Szerencse, örök ifjúság, gazdagság. Mindezeket garantálja a mágikus alapanyag. Csakhogy ezt az „ötödik elemet” mind ez idáig nem találták meg. Pedig érte az alkimisták mindent megtettek és olyan dolgokat alkottak, amelyek a mai napig mozgásban tartják világunkat.

 Nicolas Flamel nem ismert félelmet. Laborjában ként, szalmiákport és arzént misztikus zavaros folyadékban oldott fel és a kotyvalékot a tűz felett felforralta. Izzadva használta a fújatót nem törődve a füsttel, a korommal és a mérgező gázokkal. Falmelt nagy cél elérése vezérelte: aranyat akart készíteni. Az 1400 évek Párizsában élt kísérletező eredetileg nemes emberek megbízásából értékes könyveket másolt. Így jutott a kezébe több feljegyzés az alkémiáról, az ókor titkos tudományáról. Flamel fellelkesedett az írásokat olvasva. Megpróbálta a több százéves könyvek szimbólumait megérteni és egyre jobban beleásta magát a mágia titkokkal teli világába. Abban bízott, hogy minden idők legnagyobb alkimistája lesz. Hamar felismerte, hogy a sikerhez „Lapis philosophorum” az az a bölcsek kövét kell megtalálnia. Ez az anyag a kulcsa a közönséges fémek, mint ólom, vagy a higany arannyá változtatásának; a transzmutációnak, a mágikus folyamatnak a dolgok megnemesítéshez. És ez még nem minden. Aki a bölcsek kövét birtokolja az éles eszű, szerencsés lesz, nem szenved szükséget, meggyógyul a betegségekből, emberfeletti erővel fog rendelkezni és nem utolsó sorban nem kell félnie a háltól.

Az alkímia kifejezés valószínűleg az arab „al-kymiya” szóból ered, amelyből a „kymiya” görög eredetű. A fogalmat „Az olvasztás tudományának” lehetne fordítani. A titkos tanítás Egyiptomban keletkezett a Kr.e. 300 körül időkben és Kis Ázsián keresztül jutott Európába. A késő középkorban Nicolas Flamel idejében élte virágkorát. Leginkább Franciaországban, Angliában és Németországban kísérleteztek az emberek a laborokban. Arisztotelész írásai keltettek bennük reményt, ami szerint a világ négy elemből áll föld, víz, tűz és levegő, amelyek egymással kapcsolatba kerülve átalakíthatók. Például a forró levegőből lehet tűz. És itt vannak a fémek, mint az ólom, a higany vagy az arany, amik Arisztotelész szerint szintén négy elemből állnak és ezért ezek is átalakíthatók. A bányászok ólomérc ereknél néha találtak ezüstöt ez is bizonyítékúl szolgált az alkimistáknak az ókori görög filozófus elméletére: a fém egy teljesen más fémmé változtatható. A zöldes malachit ásványból lehet rezet olvasztani ezt a saját tapasztalatunkból is tudhatjuk. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy egy kő segítségével arany állítható elő. A régi antik írásokban azt olvasták: ez a bölcsek köve, amelynek tűzálló gömb alakú vöröses szubsztanciának kell lennie. De hol rejtőzik ez?

A korai alkimisták szimbolikus ábrázolásait nehezen lehet értelmezni. Ilyenek voltak például a békákat hányó sárkány, saját farkába harapó kígyó, vagy a napot megevő oroszlán. Ezért elég széles skálán kísérleteztek a középkori aranycsinálók. Egyes források azt sugallták, hogy a bölcsek kövét kén és higany keverékéből elő lehet állítani. Más leírások szerint tojáshéj borsmenta levél és vizelet vegyületéből is készíthető. A késő középkori alkimisták mindennel kísérleteztek, ami a kezük ügyébe került: halott állatok, különböző növények, szalmiákszesz, ólom, só, arzén, higany. Nem egyszer fordult elő, hogy az összekotyvasztott vegyület kigőzölgése halálos volt. Sok alkimista vesztette ennek következtében az életét. A legtöbb labor közepén egy kőből épült tűzhely állt, a kozmikus kemence. Ennek segítségével forralták fel a kotyvasztott folyadékot gyakran furcsa öblös alakú, kifolyóval rendelkező edényekben. Amikor végtermék felgőzölgött az oldalcsőbe lehűlt és kicsapódott.  A következő lépésben porrá szárították és reménykedtek benne, hogy a bölcsek kövének kicsiny darabkáját megtalálják benne. A legtöbben az antik receptek alapján dolgoztak. Némelyik alkimista viszont saját receptet is kipróbált például a mágnes erejét, vagy asztrológiai leírásokat reménykedve abban, hogy rövidesen gazdag, erős és halhatatlan lesz.

Nicolas Flamel különösen kreatív volt a kísérleteiben. Több, mint húsz éven át kutatta a bölcsek kövét. Egyes krónikások azt állítják meg is találta. Vitatott viszont, hogy bármikor nagy vagyonra tett volna szert. Mégis Flamel Párizsban 14 kórházat alapított és három kápolnát építettet. Arra a kérdésre, hogy az aranykészítés titkát bármikor megfejtették-e egyértelmű nem a válasz. Viszont kísérleteikkel nagy szolgálatot tettek a tudománynak, ugyan nem ez volt a céljuk. Sok ötletet és teóriát megvizsgáltak, kipróbáltak. Ezek többsége zsákutca volt, de találhatók közöttük hasznosítható is. A bölcsek kövét kutatva fedezte fel a porcelán készítés módját Friedrich Böttger (1682-1719). De a lőpor európai feltalálása és különböző gyógyszerek elkészítése is az alkémiának köszönhető. Sok sarlatán kereste az aranykészítés módját. Míg a középkorban az alkémiával tudós szerzetesek, egyetemi emberek foglalkoztak, addig a kora újkorban már „hivatásos” arany készítők is voltak. Ők hercegeknek, királyoknak ajánlották fel a szolgálatukat. Az uralkodók bízva a kincstáruk feltöltésében szerződést kötöttek velük és ha kudarcot vallottak rosszul is végződhetett a dolguk. A nápolyi születésű Domenico Caetano a barokk kor leghíresebb aranykészítője volt. Ebben az időszakban a nemesek és uralkodók különösen vágytak a gazdagságra a pompára. Ideális helyzet a szélhámosoknak, így Caetanónak, aki magát Ruggerio grófnak hívta. 1695-ben Velencébe utazott és állítólag a csomagjában vitte a bölcsek kövét, ami valójában értéktelen mész és mandulahéj keveréke volt.

A nyilvános bemutatóján elővarázsolt néhány aranyérmét a rutinos szemvényvesztő a csodálkozó érdeklődők elött reklám gyanánt. A megtévesztett a megrendelőinek rengeteg arany előállítását ígérte meg, de az előleget átvétele után általában eltűnt. Ugyan ezzel a trükkel bohócot csinált veronai, brüsszeli, bécsi nemesekből és hercegekből. Az átveréshez használt kedvenc eszköze egy viasszal bekent aranyozott keverőkanál volt, amelyet, ha tűz fölé tartott a viasz leolvadt és megjelent rajta az arany. Ha a megbízó gyanút fogott a laborban, akkor néha a kísérleti tárgy felrobbant és mindent elölről kellett kezdeni. Ezzel is időt nyert. A szélhámos aranycsináló karrierje Berlinben ért véget, ahol I. Frigyesnek ígérte meg, hogy két hét alatt aranyat készít neki. Azonban Bécsből ekkora már befutottak a hírek miszerint szélhámosról van szó. Ezúttal nem sikerült a szökés. A bíróság halálra ítélte 1709 február 6-án felakasztották figyelmeztetésül minden csalónak.

Az orosz kémikus Dmitirij Mendelejev a 19. században összeállította az elemek periodikus rendszerét és bebizonyította, hogy az arany kémiai elem és nem lehet sem transzmutációval sem egyéb hókuszpókusszal előállítani. Mégis ezután is hagyták magukat az emberek átverni. Az ezerkilencszáz húszas években egy bajor bádogos Franz Tausend azt állította tud aranyat készíteni. A nagy gazdasági világválság idején különösen sokan reménykedtek benne. Tausend Münchenben aranykészítő üzemet alapított és nagy nyereséget ígért. Még maga Erich Ludendorff tábornok az első világháború hőse is bedőlt neki és nagy összeggel beszállt az üzletbe, amelyből egyedül Tausend gazdagodott meg. Azonban nem tarthatott a szemfényvesztés öröké 1931-ben lebukott és letartóztatták. Ebben az időben két kémikus Otto Hahn és Fritz Strassmann úttörő kísérletet hajtott végre. Uránt neutronokkal bombáztak és ilyen módon könnyebb elemeket kryptont és báriumot hoztak létre. Transzmutáció mégis lehetséges? Az alkémia központi elmélete mégis működik? Minden esetre hatalmas energia, magreaktor vagy óriási részecskegyorsító kell hozzá. Sir Isaac Newton korában ilyen biztos nem volt. A gravitációt bebizonyító zseniális tudós alkímiával is foglalkozott. A témához kapcsolódóan több mint egy millió szót írt le. Úgy gondolta a természet titkait csak ennek segítségével tárhatjuk fel. Az 17. században élt angol fizikus már az utolsó nemzedékhez tartozott, akik tudományosan foglalkoztak az alkímiával. Érdemes viszont nagy vonalakban átnézni annak történetét, hogyan jutottunk el idáig.

Mint már utaltunk rá a gyökerek Egyiptomig nyúlnak vissza. A hagyomány Hermész Triszmegisztosz tekinti alapítónak, ha egyáltalán beszélhetünk egy személyes alapítóról. Hermész Triszmegisztosz misztikus személyiség, aki írásaiban osztotta meg az alkémiáról és az okkult tudományokról való ismeretét. Nincs rá bizonyíték, hogy létezett-e egyáltalán. Vannak, akik Thot egyiptomi és Hermész görög istenek összeolvasztásának tartják. A hellenisztikus korban gyakori volt különböző istenségek egy személyben való egyesítése. Thot az egyiptomiaknál a tudás isteneként is szerepelt, és Kr.u 1 században „Háromszor Nagynak” (az az magasztosnak) is nevezték, akárcsak Hermész Triszmegisztoszt, akinek a neve is ezt jelenti Hermész a „Háromszor Nagy”. Két mű köthető hozzá a „Corpus Hermeticum” és a „Smaragdtábla”. „Corpus Hermeticum” a mágiáról, a világegyetemről és az értelemről szól párbeszédes formában, ahol a mester Hermész Triszmegisztosz. A „Smaragdtáblát” viszont Hermész Triszmegisztosz által írt alapműnek tartották a titkos tudással foglalkozók. A táblát a materia prima (az első anyag) és a bölcsek köve titkához társították. A szöveget csak a 12. században fordították le latinra. A 17. században Isaac Cassaubon megvizsgálta és kimutatta, hogy sokkal régebbiek, mint addig gondolták, tehát nem írhatta Hermész Triszmegisztosz. Ezt azóta vitatják, mivel még az sem tisztázott, ha létezett pontosan melyik korban élt a hermetikus mű állítólagos szerzője. Valószínű, hogy a neki tulajdonított szövegek egyiptomi és görög szerzők különböző korokban született művei, amelyet Hermész Triszmegisztosz nevén jelentettek meg. Kr.u. 300 körül élt Panapoliszi Zoszimosz, aki alkímiáról szóló írásait „kódolta”. Nehezen érthető rébuszokban beszéli el az alkímia gyakorlatát, ezzel is növelve annak titokzatosságát. Ezzel hagyományt teremtett. Az alkimisták nem véletlenül bújtak a szimbólumok mögé. Így védték a megszerzett tudást és ugyanakkor leplezték sikertelenségüket is. Nem csak a nyugati kultúrkörben vágytak a gazdagságra és az örök életre. Az arab világban is hódított az alkímia. Itt egyértelmű a görög hatás, hiszen ókori görög szerzők műveinek fordításaira építkeztek.

 Így volt ez Abu Múszá Dázsbir ibn Hajjánnal, aki Arisztotelész írásait olvasva, alkotta meg elméletét. Azt állította, hogy a fémek a kén és a higany vegyítésével jönnek létre és ez az elgondolás lett a középkori európai alkimisták alaptétele. Rajta kívül még az arabok között alkímiával foglakozott az orvos filozófus Abu Bakr Muhamad Zakkarijja ar-Razi a 9. században, vagy Abu Ali al-Huszajn bin Abdallah ibn Szina. Ő volt Arisztotelész legjobb ismerője a muszlimok között. Az arab filozófusok munkáját nem szabad alábecsülni, közvetítésük nélkül a görög filozófia töredéke épült volna be a nyugati kultúrába. Nekik is volt köszönhető, hogy az alkímia ismeretanyaga eljutott Európába. A 13. században Albertus Magnus domonkos szerzetes korának egyik legjelentősebb gondolkodója Aquinói Szent Tamás tanítója hozta divatba az alkímiát a nyugati földrészen. Ő osztotta Abu Múszá Dázsbir ibn Hajján (latinosan: Geber) elméletét a transzmutációról. Századának másik kiemelkedő gondolkodója a ferences szerzetes Robert Bacon is foglalkozott alkímiával. Neki tulajdonítják, hogy a bölcsek köve felé terelte az aranykészítéssel próbálkozókat. Az emberi gondolkodás megújulásának korában a reneszánsz idején is virágzott a „titkos” tudomány. Konstantinápoly 1453-as bukása után, addig görögkeleti kolostorok könyvtárait gazdagító művek jutottak el főleg Itáliába, de Európa más részeibe is. Georg Ripley, Thomas Norton és Thomas Charnock néhány név ebből a korszakból. Nortonnak állítólag kétszer is sikerült elkészíteni az életelixírt csak mindkétszer – láss csodát – ellopták tőle. Így az emberiség halandó maradt. Ugyanakkor érdemes lenne tudni mi lett a tolvajokkal! Esetleg mind a mai napig közöttünk élnek? Nem valószínű..

Az alkímia a szabadkőművességre is hatással volt. Sokan próbálkoztak közülük aranykészítéssel. A szabadkőműves felfogásba beépült a transzmutáció, de nem, mint a fém átalakítása más fémmé, hanem az ember átalakulása, nemesedése értelmében. A tudomány és a technika fejlődésével egyre inkább világossá vált az alkímia, mint olyan járhatatlan út, viszont a belőle kinőt kémia sok hasznos felfedezéssel gazdagította a világot. Sajnos az élet titkát nem fejtették meg főleg az örök életét és még nem beszéltünk a meggazdagodás biztos receptjéről. Az alkimisták viszont egyre nem gondoltak. Ha megtalálták volna az aranykészítés módját az addig ritka nemesfémből hírtelen sok lett volna. Ez pedig a piac törvényei alapján levitte volna az értékét. Oda lett volna a gazdagság.