Amikor az első világháború végén az Oszmán Birodalom kapitulált, az arab lázadók győztesnek hitték magukat. De a franciáknak és az angoloknak más terveik voltak. Pedig a háborús hős Arábiai Lawrence mindent megtett az arabok érdekében.  

 Lawrence tudott a tervekről, amiről a Nagy-Britannia és Franciaország a Sykes-Picot egyezményben megegyeztek. Ez gyakorlatilag a közel kelet felosztását jelentette a két nagyhatalom között. De lehet-e éket verni a két győztes közé? – tette fel magának a kérdést az arab érdekek képviselője. Ehhez a londoni kormányhoz kell közvetlen kapcsolatot találni.   Ez sikerült neki a nagyhatalmú csodálói segítségével. Így írt egy memorandumban a külügyminisztérium egyik képviselője: „Sürgősen javaslom, hogy a békekonferenciára Lawrence ezredest delegálják, aki jobban ért az arab kérdéshez, mint bárki más.” Lloyd Georg miniszterelnök alkalmazta is stábjában az attraktív háborús hőst. Ennek ellenére hamar kiderült, hogy a franciák nem hajlandók lemondani Szíriáról és Libanonról, a Damaszkusz Bejrút vonalról. A népszövetségi felhatalmazás e terület úgynevezett gyámság alá vételéről szólt, de ez valójában gyarmati státuszt jelentett. A londoni kormány jelezte, hogy Párizzsal mindenképpen el akarja kerülni a konfrontációt. Ezzel egy időben az angol-indiai lobbi Mezopotámia a mai Irak megszerzéséért szállt síkra, ami India és a Földközi tengeri partvidék közötti fontos stratégia területnek számított. Lawrence és arab barátai az amerikai elnökbe Woodrow Wilsonba helyezték bizalmukat, aki a népek önrendelkezési jogát hangsúlyozta. Az arab nacionalista Fejszál meghívása a békekonferenciára fontos volt Lawrencének, mert egy karizmatikus hásimita volt, aki meggyőzően tudta képviselni az arabok érdekét. De kettőjüknek azt kellett tapasztalnia, hogy a Közel Kelet sorsa nem áll a békekonferencia témáinak az elején. Történt ez annak ellenére, hogy a nagyhatalmú amerikai delegáció tagjai előtt Fejszál a zsidó állam elismerését is elfogadta. Lawrence lobbi munkáját megnehezítették személyes problémái is. 1919 április elején hírt kapott arról, hogy apja tüdőgyulladást kapott és ezért haza sietett Oxfordba. De mire haza ért édesapja már halott volt. Rövidesen a brit kormány repülővel Egyiptomba küldte, de a Rómánál történt kényszerleszállásnál a két pilóta meghalt, viszont a prominens utasuk csak kulcscsonttörést szenvedett. Ezután azt a megbízatást kapta, hogy közvetítsen Sherif Husszein és a radikális vahabita mozgalom vezetője Ibn Saud között. Egyébként utóbbiról nevezték el később Szaúd-Arábiát. Minden esetre ez a missziója sikertelen volt. Amikor visszatért Párizsba Anglia, Franciaország és Amerika között a közel keleti kérdés megvitatása megakadt. Lawrence eltökélt volt az arab ügy támogatása mellett, még a publikációi terén is. Azt is meg kellett élnie, hogy az amerikai újságíró Lowell Thomas, aki az arab lázadásnál ott volt olyan romantikus hadi beszámolót csinált, ami messze volt a szörnyű háborús valóságtól. De a népeknek tetszett Nagy-Britanniában és világszerte. Lawrence megdöbbent a pontatlanságoktól és hogy a nemzeti hős szerepe úgy lett beállítva, mintha az utolsó keresztes háborúban vett volna részt. Ezért is lett fontos számára saját verziója: „A bölcsesség hét tartóoszlopa”. Csakhogy a kéziratot és feljegyzéseit tartalmazó aktatáska egy vonat átszállásnál elveszett. Ettől olyan depressziós lett, hogy a barátai erős rábeszélése kellett ahhoz, hogy emlékezetből újra leírja emlékeit. Ebben túldimenzionálta az arabok hősiességét, akiket a nyugati hatalmak elárultak az 1920 áprilisi san remoi konferencián, ahol a Közel Keletet felosztották egymás között. Ugyan a szír nacionalista Fejszált királynak kiáltották ki, de rövidesen a franciák katonai csapást mértek rá és elkergették. Végül a sévresi békediktátumban az Oszmán Birodalmat is felosztották maguk között.

De rövidesen lehetőség adódott a helyzet megváltoztatására, legalább is az angolok által ellenőrzött vidékeken. Winston Churchill lett a gyarmatügyi miniszter és a stábjába meghívta Lawrencet. Kairóban szerveztek egy konferenciát az önrendelkezésről. Irak, mint új politikai egység jött létre Fejszál vezetésével, Abdullah megpróbálta megszerezni Szíriát, de a franciák ellenállásán ez megbukott, be kellet érnie a Jordánon túli területekkel Transjordánia néven, majd 1946-ban királlyá koronázták és ebből lett Jordánia.