Sok amerikai még hitt a győzelemben, amikor a kommunista ellenfél támadásba lendült. Már nem csak a dzsungelben folytak a harcok, hanem az egykori császárváros Hué falai között is.

 Az éjszakának hamar vége lett. „Valami történt odakint!” Ezekre a szavakra ébredt Gordon Batcheller 1968 január 31-én. A közép vietnami Phu Bai amerikai katonai bázist körülvevő rizsföldek felett még a sötétség uralkodott. Batcheller némi aggodalommal húzta fel az egyenruháját. A 28 éves tengerészgyalogos nem régen lett századparancsnok. „Mi tévő legyen?” – tette fel magának a kérdést. Ő és 160 embere még nem keveredett harcba az ellenséggel. Eddig hidakat biztosítottak és falvakat kutattak át. De „Charlie”-vel, ahogy az amerikai katonai zsargonban a vitetkong gerillákat hívták nem találkoztak. Különben is a helyiek ezekben a napokban ünnepelték a vietnámi újévet a „Tet”-et. Ez hagyományosan a fegyvernyugvás, a béke ideje. Ennek ellenére a tábor körül gránátok csapódtak be. A nyolc mérföldre északra fekvő Huéban megtámadták az amerikai támaszpontot. De Dél Vietnám más pontjairól is jelentettek összecsapásokat.

Ezek egy nagyméretű régóta tervezett offenzíva jelei voltak. Az észak vietnámi kommunista vezetés 84 ezer embere támadta meg a déli országrész 100 célpontját, közöttük tartományi központokat és katonai bázisokat. Egy speciális kommandó még a saigoni amerikai nagykövetség területére is behatolt. Csak órákkal később sikerült katonai rendészetnek és a tengerészgyalogságnak semlegesítenie a támadókat. William Westmoreland tábornok, az amerikai erők főparancsnoka szerint a vietnámi háborút erre az időre az amerikaiak jószerivel megnyerték. Eddig az időpontig az amerikai lakosság többsége még el is hitte ezt. Batcheller századparancsnok azt az utasítást kapta, hogy embereivel tegyen rendet Hué városában.  Teherautókon szállították őket a helyszínre. Ahogy a rizsföldeket elhagyták és a város első házait elérték tüzelni kezdtek rájuk. Batcheller egysége jelentős veszteséget szenvedett. Maga a parancsnok is súlyosan megsebesült. Phu Bai-i bázis erősítést küldött. Batchellert is kimentették. Első csatája véget ért, mielőtt igazán megkezdődött volna. Ebben az időpontban az amerikai katonai vezetés nem tudta pontosan milyen számú és fegyverzetű ellenséggel áll szemben. Abban reménykedtek, hogy a harcok hamar befejeződnek. „Hué el van vágva a külvilágtól.” – jelentette Walter Cronkite a CBS híres híradósa. Hajnalig a támadók a város összes fontos pontját az ellenőrzésük alá vonták. Az egyetemet, a postát, a kormányzati épületeket, a börtönt és a rendőrséget is elfoglalták. A városban egyedül a folyamatosan AK 47-es géppuskával és aknavetőkkel lőtt 400 katonát számláló amerikai bázis tartotta magát. A várost átszelő folyó másik oldalán dél vietnámi katonák küzdöttek. Az óvárosban fekvő citadella északi részén található főparancsnokságukat védték. A városrész a régi császárok uralkodói központja volt, amit a pekingi tiltott város mintájára építettek. A citadellát a támadóknak sikerült elfoglalniuk.

Becslések szerint 10 ezer ellenséges katona tartózkodott Huéban. Nem csak vietkong gerillák, hanem az észak vietnámi hadsereg katonái is. Munícióból és utánpótlásból nem volt hiány. Még korábban ezeket a városba csempészték és titkos raktárakban elrejtették. A kommunista propagandisták felhívást tettek közzé, hogy a lakosság csatlakozzon hozzájuk. A dél vietnámi „bábkormány” támogatóit elhurcolták, kivégezték, voltak, akiket élve eltemettek. 2800 ember esett ilyen háborús bűncselekmény áldozatául. Közöttük volt a freiburgi Horst-Günther Krainick professzor, aki a hué-i egyetem orvosi fakultásának létrehozásában segédkezett. Házról házra, emeletről emeletre kellett az amerikai és a dél vietnámi katonáknak a várost visszafoglalniuk. Aki az utcára merészkedett könnyű célponttá vált. A vietkong az ablakokból és a tetőkről mindenre lőtt, ami mozgott. A tengerészgyalogosok lyukakat robbantottak a házak oldalába és könnygázzal, valamint lángszóróval semlegesítették az ellenséget. A folyamatos tüzérségi tűz, a légi bombázások, valamint a város kikötőjéből lövő két amerikai csatahajó romhalmazzá változtatta a települést.

A tüzérségi túlerő végül térdre kényszerítette az ellenséget. Négyheti harc után ismét dél vietnámi zászló lobogott a város citadelláján. Egy katonai győzelem, de morális vereség. A véres csatának szörnyű volt a mérlege. Több ezer vietnámi áldozat, közöttük sok civil. 216 amerikai katona esett el, 1600 pedig megsérült. Amikor Walter Cronkite ismét Huéről tudósított, megjegyezte ezt a háborút nem lehet megnyerni. Ehhez még hozzátette: az amerikaiaknak tárgyalniuk kell a békéről, de nem, mint győztes, hanem egy olyan népként, amely sokat tett a demokráciáért és ennek a célnak az eléréséért sokan adták az életüket. Idealista megközelítés, de Vietnámnak nem hozta el a demokráciát!