. A fia Rudolf 1889 január 29-i öngyilkossága után felhagyott ezzel. A trónörökös halála után szinte kizárólag csak fekete ruhában járt. Fájdalmasan vette tudomásul szépsége elmúlását. Ugyan karcsúságát megőrizte, de arcán egyre több ránc jelent meg és környezte szerint egyre idősebbnek tűnt. Utolsó éveiben egyre többet utazott. Rendszeresen úton volt jachtján, vagy saját szalonvonat vagonján. Párizs, London, Lisszabon, Athén, Korfu, Nizza, Cannes, Nápoly, Firenze, München, Gödöllő, csak pár hely, amelyeket felkeresett. Udvarhölgyei számára kész megterhelés. Mindig vitt magával két tehenet és egy kecskét, hogy legyen mindig friss tej az asztalán. Élete utolsó telét – ekkor már hatvan éves – a francia Riverán töltötte. Ott kereste fel a férje, akinek az mondta legszívesebben öngyilkos lenne. Erre Ferenc József megjegyezte: „De akkor a pokolra jut.” „Már arra is kész vagyok!” – felelte Erzsébet.           

1898 júliusában utazott Erzsébet Svájcba, ami egy idő óta kedvenc országának számított. Arra számított, hogy rövid időn belül monarchiát megbuktatják és akkor száműzetésbe a genfi tó partjára akart vonulni. Anélkül, hogy a családja tudta volna jelentős pénzösszeget helyezett el a Rothschild bankház genfi fiókjában. Montreux mellet fekvő Territet helyen több hetes kúrán vett részt. Ezt megszakítva ment barátnőjéhez Julie de Rothschildhez Genfbe. Hohenembs grófnő néven vett ki szobát a Hotel Beau Rivageban egy éjszakára. Egy indiszkrét hotel alkalmazott azonban egy helyi újságnak elmesélte, hogy az osztrák császárné a vendégük. A hír másnap megjelent és az Erzsébet halálos ítéletét jelentette. A városban tartózkodott az anarchista Luigi Lucheni, aki elhatározta, hogy egy magas rangú arisztokratát megöl. Erzsébet pont kapóra jött neki. A gyilkos eszköz egy élesre csiszolt reszelő volt. Szeptember tizedikén a császárné elhagyta a hotelt, hogy a hajóállomáshoz menjen. Hajóval akart visszatérni Montreuxba. Lucheni a Genfi tó partján támadt rá. Félre lökte Erzsébet esernyőjét, hogy lássa az arcát, majd szúrt. Sisi összeesett, a menekülő támadót járókelők fogták el. Erzsébet magához tért, felállt és tovább ment, de pár méter után újra összeesett. Ekkor visszavitték a hotelba. Rövidesen meghalt. Utolsó kérdése az volt: „Mi történt velem?” A végzetes napra nem utalt semmi. Előző estét a Rothschild villában töltötte. Pezsgőt ivott és jó étvágya volt. A vacsora után barátnőjével a kertben sétált és megjegyezte: „Szeretném, ha a lelkem a szívem egy kis nyílásán a menybe jutna.” Pontosan így történt.    

Szerencse, örök ifjúság, gazdagság. Mindezeket garantálja a mágikus alapanyag. Csakhogy ezt az „ötödik elemet” mind ez idáig nem találták meg. Pedig érte az alkimisták mindent megtettek és olyan dolgokat alkottak, amelyek a mai napig mozgásban tartják világunkat.

 Nicolas Flamel nem ismert félelmet. Laborjában ként, szalmiákport és arzént misztikus zavaros folyadékban oldott fel és a kotyvalékot a tűz felett felforralta. Izzadva használta a fújatót nem törődve a füsttel, a korommal és a mérgező gázokkal. Falmelt nagy cél elérése vezérelte: aranyat akart készíteni. Az 1400 évek Párizsában élt kísérletező eredetileg nemes emberek megbízásából értékes könyveket másolt. Így jutott a kezébe több feljegyzés az alkémiáról, az ókor titkos tudományáról. Flamel fellelkesedett az írásokat olvasva. Megpróbálta a több százéves könyvek szimbólumait megérteni és egyre jobban beleásta magát a mágia titkokkal teli világába. Abban bízott, hogy minden idők legnagyobb alkimistája lesz. Hamar felismerte, hogy a sikerhez „Lapis philosophorum” az az a bölcsek kövét kell megtalálnia. Ez az anyag a kulcsa a közönséges fémek, mint ólom, vagy a higany arannyá változtatásának; a transzmutációnak, a mágikus folyamatnak a dolgok megnemesítéshez. És ez még nem minden. Aki a bölcsek kövét birtokolja az éles eszű, szerencsés lesz, nem szenved szükséget, meggyógyul a betegségekből, emberfeletti erővel fog rendelkezni és nem utolsó sorban nem kell félnie a háltól.

Az alkímia kifejezés valószínűleg az arab „al-kymiya” szóból ered, amelyből a „kymiya” görög eredetű. A fogalmat „Az olvasztás tudományának” lehetne fordítani. A titkos tanítás Egyiptomban keletkezett a Kr.e. 300 körül időkben és Kis Ázsián keresztül jutott Európába. A késő középkorban Nicolas Flamel idejében élte virágkorát. Leginkább Franciaországban, Angliában és Németországban kísérleteztek az emberek a laborokban. Arisztotelész írásai keltettek bennük reményt, ami szerint a világ négy elemből áll föld, víz, tűz és levegő, amelyek egymással kapcsolatba kerülve átalakíthatók. Például a forró levegőből lehet tűz. És itt vannak a fémek, mint az ólom, a higany vagy az arany, amik Arisztotelész szerint szintén négy elemből állnak és ezért ezek is átalakíthatók. A bányászok ólomérc ereknél néha találtak ezüstöt ez is bizonyítékúl szolgált az alkimistáknak az ókori görög filozófus elméletére: a fém egy teljesen más fémmé változtatható. A zöldes malachit ásványból lehet rezet olvasztani ezt a saját tapasztalatunkból is tudhatjuk. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy egy kő segítségével arany állítható elő. A régi antik írásokban azt olvasták: ez a bölcsek köve, amelynek tűzálló gömb alakú vöröses szubsztanciának kell lennie. De hol rejtőzik ez?

A korai alkimisták szimbolikus ábrázolásait nehezen lehet értelmezni. Ilyenek voltak például a békákat hányó sárkány, saját farkába harapó kígyó, vagy a napot megevő oroszlán. Ezért elég széles skálán kísérleteztek a középkori aranycsinálók. Egyes források azt sugallták, hogy a bölcsek kövét kén és higany keverékéből elő lehet állítani. Más leírások szerint tojáshéj borsmenta levél és vizelet vegyületéből is készíthető. A késő középkori alkimisták mindennel kísérleteztek, ami a kezük ügyébe került: halott állatok, különböző növények, szalmiákszesz, ólom, só, arzén, higany. Nem egyszer fordult elő, hogy az összekotyvasztott vegyület kigőzölgése halálos volt. Sok alkimista vesztette ennek következtében az életét. A legtöbb labor közepén egy kőből épült tűzhely állt, a kozmikus kemence. Ennek segítségével forralták fel a kotyvasztott folyadékot gyakran furcsa öblös alakú, kifolyóval rendelkező edényekben. Amikor végtermék felgőzölgött az oldalcsőbe lehűlt és kicsapódott.  A következő lépésben porrá szárították és reménykedtek benne, hogy a bölcsek kövének kicsiny darabkáját megtalálják benne. A legtöbben az antik receptek alapján dolgoztak. Némelyik alkimista viszont saját receptet is kipróbált például a mágnes erejét, vagy asztrológiai leírásokat reménykedve abban, hogy rövidesen gazdag, erős és halhatatlan lesz.

Nicolas Flamel különösen kreatív volt a kísérleteiben. Több, mint húsz éven át kutatta a bölcsek kövét. Egyes krónikások azt állítják meg is találta. Vitatott viszont, hogy bármikor nagy vagyonra tett volna szert. Mégis Flamel Párizsban 14 kórházat alapított és három kápolnát építettet. Arra a kérdésre, hogy az aranykészítés titkát bármikor megfejtették-e egyértelmű nem a válasz. Viszont kísérleteikkel nagy szolgálatot tettek a tudománynak, ugyan nem ez volt a céljuk. Sok ötletet és teóriát megvizsgáltak, kipróbáltak. Ezek többsége zsákutca volt, de találhatók közöttük hasznosítható is. A bölcsek kövét kutatva fedezte fel a porcelán készítés módját Friedrich Böttger (1682-1719). De a lőpor európai feltalálása és különböző gyógyszerek elkészítése is az alkémiának köszönhető. Sok sarlatán kereste az aranykészítés módját. Míg a középkorban az alkémiával tudós szerzetesek, egyetemi emberek foglalkoztak, addig a kora újkorban már „hivatásos” arany készítők is voltak. Ők hercegeknek, királyoknak ajánlották fel a szolgálatukat. Az uralkodók bízva a kincstáruk feltöltésében szerződést kötöttek velük és ha kudarcot vallottak rosszul is végződhetett a dolguk. A nápolyi születésű Domenico Caetano a barokk kor leghíresebb aranykészítője volt. Ebben az időszakban a nemesek és uralkodók különösen vágytak a gazdagságra a pompára. Ideális helyzet a szélhámosoknak, így Caetanónak, aki magát Ruggerio grófnak hívta. 1695-ben Velencébe utazott és állítólag a csomagjában vitte a bölcsek kövét, ami valójában értéktelen mész és mandulahéj keveréke volt.

A nyilvános bemutatóján elővarázsolt néhány aranyérmét a rutinos szemvényvesztő a csodálkozó érdeklődők elött reklám gyanánt. A megtévesztett a megrendelőinek rengeteg arany előállítását ígérte meg, de az előleget átvétele után általában eltűnt. Ugyan ezzel a trükkel bohócot csinált veronai, brüsszeli, bécsi nemesekből és hercegekből. Az átveréshez használt kedvenc eszköze egy viasszal bekent aranyozott keverőkanál volt, amelyet, ha tűz fölé tartott a viasz leolvadt és megjelent rajta az arany. Ha a megbízó gyanút fogott a laborban, akkor néha a kísérleti tárgy felrobbant és mindent elölről kellett kezdeni. Ezzel is időt nyert. A szélhámos aranycsináló karrierje Berlinben ért véget, ahol I. Frigyesnek ígérte meg, hogy két hét alatt aranyat készít neki. Azonban Bécsből ekkora már befutottak a hírek miszerint szélhámosról van szó. Ezúttal nem sikerült a szökés. A bíróság halálra ítélte 1709 február 6-án felakasztották figyelmeztetésül minden csalónak.

Az orosz kémikus Dmitirij Mendelejev a 19. században összeállította az elemek periodikus rendszerét és bebizonyította, hogy az arany kémiai elem és nem lehet sem transzmutációval sem egyéb hókuszpókusszal előállítani. Mégis ezután is hagyták magukat az emberek átverni. Az ezerkilencszáz húszas években egy bajor bádogos Franz Tausend azt állította tud aranyat készíteni. A nagy gazdasági világválság idején különösen sokan reménykedtek benne. Tausend Münchenben aranykészítő üzemet alapított és nagy nyereséget ígért. Még maga Erich Ludendorff tábornok az első világháború hőse is bedőlt neki és nagy összeggel beszállt az üzletbe, amelyből egyedül Tausend gazdagodott meg. Azonban nem tarthatott a szemfényvesztés öröké 1931-ben lebukott és letartóztatták. Ebben az időben két kémikus Otto Hahn és Fritz Strassmann úttörő kísérletet hajtott végre. Uránt neutronokkal bombáztak és ilyen módon könnyebb elemeket kryptont és báriumot hoztak létre. Transzmutáció mégis lehetséges? Az alkémia központi elmélete mégis működik? Minden esetre hatalmas energia, magreaktor vagy óriási részecskegyorsító kell hozzá. Sir Isaac Newton korában ilyen biztos nem volt. A gravitációt bebizonyító zseniális tudós alkímiával is foglalkozott. A témához kapcsolódóan több mint egy millió szót írt le. Úgy gondolta a természet titkait csak ennek segítségével tárhatjuk fel. Az 17. században élt angol fizikus már az utolsó nemzedékhez tartozott, akik tudományosan foglalkoztak az alkímiával. Érdemes viszont nagy vonalakban átnézni annak történetét, hogyan jutottunk el idáig.

Mint már utaltunk rá a gyökerek Egyiptomig nyúlnak vissza. A hagyomány Hermész Triszmegisztosz tekinti alapítónak, ha egyáltalán beszélhetünk egy személyes alapítóról. Hermész Triszmegisztosz misztikus személyiség, aki írásaiban osztotta meg az alkémiáról és az okkult tudományokról való ismeretét. Nincs rá bizonyíték, hogy létezett-e egyáltalán. Vannak, akik Thot egyiptomi és Hermész görög istenek összeolvasztásának tartják. A hellenisztikus korban gyakori volt különböző istenségek egy személyben való egyesítése. Thot az egyiptomiaknál a tudás isteneként is szerepelt, és Kr.u 1 században „Háromszor Nagynak” (az az magasztosnak) is nevezték, akárcsak Hermész Triszmegisztoszt, akinek a neve is ezt jelenti Hermész a „Háromszor Nagy”. Két mű köthető hozzá a „Corpus Hermeticum” és a „Smaragdtábla”. „Corpus Hermeticum” a mágiáról, a világegyetemről és az értelemről szól párbeszédes formában, ahol a mester Hermész Triszmegisztosz. A „Smaragdtáblát” viszont Hermész Triszmegisztosz által írt alapműnek tartották a titkos tudással foglalkozók. A táblát a materia prima (az első anyag) és a bölcsek köve titkához társították. A szöveget csak a 12. században fordították le latinra. A 17. században Isaac Cassaubon megvizsgálta és kimutatta, hogy sokkal régebbiek, mint addig gondolták, tehát nem írhatta Hermész Triszmegisztosz. Ezt azóta vitatják, mivel még az sem tisztázott, ha létezett pontosan melyik korban élt a hermetikus mű állítólagos szerzője. Valószínű, hogy a neki tulajdonított szövegek egyiptomi és görög szerzők különböző korokban született művei, amelyet Hermész Triszmegisztosz nevén jelentettek meg. Kr.u. 300 körül élt Panapoliszi Zoszimosz, aki alkímiáról szóló írásait „kódolta”. Nehezen érthető rébuszokban beszéli el az alkímia gyakorlatát, ezzel is növelve annak titokzatosságát. Ezzel hagyományt teremtett. Az alkimisták nem véletlenül bújtak a szimbólumok mögé. Így védték a megszerzett tudást és ugyanakkor leplezték sikertelenségüket is. Nem csak a nyugati kultúrkörben vágytak a gazdagságra és az örök életre. Az arab világban is hódított az alkímia. Itt egyértelmű a görög hatás, hiszen ókori görög szerzők műveinek fordításaira építkeztek.

 Így volt ez Abu Múszá Dázsbir ibn Hajjánnal, aki Arisztotelész írásait olvasva, alkotta meg elméletét. Azt állította, hogy a fémek a kén és a higany vegyítésével jönnek létre és ez az elgondolás lett a középkori európai alkimisták alaptétele. Rajta kívül még az arabok között alkímiával foglakozott az orvos filozófus Abu Bakr Muhamad Zakkarijja ar-Razi a 9. században, vagy Abu Ali al-Huszajn bin Abdallah ibn Szina. Ő volt Arisztotelész legjobb ismerője a muszlimok között. Az arab filozófusok munkáját nem szabad alábecsülni, közvetítésük nélkül a görög filozófia töredéke épült volna be a nyugati kultúrába. Nekik is volt köszönhető, hogy az alkímia ismeretanyaga eljutott Európába. A 13. században Albertus Magnus domonkos szerzetes korának egyik legjelentősebb gondolkodója Aquinói Szent Tamás tanítója hozta divatba az alkímiát a nyugati földrészen. Ő osztotta Abu Múszá Dázsbir ibn Hajján (latinosan: Geber) elméletét a transzmutációról. Századának másik kiemelkedő gondolkodója a ferences szerzetes Robert Bacon is foglalkozott alkímiával. Neki tulajdonítják, hogy a bölcsek köve felé terelte az aranykészítéssel próbálkozókat. Az emberi gondolkodás megújulásának korában a reneszánsz idején is virágzott a „titkos” tudomány. Konstantinápoly 1453-as bukása után, addig görögkeleti kolostorok könyvtárait gazdagító művek jutottak el főleg Itáliába, de Európa más részeibe is. Georg Ripley, Thomas Norton és Thomas Charnock néhány név ebből a korszakból. Nortonnak állítólag kétszer is sikerült elkészíteni az életelixírt csak mindkétszer – láss csodát – ellopták tőle. Így az emberiség halandó maradt. Ugyanakkor érdemes lenne tudni mi lett a tolvajokkal! Esetleg mind a mai napig közöttünk élnek? Nem valószínű..

Az alkímia a szabadkőművességre is hatással volt. Sokan próbálkoztak közülük aranykészítéssel. A szabadkőműves felfogásba beépült a transzmutáció, de nem, mint a fém átalakítása más fémmé, hanem az ember átalakulása, nemesedése értelmében. A tudomány és a technika fejlődésével egyre inkább világossá vált az alkímia, mint olyan járhatatlan út, viszont a belőle kinőt kémia sok hasznos felfedezéssel gazdagította a világot. Sajnos az élet titkát nem fejtették meg főleg az örök életét és még nem beszéltünk a meggazdagodás biztos receptjéről. Az alkimisták viszont egyre nem gondoltak. Ha megtalálták volna az aranykészítés módját az addig ritka nemesfémből hírtelen sok lett volna. Ez pedig a piac törvényei alapján levitte volna az értékét. Oda lett volna a gazdagság.                          

Merényletek, utcai harcok, lövöldözések. 1969-ben kitört az északír konfliktus. Militarista katolikusok és protestánsok káoszba taszították az Egyesült Királyságot, aminek Európára is hatással volt.

1989 egy langyos késő nyári estéjén Heidi Hazell Unna-Massenben elhagyta a házát és beszállt fekete színű Saab típusú gépkocsijába. Amikor autójával kifordult a főútra mögötte egy fegyveres férfi lépett ki a bokorból, aki az Egyesült Királyiság katonai egyenruháját viselte. Ebben nem volt semmi különös, hiszen a közelben angol katonák állomásoztak. Ami a férfit különössé tette, hogy nem brit fegyver volt a kezében, hanem egy Kalasnyikov. A géppisztoly csövét Hazell autójára szegezte és meghúzta a ravaszt. Heidi Hazzel előrebukott és a kocsijával a közeli templom kerítésének csapódott. Az ütközéskor már halott volt. Hazell német volt és egy Nottinghenből származó angol katonához ment feleségül. Nem voltak ellenségei. Legalább is olyanok, akikről tudott volna. De 1000 kilométerre, észak nyugatra az Ír tenger és az Atlanti óceán közötti szigeten létezett egy olyan fegyveres csoport, amely az életére pályázott. A merényletet a következő nap az Ír Köztársasági Hadsereg az IRA vállalta magára. A szervezet a német nőt tévesen a brit fegyveres erők tagjának tartotta és ezért ölték meg. Amikor kiderült a tévedés nem, hogy elnézést kértek volna, hanem kijelentették, az akció figyelmeztetés volt minden civil számára, hogy tartsák távol magukat az angol katonai személyzettől. Az ilyen fajta hírek ebben az időben szinte minden naposak voltak. Évek óta tartott már az a katonai konfliktus, ami vérbe borította az Egyesült Királyságot és Észak Írországot valamint Európára is hatással volt. Két hónappal a merénylet után 1989 júliusában meghalt egy angol katona Hannoverben, ahol gépkocsiját felrobbantották. Az ír nacionalista terrorcsoport első sorban a brit szigeteken harcolt az észak ír angol uralom ellen. A harc már 2900 emberéletet követelt. Ennek a fele az IRA áldozata volt. Természetesen az IRA tagjai nem terroristának tartották magukat, hanem szabadságharcosoknak. Ha az ember egy pillanatra eltekint az általuk használt kegyetlen eszközöktől, néhány dologban meg lehet érteni cselekedetüket. 1920-ban London hosszan tartó konfliktus után az ír szigetet kettéosztotta. Egy jelentős függetlenséggel rendelkező délre, amiből később az Ír Köztársaság lett és az Ulsternek hívott északi részre. Ez utóbbi az Egyesült Királysággal alkotott közös államot, önálló parlamenttel és nagymértékű önigazgatással.

London hallgatólagos beleegyezésével Ulsterben egy fajta apartheid uralkodott. A protestáns brit többség megakadályozta, hogy az ír katolikus kisebbség az irányításba beleszóljon, az írek általában szegény szociális lakásokban éltek, a gyerekeik szegregált iskolákba jártak. A választó körzeteket úgy alakították ki, hogy az írek ne tudjanak a helyi parlamentbe bejutni. Olyan városokban, mint Belfast, vagy Derry a katolikusok gettókban éltek elszigetelten, munka nélkül, szegénységben. Amikor az Egyesült Államokban a polgárjogi aktivisták a faji elkülönülés ellen kezdtek harcolni, Észak Írországban is megerősödött az ellenállás. Egyre több katolikus vonult az utcára tiltakozásul. Az észak ír rendőrség Royal Ulster Constabulary (RUC) gyakran erőszakkal lépett fel a tiltakozókkal szemben. Minél elkeseredettebben tiltakoztak a katolikusok, annál inkább féltek a protestánsok egy hatalomátvételtől. A két vallási csoport számos alkalommal rontott egymásra. Lakónegyedek harcoltak egymás ellen. A küzdelmek során egyre jobban világossá lett, hogy RUC nem semleges rendfenntartó, hanem a protestánsok oldalán áll.

Sok királyhű protestáns – uniónista - különböző szervezetett hozott létre, amelyek különböző évfordulók alkalmával ünnepi felvonulásokat tartanak. Így tettek 1969 augusztus 12-én Derryben az Apprentice Boys tagjai, hogy a város 17. századi ostromára emlékezzenek. A férfiak egyenruhát viseltek és, hogy a hovatartozásukat egy értelművé tegyék hatalmas brit zászlókat vittek magukkal. Hangos dobszóval hívták fel a figyelmet magukra. Amikor a menetük a város elbarikádozott katolikus negyedébe ért, kövek repültek feléjük. A rohamsisakos észak ír rendőrök gumibotokkal rontottak a dobálókra. Ez felbátorította a protestánsokat, hogy ők is kövekkel dobálózzanak. A csata hosszú órákon keresztül tartott. A rendőrségnek, annak ellenére sem sikerült áttörnie az írek barikádját, hogy vízágyúkat vetettek be. A házak ablakaiból Molotov koktélokat dobáltak az ostromlókra. Estefelé a rendőrség könnygázt vetett be és páncélautóval áttörte a barikádot. Egész éjszaka tartottak az összecsapások, sőt másnap újra fellángoltak. Eddig az Egyesült Királyság igyekezett az ulsteri eseményektől távolt tartani magát. Most viszont London döntött: augusztus 14-én megérkezett az első 300 brit katona Derrybe. Ugyan a megjelenésükkel elcsitultak az összeütközősek, Belfastban még hevesebb harcokra került sor. Augusztus 15-én az RUC tagjai lelőttek három katolikust, míg a felfegyverzett írek két protestánssal végeztek. A brit hadsereg elkezdte a katolikus és a protestáns negyedet szögesdróttal és betonfallal egymástól elválasztani.

Ebben az időszakban az a szervezet, amely a legelső sorban fog harcolni még meglehetősen jelentéktelen volt. Az 1919-ben a függetlenségi harcok idején létrejött Ír Köztársasági Hadseregnek (IRA) összesen tíz lőfegyver állt rendelkezésére, mialatt Belfastban a katolikus negyedben harcok dúltak. 1969 decemberében a szervezett vezetősége titkos találkozóra jött össze. Egy bajszos Angliában született férfi, név szerint John Stephenson – ír nevén Sean MacStíofáin – felkelésre buzdított. Szerinte a mérsékelt írek már nem képviselték a függetlenség ügyét. MacStíofáin vezetésével a szervezetből kivált egy kisebb csoport a Provisional Irish Republican Army. Ez a radikálisabb csoport váratlanul segítséget kapott a brit hatóságoktól. 1970 júliusában házkutatás során a katolikus negyedben fegyvereket és robbanó anyagot találtak. A hatóságok ezért másfél napos kijárási tilalmat rendelek el. Katonák fésülték át a katolikusok házait, épületeket rongáltak meg és bútorokat dobáltak ki az ablakokon. Emberekre lőttek, akik ellenálltak, sőt egy férfin harckocsival átmentek. Sok fiatal köztársaságpárti elhatározta megvédi magát a túlerővel szemben. Sokan kezdték támogatni a Provisionalt. Ezek mindent megtettek, hogy pénzhez és fegyverhez jussanak. Bankokat raboltak és védelmi pénzt szedtek. A belfasti katolikus negyedben például az építési vállalkozók az engedélyük nélkül nem kaptak megrendelést. Rendszeresen érkeztek fegyverszállítmányok az óceánon keresztül az Egyesült Államokból. Végül nem csak a katolikus negyedet tették No-Go zónává a brit katonák és rendőrök számára, hanem a szomszédos negyedekbe is átkalandoztak. Tudatában annak, hogy a direktharcban nincs esélyük a túlerővel szemben a gerilla hadviselést választották. Az ellenállás és a terrorizmus között egyensúlyoztak. Utcai harcokat provokáltak, amelyben civilek is részt vettek, orvlövészek lőttek le brit katonákat és rendőröket. Időzített bombával felszerelt autókkal hajtottak végre robbantásokat kormányzati épületeknél. Az unionisták is létrehoztak félkatonai szervezeteket. Az Ulsteri Önkéntes Front (UVF) 1971-ben egy katolikusok által látogatott bárt robbantott fel. 15-en haltak meg. Csak ez az unionista szervezet a rákövetkezendő években 400 embert ölt meg. Míg a protestánsok a hatóságok szerint is inkább alkalmi gengszterek voltak az írek egy professzionális, összetartó jó kiképzett csoportot képeztek. A legtöbb republikánusok által végrehajtott merénylet mögött a Provisional Irish Republican Army állt.

1972 január 30-án vasárnap polgárjogi aktivisták gyülekeztek Derry munkásnegyedében, hogy több száz IRA tag internálása ellen tiltakozzanak. Amikor a 10 ezer fős tiltakozó menet a város katolikus negyedéhez ért, ejtőernyősök álltak az útjukat. Szögesdróttal és páncélautókkal zárták le az utat a város centruma felé. Katolikus fiatalok kövekkel kezdték dobálni a rendfenntartó erőket. Mind a mai napi nem tisztázott miért kezdett el lőni a tömegre 16 óra 10 perckor a katonaság. Talán elveszítették a türelmüket? Vitathatatlan, hogy az ejtőernyősök vérfürdőt rendeztek. Száz alkalommal lőttek a tömegre és 13 embert öltek meg. A tüntetőknél nem volt fegyver és sokaknak a hátukba lőttek.

A „véres vasárnap” után az események felett a hatóságok elveszítették a kontrolt. London feloszlatta az ulsteri parlamentet és közvetlen irányítást vezetett be. 1972 nyarán az IRA számos helyen bombamerényletet hajtott végre. Csak július 21-én 22 bomba robbant Belfastban és kilenc embert öltek meg. Az Egyesült Királyság kormánya újabb csapatokat küldött Észak Írországba. Ezúttal a katonaság nem tűrte el a no-go zónákat, vagy az olyan feliratokat, hogy „Ön most a szabad Derry földjére lép”. Felszámolták az utcai barikádokat is. Ősszel az észak ír parlament és Nagy-Britannia béketárgyalásokat kezdeményezett. 1974 januárjában hivatalba lépett egy olyan észak ír kormány, amelynek mindkét keresztény felekezetből voltak tagjai. Bizonyos kérdéseket csak egymással egyetértésben hozhattak meg. Radikális unionisták viszont elutasították a közeledést. Az Ulsteri Védelmi Szövetség (UDA) tagjai megakadályozták az áram és benzin ellátást, és blokkolták a szállítási útvonalakat és kikötőket. A sztrájk próba elé állította az új kormányt. A rojalisták tárgyalni akartak, a republikánusok a hadsereg segítségét akarták kérni. Két hét múlva szétesett a kormány és újra bevezették a közvetlen londoni kormányzást. Az IRA új stratégiát dolgozott ki. Ha merényletekkel nem lehet Észak Írországban célt érni, akkor a terrort a brit szigeten folytatták.

1974 nyarán a kizárólag turisták által látogatott londoni Towernél bomba robbant, megölve egy nőt és megsebesítve 41 gyereket. Ősszel egy birminghami kocsmában 21 ártatlant ölt meg egy pokolgép. Ugyan az IRA belső protokolljában az szerepelt, hogy a merényletek előtt fél órával az újságokat, vagy a hatóságokat értesíteni kell, hogy ne legyenek polgári áldozatok, sokszor pontatlan volt a hely, vagy az idő megadása és így nem maradt idő az evakuálásra. Egyre több katolikus ugyanakkor felismerte itt már nem szabadságharcról, hanem tiszta terrorról van szó. Ugyanakkor a birminghami merénylet után a brit hatóságok is elveszítették a kontrolt. Még azon az estén hat ír férfit, akik Heyshem kikötőjében egy Belfastba induló kompra akartak szállni minden alapos gyanú nélkül letartóztattak. Napokon keresztül hallgatták ki őket, fenyegették ütötték a férfiakat, megvonták tőlük a vizet, élelmiszert és az alvást. „Mindent bevallok, amit hallani akarnak!” – mondta az egyik fogvatartott William Power. Három másikból is erőszakkal csikartak ki vallomást. Az erőszak elterjedése sokakat megdöbbentett. Megerősödtek a békemozgalmak. A legismertebb képviselői a protestáns Betty Williams és a katolikus Mairéad Corrigan voltak, akiket tízezrek követtek. De a félkatonai szervezeteket nem érdekelték a megbékülési kísérletek. Legkevésbé az IRA-t. 1979 augusztusában Fülöp herceg a királyné férjének egyik nagybátyja Lord Louis Mounthbatten az ír Mullaghmorban halászni indult. Röviddel a hajó kifutása után a távolból irányított bomba felrobbant. Lord Mounthbatten és három kísérője meghalt. A brit kormány kemény maradt. Az észak ír ügyekért felelős miniszter megtagadta, hogy az IRA tagjait politikai foglyoknak ismerjék el. Az IRA foglyok úgynevezett „dirty protest”-el tiltakoztak. Nem voltak hajlandók rabruhát hordani és mosakodni. Amikor ez nem vezetett eredményre néhány tagúk éhségsztrájkba léptek. Erre sem hatódtak meg a brit hatóságok, de viszont a szervezet visszanyerte a közvélemény támogatását. 1981-ben Bobby Sands éhségsztrájkoló fogoly megpályázott egy képviselői helyet az alsóházban és meg is választották. Az IRA nem sokára elég erősnek érezte magát, hogy közvetlen a brit kormányt támadja meg. 1984-ben a dél angliai Brighton nagy szállójában egy bombát helyezet el az embere. Egy gyönyörű viktoriánus épület a strand mellett. Pár héttel később a Margaret Thatcher vezette konzervatív párt itt tartotta a gyűlését. A bomba október 12-én 2 óra 54 perckor robbant. Öt ember meghalt, de a miniszterelnök és a kormányának tagjai túlélték a merényletet.

1985-ben London és Dublin szerződést írt alá Ulster helyzetének rendezésére. Az Ír Köztársaság beleszólási jogot kapott az észak ír ügyek intézésébe, viszont cserébe elismerte a különállását. A Sinn Féin az IRA politikai szárnya katasztrófának minősítette a szerződést és a következő évben az IRA kibővítette a merényleteinek célpontjait. Nem csak rendőrök és katonák számolhattak vele, hogy merénylet áldozatai lesznek, hanem a kaszárnyák alkalmazottjai is, vagy például a British Telecom munkatársai. 1987 novemberében Ennniskillen városkában az elesett katonák emlékművénél tartottak megemlékezést, amikor bomba robbant. Tizenegy ember halt meg, közülük tíz civil. Annak ellenére, hogy a katolikusok belefáradtak a terrorba az IRA nem gondolt arra, hogy csökkentse a merényletek számát. A Sinn Féin egyre több szavazatot vesztett az IRA mégis tovább robbangatott. Ám ekkor fordulat állt be a világpolitikában. Az USA-ban Bill Clinton lett az elnök, aki segíteni akart az észak ír probléma megoldásában. 1994-ben Gerry Adams a Sinn Féin politikai vezetője vízumot kapott az Egyesült Államokba. Adams korábban egyre több jelzést küldött, a párbeszédre, de a hivatalos találkozóra nem volt hajlandó. Clinton viszont elfogadottá tette őt. A New yorki Waldorf Astoriában az ír származású amerikaiak előtt tartott beszédében a Sinn Féin vezetője kijelentette bizonyos feltételek mellett az IRA hajlandó a tűzszünetre. Az IRA tényleg szüneteltette a harcot és rövid bizonytalanság után a protestáns félkatonai szervezetek is így tettek. Csak még a nehezén nem voltak túl. Észak Írország irányításáról tovább folyt a vita. A brit kormány az IRA lefegyverzését követelte, míg az írek úgy gondolták a londoni kormány nem veszi komolyan a tárgyalásokat. 1996-ban Manchester bevásárló utcájában fél tonna robbanó szer repült a levegőbe. A legnagyobb bomba a második világháború befejezése óta. Kétszáz ember sérült meg.           

1997-ben Tony Blair kormányzás idején tovább haladtak a béketárgyalások. Blair meggyőzte a republikánusokat egy új tűzszünetről. A tárgyalások amerikai közvetítéssel folytak. Az amerikaiak nyomás alá helyezték a tárgyaló partnereket, hogy nagypéntekig jussanak megegyezésre. Éjszakákon keresztül folyt a vita főleg a paramilitáris egységek leszereléséről. Nagypéntek reggelén az ulsteri unionisták vezetője megakadályozta a megállapodás létrejöttét, csak amikor Bill Clinton telefonon megígérte, hogy az USA szigorúan felügyelni fogja az IRA lefegyverzését engedtek az unionisták. Még aznap aláírták a megállapodást. Az ezt követő referendumon a katolikusok 96, a protestánsoknak pedig 55 százaléka elfogadta a nagypénteki szerződést. Majdnem három évtizednyi háborúskodás ért véget, ami 3500 halálos áldozattal járt. Mindkét oldalnak sikerült a félkatonai szervezeteit lefegyverezni. Az unionisták vezére együtt irányította az IRA egyik volt vezetőjével Észak Írországot. Északi és déli országrészek között szabadon átjárható lett a határ. Az IRA pedig befejezettnek nyilvánította a harcot. A terror időszaka véget ért.

 A koreai háború után az ország déli része a világ legszegényebb részéhez tartozott. De a tábornokok vezetésével gyors iparosítás vette kezdetét. Ebből egy olyan cég is profitált, amely ma a hightech ipar egyik óriása: a Samsung.

Teljesen mindegy, hogy az ember melyik történetet akarja elmesélni. A világ legmagasabb épületéjét a Dubaiban található a Burj Khalifa toronyházét, vagy a világ legnagyobb konténerhajójáét, esetleg a világ legnagyobb számban eladott okos telefonjáét. Ha a kezdetekhez vissza akar menni mindig a szárított halig jut. 1934 márciusát írtuk, és Korea japán megszállás alatt állt, amikor a Daeugu nevű településen élő 28 éves Lee Byung-chull az összes 30 ezer won (ma 20 euró) tőkéjét egy vállalkozásba fektette. Az az elképzelése támadt, hogy hazai élelmiszert, például szárított halat fog exportálni. Az ötletet a japán Mitsubishi konszerntől vette és a cége nevét is hasonlóan alkotta meg, „Három csillagra” keresztelte, ami koreaiul Samsung. Ma a kereskedelmi vállalat egy óriás cég. A „Fortune Magazin” szerint a világ tizenkettedik legnagyobb vállalata, forgalma 200 milliárd euró és 300 ezer embert foglalkoztat. Egy konglomerátum, amelynek a leányvállalatai hajókat gyártanak, épületeket építenek és csúcstechnikát jelentő elektromos berendezéseket állítanak elő. A gyártmány paletta szinte az egész fogyasztói társadalmat átfogja. Csakhogy Lee Byung-chull vállalatának sikere szorosan összekötődik Dél Korea hihetetlen fejlődésével, amely a világ egyik legszegényebb államából a leggazdagabbjai közé küzdötte fel magát. A „Hangang csodája”, ahogy a koreaiak hívják a Szöul átszelő folyó neve után ezt a folyamatot. Ezt a csodát vannak, akik a második világháború utáni nyugat európai fejlődéshez hasonlítják, pedig nem teljesen azonos a bejárt út. A történet meseszerűnek tűnhet, de nem az volt. Ez egy diktátor nélkül ugyanis nem valósult volna meg.

Ma, ha a két Korea képét nézzük, nem gondolnánk, hogy korábban az északi ország rész volt előnyösebb helyzetben. Az ásványkincsek ott voltak találhatók és a gyárak is ott koncentrálódtak. Ezeket még a gyarmatosítók intézték így, hiszen logikusan az üzemeket a nyersanyagokhoz közel telepítették. Dél egy szempontból volt előnyben, a népesség tekintetében. Már a háborút megelőző időkben sokan menekültek délre a Kim dinasztia elől. A testvérharc komoly károkat okozott. Az egy főre jutó nemzeti össztermék az ötvenes években alig érte el a száz dollárt, ami kevesebbnek számított az afrikai Csádénál. A déli országrészt a korrupt Rhee Syng-man elnök irányította, aki csak az amerikai segítségnek köszönhette a hatalmát. 1960 tavaszán felerősödött az ellenállás és a tüntetések egyre hevesebbek lettek. Rhee a tömegbe lövetett. Ez már az Egyesült Államoknak is sok volt. A demokratikus próbálkozás, ami Rhee hatalmát követte rövid ideig tartott. 1961 május 16-án katonai hatalomátvételre került sor. Az ország új erős emberét Park Chung-hee tábornoknak hívták. Pont ő, aki a japán katonai akadémián végzett lett a modern Dél Korea atyja. Lee Byung-chull az államcsíny idején Japánban tartózkodott. Amit ő a távolból megfigyelt aggodalommal töltötte el. Azokat a vállalkozókat, akik Rhee elnöksége idején jó üzleteket csináltak, „korrupt disznóként” címerezték meg. De mivel rendelkezett Lee a már akkor sikeres vállalkozó, amiért aggódnia kellett? Egy cukorfeldolgozó és egy textil üzeme volt, amikkel a Samsung alapító vagyonokra tett szert. Az új rezsim adócsalással vádolta, de ő ennek ellenére hazatért. Rögtön letartóztatták, ugyanakkor eljött életének legnagyobb üzlete. Lee kijelentette vállalkozásainak nagy részét hajlandó az államnak „ajándékozni”. Emellett kész volt az új diktátor gazdasági terveit támogatni. Jutalomként szabadon engedték és kinevezték a Gyáriparosok Szövetségének elnökének. A többi nagyvállalkozó előtt is ugyanez a választás állt. Együttműködés, vagy börtön. A döntés nem volt nehéz. A tábornok most hozzá kezdhetett a modernizációs tervének a megvalósításához. 1962-ben elindult az első ötéves terv. A recept nem sokára kétszámjegyű növekedést eredményezett. Az alapelv rendkívül egyszerű volt. A lojális nagyvállalkozók, mint Lee Byung-chull olcsó hiteleket kaptak. A kassza tele volt első sorban az amerikaiaknak köszönhetően. A rezsim, hogy a hatalmának civil kinézetett adjon Park Chung-hee kilépett a hadseregből és elnökké választatta magát. A titkos szolgálatnak és a cenzúrának köszönhetően az egykori tábornok úgy érezte mindent erősen a kezében tart.

Ellenszolgáltatásként a nagyvállalkozóknak a világpiacra kellett termelniük és versenyképesnek kellett lenniük. A hazai piac viszont a magas vámok miatt védve volt a külföldi riválisoktól. Az alacsony bérekkel és a képzett munkaerővel együtt ez a dél koreai cégeknek magas növekedési rátát tett lehetővé. Családi vállalatok, mint a Samsung hatalmas konglomerátumokká nőtték ki magukat. Olyan vállalat óriások születtek, amik sok mindennel foglalkoztak. A Samsung mellet ekkor nőtte ki magát a Daewoo, a Hyundai, az LG (Lucky Goldstar). Lee Byung-chull megtanulta a helyzetet kihasználni. A következő években mindent a növekedésnek rendelt alá. 1969-ben megalapította a Samsung Electronicsot. A következő évben elkezdett televíziót gyártani. Hamarosan ehhez jött a hűtőszekrény és a kazettás magnó. 1974-ben Lee beszállt a hajógyártásba, ami Park diktátornak különösen közel állt a szívéhez. Két év múlva millió szám kerültek le a televízió készülékek a futószalagról. Az export növekedésével párhuzamosan emelkedett a vállalattulajdonosok vagyona. Nem volt okuk panaszra, szemben a néppel. Park Rheevel szemben nem lopott az államvagyonból, viszont kemény kézzel irányított. Azért, hogy a béreket alacsonyan tartsák be voltak tiltva a szakszervezetek. A dolgozók, akik a vállalatóriások profitját megtermelték a vállalat házaiban éltek, amelyek a kaszárnyákhoz hasonlítottak. Nem volt ritka a hatvan órás munkahét. Első sorban a városokban növekedett az elégedetlenség. Az 1971-es választást Park majdnem elvesztette, pedig manipulálva volt. Erre kihirdette a hadiállapotot. Az új alkotmány szinte korlátlan hatalmat biztosított neki. Az ellenzéki vezetőt, aki majdnem megnyerte a választást Kim Dea-jungot elraboltatta és megkínoztatta. Csak az amerikaiak beavatkozása mentette meg Kim életét. Park egyre nyíltabb diktatúráját sok kritika érte. 1979 őszén újabb tüntetések törtek ki, amit ismét erőszakkal akart leverni. A titkosszolgálat vezetője ezt másként gondolta, és Parknak 1979 október 26-én golyót lőtt a fejébe. Mai napig nem tisztázott, hogy bosszú, vagy politikai megfontolás állt-e a cselekedete mögött. Egy biztos Parkot újabb katonai diktatúra követte. A tábornokok minden tiltakozást levertek.               

A Samsung meg működött tovább mintha mi sem történt volna. 1980-ban beszállt a telekommunikációs üzletbe valamint számítógépeket és félvezető chipeket kezdett gyártani. Az egykori élelmiszergyártó Lee Byung-chull cége fokozatosan hightech vállalattá kezdett válni. Csakhogy az alapító tüdejét rákos sejtek kezdték megtámadni. Amikor 1987-ben meghalt Dél Koreában a diktatúra már a múlté volt. Nyáron több ezren tüntettek és sztrájkok rázták meg az országot. Ez alkalommal a tábornokok engedtek, nem csak az 1988-as nyári olimpiai játékok miatt nem akarták, hogy vér folyón, hanem mert az USA vezetése világossá tette nem tűri az erőszakot. A katonai kormányzat lemondott és a demokratikus átalakulást már nem lehetett megállítani. 1997-ben Kim Dea-jungot elnökké választották, azt az embert, akit Park majdnem megöletett. Dél Koreában az autokratikus hatalom a múlté, de az a konszern, amely a diktatúra idején erősödött meg virágzott. Az élén papír szerint az alapító fia állt, sok botránya ellenére. Ő mondta egyszer egy újságírónak: „Egy koreai elnök öt évig van hivatalában, a Samsung viszont örökké létezni fog!”