Az érzéki erotika mestereként istenekről szóló himnuszokat és szerelmes dalokat írt. Mint nevelőnő magasabb osztályok lányai oktatásáról gondoskodott.

Platón a Kr.e. 4. századi híres görög filozófus a tízedik múzsának, háromszáz évvel később élt római költő Horatius példaképnek tartotta. Ovidius ódát írt hozzá abban a versmértékben, mint amit ő is használt. A görög történész és geográfus Strabon azt állította: „Emberi emlékezet óta nincs olyan asszony, aki konkurálhatna vele.” Mint nevelőt Szókratésszal tartották egyenrangúnak. A népnyelv „fekete pacsirtának” hívta a modern irodalomtudomány az antik kor legnagyobb lírikusának tartja. Ő volt az első, aki saját neméhez tartozókhoz írt szerelmes verseket. Csodálták és elutasították, miközben ma a világtörténelem első feministájának számít. Természetesen Szapphóról van szó, az Égei tenger Lesbos szigetén élt költőnőről. Amit tudunk róla antik szerzőktől származik, illetve Paros szigetén van egy krónika márványtáblába vésve, amelyen szerepelnek róla adatok. Szapphó Kr.e. 617 és 612 között született a Lesbos szigeti Eresosban. Apja Skamandronymos egy régi nemesi család leszármazottja volt, aki leánya fiatal korában meghalt. Szapphó anyja Kléis és idősebb bátyja, valamint egy csapat férfi rokon társaságában nőtt fel. Az ő hibájuk volt, hogy Szapphó politikai viszályba keveredett. Görögország archaikus időszakában (Kr.e. 800 és 600 között) átalakuláson ment át, amikor a mükénéi kultúra eltűnt és vele együtt a királyság is. Az arisztokraták vették át a hatalmat egy türanosz (vezér, ma inkább önkényúr értelemben használjuk) irányításával.  

Lesbos szigetén a Penthiliden királyi családot fosztották meg a hatalmától. A nagyhatalmú családok vették át az irányítást és egy nemesekből álló tanácsot alakítottak. Szapphó apja és férfi rokonai is tagok voltak a tanácsban. Amikor egy bizonyos Myrsilos türanosz lett a nemesek ellenálló csoportot hoztak létre. Szapphó családja és a költő Alkaios, aki lelkesítő harci dalokat írt a lázadókhoz csatlakozott. Csakhogy a türanosz ellen tervezett merénylet lelepleződött és Szapphó családjának el kellett hagynia a szigetet. Pyrrhaba mentek, nem messze Miletoszhoz, ami a mai Izmirtől délre található és az ókorban jelentős településnek számított. Akit a szülővárosából száműztek a gyarmatokra költöztek. Ez nem volt, abban az időben szokatlan. Szapphó családjának jó sorsa volt, vagyonukat megtarthatták. Szapphó ekkor 16 éves volt. Biztos osztotta családja nézeteit és tudott a merénylet tervéről. Arról, hogy politikai témájú verseket írt volna nincs adat. Minden esetre erősen bírálta az akkori lesbosi körülményeket, amikor a lánya Kléis egy lydiai ékszert kért, versben válaszolt, aminek az utolsó sora így hangzott: „Mióta a türanosz sokakat elüldözött, magán viseli városunk a gonosz tetteinek nyomát.” Miután Myrsilos meghalt, a száműzöttek hazatérhettek. Most egy bizonyos Pittakos lett a türanosz, akivel ismét szembekerült Szapphó családja. A költő „lúdtalpas haspóknak, és nagyszájú sunyi embernek” nevezte őt. A család ismét összeesküvésbe keveredet, ami Kr.e. 598 és 590 között megint száműzetéssel végződött. De ezúttal szigorúbbak voltak a feltételek. A család vagyonát elkobozták. Szapphó Szicíliába ment Syrakusa városába egy rokon nemesi családhoz. A szicíliaiak nagyon büszkék lehettek a költőnőre – mint, ahogy arról Cicero, a híres római szónok és politikus beszámol – Syrakusában a városházán bronz szobrot állítottak tiszteletére. A műalkotást – szintén Cicero szerint – Gaius Verres elrabolta és nyoma veszett. Szicíliában a régészek találtak egy vázát is, amelyen Szapphó és Alkaios látható és a Kr.e. 4. századból származik.     

Szapphó Kr.e. 586/585 körül tért vissza Lesbos szigetére leányával Kléissel. Férje Kerkylas ekkor már nem élt. Szapphó olyan gazdag volt, hogy Mytilenében „múzsakört” alapított. Ez az intézmény ma internátusnak felel meg, ahol az ifjú lányok az életre készülnek fel. Ebbe a nevelőintézetbe egész Kis Ázsiából és az Égei tengeri szigetekről küldték a leányaikat a görögök. Az antik Hellás területén a leányok nevelésének helyzete elég rossz volt. Egyedül a fiúkat oktatták, mert belőlük hősök lehettek. De a lányok? Ők elég felkészületlenül házasodtak. Szex, gyerek, konyha, ezekhez nem volt szükség nevelésre. Szapphó ezt másképp gondolta. Ezért alapította meg iskoláját. Az ókori görög világban a nyilvános életben nem nagyon lehetett nőket látni. Általában otthon voltak és a ház körüli dolgokkal foglalkoztak. Érdekes módon ez Lesboson másképp volt. Itt az asszonyok műveltek voltak és önállók. Nyíltan beszélhettek politikáról, háborúról nem csak egymással, hanem a férfiakkal is. Az apák fiaikkal együtt nevelték a lányokat. Így tett Szapphó apja is. Fiú testvéreivel tanult meg írni, olvasni, számolni. Szapphó mellett még ketten alapítottak iskolát lányoknak, Andromeda és Gorgo. Bennük Szapphó riválist látott. Ezért tanítványait nem csak írni, olvasni, számolni tanította, hanem felkészítette őket a házasságra. Olyan praktikus dolgokra, amelyekre egy asszonynak szüksége lehet. Házi munka, ének, tánc, a jó viselkedés, ruhák megfelelő kiválasztása. Az isteneknek szentelt ünnepeken dalokat énekeltek, aminek a szövegeit Szapphó írta. Az ő női világa a férfiak világával konkurált. Míg a férfiak harci játékokon mérték össze erejüket, addig a lányoknak szépségversenyt rendeztek. Erre minden évben Héra istennőnek szóló áldozati ünnepen került sor. Alakios így írt erről: „Ha a lesbosi asszonyok tűzbe jönnek a versenytől kinek a legszebb az alakja, ruhájuk szegélye fellebben. Istenekhez szállnak fel az engesztelő imáik az ég felé, évről, évre.” Szapphó”múzsaköre” kulturális kör is volt. Az archaikus kort erősen áthatotta a vallás. A lányok a kilenc múzsát, a művészet és a tudomány istennőit, és a három gráciát - a tisztaság, a szépség és az életöröm - szolgálták. A múzsák és a gráciák a mitológiában Aphrodité a szerelem istennőjének követői voltak, akik Szapphó kultúrkörében főszerepet játszottak. A szerelem istennőjének kedvenc virága a rózsa volt, amit Szapphó költeményeiben mindig dicsőített. Az egyik teljes egészében megmaradt költeménye az Aphroditéhez írt óda, amelyet a róla elnevezett versformában írt. Pont ennek a versnek az első sora ad alapot vad spekulációkra: „Színes trónodon ülő örök Aphrodité, találékony lánya az örök Zeusznak könyörgöm neked, ne törd meg lelkemet szívfájdalommal és kétségekkel.” Miféle szívfájdalomtól kell az istennőnek megóvni őt? Férfiak ekkor nem játszottak szerepet az életében. Férje halott volt. Esetleg Alkaios a költőtárs, aki ezt írta hozzá: „Sötét hajú, tiszta, édes nevetésű Szapphó szeretnék neked mondani valamit, de a bátortalanságom visszatart.” Ez az idézet is azt mutatja a költőtárs valószínűleg szerelmes volt belé, de ezt Szapphó nem viszonozta. Költeményeket szívesen cserélt vele, de mást nem.

Lehetséges, hogy Szapphó egy, két tanítványába volt szerelmes és az ő elvesztésük fájt neki, amikor azok hazatértek? Elképzelhető. Ebben az időben sok szerelmes verset írt, amelyek ekkor hírnevet, később pedig sok becsmérlést szereztek neki. Szókimondó, szemérmetlenül érzelmes költeményei főleg a rómaiaknak tetszettek. Ezeket énekelték leginkább lakomák alkalmával. Természetesen megörökítette verseiben azokat a kedvenc tanítványait, akik különösen intelligensek és csinosak voltak. Egy ilyen lány volt Anaktoria. Róla ezt írta: „Inkább nézem kecses lépéseit, ragyogó arcát, mint a lydiaiak harci kocsiait és fegyveres gyalogságát.” Az is igaz mi abban az elítélendő, ha valaki szívesebben gyönyörködik egy szép lányban, mint a katonákban? Szapphó környezetében minden szépet és nemest istenített, de ugyanakkor testi kapcsolatról nem írt. Lehet, hogy Eros vágyat keltett benne a szép iránt, de ez megmaradt szellemi síkon, olyan érzésekkel, ami csak egy asszonyé lehettek. De a lányok iránti érzelmei más okra is visszavezethetők. Az ókori görögöknél, főleg Spártában ismert volt az úgynevezett „fiúszerelem”. Egy idősebb férfi pártfogásába vett egy szegényebb fiút, természetesen annak családjának beleegyezésével. Támogatta annak tanítatását, bevezette a jobb társaságba és felkészítette a férj szerepre. Talán Szapphó hasonlót képzelt el lányok számára. A költőnő Erosban olyan istent látott, amely alapvetően határozza meg a létezést, formálja az életet. Ezért akarta, hogy idősebb, tapasztalt asszonyok vezessék be a lányokat a szerelem világába, de mellőzve a testi kapcsolatot.      

Ma már az azonos neműek egymás iránti szerelme a nyugati világ nagy részében elfogadott dolog. A törvények ezekben az országokban azonos módon kezelik őket, mint a hagyományos pártkapcsolatban élőket. Az antik világban egy ifjú férfi csak másik nembelivel házasodhatott. Lesboson Szapphó esküvői verseket is írt. Egy ilyenben így írt a vőlegénynek a mennyasszonyról: „Tudnod kell vőlegény, senki sem olyan, mint a te párod!” A versek királynőjének nem csak tehetsége volt, hanem szerencséje is. A megfelelő korban a megfelelő helyen élt. A lesbosiak műveltek és muzikálisak voltak. Az archaikus időkben Lesbos kulturális centrumnak számított. Nem hiába hívták a líra bölcsőjének. Ebben a világban két főszereplő volt, Szapphó és költőtársa Alkaios. A műkénei kultúra eltűnésével a hőseposzok kora is elmúlt. Ennek a változásnak nem igen tudjuk az okát. Talán az idők változása a véres hőstettek után más fajta tartalmat és stílust kívánt. Egy szép, kifinomult költészetet, amelyben Aphrodité és Eros játszotta a főszerepet. Hamar Szapphó költeményei az egész Földközi tenger medencéjében ismertek lettek. Istenek ünnepségein, esküvőkön, hivatalos alkalmakkor adták elő őket. Szapphó népszerű volt és elismert. Halála után összegyűjtött versei tekercseken az alexandriai könyvtárban hozzáférhetőek voltak. Görög és római szónokok idéztek műveiből. Ezt akkor könnyen tehették, hiszen ezek elérhetőek voltak. Ma már csak töredékét ismerjük, annak, amit írt. Az ok, hogy a szigorú keresztény erkölcsnek nem feleltek meg művei. Egy korai keresztény teológus így látta verseit: „Szapphó ez az elzüllött, őrült szerelmes nőszemély romlott világát versekben énekelte meg.” Az 1000 körül keletkezett bizánci Suda lexikon így jellemzi őt: „Szapphó a lányokkal szégyenteljes viszonyt ápolt.”     

De a költőnő lejáratása már sokkal korábban megkezdődött. A Kr.e. 4. században, pont a görög demokrácia fénykorában. Összefügghet ez az arisztokrácia hatalmának gyengülésével. Ugyanis a hozzájuk köthető „fiúszerelem” egyre inkább elítélendő lett. Az a nevelési stílus, amit ez, és Szapphó képviselt eltűnőben volt. Szapphót leányok elcsábítójának, megrontójának tartották, és azokat az érzéseket, amiket megénekelt illetlennek. Főleg az attikai komédia figurázta ki a költőnőt. Azt terjesztette, hogy szerelmi bánatában egy férfi miatt levetette magát egy szikláról. A férfit Phaonnak hívták. A görög mitológiában volt egy Phaon, Aphrodité követője, aki a leukadiai szikláknál az Ion tengeren fekvő Leukas szigeten a holtak lelkével találkozott. Valószínűleg a komédiaszerző a mitológiai történetet használta fel, hogy Szapphót nevetségessé tegye. Egyébként Szapphó Kr.e. 560 körül halt meg természetes halállal. Szapphó hírnevének egy családi botrány sem tett jót. Bátyja Charaxos, aki kereskedő volt az egyiptomi Naukratisba utazott. Ott ismerkedett meg a híres hetérával Dorichiával és vele együtt elverte a vagyonát. Amikor Lesbos szigetére visszatért, Szapphó szemrehányásokat tett neki, és kérte Aphroditét, akit Kyprisnek is hívtak, mert Ciprus (Kypros) szigetén született, hogy: „Kypris, te büntető istennő érezze Dorichia haragod! Ne érezze többé dicséretedet, hogy második alkalommal a fellobbanó szereleme fivéremet nehogy romba döntse!” De volt egy másik ok, amiért rossz hírét keltették. Az athéniak nem szerették azt a szabadságot, amit a lesbosi nők élveztek. Nem szerették volna, ha a lányaik, asszonyaik hasonló jogokat követeltek volna. Ezért Szapphót kívülállóként a tradíciók megrontójának mutatták be. Minden esetre Szapphó egy különleges nő volt, akit a reneszánsz, a humanizmus és a klasszicizmus idején újra meg újra felfedeztek. Emléke sohasem tűnt el teljesen. A leszbikus szerelem elnevezése is őrá és Lesbos szigetére vezethető vissza. Arisztotelész mondta vele kapcsolatban: „Merész és művészi verseket írt, úgy mintha férfi lett volna! Bár csak egy nő volt.”