Ismert márkák, ismeretlen történetek - Vespa

Hatodik rész

vespa-ads-18.jpg

 Büszke a találmányára? Az olasz Corradino D’ Ascanio nem érzi, hogy annak kéne lennie, holott világszerte több millió embernek okoz örömet a találmánya. Őt a repülőgépek és a helikopterek érdekelték. Az 1891-ben született D’ Ascaniot már gyermekkorában is a repülőtárgyak hozták izgalomba. Az egyetem elvégzéses után 1914-ben az olasz hadsereghez került és repülőgépmotorok kifejlesztésében vett részt. Az első világháború befejezése után az 1920-as években a helikopterfejlesztésekben vett részt és jó pár rekord fűződött a nevéhez. Emellett a Piaggio cégnek is dolgozott. A második világháború befejezésének következtében a kedvező hadiipari megrendelések elmaradtak a cég főnöke Enrico Piaggio arra a következtetésre jutott, hogy kis motorkerékpárokat kell gyártani, mert az embereknek nincs elég pénzük. Egyszerű motoros rollereket már 1915-ben gyártottak az Egyesült Államokban, de Piaggio elképzelése más volt: egy könnyen vezethető, takarékos gépjárművet szeretett volna. 1945-ben megbízta D’Ascaniot a fejlesztéssel. Ő egy olyan motorkerékpárt álmodott meg, amelyet olyanok is vezethetnek, akik, mint ő nem ültek korábban motorbiciklin. 1946-ban állt elő a Piaggio cég a Vespával. Egy új fajta elrendezésnek köszönhetően a főleg a szoknyát viselő nők körében lett népszerű a jármű. Ugyanis a burkolattal ellátott motor a hátsókerék mellé került. A Vespa így nem csak rendkívül  népszerű lett, hanem összekapcsolódott az itáliai életérzéssel, az eleganciával és az életvidámsággal. Corradino D’Ascaniont mindez teljesen közömbös hagyta. Őt továbbra is a repülőgépek érdekelték. A motoros rollerek, amelyektől átvették a kerék mellé szerelt motor ötletét, ma a reneszánszukat élik. Igaz ezeknél az eredeti verzió szerint az első keréknél volt a motor.  

pic1_16.JPG