Fanatikusok és terrorizálják az országukat és az egész világot. Miből táplálkozik a hihetetlen ellenálló erejük az Afganisztán szent harcosainak? A feleletet erre a kérdésre nem csak a Koránban, hanem a történelemkönyvekben is fellelhetjük.

1994 szeptember 20 -a. Egy átlagos nap Afganisztánban. Öt éve tart a polgárháború, kínzások, nemi erőszak és gyilkosság minden napos dolgok. Az is már megszokottnak tűnik, hogy a nagyszámú utazónak legyen az teherautósofőr, vagy a nyáját terelő pásztor útdíjat kell fizetniük mindenfajta útonálló csoportnak. Miden jelentősebb úton és kereszteződésben ott állnak a helyi milíciák fegyveresei. Káosz uralkodik mindenhol, amit a kivonuló szovjet csapatok hagytak hátra. Egy család az ország nyugati felében fekvő Herat városából a tartományi fővárosba Kandaharba tart. Már előkészítették az ellenőrzőpontnál a pénzt, hogy tovább hajthassanak autójukkal. De ezúttal a milicistáknak nem pénz kell. Kirángatják a kocsiból a család két kis korú leányát és magukkal viszik. Az elkeseredett szülők felkeresik a közelben található madrasa-t - magyarul vallási iskolát, ahol a Koránt tanulmányozzák – és segítséget kérnek az ottani tanártól. Ő összegyűjt 53 tanulót és elindulnak felkutatni a gyermekrablókat. Holott csak 16 géppisztolyuk van, a diákok tanáruk vezetésével mégis kiszabadítják a teljesen traumatizált lányokat. A tetteseket egy az oroszok által hátrahagyott páncélos lövegcsövére felakasztják. Hőseposz, amit egész Afganisztánban mesélnek, ha még különböző variációkban is. Alaptörténete a talibánoknak, akiktől az egész világ retteg. De kik is valójában, akiket a nyugati média turbánt viselő terroristáknak ábrázol? Hogyan lehet akkora a hatalmuk a Hindukus országában, hogy olyan nagyhatalom, mint az Egyesült Államok hadserege se tudta őket megzabolázni? Az, hogy megértsük a mai helyzetet történelmi összefüggéseiben kell vizsgálni a dolgokat. Előszőr is az ország stratégiai fekvésével kell tisztában lenni. Három egykori szovjetköztársaság, valamint Pakisztán, Kína és Irán által határolt terület nagy jelentőséggel bír. Már az ókortól fogva egymásnak adták a kilincset a hódítók. A görögök, a perzsák, az arabok után a 19. században az angolok és az oroszok próbálták a befolyásuk alá vonni az országot. Az akkori összeütközéseket „Great Game”-nek „Nagy játéknak” hívták. A végén mindkét nagy hatalomnak ki kellett vonulnia és az ország ismét, mint minden hódítás után polgárháborúba zuhant. Ennek legfőbb oka, hogy nincs homogén afgán nép. Rendkívül különböző népek és törzsek lakják a vidéket. Türk nyelvű üzbégek, perzsa származású tadzsikok, síita vallású hazarák és szunnita pastuk osztoznak a hatalmas hegyek által ölelt termékeny völgyeken. A déli országrészben lakó pastuk teszik ki az ország lakosságának legnagyobb hányadát, 40%-ot. A bátor Korán tanár, aki kiszabadította a lányokat szintén pastu volt. A neve Mullah Mohammed Omar. Az 1994 szeptemberi eset után sok fiatal jelentkezett nála, hogy rendet tegyenek az országban. Ezek nagy része pastu volt, akiket még a szüleik küldtek a szovjet megszállás idején Pakisztánba, hogy biztonságban legyenek. Ugyanis pastuk a briteknek köszönhetően a határ két oldalán is élnek. A britek 1893-ban két afgán háború elvesztése után Mortimer Durand hivatalnok tervei szerint úgy húzták meg a határt Afganisztán és Brit India ma Pakisztán között, hogy a pastu törzsi területeket ketté vágták. 2600 kilométer hosszú többnyire átjárhatatlan hegyek által uralt Durand határvonalat a pastuk sohasem ismerték el. A Pakisztánban védelemre talált afgán-pastu fiatalok vallási iskolákba kezdtek járni, amit a szaúdiak finanszíroztak. Itt a fiatalok a szaúdi államvallás a vahabizmus irányzatával ismerkedtek meg, amely az iszlám szunnita szárnyának radikális irányvonalához tartozik. A pastu menekült gyerekek itt talibánná váltak, ami nem jelent mást, mint Korán tanuló. Az 1994-es eset után a talibánok előtt először jelent meg a politikai és katonai hatalom lehetősége. Az egykori Korán tanulók a korrupció és az anarchia ellen akartak harcolni, valamint egy vallási államot létrehozni. A falusi tanító Mullah Mohammed Omar (közismert nevén Mullah Omar) vált a mozgalom elismert vezetőjévé. Mai napig olyan titokzatos aura veszi körbe személyét, mint egykori harcostársát Bin Ladent. A talibán vezér már a szovjet időkben harcolt a megszállók ellen és félszemét el is vesztette. A mudzsaheddinekhez a szent harcosokhoz tartozott, akik amerikai pénzen és fegyverrel harcoltak a szovjetek kiűzéséért. 1989-ben amikor ezt a célt sikerült elérni a kabuli kormány ellenfordult, amelyet ideig óráig az ENSZ csapatok még hatalmon tartottak. Már 1994 novemberében röviddel az elrabolt kislányok kiszabadítása után Mullah Omar vezetésével a talibánok meghódították Kandahart. Egy évvel később már fél Afganisztán a kezükben volt. A lakosság örült, hogy vége az anarchiának végre visszatért a rend. A nyugat szövetséges arab világ Szaúdi Arábia és Pakisztán is örült, hogy akiket pénzzel és fegyverrel támogattak hatalomra kerültek. Sőt még az Egyesült Államok is elégedet volt. „Ezekkel a fickókkal együtt lehet működni”- nyilatkozta Hank Brow Colorado konzervatív szenátora. „Ezek a fickók mélyen vallásosak és szovjet ellenesek.” Mivel szunniták voltak ideális szövetségest láttak bennük a síita Iránnal szemben. E mellet gazdasági érdekek is szerepet játszottak a talibánok támogatásában. Az amerikai és szaúdi Unocal kőolaj vezetéket tervezett Türkmenisztánból Afganisztánon és Pakisztánon át Szaúdi Arábiába. Ennek az legfontosabb előfeltétele egy stabil kormány lett volna Kabulban. Hamar bejárta a sajtót a Toyota Pick up-kon nehézfegyverekkel rohangászó talibánok képei. Nemsokára meghódították az iráni határnál fekvő Herát városát. A területet uraló helyi hadúr Ismail Khan megpróbálta távoltartani a talibánokat.  Aknazárral vette körül a várost. Sok talibán az aknákra vetette magát és így magukat föláldozva nyitottak utat társaknak. Khan Iránba menekült. A talibán hódítók a városban lefejeztek egy lovas szobrot, mert az iszlám szerint nem csak az emberek ábrázolása tilos, hanem az állatoké is. Betiltották a koedukált oktatást és bevezették a shariát az iszlám törvénykezést. Két éven belül a talibánok uralmuk alá hajtották Afganisztán 90%-át. Amikor 1996-ban ostrom alá vették majd elfoglalták Kabult a fővárost felakasztották az ENSZ védettséget élvező Nadzsibullah elnököt és fivérét. Az eddig világi törvények uralta fővárosban is bevezették a shariát. Például a férfiak számára bűncselekménynek számított a szakál levágása. Akinek nem volt szakálla, annak hat héten belül növesztenie kellett. A televíziót, a videót, a zenét, a táncot betiltották. A lányoknak megtiltották az iskolába járást a nőknek pedig csak otthon lehetett munkát végezniük. Ez alól csak az ápolónők és az orvosnők voltak kivételek, de ők is csak nőket kezelhettek. Férfi rokon kísérete nélkül az asszonyok és a lányok nem hagyhatták el otthonaikat. Ez érvényes volt az orvos- és ápolónőkre is. Akinek nem volt férfi rokona úgy élt mintha börtönben lenne. Az utcán a nőknek a testüket teljesen eltakaró burkát kellett viselnie. Az erkölcsrendészet mindenütt jelen volt. A helyszínen büntethetett. Aki nagyobb bűncselekményt követett el, az súlyos büntetést kapott méghozzá nyilvánosan. Levághatták a kezét lopásért, vagy például a valamikori stadionban felakaszthatták nézők elött. Az utcán nem lehetett a férfiaknak a nőkkel beszélni kivéve, ha a rokonuk volt az illető. Ennek megszegéséért megkövezés, vagy főbelövés járt. Homoszexuálisakat kövek alá temették és buldózerrel keresztül mentek rajtuk, vagy egyszerűen egy magas ház tetőjéről ledobták őket. A nyilvános kivégzések voltak az egyedüli engedélyezett „szórakozási lehetőségek.”  Mialatt Szaúdi Arábia, Kuvait, Pakisztán tovább támogatta a tálibokat az Egyesült Államokban már komoly kétségek merültek fel velük szemben a cselekedeteik miatt. De az afgán nép is kezdett kiábrándulni belőlük. Sokan menekültek Iránba, vagy Pakisztánba. Csak az üzbég és a tadzsik vidékeket nem tudták a talibok megszállni. Mullah Omar keveset mutatkozott a nyilvánosság elött. Fotó is csak alig született róla. Juan Cole amerikai történész tanúja volt egy nyilvános szereplésének. Egy háztetőről prédikált és bemutatott egy ritkán látható iszlám relikviát. Ruhát, amelyet Mohamed próféta hordott. Az üzenet, amit közvetíteni akart egyszerű volt visszatérés az iszlám eredetéhez a kalifátus kihirdetése. A hívei »Amir-ul-Momineen« (a hívők vezére) címmel illették. A nyugat nem nagyon figyelt fel erre. A CIA úgy gondolta Mullah Omár Oszama Bin Ladennel működik együtt. Egész addig a vallási fanatikusokat alábecsülték, míg az UNESCO világörökségét jelentő Bamiyan völgyi Buddha szobrot a levegőbe nem repítették. Drámaian a helyzet 2001 szeptember 11-én változott meg a World Trade Centere elleni támadással. Amikor Mullah Omár megtagadta Oszama Bin Laden kiadatását az amerikaiak támadásba mentek át üzbég és tadzsik szövetségeseikkel. A talibánok visszahúzódtak a biztos hátországukba a pastu vidékre Pakisztán és Afganisztán határára. Innen indítottak támadásokat a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) ellen. Mullah Omár úgy tűnt még a helyzet ura és Oszama Bin Ladennel hajt végre közös akciókat. Gondoskodott az utánpótlásról, szegény gyerekek jártak a vallási iskolákba, ahol ételt és italt kaptak. A szaúdi, a pakisztáni és az Emirátusokból jövő pénzek sem hiányoztak. De még feltöltötték a kasszát ópium termelésből és bankrablásokból befolyó pénzekkel. Azt is beszélték még az oroszok is támogatták őket bosszúból, amiért Amerika annak idején fegyverrel és pénzzel támogatta az ellenük folyó háborút. Mullah Omárnak ekkor már nem csak Afganisztán kellett Pakisztánra, mint atomhatalomra is kiakarta terjeszteni a befolyását. Aki Pakisztánban a fundamentalisták ellen felemelte a hangját az életével játszott. A talibánok olyan erős befolyással rendelkeztek mind a mai napig, hogy Mullah Omárhoz legközelebb álló Hamid Gul egy interjújában kijelentette: „Az afgánok 5000 éve saját módszereik szerint oldják meg problémáikat, ezen az amerikaiak mit sem tudnak változtatni.” És igaza lett. Miután az Egyesült Államok hadserege kivonul Afganisztánból, visszatértek a hatalomba a tálibok, bebizonyítva az afganisztániakat egyik nagyhatalom sem tudja legyűrni. Van egy nagy előnyük. Őket a legkorszerűbb hadsereggel sem lehet visszabombázni a középkorba. Miért nem? Mert ott élnek.