Trabant az autópótlék

trabi2a.JPG

 1991 április 30-án gördült le az utolsó Trabant típusú gépkocsi a zwickaui gyár szerelősoráról. Az évek során 3,6 millió darab készült a kelet német „papír Jaguárból”.

Bármi hihetetlen a Trabant a szocialista ipar felsőbbrendűségét volt hivatva reprezentálni a nyugati autókkal szemben. A kétütemű csoda első darabját 1957-ben tervezték meg az első szovjet műhold, a Szputnyik fellövésének évében. A cél az volt, hogy Németország szovjetek megszállta részében bemutassák, hogy a népi demokráciák nem csak a világűrt képesek meghódítani, hanem az autóutakat is. Rolf Weichert a VEB Plasta-Werk Erknerben található üzemében fontos felfedezést tett. Fenolt, anilint, formaldehidet és gyapotszálat kevert össze és olyan szilárd műanyagot kapott, amely egy autó karosszériájának megfelelt. Ebből született meg a Trabant, amelynek a neve „kísérőt” jelent. A zajos pufogó hangot és bűzős kipufogó gázt kibocsátó autó kétütemű kezdetben 18 lóerős motorral készült. Benne elvileg négy felnőtt kényelmesen elfért. A legnagyobb sebessége 90 km/óra volt. Az első darabok legyártása után kombi és kisteherautó változat is készült belőle. Sőt a kelet német hadsereg részére terepjáró változatot is gyártottak. Erre mondta Hofi Géza a neves humorista, hogy támadni még úgy, ahogy lehet vele, de menekülni reménytelen. Az egy milliomodik Trabant 1973 november 22-én készült el. A kelet németek nem nagyon törődtek a típus fejlesztésével. A hetvenes évek után 20 évig ugyanazt a fajtát gyártották belőle. A nyolcvanas évek vége felé már annyira korszerűtlen lett, hogy a keleti blokk országai sem igen rendeltek belőle.

A Trabant a kelet német világ hiánygazdaságát szimbolizálta. A Német Demokratikus Köztársaságban 15 évet kellett rá várni, hogy valaki kaphasson belőle. Ha a kelet német átlagpolgár betöltötte a 18-ik életévét befizettek neki egy Trabantra bőven harminc éves volt, mire megkapta az autóját. A kínálat és az igények közötti olló évek alatt folyamatosan nőtt. A keresletet sohasem tudták kielégíteni. De nem csak az autókból volt folyamatos hiány, az alkatrészekből is. Maszek szerelők éltek abból, hogy a hiányzó alkatrészeket fű alatt beszerezték, általában bontott autókból.

trab1.JPG

A kelet német vezetés még 1984-ben kötött szerződést a Volkswagen céggel négyütemű motorok szállításáról. 1988-ban készültek el az első négyütemű Wartburgok és 1990 után pedig a Trabantok. Ma már kevés „papír Jaguár” fut az utakon. Ennek ellenére nagy a kultusza az autónak. Trabant rajongói klubok műkődnek Németországban és szerte a világban. A több mint három millió példányból alig negyvenezer bejelentett darab maradt. A zwickaui VEB Sachsenring gyárban készült utolsó rózsaszínű darab múzeumba került, példázva a keleti blokk technikai lemaradását a nyugati világtól.