A 19. századi Szicíliában egy elég vegyes társaság, rablók, jószágigazgatók, őrök és lázadók olyan bandákat hoztak létre, amelyek speciális becsület kódexnek voltak alávetve. Rövidesen az emberek egy átláthatatlan képződményről kezdtek beszélni a maffiáról. Erőszak uralta a sziget nagy részét, üzletembereket zsaroltak, politikusokat korrumpáltak. Megteremtették a szervezett bűnözés ősét.

Már a kezdetek óta Szicília „tiszteletre méltó férfiúi” zsarolásból és védelmi pénzek beszedéséből szereztek jövedelmet maguknak. Míg voltak, akik továbbra is emberrablásból és marhatolvajlásból éltek, Palermo környékén egyre elterjedtebb lett a védelmi pénzek szedése az egyes maffia csoportok részéről. A maffia olyan szervezet volt, amely mindenre nyújtott védelmet: a csaló üzleti partnertől, a tolvajokon át a konkurenciáig. De legfőbb képen magával a maffiával szemben. Aki úgy gondolta nem kér a védelemből, arról maga gondoskodott a maffia, hogy meggondolja magát. A maffia először illegális dolgokból szerzett bevételt, majd ezt legalizálta végül monopóliumra tört. A citrusültetvények ideális terepet nyújtottak ehhez az üzleti modellhez. Nagy befektetés volt egy érzékeny termékben. Elég volt az öntöző rendszert megrongálni, vagy egy fejszével a fákat tönkre tenni. A gyümölcsüzlet ugyan nagy profitot hozott, de bizonytalan volt az értékesítés. Ugyanis nem koncentrált termelésről volt szó, hanem sok kisebb üzemről. A maffia viszont megoldotta ezt a problémát. Palermo környékén a maffia független hatalomra tett szert, olyanra, ami az államot tudta helyettesíteni. Az állam gyengesége – korrupt felügyelők, vizsgálóbírók – a maffia erejét jelentették. És ott volt még az egymás közötti bizalmatlanság. A politikusok, földbirtokosok ezt a fajta hatalmat, ami az erőre épült becsülték. Még a távoli Rómában is elnézték azt, hogy a bűnözők irányítanak, mind addig, amíg hatékonyan tették ezt. A főnöknek viszont oda kellet figyelnie, hogy az történjen, amit ő akar. Erre volt a becsület kódex, amelynek a megszegését szigorúan megtorolták. Súlyos provokációnál nem volt elég az egyszerű gyilkosság, hanem különösen brutális módon végezték ki az illetőt. A besúgás és árulás a legnagyobb bűnök közé tartozott, még ha külföldre menekült, aki elkövette ott is kivégezték. Amikor az újonc a szentképre kente vérét az életét adta oda a szervezetnek. Azelőtt egyszerű bűnöző volt az aktussal viszont „tiszteletre méltó” férfi lett. Szinte alig vettek fel olyant a szervezetbe, aki legalább egy embert ne ölt volna meg. Minél több embert megölt egy maffia tag annál nagyobb lett a megbecsültsége. Ha az áldozata maga is sok embert ölt meg, még nagyobb megbecsültségre tett szert. Ha viszont nem reagált a sértésre, ami őt érte, az a tekintélyét súlyosan károsította. A főnök egy szava viszont minden vitát megoldott.

Hamarosan a Palermo környékén működő maffia sejtek kezdtek közösen dolgozni, sőt 1875 körül már informális föderációban. A beavatottak megismerték egymást különböző jelek segítségével, vagy kódolt dialógussal. A kooperáció ellenére azért gyakoriak maradtak a konfrontációk az egyes sejtek között. Az összetűzéseket aztán megint az együttműködés váltotta fel. Sokat kinyomozott ezekből Gaspare Galati és egy vizsgálóbíróhoz fordult, amely becsületesnek tűnt, de tanúkra volt szüksége. Amikor Galati új őreit lelőtték az egyikük túlélte és azonosítani tudta az elkövetőket. Galati éjjel és nappal ápolta a tanút és mindig revolvert hordott magánál. A családjának pedig megtiltotta, hogy a házukat elhagyják. Amikor a sebesült őr jobban lett elment a maffiához, a capo békét kínált neki és jutalmat, mire visszavonta a tanúvallomását.  Galati és családja kénytelen volt elhagyni Szicíliát 25 év alatt felépített pacientúrát hagyott hátra. Csak később jött rá, mindegyik őre maffiózó volt, csak rivális bandához tartoztak. Az omerta törvénye győzött, legalább is ez alaklommal.

Szicíliában volt egy társaság, amely más társadalmat akart: nem akartak a bűnözőknek adózni, állandó félelemben élni, hogy maffia csoportok háborújának áldozatai legyenek. Olyan társadalmat akartak, ahol a szorgalom és nem a brutalitás számít. Közéjük tartozott Emanele Notarbartolo Marchese de San Giovanni. Abban az időben mikor Galati elvesztette a harcát a maffiával ő vásárolt Palermótól 40 kilométerre délkeletre egy 125 hektáros oliander által benőtt birtokot. A hozzá vezető út rossz volt, banditák lepték el a környéket a közeli Caccamo pedig a maffia fellegvárának számított. Be akarta bizonyítani, hogy egy nemesnek nem feltétlenül a városban kell kényelemben élnie, hanem kemény munkával értéket teremthet és nem mindig az arcátlanság győz. 1873-ban Palermo polgármesterévé választották. Arra kényszerítette a takarmány hivatal vezetőjét, hogy az elsikkasztott pénzt fizesse vissza. Ezt az embert Rafaele Palizzolonak hívták. Palizzolo szintén nemes volt, igaz alacsonyabb rangú, mint Notarbartolo. Bérlőként kezdte a citrus üzletet, és hamar kapcsolatba került a maffiával. A földbirtokból illegális jövedelmei is voltak és a bűnözői kapcsolatai kikövezték az utat a politikába. Nem egy szokatlan karrier ebben az időben. Az olasz egység után az állam sok hatalmat ruházott át a helyhatóságokra. Beszedték az adókat, megbízásokat kötöttek, összeállították a választói névjegyzéket. A hivatalokért ezért kemény harc folyt. Rómában ezzel szemben a déli politikusok ki voltak zárva a hatalomból egészen 1876-ig amikor is a szocialisták legyőzték a konzervatívokat. Ekkor először kerültek szicíliaiak a hatalom berkein belülre. Hat évvel később Rafaele Palizzolot megválasztották parlamenti képviselőnek. Don Rafaele jóvális férfi volt, aki sokat adott a hírnevére. Amikor a választókörzetében tartózkodott már korán reggel fogadta a kérvényezőket a palotájában Palermóban a Via Ruggero Settimo-n. Az ágyán ülve vette át az ajándékokat és türelmesen végig hallgatta a látogatóit. A kihallgatás alatt felkelt megmosakodott, megigazította a bajuszát és felöltözött, majd folytatta a kérelmezők meghallgatását. Mindenki felkereshette ügyes bajos dolgaival. Építési vállalkozó állami szerződésekért, polgárok, akik városi hivatalt reméltek, vizsgálóbíró, aki áthelyezését kérte, maffia tagok, akiknek fegyverviselési engedélyre volt szükségük. Don Rafaele mindenkinek megígérte, hogy segít. És ez nem üres ígéret volt. Palizzolo mindenkit ismert Palermóban: mágnásokat, hivatalnokokat, maffiózókat. És nem csak Szicília fővárosában voltak kapcsolatai, hanem Rómában is.

Amióta a római kormány rá volt utalva a déliek támogatására ömlött a pénz Szicíliába. Utak, hidak, kikötők, iskolák, kórházak, menhelyek épültek. Szanálták a szegénynegyedeket. Minden állami megrendelést szét kellett megfelelően osztani. Minden egyes líra szavazatot jelentett. 1882 óta a férfiak negyedének volt választó joga. Új korszak a tömegdemokrácia kora jött el. A Palizzolo palota úgy működött, mint egy tőzsde. Információk és szívességek cseréltek gazdát és természetesen mindenre volt garancia. A fegyveres erőszak. Don Rafaele jól egyesítette a maffiózót a politikussal. Közvetítő volt a helyi társadalom, a bűnözők és a központi hatalom között. Vele érkezett meg Szicília a központi hatalomba és Szicíliával együtt a maffia. Ugyan létezett más szervezett bűnözői csoport Itáliában például a camora Nápolyban, régebbi is volt, mint a maffia, de csak Nápolyra korlátozódott és a védelmi pénzeket legális üzletekbe fektették. És volt még egy lényeges különbség, a camora az esetek többségében távol tartotta magát a politikától. Calabriában a csizma orrán működött még a maffiához hasonló szervezet a „Ndrangheta” „a derék emberek”. Hasonló módon keletkezett, mint a maffia, hasonlóak voltak a rituáléik, és a helyi politikában is befolyással rendelkeztek. Volt viszont egy lényeges különbség: ez a szervezet a rokoni kapcsolatokra épült. Ezen társaságok távolról sem rendelkeztek akkora befolyással, mint a maffia. A „Cosa Nostra” ahogy később a maffiát nevezik „a mi ügyünk” parlamenti képviselőket tartott a kezében, hivatalokat ellenőrzött, és biztosította a megfelelő számú szavazatot a nekik szolgáló választott képviselőknek. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a maffia ellenes perekben megszaporodtak a hiányzó bizonyítékok és a felmentések. Rómában a központi hatalom a megtűrés és az együttműködés között egyensúlyozott. A politikai hatalom és a szervezett bűnözés között szűrke zóna jött létre, ahol nehéz volt megállapítani hol kezdőik az egyik és hol ér véget a másik. Az állami hivatalnokok dolgoztak a maffia vezéreknek és a gengszterek gondoskodtak róla, hogy megkapják a hivatalt.

Délután mikor a kérelmezők elmentek Rafaele Palizzolo felkereste hatalmának forrását a maffiózó barátait, akik számos grémiumban megtalálhatóak voltak. Többek között a Szicíliai Bank felügyelő tanácsában. Ennek a banknak volt az igazgatója Emanuele Notarbartolo. Palermo korábbi polgármestere nagyon szorgalmas volt. Rögtön a hivatali idejének kezdetén szanálta a bankot. De egyre gyakrabban keresztbe tett neki az ötven tagú felügyelőbizottság. A bizottság kétharmada politikusokból állt, aki részesei voltak gazdasági visszaéléseknek. Így például pénzek tűntek el úgy, hogy gyerekeknek, vagy nem létező személyeknek adtak hitelt. A felügyelőbizottság négy elnöke közül az egyik Rafaele Palizzolo volt, akinek még sok ilyen kreatív ötlete volt a pénzszerzéshez.  1889-ben Notarbartolo ultimátumot intézett Rómában az illetékes miniszternek: változtassák meg a bank statútumát és tisztítsák meg a felügyelő bizottságot, vagy ő lemond. Sokáig bizonytalankodott a kormány, de végül elengedték Notarbartolo kezét. Röviddel a bukása után Palizzolo körül gyülekező csaló vállalkozók és maffiózók elkezdték a kétes játékukat a bank hiteleivel és részvényeivel. Notarbartolo mind erről értesült a hozzá hű felügyelőbizottsági tagoktól, és vizsgálatot követelt a pénzügyminisztertől. 1892/93 fordulóján a könyvvizsgálók nyomára bukkantak a visszaéléseknek. Egyre többen mondták Notarbartolot visszahívják a bankhoz, hogy rendet tegyen. Pár héttel később megtalálták a holttestét a sínek között.

Csaknem hétéven keresztül sikerült mágnásoknak, megvásárolt nyomozóknak, politikusoknak az ügy kivizsgálását megakadályozni. Fiának Leopoldónak Rómában azt a baráti tanácsot adták fogadjon fel egy gyilkost, aki Palizzolot megöli. Aztán a nyilvánosság nyomására és Notarbartolo család konzervatív barátai segítségével újra nyitották az ügyet. Eredetileg egy vasúti alkalmazottat a vonat fékezőjét vádolták, de jött Leopoldo Notarbartolo vallomása a milánói esküdtbíróság elött és egyre többen szólaltak meg. Végül a római parlament felfüggesztette Palizzolo mentelmi jogát. A képviselőt letartóztatták a pert pedig a további vizsgálatig felfüggesztették. 1901 szeptemberében folytatták a tárgyalást ezúttal Bolognában. A Palazzo Baciocchiban a vádlottak rácsos ketrecben várták a trágyalás kezdetét. Palizzolo két napon át beszélt a bíróság elött. Csak beszélt és beszélt az őt ért megaláztatásokról, intrikákról, amivel tönkre akarják tenni. Majdnem 11 hónapig tartott a tárgyalás. A bizonyítékok ötven dobozt töltöttek meg, 503-an tettek tanúvallomást. Sokszor félbe kellett szakítani a tárgyalást. Az utolsó tárgyalási napon 1902 június 2-án elterjedt a hír, hogy a maffia merényletet tervez. Csendőröknek kellett biztosítani a helyszínt. 21 óra 45 perckor vonultak vissza az esküdtek ítélethozatalra. Majd másfél óra múlva jelentek meg ismét. Az ítéletük: bűnös! A várakozó tömeg ünneplésbe kezdett. Egészen más volt a fogadtatás Palermóban. Palizzolo egy közülük és a fenti északon tönkre tették őt. Palizzolo barátai egy Pro Szicília nevű egyesületet hoztak létre. A maffia elsáncolta magát, de a jogászait mobilizálta. Fél évvel később Rómában a semmítőszék hatályon kívül helyezte az ítéletet. Palizzolot felmentették; bizonyítékok hiányában. A maffia ismét győzött.

Vissza az első részhez!