1934 elején az ifjú náci rezsim mély válságba került belső intrikák, valamint hatalmi harcok miatt, és még ehhez jött a nép egyre növekvő rossz kedve.  Elsősorban az SA a „Sturmabteilung” (rohamcsapat) veszélyeztette Hitler hatalmát. Egy feltételezett SA puccs megelőzésének indokával a Führer eddig példátlan vérengzést hajtott végre.

Pontosan fél év telt el azóta. A barátja ezt írta neki: Mennyire hálás lehet a sorsnak, hogy olyan ember, mint ő a harcostársa lett. Milyen maradandó szolgálatot tett a mozgalomnak. „Kedves Ernst Röhmöm”-nek szólította akkoriban a levélben. Most 1934 július 1-én ez a barát, a birodalmi kancellár Adolf Hitler megparancsolta a kivégzését. Röviddel 18 óra elött SS emberei közelednek a 474-es cella felé a müncheni Stadelheim börtönben, ahová Ernst Röhmöt röviddel ezelőtt még az SA parancsnokát, Hitler kabinetjének miniszterét bezárták. Nyitva hagyják a cella ajtót és a rabnak odaadnak egy pisztolyt, valamint átnyújtják neki a Völkischer Beobachter különkiadását. Az újság szalagcíme: „Röhmöt letartóztatták, átfogó tisztogatás az SA soraiban”. Közlik vele 10 percet kap, hogy végezzen magával, aztán rázárják az ajtót. De nem hallani lövést. Amikor a megadott idő lejárt egy börtönőr kinyitja az ajtót, az aztalon érintetlenül fekvő pisztolyt magához veszi. Két SS tiszt felhúzott fegyverrel belép a szűk cellába, amelynek közepén ott áll a 46 éves Röhm meztelen izzadt felsőtesttel, egy első világháborús sebbel az arcán, amelyen a bajusz dominál. Megpróbál valamit mondani, de a SS tisztek jelzik minden próbálkozás felesleges. Röhm nyugodt, nem izgatja fel magát és a börtönőr visszaemlékezése szerint dacosan néz maga elé. Röviddel ezután elhangoznak a lövések. Három darab, kettő a mellbe egy a nyakba. A náci rezsim egyik leghatalmasabb embere halott. „Kivégeztetett”, ahogy Hitler mondta, mert nehéz időben teherré vált, veszélyes konkurensé, aki csak elégedetlenséget szított. Ugyan a rezsim tucat elhajlót, riválist eltüntetett a soraiból, mégis Röhm számított a két napig tartó vérengzés legprominensebb áldozatának. Ugyanakkor egy sor fontos konzervatív vezetőt, tábornokot, magas állású hivatalnokot, vagy Reichstag képviselőt is megöltek. Amilyen kicsapongó, olyan kaotikus is volt ez a leszámolás. Teljesen ártatlanok is áldozatául estek neki. Egy lehetséges puccs ürügyén Hitler leszámolt a hatalom minden intrikusával, akik válságba taszították náci rendszert. A végén a hatalma erősebb lett, mint elötte volt. Félreérthetetlen üzenetet küldött: nem fog semmitől, és főleg senkitől sem visszaretteni, hogy hatalmát biztosítsa. Egy évvel korábban 1933 nyarán vált világossá, hogy a két harcostár Hitler és Röhm elsodródtak egymás mellől. Ekkor jelentette ki a birodalmi kancellár fontos hivatalnokok elött, hogy a forradalom elszabadult áramlatát, biztos mederbe kell terelni. Ezzel azt akarta mondani: az ellenséggel szembeni nyílt terrort, egy nyugalmasabb hatalom építésnek kell felváltania. Hitler, aki a korábban a jogtalan erőszakot maga is szorgalmazta, sőt elősegítette, taktikusan gondolkodott. A rezsimjét a konzervatív elittel együtt, katonákkal, gyárosokkal, hivatalnokokkal akarta kiépíteni és nem velük szemben. És pontosan ebből a körből bírálták egyre többen a náci verőembereket. Hitler tehát rendet, nyugalmat és mérséklődést ígért. Röhm viszont teljesen mást hangoztatott. Csak pár héttel Hitler erőszakot lezáró beszéde elött, egy náci újságban, arról értekezett, hogy nem fogja hagyni, hogy a német forradalmat elaltassák, és a fele úton elárulják. Lelkesen kelt ki a nyárspolgárok ellen, és kijelentette: „Tetszik, vagy nem tetszik nekik, mi a harcunkat tovább folytatjuk. Remélem felfogják, vagy velük, vagy nélkülük, de ha kell velük szemben is.” Nyíltabban nem is lehetett állást foglalni a konszolidációt kívánókkal szemben. Ezt a kijelentést nem más tetette, mint Ernst Röhm az SA a náci párt magánhadseregének első embere. Az SA-t ő tette naggyá, 1933 nyarán egymillió ember tartozott a szervezethez. Az SA-t (Sturmabteilung; magyarul rohamosztag) az 1920-as évek elején hozta létre a náci párt (NSDAP), mint paramilitáris egységet, amely valójában verőcsapata volt a mozgalomnak. Először a párt rendezvények védelmére vetették be őket. A weimári köztársaság vége felé propaganda célokra is felhasználták, azzal, hogy az SA felvonulásokat, erődemonstrációkat tartott. Rendszeresen összetűztek a városok utcáin baloldali csoportokkal. 1933 január 30.-a után a barna ingesek buzgólkodtak azon, hogy terrorral az új rezsimet megszilárdítsák. A „Bosszú napja” így hívták ezt az akciót. De hát Hitler a „forradalmat” értsd alatta az ország erőszakos átalakítását befejezetnek nyilvánította az SA feladat nélkül maradt. Feleslegesnek tűntek. A propagandát és a terrort állami intézmények vették át, mint például az állami titkos rendőrség ismertebb nevén a Gestapo. Az egyszerű SA emberek, akik eddig a náci mozgalom élcsapatának tartották magukat csalódtak. Kispolgárok, középosztály béliek, munkanélküliek sokszor nem a náci ideológia miatt csatlakoztak az SA-hoz, hanem mert az közösséget teremtett, otthont és ha kellett meleg levest adott. Mindenek elött reményt a jövőre nézve. De most a legtöbbjük még mindig munkanélküli. A jól fizető állások a katonaságnál, a rendőrségnél, vagy a közigazgatásban elmaradtak. Pedig naivan ezekben reménykedtek sokan. Kisegítő munkát is nehezen lehetett kapni, pedig 1933 nyarán a náci párt megígérte nekik, hogy a felvételnél előnybe részesítik az SA tagokat. De a munkáltatóknak rossz tapasztalataik voltak: az egykori utcai harcosok pontatlanok voltak, gyakran be se mentek dolgozni, és a munkájuk minősége is kívánni valókat hagytak maguk után. Így egyetértően fogadták azt, amikor Röhm kijelentette a harc folytatódik tovább, változásoknak még nincs vége, egy második forradalomra van szükség. Ugyan Röhm retorikája szocialistának tűnt és polgár pukkasztónak, abszolút nem volt baloldali. Sokkal inkább arról volt szó, hogy reményt adjon a jövőre a kilátásba helyezett zsákmánnyal és így összetartsa a csapatot. Ezen a módon akart nyomást gyakorolni a rendszerre, hogy az SA és ezáltal ő is nagyobb hatalmat kapjon. Röhm nagyra törő tervet ápolgatott, amivel az SA hatalom központjába kerül: a rezsim új hadseregévé akarta tenni a szervezetet, olyan hadsereggé, amely megvédi a külső és a belső ellenséggel szemben. Az öreg Reichswehrt, aminek a létszámát a versailles-i béke 115 000 főben maximálta az új hadseregbe kell beépíteni a katonák kiképzésére. Magának a háborús miniszteri posztot, a náci Németország katonai vezetőjének szerepét szánta. Ez lenne karrierjének csúcsa. A müncheni vasúti ellenőr fia első sorban katonaként tekintett magára. Számára a politika a hadseregnek van alárendelve és a nácizmus egy katonai projekt. A 26 éves Röhm, mint hivatásos katona a legnagyobb lelkesedéssel ment a harctérre az első világháború idején. Mint századparancsnok teljesített szolgálatot és ezt az időszakot élete legszebb időszakának nevezte. A lövészárokban kezdte gyűlölni a civileket ezen belül is a polgári világot és annak konvencióit. Ezt kötötte össze az antiszemitizmussal, a weimári köztársaság és a kommunisták megvetésével. 1919-ben elsők között lépett be az NSADP-be, lett Hitler bizalmi embere és támogatója a hatalomhoz vezető úton. 1933-ban az SA vezetőjeként kényes stratégiába kezdett. Minden hatalmát igénybe véve növelte a szervezete létszámát, hogy politikai nyomáshoz fel tudja használni és ezáltal a célját el tudja érni. Új tagokat toborzott, jobboldali félkatonai szervezeteket integrált az SA-ba. Röviden elérte a létszám az egy milliót és még tovább növekedett. Hamarosan átlépte a náci párt létszámát. Úgy tűnt Röhm taktikája beválik. December elsején Hitler birodalmi miniszternek nevezte ki, igaz komolyabb feladat nélkül, de Röhm úgy érezte bekerült a hatalom centrumába. Egy hónappal később írja neki Hitler a korábban idézett levelet, hat hónappal később pedig példátlan módon eltávolítják a hatalomból és kivégzik. 1934 február 28-án a birodalmi védelmi minisztérium előadótermében Reichswehr és az SA vezetői gyűltek össze. Adolf Hitler egy döntést akar közölni velük. A Reichswehr lesz az egyedüli fegyverviselője a nemzetnek. Egy hosszú beszédben, amelyben az újra felfegyverkezés szükségességéről és új területek meghódításáról is szót ejt az SA, mint fegyveres milícia ellen foglal állást. De -teszi hozzá - a szervezet arra jó, hogy katonai kiképzéseket tartson és segélyfeladatokat elláson. Valószínűleg Hitler már sokkal korábba eldöntötte, hogy a Reichswehrre építve hajtja végre a felfegyverkezést és a háborús előkészületeket. Túl értékes a tudásuk, ahhoz, hogy a vezetőit ellenségé tegye. Most hozott előszőr, az amúgy tétovázó kancellár egyértelmű gyors döntést. A feladatmegosztást a két szervezet vezetőjének Erns Röhmnek és a birodalmi védelmi miniszernek Werner von Blomberg tábornoknak alá kell írnia. Az eseményhez kötött pezsgős reggelin a dühös és csalódott Röhm igyekezett a nyugalmát megőrizni. Sőt Blomberggel kezet is fogott. De, amikor a Reichswehr tisztjei távoznak elkezd szitkozódni emberei elött. „Milyen nevetséges az örveztő. Nekünk nem számít semmit. Hitlernek szabadságra kellene mennie. Ha nem vele, akkor nélküle csináljuk végig a dolgot.” Drasztikus sőt felségáruló szavak nem maradnak meg a négy fal között. Egy jelen levő SA vezető Viktor Lutze tovább adja egy kevéssel később Rudolf Hessnek, Hitler párt béli helyettesének. Nemsokára a pártvezető is értesült róla. Valószínűleg Hitler ekkor döntötte el, hogy Röhmöt falhoz szorítja. Egy hónappal korábban a Gestapo vezetője azt az utasítást kapta, hogy titkokban gyűjtsön információkat az SA-ról. Március 9-én kódolt rádiótáviratokat küldtek a tartományokba. A feladó a birodalmi belügyminiszter. Információk vannak arról, hogy titkos fegyverszállítmányok érkeztek német kikötőkbe külföldről. A szállítmányokat le kell foglalni. A szállítmányok között - amelyek közül végül keveset foglaltak le - a nyomozók szerint SA által vásárolt kis és nagy kaliberű, valamint könnyű és nehéz fegyverek voltak. A február végi egyezmény ellenére ugyanis Röhm el kezdte felfegyverezni az SA-t. Hamarosan az SA-nak 200 ezer fegyver állt rendelkezésére a legtöbbjük öreg rossz állapotú, de voltak közötte gyári újak is. Röhm egységeit demonstratívan felvonultatta és manővereket hajtatott velük végre. A katonai hatalmát akarta végre kikényszeríteni. A Reichswehr vezetői idegesek voltak a riválisuk aktivitása miatt. Mindenek elött, mert Hitler látszólag semmit sem tett Röhmmel szemben.
Március 22-e. A gazdasági számok rosszabbak a vártnál. Hitler egy pártvezetőknek tartott konferencián kijelentette a gazdasági katasztrófát megkell akadályozni. A rezsim kezdetén tapasztalt fellendülés elmúlt. Az alapanyaghiány fékezi az ipart. Miközben az import egyre nő az export csökken. Akárcsak a birodalmi bank deviza tartalékjai. A tanácskozáson Hitler kritizálja az SA-t. A saját szakállukra végre hajtott bojkott akciók – amilyet már korábban a nácik az idegen érdekeltségek ellen szerveztek – akadályozzák a gazdasági javulást. Egyre gyakrabban provokálnak birodalom szerte verekedéseket az SA tagjai. Megrohannak kabarékat, gyalogosokat molesztálnak, alkoholos állapotban összeverekednek a rendőrökkel és a Reichswehr tagjaival. A rezsim, amely egyre inkább nyugalmat és rendet akar elítéli ezeket az akciókat, még akkor is, ha a rendszer ellenségei ellen irányulnak. A lakosság körében az SA akcióit egyre többen nézik rosszallóan. Röhmnek és az SA vezetőinek egyre nehezebben megy a milliós taglétszámú SA-t fegyelmezni. Nagy, erőszakos és hatalom éhes. Az SA egyre komolyabban veszélyezteti Hitler államát.
Április 18-a, Berlin. Röhm úgy szerepel diplomaták és újságírók elött, mintha önálló államférfi lenne. Azért hívta őket össze, hogy kifejtse miért fontos Németország számára az SA. A forradalom továbbviteléről beszél. „Mindenkinek, aki a korábbi reakciós magatartását nem vetkezi le a nyakát törjük” - jelenti ki. Az esemény provokáció, csak úgy, mint a „bonzó arisztokraták”, a párt felső vezetésében ülő funkcionáriusok bírálata. Az SA vezetője már régóta távolságot tart a pártól, de most nyílt támadást indított. Játék a tűzzel. Röhm biztonságban érzi magát. Lojálisnak, de egyben egyenrangúnak tartja magát Hitlerrel, aki az eltérő véleményét kimondhatja. 1933 őszén tartott pártnapon legprominensebb nácinak tartották. A személyes kultusza az SA-n belül majdnem egyenrangú Hitlerével. A „Sieg Heil” köszöntés Hitler mellett neki is szól, legalább is az SA-n belül. De az önfejűsége és hatalmi játékai miatt egyre nő az ellenségeinek a száma. És valami sebezhetővé teszi: a homoszexualitása. Legkésőbb 1931 ősze óta az SA vezető homoszexualitása nyílt titok. Miután a szociáldemokrata Münchener Post című újság „Meleg barátság a Barna Házban” címmel cikket közölt róla, hangulatot keltve Röhm és más homoszexuális náci párttagokkal szemben politikai ellenfelei privát levelet hoztak nyilvánosságra, amelyben az egyébként nős SA vezető egy melegek emancipációjáért küzdő aktivistának megvallja vonzódását saját neméhez. Azonkívül Röhmöt a müncheni homoszexuális fiú prostituáltak közötti feltűnése miatt a bajor főváros rendőrsége kihallgatta, de a 175-ös paragrafus alapján, ami tiltotta az ilyen kapcsolatokat nem ítélték el. Rendszeresen mondták a náci párt funkcionáriusai, hogy Röhm a mozgalom számára vállalhatatlan. De Hitler mindig kiállt Röhm mellett mondván ez magánügy.
Április 20-a, Berlin. Heinrich Himmler átveszi a porosz titkos rendőrség felett az irányítást. Csak Hitler sürgetésére adja át Hermann Göring a vezetést. Valójában nem szereti Himmlert. De bízik benne, hogy Röhm és csapatát visszaszorítja Poroszországban. Eredetileg Göring szerződtette őket, mint segédrendőrséget, de túl nagy teret nyertek az SA különleges komisszárok által, akiket a hatóságok tanácsadóként szerződtettek, vagy egyes SA vezetőknek köszönhetően, akik akár a rendőrkapitányságig is eljutottak. Göring számára ők a gyűlölt konkurencia, akiket el kell tüntetni. Röhm és Himmler sokáig szoros kapcsolatban voltak. Az SS az SA-nak volt alárendelve, mint annak az elit egysége. Formálisan tehát Röhm Himmler főnöke volt. De most Himmler Göringnek köszönhetően kiléphet a főnöke árnyékából. Ha az SA meggyengül, akkor az SS lehet a náci párt legbefolyásosabb szervezete. Amint közösen az SS tag Reinhard Heydrichel átveszik a Gestapo irányítását szoros megfigyelésbe vették Röhm és csapatának tevékenységét. Göring és Himmler lett a náci párt Röhm ellenes csoportjának központi magja, bár eltérő motivációkkal. Rudolf Hess és a párt szürke eminenciása Martin Bormann is csatlakozik hozzájuk, akik félnek attól, hogy Röhm és az SA hatalmi ambíciói alapjaiban rázzák meg a pártot, vagy azt esetleg maga mögé utasítja. Mindenek elött Heydrich viszi szisztematikusan a Röhm ellenes akciót előre. Célja okot találni, ami miatt lecsaphat az SA-ra. Parancsot ad a Gestapo hivatalnokoknak és az SD (Sicherheitdienst – az SS belső biztonsági szolgálata) tagjainak, hogy az SA gyanús tevékenységéről híreket és tényeket szolgáltassanak. Felveszik a kapcsolatot a Rechswechrrel, ami időközben szintén az SA támadható pontját keresi. Közben birodalom szerte kampány indul a „kötekedők és mindenben hibát találók” ellen. Beszédekkel, sajtóközleményekkel, rádióadásokkal próbálja Göbbels a nép elégedetlenségét leszerelni. No meg az intézmények és a hatóságok „gleichschaltung”jával, mivel Hitler és rendszere még nem olyan népszerű, mint ahogy szeretnék. Még mindig hatmillió munkanélküli van. Sok munkás pedig kiábrándult a nácikból. A bizalmi tanácsok választásán, amelyeket a régi szakszervezti üzemitanácsok helyett vezettek be, olyan rossz eredmény született a nácikra nézve, hogy nyilvánosságra sem hozták. Kereskedők arról panaszkodnak, hogy nincs elég vásárló. A parasztok pedig a felesleges szabályok békjójáról beszélnek. Sok német az NDSDAP vezetőinek luxus életvitelén szörnyülködik. Adolf Hitler mindennek ellenére népszerű, de Göbbels propaganda hadjárata sokakban megerősíti az érzést, hogy válság van.
Június 4-e Neudeck. A birodalmi elnök Paul von Hindenburg ezen a nyáron korábban visszavonult vidéki birtokára a szokásosnál. A 86 éve férfi beteg. Az államfő esetleges halála a krízis közepén újabb hatalmi kérdéseket vetett fel. Ki lesz az utódja? Hitler számára a válasz egyértelmű. Ő akarja Hindenburg pozícióját megörökölni, ezzel is biztosítva hatalmát. De ehhez meg kell szerezni a tábornok környezetének támogatását. Eddig ők híven követték a világháborús veteránt, aki egyben a hadsereg főparancsnoka. Viszont szívesen lennének lojálisak Hitlerhez is. Hiszen a birodalmi kancellár felfegyverkezést és terjeszkedést akar. Ezenkívül a kancellár politikája azt ígéri, hogy a hadsereg visszanyeri a weimári köztársaság idején megfogyatkozott hatalmát. Viszonzásul a tábornokok bevezetik a hadseregben is a már hivatalnokokra és más foglalkozás ágakra vonatkozó árja paragrafust. Ennek következtében elbocsátják a zsidó származású tiszteket. A hadsereg vezetői viszont csak akkor adják a támogatásukat, ha biztosítják számukra a fegyvermonopóliumot és a renitens SA-t megfegyelmezik. A tábornokok támogatása más okból is jelentős lenne. Egy jobboldali konzervatív kör azt tervezte, hogy Hindenburg után egy autoriter államot hoznak létre. Minél jobban közeleg a tábornok halála, annál inkább aktivizálódik ez a csoport. Ráadásul a kancellárhelyettes Franz von Papen az egyik támogatójuk. Azon a napon, amikor a birodalmi elnök kelet poroszországi birokára utazik Hitler egy hosszú beszélgetésre találkozik Röhmmel. Több, mint négy órát tárgyalnak, jegyzőkönyv nem készült. Semmi sem utal arra, hogy a két fél eltávolodott volna egymástól, vagy hogy Hitler Röhmöt fegyelmezni, esetleg fenyegetni akarná. A megbeszélés eredménye egy megállapodás, ami enyhülést ígér. Az egész SA – négymillió fő – júliusban szabadságra megy egy hónnapra. Maga Röhm is egy kúrán venne részt.
Június 17-e Marburg. Fritz von Papen az egyetem aulájában a pódiumra lép. Vele szemben 600 egykori diák, professzor, tiszteletbeli vendégek, valamint néhány újságíró. Papen az ünnepi szónoka az egyetemi szövetség 14. közgyűlésének. A szónoklat, amit tart felér egy szenzációval. A kancellárhelyettes nyilvánosan kritizálja a rezsimet. Papen formálisan a kormány második vezetője. Haszonlesésről, karakternélküliségről, álnokságról és elbizakodottságról beszél. Ostorozza a propaganda minisztérium által irányított sajtót, és kijelenti, hogy az egy párti uralom átmeneti állapot a terrorhoz és egy pártok nélküli államhoz. Megvetendő azt hinni, hogy terrorral a népet meg lehet nyerni. Rossz személyi kultuszra panaszkodik, és figyelmeztet, hogy nem lehet összekeverni a vitalitást a brutalitással. Soha többé nem bírálta ezután a náci rezsimet ilyen éles szavakkal a rendszer egyik prominense sem. A beszéd a teremben hatalmas sikert aratott. Göbbels ugyan igyekezett amilyen gyorsan csak lehetetett a beszéd terjesztését megakadályozni, de ennek ellenére a szöveg leirata elterjedt. Papen szavai feltűnést keltetettek az elégedetlenkedők körében. Az alkancellár viszont csak szócső volt, nem ő írta a szöveget és csak az oda út alatt olvasta először. A szöveg a jobboldali konzervatív publicistától Edgar Jungtól Papen munkatársától származott. Jung Herbert von Boseval Papen sajtó titkárjával együtt egy Hitler ellenes konzervatív csoport létrehozásán dolgozott, aminek meg akarták nyerni a rendszer kritikus tábornokokat. „Mi vagyunk a felelősek, hogy ez a fickó hatalomra került” - mondta Jung bizalmasainak – „nekünk is kell eltávolítani őt a hatalomból.” A legtöbb konzervatív 1933 végére belátta, hogy Hitler nem „szelídíthető”. Papen emberei egy autoriter államot akartak, amelyben a régi elitnek van szava. Legszívesebben a monarchiát hozták volna vissza. Már azt tervezték ki milyen minisztériumot kap. Valójában ennek a kis csoportnak a siker kilátásai csekélyek voltak a beszéd jó fogadtatgatása ellenére legalábbis addig, amíg a Reichswehr tábornokai Hitler oldalán állnak. Hitler érzékelte a veszélyt. Minden áron meg akarta akadályozni, hogy a konzervatívok összefogása létre jöjjön a hadsereggel. Meg kellett ezért szüntetnie az SA és a Reichswehr közötti konfliktust, akár az SA kárára. Végleg eldöntötte, hogy csapást mér az SA-ra. Hitler ördögi érzékkel felismerte, hogy akkor jár a legjobban, ha két felé üt. Az SA mellett a konzervatív ellenállást is ellehetetleníti. Az SA ellenes akció egyben eltereli a figyelmet a Papen féle ellenzékről, és őt az elitek szemében, akik esetleg a konzervatív áldozatokkal szimpatizálnának elfogadhatóvá teszi. Az, hogy ebben a pillanatban a birodalmi kancellárnak milyen tervei voltak nehéz rekonstruálni. Bizalmasainak beszélt arról, hogy Röhmöt le kell váltani és le kell tartóztatni. Későbbre nem voltak sem tervek, sem konkrét parancsok kiadva. A folyamatoknak sajátos dinamikája lett. Improvizációk és a különböző szereplők egymásra hatása érvényesült. Június 25. Rudolf Hess hangja recsegett a birodalmi adó kölni hullámhosszán: „Jaj annak, aki a hűségét megszegi, abban a hitben, hogy egy lázadással a forradalmat szolgálja!” Ez a Hitlerhez hűek figyelmeztetése volt az SA számára. Az SS vezető és Röhm ellenfél Reinhard Heydrich már hetek óta azon dolgozik, hogy egy SA puccs rémét fabrikálja meg, számtalan szóbeszéd, feltételezés, hamis jelentés és SA titkos parancs alapján. Az emberei dokumentumokat manipuláltak, hogy átfogó fegyverkezést bizonyítsanak, kivégzési listákat kreáltak, amelyeken magas rangú Reichswehr tisztek nevei szerepeltek, az SA-ba beépített ügynökök újabb forradalom előkészületéről írtak jelentéseket, olyan módon, hogy már a Gestapo is hitelt adott nekik. Himmler és Heydrich az egész birodalomból Berlinbe rendelte az SS és SD vezetőket és közölték velük, hogy az SA a közeljövőben lázadásra készül. Ennek elhárítására intézkedéseket kell tenni. Esetleges SA lázadás réme elérte a Reichswehrt is. Egy feltehetően hamisított parancs jutott el hozzájuk, amit Röhm nevével adtak ki. A Rechswehr elrendelte a legmagasabb készültséget. Határozatot hoztak, hogy a hadsereg és az SS közösen lép fel az SA-val szemben és támogatják egymást. Közben sok SA tagnak feltűnt, hogy valami nem stimmel. Pletykák terjedtek el arról, hogy Röhm kegyvesztett lett és eljárás indul ellene. Himmler már június 25-én letartóztatja Edgar Jungot Papen beszédének íróját. Az alkancellár tiltakozik, de Hitlernek sikerül leszerelnie azzal, hogy közösen keresnek a krízisből kiutat.
Június 28-a, Berlin. Az SS és a Rechswehr előkészülete lezárultak, de még mindig nincs konkrét terv az akcióra. Hitler valószínűleg még augusztus elseje elött akar cselekedni, mielőtt négymillió kipihent és megerősödött SA tag visszatér az üdülésből. A Reichswehr egy későbbi dátummal számol. Úgy gondolják az akció ősszel lesz. Viszont már vannak halállisták a kivégzetendők neveivel. Több náci vezető készített ilyen névsorokat a nem kívánatos személyekről. Heydrich a Gestapot és az SS-t bízta meg a lista elkészítésével, Göring is készíttetett ilyet, meg a bajor gauleiter is. A listák élén elsősorban SA vezetők állnak, de a névsor állandóan változik. Ha van valakinek befolyásos támogatója kikerülhet a halálra ítéltek közül. Mielőtt a rezsim lecsapott volna kiderült, hogy milyen önkényesen választották ki az áldozatokat. Egy júniusi nap délutánján felgyorsultak az események. Hitler Essenbe ment, ahol részt vett a helyi körzetvezető esküvőjén. Még az ünnepi esemény idején telefonhívást kapott. A hír nyugtalanító. Oscar von Hindenburg az államelnök fia megígéri a Papen körhöz tartozóknak, hogy megszervez egy találkozót nekik az apjával. Még utoljára Papen megpróbálja Hindenburgot a maga mögé állítani Hitler hatalmának korlátozása érdekében. Hitler a közvetlen környezetével többek között Hessel és Göringgel visszavonul az esseni Hotel Kaiserhof egyik szobájába. Most eldöntik a pontos időzítést. A csapásnak még Hindenburg és Papen találkozója elött meg kell történnie. Hitler felhívja Röhm adjutánsát telefonon a felső bajorországi Bad Wiesseeben. Az SA főnöke a Teegern tónál reuma kezelésen fog részt venni. Hitler kiadja a parancsot, hogy az összes magasrangú SA vezető június 30-án jelenjen meg Röhms lakóhelyén. Göring még aznap este visszarepül Berlinbe, ahol koordinálni fogja az ottani akciókat az SA és Papen emberei ellen.
Június 29-e, Bad Godesberg. Hitler a Rheinhotel Dreesenben foglaltat magának szobát folyóra néző ablakokkal. A szálloda nagyon kedvelt az államférfiak és a prominens emberek körében. Nyugodt és diszkrét. A náci párt vezére megbeszéléseket tart és telefonál. Rádion magához rendeli a Leibstandarte-SS Adolf Hitler nevű egység vezetőjét. Ez az ő személyes elit őrcsapata. Eközben híreket kap arról, hogy nő a nyugtalanság az SA köreiben. Például a berlini SA gruppenführer riadóhelyzetet rendelt el az embereinek. Hitler kedve egyre romlik. Az, hogy a hír igaz-e nem ellenőrizteti. Több más SA vezető is mobilizálja ezekben a napokban egységeit. Így reagálnak arra a hírre, hogy csapás készül az SA ellen. De a tiltakozások és védelmi intézkedések mégse egy puccs előkészületei. Sem Röhm – aki még naivan úgy érzi Hitler még becsüli őt – sem más SA vezető ekkor nem tervezett lázadást. De a hazugságok a felkelésről egyre valóságosabbnak tűnnek. Valószínűleg Hitler is egyre inkább helyt ad ezeknek az agyrémeknek. Göbbels, aki elsősorban a konzervatívok elleni csapásra koncentrál megérkezik Bad Godesbergbe és egy összeesküvés elméletet ad elő a Führernek. Szerinte bizonyítékok vannak arra, hogy Kurt von Schleier Hitler elődje a kancellári székben, Gregor Strasser Hitler korábbi pártriválisa és a francia nagykövet összeesküvést szerveznek a Führer ellen. A propagandaminiszter úgy tűnik hisz a történetben, legalább is erről ír naplójában, meg még arról, hogy „Szombaton cselekszik (már, mint Hitler) Röhmmel és az ő lázadóival szemben. Vérrel!” Amint a Leibstandarte parancsnoka megérkezik a hotelbe Hitler kiadja a parancsot, az egységnek Münchenbe kell mennie és ott jelentkeznie.
Június 30-a, szombat, Berlin. Röviddel éjfél után az SS-Leibgarde két egysége összesen 1300 ember teherautókon száguld a Lichterfeldi laktanyából Ahnhalter pályaudvarra. Ott lefoglalnak egy nyaralókat szállító vonatot és elindulnak Bajorország felé. Ezzel egy időben a Leibstandarte parancsnoka jelentkezik Münchenből Hitlernél. Parancsot kap, hogy fogadja a Berlinből érkező SS egységet és induljanak azonnal a felső bajorországi Bad Wiesseebe Röhm tartózkodási helyére. Hajnali 2 óra. Hangelar. A Bonnhoz közeli repülőterén Göbbel és Hitler beszáll egy két motoros Ju 52-be és elindulnak München felé. Hajnali 3 óra 30 perc. Közvetlen az oberwiesenfeldi leszállás után Hitlert tájékoztatja a müncheni NSDAP körzetvezetője, hogy éjszaka szitokszavakat kiabálva SA tagok randalíroztak az utcákon. Azt kiabálták, hogy „a Führer ellenük, a Reichswher ellenünk, SA ki az utcára!” Hitler ebben újabb bizonyítékát látja Röhm tábor árulásának. „Ez az életem legsötétebb napja!”- mondja. Spontán elhatározza, hogy nem vár délelőttig, hanem azonnal cselekszik. Autókonvojával a bajor belügyminisztériumhoz hajtat. Ott Hitler már-már hisztérikus állapota kerül. Jelentést kér az SA esti randalírozásáról és magához hívatja a helyi SA két vezetőjét. A két ember semmiről sem tud, úgy keltik fel őket 4.30-kor az ágyukból. Hitler nem hagyja, hogy bármit is mondjanak, letépi róluk a rangjelzéseket és ordítva mondja: „Le vannak tartóztatva és le lesznek lövetve!” A két foglyot a müncheni Stadelheim börtönbe viszik, Hitler pedig rögtön elindul Röhmhöz.
Reggel 6 óra 30 perc, Bad Wiessee. Egy forró nyári nap kezdete. Három limuzin benne Hitler, Göbbels és kíséretük - többségük a bűnügyi rendőrség tagja – megérkezik a Hanselbauer panzió elé. A három emeletes hagyományos bajor stílusban épült ház pár méterre a Tegern tótól fekszik. Az SA főnök Röhm, aki előző nap délelőtt érkezet a Hitler által elrendelt találkozóra még alszik. Este sokáig mulatott és sokat ivott. A Hitler vezette csoport beront a panzióba a tulajdonos felesége nagy ámulatára, ugyanis nem várt ilyen magas rangú vendéget. Az egyik rendőr kopog Röhm ajtaján. A 7-es szoba lakója álmosan nyitja ki az ajtót. Meglepetten veszi észre, hogy egykori harcostársa Adolf Hitler áll vele szemben kibiztosított pisztollyal. „Áruló!” – mondja az NSDAP első embere a halóruhában előtte állónak, majd ráparancsol, hogy öltözőn fel, mert le van tartóztatva. Eközben a bűnügyi rendőrség emberei letartóztatják a többi SA vezért. Egy szobában a breslaui SA főnököt egy fiatalemberrel találják közös ágyban. A letartóztatottakat a panzió pincéjébe zárják be. Később egy busszal a müncheni börtönbe szállítják őket. Még a letartóztatások idején forró helyzet alakult ki. Egy teherautónyi müncheni SA tag érkezett meg Bad Wiesseebe felfegyverezve és dühösen, hogy nem találkozhatnak Röhmmel a főnökükkel. Hitler beszélt velük és közölte átvette az SA irányítását. Az SA tagok értették a helyzetet és engedelmeskedtek Hitlernek. A vissza úton Hitler autókonvoja Münchenhez közeledve egyre több a megbeszélésre érkező SA vezetővel találkozott. Egy részüket letartóztatták, a többieket felszólították csatlakozzanak a konvojhoz. Eközben a müncheni pályaudvaron a bajor politikai rendőrség tagjai tartóztatták le a vonattal érkező SA vezéreket. Délben a Barna Házban az NSDAP központjában Hitler beszédet tartott a még szabadon levő SA vezetők, valamint a párt irányítói elött. Kijelentette: Ez a világtörténelem legnagyobb árulása. Röhm tizenkét millió birodalmi márkát kapott, hogy őt (már, mint Hitlert) megölje és Németországot az ellenségeinek kiszolgáltassa. Most Röhmöt és bandáját példásan meg fogják büntetni. Az SA új főnökének Viktor Lutzet tette meg, aki március elején Röhm bíráló szavait Hitlernek elárulta. A beszéde után Hitler a letartóztatott SA vezetők listáján bejelölt hat nevet, akiket az SS Leibstandarte parancsnoka azzal a felkiáltással, hogy „Önt a Führer halára ítélte. Heil Hitler!” helyben lelőtte. Röhm nem volt közöttük. Mindeközben délután Berlinben. Az SS, az SD és a Gestapo kommandói járják a várost. Még délelőtt 10 órakor telefonált Münchenből Göbbels Göringnek megadva az akciót indító jelszót. Az egész birodalomban megkezdődtek a letartóztatások és kivégzések. A kivégzendők listáján még utoljára előző este átfutott Heydrich, ellenőrizve, hogy a Papen kör tagjai is szerepelnek-e rajta. Göring rosszalotta, hogy Hitler korábban kezdte az akció, mint tervezték és kegyetlenebben járt el az előre megállapodottal szemben. Berlinből úgy tűnt Münchenben improrzatívan és embertelen elszántsággal léptek fel az SA-val szemben. Berlinben elsőként 30 SS katona, valamint a Gestapo emberei rontottak be az alkancellár hivatalába és Papen sajtófőnökét Boset leszúrták. Őt tartották a „reakciós” ellenzék vezetőjének. A pár nappal korábban letartóztatott Junge holtestét július elsején találták meg egy útszéli árokban. Papen elkerülte a halált nem utolsó sorban azért, mert Hindenburg protezsáltja volt, valamint Hitlerék nem akartak diplomáciai gondokat. Mégis alkancellár. Ő háziőrizetbe került. Számos ellenfelet öltek meg ezen a napon. Közéjük tartozott Kurt von Schleier tábornok és felesége. Schleier 1932 decemberétől volt rövid ideig kancellár és megpróbálta Hitlert távol tartani a politikától. Neubabelsbergi villájában lőtték le. Délután a Gestapo George Strassert letartóztatta. Ő hosszú ideig, mint birodalmi szervező második embernek számított az NSDAP-ban. Szembe került Hitlerrel ezért 1932-ben minden hivatalától megfosztották. Göring és Himmler bosszújának áldozata lett, mert féltek, hogy ha kibékül Hitlerrel az ő pozíciójukat fogja veszélyeztetni. Strassert a Gestapo központjában lőtték agyon. És még egy régi számla lett kiegyenlítve ezen a napon. Gustav Ritter von Kahr egy őskonzervatív bajor politikussal számoltak le, aki az 1923-as Hitler féle puccsot leverte. Erőszakos halállal végezte Dachau közelében. 22 órakor érkezett meg Hitler Berlinbe. Himmler és Göring fogadta. A Führer fáradt volt és borostás. Göring közölte vele nemsokára befejezik az akciót, mire Hitler azt válaszolta ez nincs így mert még sokakat kell lelőni.
Július 1-e, vasárnap. Hitler sokáig hezitált mi legyen Röhmmel. Visszarettent az egykori barát megölésétől? Kirakatpert akart? Himmler és Göring sürgette végezzen vele. Végül egy kormánytagok és feleségeinek adott fogadáson adta ki a parancsot a kivégzésére, de kikötötte előszőr fel kell neki ajánlani az öngyilkosság lehetőségét. Röhm délután hatórakor halt meg. Minél tovább tartott az akció annál inkább vált kontrolálhatatlanná. Például elhurcoltak egy Schmidt nevű zenekritikust mert a neve azonos volt egy SA vezetőjével. Az SS tagjai inkább lelőtték, mintsem a félreértést tisztázzák. Senki sem tudta miért, de kivégeztek egy náci ideológust, aki Hitlernek segített a Mein Kampfot megírni. A két napig tartó vérengzésnek 90 nevesített áldozata volt, közöttük 50 SA tag. Becslések szerint viszont 200 áldozat vagy ennél több is lehet. A pontos számokat nem ismerjük. A „Hosszú kések éjszakája” mint, ahogy később az akciót nevezték a közvélemény elött rejtve maradt, legalább is a részletei. De ugyanakkor azért nem lehetett eltitkolni, hogy a náci rendszer leszámolt jó néhány SA vezetővel, meg befolyásos politikussal. A német társadalom nem félelemmel vagy dühhel fogadta a történéseket, hanem megkönnyebbüléssel és egyetértéssel. A propaganda olyan jól működött, hogy sokan elhitték komoly veszély állt fent. És még ott volt a homoszexualitás és a korrupció, mint vád az SA ellen. Másrészt az emberek örültek, hogy az SA verőlegényei eltűntek az utcáról. Hitler tekintélye ráadásul erősödött. A kabinet július 3-án törvényesítette az akciót egy veszélyhelyzetről szóló törvénnyel. Az új SA vezető Viktor Lutze neki kezdett a szervezetet átalakítani és a sorait megtisztítani. 1938-a a taglétszám egy millióra csökkent. Az SA ezután a hadi szolgálatra való felkészítéssel, sporttal, díszszemléken való szerepléssel foglalkozott. Természeti katasztrófák esetében pedig kisegítő erő lett. Az SA elveszítette politikai befolyását és gyakorlatilag úgy működött, mint egy önvédelmi sport klub. A játszma legnagyobb nyertese, mint, ahogy remélte Himmler és Heydrich az SS lett. Nemsokára az egész államvédelem és a rendőrség alá lett rendelve. Olyan kisegítő hadseregévé vált Hitlernek, amelynek a nevéhez a legsúlyosabb bűnök köthetők. A Rechswehr vezetői pezsgővel ünnepelték az SA feletti győzelmet. A hadsereg később Wehrmacht (véderő) néven a náci rendszer támasza lett, annak ellenére, hogy voltak a soraiban olyan tisztek, akik nem támogatták teljes mellszélességgel Hitlert, sőt a náci rendszer végnapjaiban fel is lázadtak ellene. 1934 augusztus 3-án meghalt Paul von Hindenburg. A hivatalát Hitler örökölte, de nem úgy nevezte magát, hogy államelnök, hanem a párt megszólítást vette át; a vezér azaz Führer.