Amikor 1918. április 30-án II. Miklós - pár évvel korábban még minden oroszok cárja - belépett a jekatyerinburgi ház bejáratán megkérdezte az épület nevét. Ipatyev ház - volt a válasz. Miklós a név hallatán rosszat sejtett. Az elnevezés ugyanis nagyon hasonlított, annak a kolostornak a nevéhez, ahol egyik elődje Mihail Fjodorovics 1613-ban egy darabig élt. Ez a ház lesz a cári család végzete? – merült fel benne a kérdés. A ház névadója és tulajdonosa Nikolaj Nikolajevics Ipatyev geológus volt aki, 1908-ban vásárolta meg az akkor 20 éves házat 6000 rubelért Saravjev nevű mérnöktől. Saravjev még 1897-ben vette meg a villát, annak első tulajdonosától Andrej Redikorcevtől, aki szintén mérnökként dolgozott és egy korrupciós ügy miatt pénzre volt szüksége. Az épület rendkívül modernek számított a saját korában. Volt benne elektromos áram, telefon, fürdőszoba és vécé. Ipatyev a családjával az emeleten lakott, a földszinten pedig az irodái helyezkedtek el. A kényelmes ház mögött egy szép kert is húzódott. Amikor 1918. április 27-én a bolsevikok Ipatyevet felszólították a ház elhagyására a pincében egy részt megtarthatott magának raktárként. Egyik pillanatról a másikra ácsok hatalmas fakerítést építettek a ház köré, megakadályozandó, hogy kíváncsi szemek kifürkésszék kik laknak az épületben. Aztán bekövetkezett, amitől II. Miklós félt. Egy nyári este felszólították a családot menjenek le a pincébe. Itt felfegyverzett csekisták várták őket. Felolvasták a halálos ítéletet és megkezdődött a mészárlás. A cári család kivégzésére nem spontán történt, hanem arra Lenin utasítására került sor, mert a fehérek 1918. július közepén Jekatyerinburghoz közeledtek és félő volt, hogy kiszabadítják a cári családot. A gyilkosság után a holtesteket egy közeli erdőben elásták. Rövid időre az Ipatyev család visszatérhetett otthonába, de amikor a fehérek megszállták Jekatyerinburgot lefoglalták a házat a parancsnokság számára. A következő évben a város végleg a vörösök kezére került, de ekkor már Ipatyev érthető módon szabadulni akart a túl „népszerű” házától. A bolsevikok 6000 rubel kártérítést fizettek neki és az épületben a forradalom múzeumát rendezték be. A pince mindenesetre nem volt látogatható. Rövidesen olyan képeslapok kezdtek terjedni az országban, amelyen az Ipatyev ház fotóján a cár utolsó palotája felirat volt olvasható. A múzeumot 1932-ben bezárták és 1938-ig üresen állt az épület. Utána az ateizmus múzeumát hozták létre benne. A második világháború végétől a helyi kommunista párt irodái működtek itt. 1974-ben műemlékvédelem alá helyezték az épületet. De ez nem tűnt jó megoldásnak a pártvezérek szempontjából. Ugyanis minden évben a cári család kivégzésének évfordulóján a monarchia titkos tisztelői virágokat helyeztek az épületnél. 1977-ben a hatvanadik évforduló előtt egy évvel a pártvezetés kiküldte a politikai bizottság tagját Mihail Szuszlovot és a régió pártitkárát, Borisz Jelcint az ügy kivizsgálására. Arra a döntésre jutottak, hogy a házat le kell bontani, ami 1977. július 27-én meg is történt. De a zarándokokat ez sem riasztotta el, hogy a helyet felkeressék. Borisz Jelcin később azzal indokolta a döntését, hogy „Eljön egy olyan korszak, amikor szégyellni fogjuk azt, ami itt történt.”  2003-ban katedrálist építettek oda ahol a cári család kivégezték valamint hivatalosan is zarándokhelynek nyilvánították az egykori Ipatyev ház helyét.