1929 óta próbálta meghódítani a Coca Cola a német piacot. Mindezt nagy sikerrel, egészen a második világháború kitöréséig. Ekkor az alapanyagokhoz való hozzáférés ellehetetlenült. Egy új termék helyettesítette a barna szénsavas üdítőt: a FANTA

Kínos melléfogás. A Fanta márka név 75 éves jubileumát a Coca Cola cég németországi leányvállalata a „Fanta Klassik” piacra dobásával ünnepelte. A kampányhoz csatalakozó botrányos reklámszöveg így hangzott: „A jubileum megünnepléséhez visszahozzuk a régi szép időket!”. Régi szép idők? 1940, Németország. Hitler már hét éve van uralmon, Lengyelország pedig a náci uralom alatt sínylődik. Nem mellesleg pedig tart a második világháború. A Coca Cola német leányvállalata is nehéz időket élt át. Az eladási számok a nullára estek vissza, mert a szénsavas barna cukros üdítő alapanyagát nem tudták Amerikából behozni. A német Coca Cola cég központja Essenben volt. Az atlantai vállalat 1929-ben hozta létre első lerakatát a Ruhr és a Rajna vidéken, hogy az acélipari munkások szomját az Egyesült Államokban már sikeres üdítőitallal oltsák. 1923 óta az atlantai cég élén egy ambiciózus üzletember Robert Woodruff állt. A németországi leányvállalatot az amerikai Ray Rivington Powers, Hitler későbbi nagy rajongója vezette. Powers legfontosabb szövetségese a Német Birodalom piacának meghódításában Max Keith volt, egykori könyvelő, akinek olyan volt a fellépése, mint egy diktátornak. A beosztottjai rettegtek tőle.

Az alkoholmentes üdítők a háború előtti Németországban nem voltak különösen népszerűek. Ráadásul a Colát kezdetben Amerikával ellentétben langyosan szolgálták fel. Keith volt az, aki az eladókat „hűtőkofferekkel” szerelte fel és így már jéghidegen lehetett eladni az üdítőitalt. A siker nem maradt el. Két éven belül megduplázta az eladást: 240 ezer rekeszre. A következő áttörést az 1936-os berlini nyári olimpia hozta. Ekkor már egymillió rekesz Coca Colát adtak el. Érdekes módon, amikor a nemzetiszocialista egészségügyi minisztérium kötelezően ráíratta az üvegekre, hogy „koffein tartalmú limonádé” ez tovább növelte az eladásokat. Ebben az időben tűnt fel a piacon egy nagy konkurens az „Afri-Cola”. Ennek a gyártója Karl Flach volt, aki jó kapcsolatokkal rendelkezett a náci párton belül. Azt állította, hogy a Coca Cola zsidó termék és állítást azzal próbálta alátámasztani, hogy a kupakján héber felirat van. Keith válasza egy PR akció volt. Az 1937-es düsseldorfi „Nép termékei” kiállításon egy kis palackozót mutatott be, valamint számos újságban olyan képeket jelentetett meg, amelyen a német munkások Coca Colát isznak. A szlogen így hangzott: „A dolgozók erőgyűjtéshez a pihenőidőben Coca Colát fogyasztanak!”. A siker óriási volt. A kocsmákban már nem csak sört árultak, hanem Coca Colát. is.  A németek, közöttük a náci párt tagjai nagy számban fogyasztották az amerikai üdítőitalt. 1939-ben már Németország szerte 43 töltőüzem működött és 4,5 millió rekesszel adtak el a barna cukros léből. Ekkora már Powers halott volt és Keith lett a német Coca Cola cég vezetője.

Csakhogy kitört a második világháború és a Coca Cola gyártásához szükséges koncentrátumot nem lehetett behozni Németországba. Keith alternatívát keresett. Tejsavóból, almakoncentrátumból és különböző olasz gyümölcskoncentrátumokból a kémikus Dr. Schetelig egy új italt állított elő. Az új szénsavas üdítőitalnak olyan nevet választottak, amely elrejtette az értéktelen hozzávalókat: Fanta, a „Fantasie-fantázia” szóból. A Fantát az egész második világháború idején gyártották Németországban. Miután a városi töltőüzemeket lebombázták Keith kisebb töltőüzemeket létesített vidéken. Amikor a nácik felszólították, hogy a Coca Cola cég nevét Max Keith GmbH-ra változtassák Keith ellenállt. Az anyavállalathoz mindvégig hű maradt. Az 1945 május 8-i német kapituláció után büszkén táviratozott Atlantába: a Coca Cola cég zavartalanul működik Németországban.   

 1991 április 30-án gördült le az utolsó Trabant típusú gépkocsi a zwickaui gyár szerelősoráról. Az évek során 3,6 millió darab készült a kelet német „papír Jaguárból”.

Bármi hihetetlen a Trabant a szocialista ipar felsőbbrendűségét volt hivatva reprezentálni a nyugati autókkal szemben. A kétütemű csoda első darabját 1957-ben tervezték meg az első szovjet műhold, a Szputnyik fellövésének évében. A cél az volt, hogy Németország szovjetek megszállta részében bemutassák, hogy a népi demokráciák nem csak a világűrt képesek meghódítani, hanem az autóutakat is. Rolf Weichert a VEB Plasta-Werk Erknerben található üzemében fontos felfedezést tett. Fenolt, anilint, formaldehidet és gyapotszálat kevert össze és olyan szilárd műanyagot kapott, amely egy autó karosszériájának megfelelt. Ebből született meg a Trabant, amelynek a neve „kísérőt” jelent. A zajos pufogó hangot és bűzős kipufogó gázt kibocsátó autó kétütemű kezdetben 18 lóerős motorral készült. Benne elvileg négy felnőtt kényelmesen elfért. A legnagyobb sebessége 90 km/óra volt. Az első darabok legyártása után kombi és kisteherautó változat is készült belőle. Sőt a kelet német hadsereg részére terepjáró változatot is gyártottak. Erre mondta Hofi Géza a neves humorista, hogy támadni még úgy, ahogy lehet vele, de menekülni reménytelen. Az egy milliomodik Trabant 1973 november 22-én készült el. A kelet németek nem nagyon törődtek a típus fejlesztésével. A hetvenes évek után 20 évig ugyanazt a fajtát gyártották belőle. A nyolcvanas évek vége felé már annyira korszerűtlen lett, hogy a keleti blokk országai sem igen rendeltek belőle.

A Trabant a kelet német világ hiánygazdaságát szimbolizálta. A Német Demokratikus Köztársaságban 15 évet kellett rá várni, hogy valaki kaphasson belőle. Ha a kelet német átlagpolgár betöltötte a 18-ik életévét befizettek neki egy Trabantra bőven harminc éves volt, mire megkapta az autóját. A kínálat és az igények közötti olló évek alatt folyamatosan nőtt. A keresletet sohasem tudták kielégíteni. De nem csak az autókból volt folyamatos hiány, az alkatrészekből is. Maszek szerelők éltek abból, hogy a hiányzó alkatrészeket fű alatt beszerezték, általában bontott autókból.

A kelet német vezetés még 1984-ben kötött szerződést a Volkswagen céggel négyütemű motorok szállításáról. 1988-ban készültek el az első négyütemű Wartburgok és 1990 után pedig a Trabantok. Ma már kevés „papír Jaguár” fut az utakon. Ennek ellenére nagy a kultusza az autónak. Trabant rajongói klubok műkődnek Németországban és szerte a világban. A több mint három millió példányból alig negyvenezer bejelentett darab maradt. A zwickaui VEB Sachsenring gyárban készült utolsó rózsaszínű darab múzeumba került, példázva a keleti blokk technikai lemaradását a nyugati világtól.  

Hitler őrjöngött. Nem csak azért, mert a lázadók meg merték támadni legjobb emberét, hanem azért is, mert Reinhard Heydrich elővigyázatlan volt és kíséret nélkül nyitott Mercédeszben utazott Prágába. Az egyik kereszteződésben két az angliai emigrációban kiképzett ellenálló bújt meg. A nácik a nevüket később tudták meg: Josef Gabcik és Jan Kubis. A két merénylő napokon keresztül figyelte áldozatukat, hogy megismerjék a szokásait, napi rendjét. A célpont is tudatosan lett kiválasztva. A legkegyetlenebb és legintelligensebb náci vezetőt kellett megölniük. Hitler csodálta beosztottjának brutális munkamódszereit. Heydrich volt felelős a végső megoldásért, a holokausztért. Sok millió zsidó élete száradt a lelkén. Mellesleg a Cseh Protektorátus vezetője is volt. 1942 május 27-én Heydrich Mercédesze egy hajtűkanyarhoz ért. Le kellett lassítania. A két merénylő erre a pillanatra várt. Gabcik előugrott és tüzelni kezdett géppisztolyával. Heydrich azonnal reagált és ezzel végzetes hibát követett el. Sofőrének azt parancsolta, hogy rögtön álljanak meg. Pisztolyt rántott és viszonozta a tüzet. Ekkor lépett akcióba Kubis, aki egy kézigránátot dobott az autóra. A detonáció Heydrichet kirepítette a gépkocsiból. Egy gránátszilánk a lépébe fúródott. Először észre sem vette tovább harcolt a támadókkal. De aztán éles fájdalmat érzett és vérző testtel összeesett. Gabcik és Kubis elmenekült. A sérült SS tisztet a Na Bulovcében található kórházba vitték. Itt megoperálták. A beavatkozás úgy tűnt jól sikerült. Heydrich állapota javulni kezdett. Csakhogy június 1-én az állapota rosszra fordult. Június 4-én pedig meghalt. Az angolok és a cseh emigráns kormány tagjai örültek, hogy az Anthropoid akció sikerrel járt. Heydrich halálának oka azonban mind a mai napig nem teljesen tisztázott. Miért romlott meg a sikeres operáció után az egészségi állapota? A hivatalos jelentés szerint baktériumok okozta vérfertőzés áldozata lett. Egy svájci orvos a luzerni Nicolas Hardt más véleményen van. Szerinte a halál közvetlen oka továbbra is rejtély, de egy dolog fontos lehet. Heydrich sebébe a robbanás következményében lószőr került. Ez okozhatott gyulladást. És honnan került lószőr az SS vezető sebébe? A gépkocsi ülései ezzel voltak kitömve.

A selyemúton buddhisták, keresztények, manicheusok és más vallások képviselői jártak és terjesztették hitüket.

Szamarkand Kr.u 785-ben. Elias gyapjúkereskedő és abban hisz, hogy Jézusnak két teljesen különálló természete volt, egy emberi és egy isteni. Ő nesztoriánus, egy keresztény irányzat követője, amelyet Nesztoriusz hívott életre, aki 428-tól 431-ig konstantinápolyi pátriárka volt. Miután a zsinat eretneknek nyilvánította nézeteit sok nesztorianus Kr.u 500 körül keletre menekült, és a mai Üzbegisztán területén telepedtek le. Generációk óta él Elias családja Szamarkandban, ahol még buddhisták, manieusok és Perzsiából származó zsidók laknak egymás mellett békességben. A város a selyemút mentén fekszik félúton a Földközi tenger és Kína között. Elias itt mindenfajta nyelvet hallhat, görögöt, arabot, szírt, perzsát, hindut, törököt, mongolt, tibetit és kínait. Elias is több nyelvet beszél. Szamarkand kereskedői árut szállítanak embereknek Allepótól Xi’anig. De nem csak áruk, hanem vallások is utaznak a selyemúton mindkét irányba. Így jutott el a buddhizmus Tibetbe, Kínába és Japánba. Siddharta Gautama, akit később Buddhának hívtak a Kre.e 5., vagy 6. században Indiában fejlesztette ki tanait. Egyszer Elias felkereste Merv oázis városát a mai Türkmenisztán területén. Az arabok érkezése előtt ez a hely volt a buddhizmusnak egyik központja. Mervből származó buddhisták vitték vallási irataikat Szamarkandba, ahol kínai, tibeti és török nyelvre lefordították. Azután tovább utaztak Kínába, hogy ott terjesszék vallásukat. Keresztények is igénybe vették a selyemutat, hogy hitüknek új híveket nyerjenek meg. Kr.u 780-ban Elias gyapjút szállított Xi’anba. Egy Ádám nevű szerzetes kísérte el. Ő sok keresztény szöveget fordított kínai nyelvre, hogy hittestvérei között terjessze. Csak csodálkozni lehetett azon mennyi templom található Xi’anban. A kínaiak meg voltak győződve arról, hogy a kereszténység perzsa eredetű ezért „iráni vallásnak” is hívták. Eliasnak van egy üzlet fele Nanaiwandak, aki maniechus. Ez a vallási irányzat a Kr.u 3 században jött létre Perzsiában. Alapítója Mani volt, aki azt tanította, hogy a világ két részre oszlik a fényesség birodalmára és a sötétségre, amely a fény egy részét fogságban tartja. A földön az anyag tartja rabságban a fényt, az emberben pedig a test. Azért, hogy a fény kiszabaduljon az embernek – különösen a kiválasztottaknak - aszkéta módon kell élnie. Nem szabad se az állatokat, se a növényeket megsértenie. A hús fogyasztásától és a testi szerelemtől tartózkodnia kell. Nanaiwandak is lefordítatta vallása szentszövegeit kínaira. Egy utazása során magával vitte Karabalgasunba az ujgurok fővárosába. Az ujgurok királya ugyanis pár éve át tért a manicheus hitre és az alattvalóinak elfogadhatóvá akarja tenni. Csakhogy ők inkább az iszlámra tértek át. A Távol Keleten Eliasról és Nanaiwandakról azt hiszik, hogy zsidók, mert a Sárga folyónál él egy olyan ősi zsidó közösség, mint amilyen Szamarkandban. Elias ott találkozott Farhannal, aki zoroasztriánus és egy tea mellett elbeszélgettek a hitéről. Vallásának alapítója Zarathusztra, aki szerint a világban a jó és a rossz harcol egymással. A jó a teremtő Ahura Mazda a rossz pedig Ahrimán démon. Az emberek haláluk után ítélőszék elé kerülnek, ahol döntenek sorsukról. A jók a menybe, a rosszak a pokolba jutnak. „Mindenki tudja,” – mondja Farhan – „hogy a végítéletet a zsidók és a keresztények tőlünk vették át. Mi is hiszünk a messiásban és a feltámadásban. A Paradicsom, a pokol, az angyalok és a démonok szintén Zarathrusztrától származnak.” – állítja Farhan. Ilyen jellegű vallási transzfert olyan kereskedelmi utak tették lehetővé, mint a selyemút, ahol az emberek találkozhattak és eszméket cserélhettek egymással. Ma minden vallás meg van győződve egyediségéről, pedig létrejöttükben és formálódásukban az egymásra gyakorolt hatás nagyon fontos volt.  

Sok amerikai még hitt a győzelemben, amikor a kommunista ellenfél támadásba lendült. Már nem csak a dzsungelben folytak a harcok, hanem az egykori császárváros Hué falai között is.

 Az éjszakának hamar vége lett. „Valami történt odakint!” Ezekre a szavakra ébredt Gordon Batcheller 1968 január 31-én. A közép vietnami Phu Bai amerikai katonai bázist körülvevő rizsföldek felett még a sötétség uralkodott. Batcheller némi aggodalommal húzta fel az egyenruháját. A 28 éves tengerészgyalogos nem régen lett századparancsnok. „Mi tévő legyen?” – tette fel magának a kérdést. Ő és 160 embere még nem keveredett harcba az ellenséggel. Eddig hidakat biztosítottak és falvakat kutattak át. De „Charlie”-vel, ahogy az amerikai katonai zsargonban a vitetkong gerillákat hívták nem találkoztak. Különben is a helyiek ezekben a napokban ünnepelték a vietnámi újévet a „Tet”-et. Ez hagyományosan a fegyvernyugvás, a béke ideje. Ennek ellenére a tábor körül gránátok csapódtak be. A nyolc mérföldre északra fekvő Huéban megtámadták az amerikai támaszpontot. De Dél Vietnám más pontjairól is jelentettek összecsapásokat.

Ezek egy nagyméretű régóta tervezett offenzíva jelei voltak. Az észak vietnámi kommunista vezetés 84 ezer embere támadta meg a déli országrész 100 célpontját, közöttük tartományi központokat és katonai bázisokat. Egy speciális kommandó még a saigoni amerikai nagykövetség területére is behatolt. Csak órákkal később sikerült katonai rendészetnek és a tengerészgyalogságnak semlegesítenie a támadókat. William Westmoreland tábornok, az amerikai erők főparancsnoka szerint a vietnámi háborút erre az időre az amerikaiak jószerivel megnyerték. Eddig az időpontig az amerikai lakosság többsége még el is hitte ezt. Batcheller századparancsnok azt az utasítást kapta, hogy embereivel tegyen rendet Hué városában.  Teherautókon szállították őket a helyszínre. Ahogy a rizsföldeket elhagyták és a város első házait elérték tüzelni kezdtek rájuk. Batcheller egysége jelentős veszteséget szenvedett. Maga a parancsnok is súlyosan megsebesült. Phu Bai-i bázis erősítést küldött. Batchellert is kimentették. Első csatája véget ért, mielőtt igazán megkezdődött volna. Ebben az időpontban az amerikai katonai vezetés nem tudta pontosan milyen számú és fegyverzetű ellenséggel áll szemben. Abban reménykedtek, hogy a harcok hamar befejeződnek. „Hué el van vágva a külvilágtól.” – jelentette Walter Cronkite a CBS híres híradósa. Hajnalig a támadók a város összes fontos pontját az ellenőrzésük alá vonták. Az egyetemet, a postát, a kormányzati épületeket, a börtönt és a rendőrséget is elfoglalták. A városban egyedül a folyamatosan AK 47-es géppuskával és aknavetőkkel lőtt 400 katonát számláló amerikai bázis tartotta magát. A várost átszelő folyó másik oldalán dél vietnámi katonák küzdöttek. Az óvárosban fekvő citadella északi részén található főparancsnokságukat védték. A városrész a régi császárok uralkodói központja volt, amit a pekingi tiltott város mintájára építettek. A citadellát a támadóknak sikerült elfoglalniuk.

Becslések szerint 10 ezer ellenséges katona tartózkodott Huéban. Nem csak vietkong gerillák, hanem az észak vietnámi hadsereg katonái is. Munícióból és utánpótlásból nem volt hiány. Még korábban ezeket a városba csempészték és titkos raktárakban elrejtették. A kommunista propagandisták felhívást tettek közzé, hogy a lakosság csatlakozzon hozzájuk. A dél vietnámi „bábkormány” támogatóit elhurcolták, kivégezték, voltak, akiket élve eltemettek. 2800 ember esett ilyen háborús bűncselekmény áldozatául. Közöttük volt a freiburgi Horst-Günther Krainick professzor, aki a hué-i egyetem orvosi fakultásának létrehozásában segédkezett. Házról házra, emeletről emeletre kellett az amerikai és a dél vietnámi katonáknak a várost visszafoglalniuk. Aki az utcára merészkedett könnyű célponttá vált. A vietkong az ablakokból és a tetőkről mindenre lőtt, ami mozgott. A tengerészgyalogosok lyukakat robbantottak a házak oldalába és könnygázzal, valamint lángszóróval semlegesítették az ellenséget. A folyamatos tüzérségi tűz, a légi bombázások, valamint a város kikötőjéből lövő két amerikai csatahajó romhalmazzá változtatta a települést.

A tüzérségi túlerő végül térdre kényszerítette az ellenséget. Négyheti harc után ismét dél vietnámi zászló lobogott a város citadelláján. Egy katonai győzelem, de morális vereség. A véres csatának szörnyű volt a mérlege. Több ezer vietnámi áldozat, közöttük sok civil. 216 amerikai katona esett el, 1600 pedig megsérült. Amikor Walter Cronkite ismét Huéről tudósított, megjegyezte ezt a háborút nem lehet megnyerni. Ehhez még hozzátette: az amerikaiaknak tárgyalniuk kell a békéről, de nem, mint győztes, hanem egy olyan népként, amely sokat tett a demokráciáért és ennek a célnak az eléréséért sokan adták az életüket. Idealista megközelítés, de Vietnámnak nem hozta el a demokráciát!