Templomi szolgálólányok, akik pénzért szeretkeztek férfiakkal. Művelt és gazdag hetérák, akik a férfi összejövetelek sztárjainak számítottak. Sokan úgy tartják a prostitúció a legősibb mesterség. De ez hogyan nézett ki az ókorban? Erről antik szerzők műveiből és régészeti leletek alapján tudunk képet alkotni magunknak.

 Várakozóan álltak a templom előtt. Csinos frizurájukat és bokáig érő vékony ruhájukat lágy szellő fodrozta. Ezen a napon eljött az ideje, hogy a szerelem istennőjének áldozatot hozzanak, és egy férfinak odaadják magukat. Sok asszony gyűlt össze az Isztár templom előtt, közöttük pedig férfiak jártak keltek, hogy a megfelelőnek tűnő hölgyet kiválasszák. „Aki először pénzt dob eléjük, azt kell a nőnek követnie.” – írta Hérodotosz. „Ha a közösülés megtörténik, akkor az istennőnek hozott áldozat megvalósult”. A görög történetíró szerint az ókori Babilonban nőknek házasságuk előtt úgy kellet Aphroditének (Isztárnak) áldozatot hozniuk, hogy egy idegen férfinak kellet odaadniuk magukat. Azt a pénzt, amit ezért kaptak nem tarthatták meg, hanem a templom papjainak kellett jutatniuk. Egyiptomban, a kis ázsiai Lydiába, Szicíliában és Korzikán is előfordult hasonló szokás. Volt, ahol a templomban szolgáló nők álltak a férfiak szolgálatára. Ők is a templomnak jutatták az aktusért járó pénzt, amit a templom fenntartására fordítottak, de ugyanakkor részt vettek a szentély csinosításában és zenéltek a szertartások idején. A közösüléssel a férfiak az istennő előtti tiszteletüket fejezték ki. Például, ha a római magisztrátus tagjai Szicíliába mentek, felkerestek egy ilyen templomot számol be a görög történetíró Diodotorosz Kr.e. első századból. A korinthoszi Aphrodité szenthelyen több „szerelmi” szolgálólány tevékenykedett, mint a legtöbb bordélyban. Mintegy 1000 szolgálólány, akikkel férfiak, sőt nők is áldozhattak a szerelem istennőjének – tudhatjuk meg Diodotorosz kortársától Strabontól. Közülük 100 csak a korinthoszi Xenophonnal áldozott, írja a költő Pindarosz a Kr.e.5. századból. Ők rabszolganő voltak és szakrális örömlányokként dolgoztak. Hasonlóan működött a szicíliai Vénusz szentély is. Ezer templomi szolgálólány? Pajzán asszonyok, akik idegen férfiakkal közösülnek? Férfi fantázia, vagy történelmi valóság?

Azt szinte biztosra vehetjük, hogy az antik korban, egyes templomokban gyakran történt szexuális érintkezés. A szerelmet szolgáltató lányok esetek nagy részében rabszolgák voltak, akik a szenthelyen dolgoztak. Ez a fajta szolgáltatásuk kevésbé a spiritualitásról szólt, mint inkább a pénzkeresetről. A római történetíró Valerius Maximus arról számol be, hogy Karthágóban ilyen fajta szentélyekben gyakran dolgoztak szegény származású lányok, akik így keresték meg a hozományukra a pénz. „Pornai”, ahogy az ókori görögök a szabadabb erkölcsű nőket hívták egyébként több helyen is előfordultak. A városokban sokfelé lehetett velük találkozni. A városfalnál, a kikötőben, a kereskedő házaknál, a színházaknál. És természetesen a szenthelyeken. Mindenhol, ahol potenciális kuncsaftok előfordulhattak. A római költő Ovidius a „Ars Amatoria” című művében fel is sorolja azokat a helyeket, ahol Rómában a mindenre kapható lányokkal találkozni lehetett. Ilyen volt például a Mars mező, vagy az Isis szentély. Főleg azon a szenthelyeken gyülekeztek a prostituáltak, ahol női isteneket tiszteltek. Nem véletlen, hogy leginkább Aphrodité/Vénusz szentélyek körül jöttek össze, hiszen ő volt a patrónusa a szexuális szenvedélyek hódolóinak. Rómában a lányok a Venus Erucina templomhoz vonultak ünnepi menetben, ahol tömjént, virágot és egyéb növényt áldoztak, hogy a szeretők jóindulatát megnyerjék– írja Ovidius. De más vallási ünnepen is találkozhattak, a laza erkölcsű hölgyek lovagjaikkal. Például a görögöknél külön ünnepelhettek a férfiakkal, mialatt a polgár asszonyok máshol tisztelték az isteneket. Athénban a leghíresebb prostituált Neaira szeretőjével, Thesszáliai Somossal evett és ivott más férfiak társaságában a Pantheon ünnepen – tudósít a Kr.e. 4. században élt athéni politikus Démoszthenész.

A prostitúciót nem ítélték el. Egy férfi nyugodtan mehetett bordélyháza. Csak akkor szólták meg, ha ezt gyakran tette. Athénban a város által fenntartott nyilvánosházak működtek, amelyekben állami rabszolganők dolgoztak. Rómában viszont a gazdag polgároknak saját rabszolgáikat kellett ilyen célra felhasználni, mert a minőségi prostituált ritka volt. A rómaiaknál és a görögöknél a feleség a gyermeknemzésre szolgált, ha ez megtörtént a szexuális kapcsolat megszakadt. A polgárasszonyok visszahúzódva éltek, ritkán hagyták el otthonukat. A gyermekeiket nevelték és a házkörüli munkákról gondoskodtak. A nyilvános élettel kapcsolatos teendőket a férfiak intézték. Athén és Róma utcáin így csak szegényebb sorsú nőkkel, vagy prostituáltakkal lehetett általában találkozni. Az utóbbiakat messziről meg lehetett ismerni hosszú vékony ruhájukról, hullámos szőke hajukról. A társadalomban szigorúan elkülönült a tisztességes családanya és a könnyűvérű „Femme Fatal”, a végzet asszonya. Mialatt a tisztességes asszonyokat szigorú neveltetésben részesítették és erkölcsös életet éltek, a prostituálttól elvárták, hogy hódolójának minden kívánságát teljesítse. Több szabadságot élvezett egy könnyűvérű hölgy, mint egy tisztességes családanya, de ezért keményen meg kellett dolgoznia. Az ókorban gyakran idealizálták a prostituáltak életét. Főleg a színdarabokban. Jellegzetes történet, hogy az ifjú beleszeret a prostituáltba, meg akarja szabadítani őt. Feltűnik egy szabad férfi, aki rég elveszett lányát a prostituáltban véli felfedezni. Végül minden jóra fordul és a szerelmesek egymáséi lesznek. Antik „Pretty Woman”.

A helyzet az esetek többségében nem ilyen rózsásan nézett ki. Gyakran a lányok szegény családból származtak és a családnak arra sem volt pénze, hogy a lány hozományát előteremtse. Előfordult, hogy ezért kitették a családból és szolga lett belőle. Megesett, hogy ezek a lányok emberkerekedők kezei közé kerültek, akik aztán prostituáltnak adták el őket. A futtatatóik általában vendégházak, vagy kocsma tulajdonosok voltak. Ezek aztán nem csak ételt, italt és szállást, hanem lányokat is biztosítottak a férfi vendégeknek. De fürdősök, fodrászok is futtattak lányokat. A profi futtatók bordélyházakat üzemeltettek és rabszolganőket foglalkoztattak, akiket emberkereskedőktől vettek. A vendégek széles társadalmi körből kerültek ki. Voltak közöttük szolgák, felszabadítottak és gladiátorok is. Legritkább esetben nemes emberek. Ők a hetérákkal a minőségi prostituáltakkal szórakoztak. Ezek művelt asszonyok voltak, akik jól kiismerték magukat a felsőbb osztályok szokásai között. A gazdag emberek gyakran kísérőnek is bérbe vették, vagy megvásárolták őket. Legtöbbször szimpóziumokon, úgynevezett férfi estéken vettek részt. Ezeken a férfi vendégek beszédet tartottak, megvitattak dolgokat, zenés és táncos előadásokat néztek meg, ettek ittak és a végén a testi vágyaikat élték ki. Az ilyen eseményeket a görögök vázákon, tányérokon és ivóedényeken is megörökítették. De nem csak a szimpóziumokon vettek részt a hetérák. Más társadalmi eseményre is elkísérték kitartóikat, míg a partnere felesége otthon ült. A szolgáltatás ára a prostituált státuszától függött. A vendég egy átlag „prostituta”-nak (jelentése utcán álló) egy, vagy két As-t fizetett. Ez egy üveg bor árának felelt meg. A minőségi prostituáltak ellenben több száz As-t kereshettek. Nem csak pénzt kaphattak a minőségi örömlányok hódolóiktól. Ékszereket, ruhát, parfümöt, sőt lakást is jutathattak nekik. Görögországban egyes hetérák olyan gazdagok voltak, hogy templomoknak szobrokat adományoztak. Így ajándékozott a Kr.e. 4. században Phryne a szép nemes prostituált városának Thespiainak egy Eros szobrot, amit Aphrodité templomába helyeztek el. Ennek ellenére a hetérák és más örömlányok a társadalmon kívül álltak. Ha beléjük szeretett valaki nem vehette nőül őket. Megvásárolhatta, felszabadíthatta, de feleségül nem vehette. Annak ellenére történt mindez, hogy a házasság képes nők száma alacsony volt. Sok agglegénynek nem maradt más, mint az örömlányok szolgáltatása.              

A románcok fiatal férfiak és nők között nemcsak a nemek közötti egyenlőtlen eloszlás miatt volt nehéz, hanem a szigorú erkölcsi elvárások miatt is. Míg azt nem ítélték el, ha az ifjú prostituálthoz ment, addig a polgár lányokat szigorú erkölcsösségre nevelték. Őket már 14, 15 éves korukban kiházasították. A vőlegény általában kétszer annyi idős volt. Az ókori Görögországban a házasság előtt a szüzességet szigorúan elvárták. Plutarkosz görög történetíró szerint, ha egy lánynak házassága előtt nemi kapcsolata volt, apja eladhatta rabszolgának. Egy lánynak a házassággal szemben csak egy alternatívája volt, ha papnőnek állt. Rómában a Vesta szüzek őrizték az örök lángot, gondoskodtak a szertartásokról. Lányokat hat, tíz éves korban kezdték kiképezni Vesta papnőnek. Harminc évig tartott a szolgálat, mialatt a szüzességüket meg kellett őrizniük. Ha egy papnő megszegte ezt az előírást szigorú büntetésben részesült: élve eltemették. Végül is rajtuk múlott az egész állam jóléte.

Juvenalis a római szatirikus író nem volt rest a társadalom visszásságait kifigurázni a régi erkölcsök védelmében. Ugyancsak az erkölcsvédelem vezette Hérodotoszt és Strabont, amikor más népek „szörnyű szokásaira” hívták fel a figyelmet például arra a babiloni szokásra, hogy a lányoknak esküvőjük előtt idegen férfiakkal kellett közösülniük. A történészek mai napi vitatkoznak azon volt-e egyáltalán templomi prostitúció. Egyesek szerint idegen népek pengeélére állításával az antik történetírók saját népük a görögök és a rómaiak felsőbbrendűségét hangsúlyozták. De, hogy az erkölcsökkel régmúlt korokban is gondok voltak jól mutatja, hogy Rómában a legrégebbi templom a Circus Maximumon Venusnak szentelték, építésére a pénzt Kr.e. 295-ben hűtlen asszonyok fizették be büntetés gyanánt.