Alig ért véget 1945-ben a második világháború egymással kezdett rivalizálni a két győztes nagyhatalom a világhatalomért. Ebben a harcban fontos szerepet játszottak az amerikai és szovjet titkosszolgálatok.

1948 augusztusában letartóztatták Alger Hisst egykori magas rangú diplomatát, a Carnagie Alapítvány elnökét. 1950 januárjában egy amerikai bíróság hat év börtönre ítélte a Szovjetuniónak végzett kémkedésért. A viszonylag enyhe ítéletet az magyarázza, hogy nem tartották nagy halnak, pedig az volt. Éppen ezért a perbe fogása világpolitikai jelentőséggel bírt. A nagy antikommunista Joseph McCarthy az Amerika Ellenes Ügyeket Vizsgáló Bizottság vezetője, Hiss személyében példát látott arra, hogy az amerikai külügyminisztérium tele van kommunistákkal. A vizsgáló bizottság nem csak a kommunista ellenes hisztériát erősítette az Egyesült Államokban, hanem Richard Nixon útját is kikövezte a hatalomba. A későbbi elnök ugyanis tevékenyen részt vett a bizottság munkájában és ismertségét ennek köszönhette, konkrétan a Hiss ügynek. Alger Hisst Whittaker Chambers újságíró azzal vádolta, hogy a Roosevelt kormányzat külügyi munkatársaként a harmincas évek óta a szovjeteknek dolgozott. Chambers, aki maga is kommunista volt, azt vallotta McCarthy bizottsága előtt, hogy Hiss a jaltai konferencián és az ENSZ létrehozásában szovjet ügynökként vett részt és elárulta a hazáját. A Hiss ügynek magyar szála is volt Noel H. Field személyében, aki szintén amerikai kommunista volt és Hissnek dolgozott. Fieldet a Rajk perben ítélték el furcsa módon amerikai ügynökként, amiből egy szó sem volt igaz. Field hű volt a kommunizmushoz és a Szovjetunióhoz. Ezért is vállalta a Rajk perben a ráosztott szerepet. Persze nagyon más választása nem volt. Szabadulása után haláláig Magyarországon élt. De vissza Alger Hisshez. Ma is sokan gondolkodnak azon mi lett volna a hidegháborúból Hiss ügye nélkül. Nixon befutotta-e volna az a pályát, ami a Watergate ügyben végződött?  

1945-ben még nem volt hidegháború. De a repedések, amelyek idővel mély szakadékká váltak, már megjelentek. A bizalmatlanság megvolt, de a zsákmányon való osztozkodás és az ellenség legyőzésének közös öröme még elfedte ezt. Még a háború idején a titkos ügynökök összeírták kit és mit érdemes a németektől megszerezni. Tübingenben az amerikaiak begyűjtötték Carl Friedrich von Weizsäcker, Otto Hahn, Max von Laue atomtudósokat, Oberhofban egy sí hotelben pedig Werner von Braunt és munkatársait a rakétatechnika legjobb ismerőit. A Harz hegységben felfedezték „Dora-Mittelbau” földalatti labirintus rendszerét, ahonnan gyorsan elszállították a rakéta alkatrészeket és a hajtóműveket mielőtt a szovjetek odaértek volna. Az oroszoknak csak a maradék jutott. A „Dora-Mittelbau” komplexumot megpróbálták újra üzembe helyezni, de a kezükre került egykor a V2 rakétán dolgozó német szakembereknek dokumentáció híján fejből kellett dolgozniuk. 1947-ben az egész üzemet a német mérnökökkel együtt a Szovjetunióba szállították. Itt építették meg – versenyben a szintén németekkel dolgoztató amerikaiakkal – az első szputnyikot. Szintén a Szovjetunióban dolgoztak német atomtudósok, mint Manfred von Ardenne, hogy az atombomba építés területén behozzák a szovjetek lemaradását. Ők támogatást is kaptak nyugaton szovjeteknek dolgozó kémektől. Ezek közül a leghatékonyabb a német születésű Claus Fuchs volt, aki mint meggyőződéses kommunista szolgáltatott adatokat már a világháború idején az amerikai atomprogramról. Az 1933-ban a nácik elől Németországból elmenekült fizikus 1942-től 1949-ig adott át információkat a szovjeteknek. Azt állította azért tette, mert nem nézhette jó szemmel, hogy a nukleáris fegyverek előállításának titkát az amerikaiak meg akarták maguknak tartani. 1949-ben azon bukott le, hogy az amerikaiak megfejtették az oroszok titkos kódját, amin kommunikáltak. 14 évre ítélték, ebből kilencet ül le, ami után Kelet Németországba toloncolták ki. Az amerikai atomkémek közül a leghíresebb a Rosenberg házaspár volt. Julius és Ethel Rosenberg David Greenglass, Ethel fiútestvérének segítségével látták el információval az amerikai atomprogramról a szovjeteket. Greenglass technikusként dolgozott Los Alamosban, az amerikai atombomba szülőhelyén. Fuchssal egy időben buktatták le és ítélték halálra őket. A Rosenbergék is kommunisták voltak és nem pénzért dolgoztak. Moszkva az ügyükben nemzetközi tiltakozást szervezett ennek ellenére 1953-ban villamosszékben kivégezték őket. Az Egyesült Királyságban élt Melitta Norwood, aki titkárnőként dolgozott az angol atomprogramban és bevallása szerint mindent továbbított a szovjeteknek, ami a kezébe került. 87 éves korában bukott le, amikor már rég nem dolgozott kémként. A hatóságok éppen ezért nem is tettek ellene semmit. Melitta pedig tovább kapta a KGB-től a havi 20 font nyugdíját.

Természetesen a nyugatiaknak is voltak kémei a vasfüggöny mögött. Az egyiket Oleg Penkowskinak hívták. Sok éven át szolgálta a szovjet hírszerzést. Nyikita Hruscsov idején, amikor a szovjetek intenzíven egy atomháborúra készültek, oldalt váltott. Úgy tartotta, hogy Hruscsov tönkre teszi az orosz népet ezért mindent meg kell ellene tenni. 1961 tavaszától 1962 őszéig több információt küldött, mint bármelyik korábbi amerikaiaknak dolgozó kém. Az összekötője a brit „üzletember” Grenville Wynne volt. Ő csempészte nyugatra a megszerzett információkat. 1961 kritikus év volt. A berlini fal felépítése után Hruscsov Kelet Németországban lehetséges háborúra készült elő. Penkowskinak köszönhetően a nyugat mindenről értesült. Így a meglepetésnek szánt esetleges atomcsapás nem maradt titokban.  De a legfontosabb szolgálatot a kubai válság idején tette. 1962-ben a szovjetek elhatározták felfegyverzik Kubát. Rakétákat szállítottak a karibi szigetre, olyanokat, amelyekkel elérhetik az USA-t és atomrobbanófejjel is felszerelhetők. John F. Kennedy nehéz döntés előtt állt. Ha túl keményen reagál, a harmadik világháborút kockáztatja meg. A CIA egyik moszkvai ügynökére hívta fel a figyelmét. Megkérdezték tőle a szovjetek mennyire vannak felkészülve egy háborúra. 32 óra múlva jött a válasz. A szovjetek még nincsenek felkészülve egy atomháborúra. Kennedy most már nyomás alá helyezhette Hruscsovot, hogy az atomkalandját befejezze. De szinte ugyanebben az időben Penkowski lebukott. Mivel gyorsan kellett cselekednie óvatlan volt. Moszkvában letartóztatták. Vele együtt leplezték le Grenville Wynnet, akit Magyarországon kaptak el. Ketten együtt álltak bíróság elé. Penkowskit halálra, Grenville Wynnet pedig nyolc évre ítélték. Őt nem sokára kicserélték egy másik kémre.

Penkowskival párhuzamosan dolgozott a CIA-nak Ryszard Kuklinski lengyel katonatiszt. Őneki is sikerült egy időben küldött üzenettel a nagyobb konfliktust megakadályoznia. 1980-as évek elején Lengyelországban a Szolidaritás szakszervezet súlyos belpolitikai gondokat okozott a kommunista vezetésnek. A szovjetek már készen álltak egy katonai beavatkozásra, amit az amerikaiak nem néztek volna tétlenül. Jimmy Carter amerikai elnök még időben figyelmeztette a szovjetvezetést Kuklinski információi alapján és ezzel távol tartotta őket egy ilyen lépés megtételétől. A világnézet és az ideológiai szimpátia a hidegháború fontos –ha nem is kizárólagos- szerepet játszott a kémek beszervezésében. Az úgynevezett „Cambridgei ötöket” még a két világháború között szervezte be a szovjet titkosszolgálat. Meggyőződéses kommunisták voltak mind annak ellenére, hogy a felső középosztályból származtak és az egyetemi éveik alatt lettek a szovjetek emberei. A leghíresebb közöttük Kim Philby volt. Neki sikerült olyan helyzetbe jutnia, hogy ő felügyelte a Szovjetunióba küldendő és ott foglalkoztatott ügynököket. Róluk az adatokat Moszkvába továbbította. A csoport többi tagját – Donald McLean, Guy Burgess és Anthony Blunt – az ötvenes évek elején buktatták le. Bluntot hosszú idejű börtönre ítélték. McLean és Burgess a Szovjetunióba szöktek. Philby is ide menekült 1963-ban. Őt a már lebukottakhoz való viszonya tette gyanússá. Philby a Szovjetunióban nagy megbecsültségnek örvendett. Végül is éveken át az amerikai és az angol titkosszolgálatot hosszú éveken át az orruknál fogva vezette. Több kitüntetést kapott a Szovjetunióban és a KGB tábornoka lett. Amikor angolok Moszkvában kérdezték tőle mi hiányzik neki legjobban a szülőhazájából azt mondta a Worcester szósz. Halála után a felesége Angliában 32 eurónyi nyugdíjat kapott. Ebből nem tudott megélni ezért eladta jó pénzért Philby Graham Greenehez a híres íróhoz írt leveleit. Philby egyébként Greene elöljárója volt a brit titkosszolgálatnál. A „Cambridgei ötöknek” magyar kapcsolatuk is volt. A harmincas években egy kiugrott pap Mály Tivadar volt a szovjetek felé az összekötő tisztjük Angliában. Mályi az első világháborúban esett orosz hadifogságba és lett kommunista. Kim Philby szintén a harmincas években többször járt Magyarországon és állítólag Péter Gáborral is kapcsolatba került, aki később szabósegédből az ÁVH véreskezű vezetője lett.

Minden titkosszolgálat megpróbálja a lebuktatott ügynököt átállítani, hogy kettős ügynökként dolgozzon. Ilyen volt Geroge Blake. Az eredetileg angol ügynököt a szovjetek átállították és ő minden információt, amihez hozzá jutott tovább adott Moszkvának. 1961-ben lebukott és 42 évre ítélték. 1966-ban viszont sikerült fogolytársával Sean Bourke-vel megszöknie és Oroszországba menekülnie. Itt Blake megpróbálta Bourke-t a szovjetekkel megölteni biztonsági okokból. De ebbe a szovjetek nem mentek bele. A hidegháborúnak voltak furcsa helyszínei. Például Berlin. Itt az amerikaiak és a britek Nyugat Berlin Rudow kerületéből alagutat ástak Kelet Berlin alá, hogy szovjet katonai telefonvonalakat hallgassanak le. Tizenegy hónapon át működött a lehallgatás. 50 ezer mágnesszalagnyi beszélgetést rögzítettek és küldtek Londonba és Washingtonba, majd az oroszok leleplezték az akciót. A szovjetek tizenegy hónapon keresztül tudtak a lehallgatásról. Kitől? George Blake-től. Csakhogy az emberüket nem akarták lebuktatni ezért vártak ki a leleplezéssel. Egy új fajta kémkedésre adott lehetőséget a repüléstechnika fejlődése. Az amerikaiak 1954-ben kifejlesztettek egy forradalmian új repülőgépet, ami a rendkívül könnyű felépítménye miatt 20 kilométer magasba tudott emelkedni és nem mellesleg nehezen beazonosítható volt. U2 volt a neve és egy feladata volt nagy magasságban felvételeket készíteni. A fotótechnika, főleg a lencsék olyan fejlettek voltak, hogy nagy magasságból még az autók márkáit is be lehetett azonosítani. Ezek segítségével fedezték fel a Kubába telepített szovjet rakétákat. De a szovjeteknek végül sikerült lelőni egy az országuk felett repülő U2-t. 1961-ben a pilótát Gary Powerst Moszkvában kémkedésért elítélték. 1962 februárjában Berlinben a kémek hídján a nyugatot a kelettel összekötő Glienicke hídon kicserélték Rudolf Abel nevű az USA-ban elfogott szovjet kémre. Powers egyébként az Urálban található Majak ipari centrumról is készített felvételeket, ahol 1957szeptemberében történt atombaleset, amit a szovjetek letagadtak. Sőt még az ipari centrum létét is tagadták. Pedig a balesetkor fél millió ember volt kitéve radioaktív sugárzásnak. A radioaktív részecskék 23 ezer km² területet szennyeztek be. A csernobili katasztrófáig ez volt a legsúlyosabb atombaleset. A repülőgépeknél sokkal hatékonyabbak voltak a kémműholdak. Az amerikaiak az elsőt a Discoverer 14-et 1960 augusztus 16-án állították földkörüli pályára. Egyedül ez a műholddal 5000 méter filmanyagot hoztak vissza a földre. Egy ötödét a Szovjetuniónak sikerült vele lefényképeznie. 1962-ben kezdtek meg a szovjetek az űrből kémkedni. Az amerikaiakhoz képest az volt a különbség, hogy a szovjeteknek gyakrabban kellett a műholdjaikat cserélni. A cserékre azért volt szükség, mert az elkészült fotókat le kellett hozni a földre. Egyébként a csere az amerikaiaknál is gondot jelentett. Egy ilyen csere miatt maradtak le az amerikaiak az 1968 augusztus 21-i csehszlovákiai bevonulásról. 1976-ban megváltozott a helyzet. Az ekkor KH-11 műhold (KH=keyhole, kulcslyuk) már olyan technikával volt felszerelve, amely már rádiójelekkel küldte a képeket a földre. A műholdas kémkedés nagyban hozzájárult a nagyhatalmi egyensúlyhoz. 1960-as években a CIA abból indult ki, hogy a szovjeteknek 140 -200 nagy hatótávolságú rakétával rendelkeznek. Az első Discoverer repülések után kiderült alaposan elszámolták magukat. A szovjeteknek csak a tizede volt a feltételezett számnak. Az utóbbi években a műholdas kémkedés nagy fejlődésen ment át. 300 és 1000 méteres közötti magasságból, 320 kilométeres szélességű sávban minden 10 centiméteres tárgyat észre lehet venni. De a vízalatti kémkedés legalább ilyen fontos. Az orosz és az amerikai atommeghajtású tengeralattjárók heteken keresztül képesek több száz méter mélyen maradni. Atomrakétáikat képesek a világ bármely részére elvinni. Az amerikaiak 1954-ben kezdtek egy globális lehallgató rendszert a világ tengerei és óceánjainak a mélyére telepíteni. Ezek felfogták a hajó és tengeri zajokat és a kiértékelő bázisokra továbbították őket.                                             

A hidegháború szereplői mind a mai napig közöttünk élnek. Legismertebb közülük Vladimir Putyin. Nem lehetne azon csodálkozni, ha a német elhárításnak dossziéja lenne az orosz elnökről. Putyin, mint KGB tiszt szolgált 1985-től Drezdában. Baráti köréhe tartozott Klaus Zuchold a Stasi embere, akit egyébként Putyin a KGB-be is beszervezett. 1990 végén Zucholdot a német állam védelme alá helyezte magát és megnevezett 15 ügynököt, akiket Putyin szervezett be. A főfeladatuk újabb potenciális KGB ügynökök felkutatása és beszervezése volt a műszaki egyetem külföldi diákjai közül. Nem tisztázott, hogy Putyin a kelet német vezetés tagjait is megfigyelte-e. A titkos ügynökök minden politikai rendszerben fontos szerepet játszottak. A szovjetrendszerre ez hatványozottan igaz volt. Amikor két német a kilencvenes években lebukott, akik a szovjeteknek kémkedtek és információt szállítottak a német páncélosok fejlesztéséről, egy orosz diplomata a hír hallatán csak megvonta a vállát és azt mondta: „Ez az élet velejárója. Ez régen is így volt és a jövőben is így lesz. Kémkedni mindig fognak.”