A katharok történetét kutatta, mert úgy gondolta a segítségükkel megtalálja a Grált. Igyekezetében a nácik kiszolgálója lett, ami viszont megpecsételte a sorsát.

 „Mindenki olvassa el ezt a nagyon érdekes könyvet, mert elmesélni azt, hogy miről szól, csak gyenge próbálkozás lenne a könyvhöz képest!” Így dicsérte a „Nemzetiszocialista Tanárok Újsága” 1933 őszén a 29 éves Otto Rahn „Keresztes hadjárat a Grál ellen” című könyvét, amivel a szerző ezoterikus és okkult náci körökben nagy ismertségre tett szert. Az 1904 február 18-án az odenwaldi Michelstadtban született Rahn már gyerekkorában érdeklődött a mondák iránt. Különösen tetszett neki a részben Odenwaldhoz tartozó Burg Wildenbergben Wolfram Eschenbach által 1200 körül írt Grál kereső Parzivál története. A mítoszok és a misztika iránti érdeklődését felnőtt korára sem nőtte ki. Nagy hatással volt rá gimnáziumi hittantanára, aki nem csak az ezotériába és a faji felsőbbrendűségbe vezette be, hanem megismertette a középkori eretnek mozgalmakkal, többek között a katharokkal. Emellett megnyerte tanítványát a német népi mozgalomnak is.  1929-ben Rahm kénytelen volt megszakítani jogi és filológiai egyetemi tanulmányait, mivel apja látván a bukdácsolását nem finanszírozta tovább azokat. Ezek után Berlinben tűnt fel homoszexuális közegben. Egyik itteni svájci művész partnere úgy emlékezett, hogy ebben az időben Rahm segédtanító, eladó, illetve fordító volt, ha éppen nem munkanélküli. Később, amikor belépett az SS-be úgy jellemezte ezt az életszakaszát „harc a túlélésért.”  1931-ben kezdett dolgozni könyvén. Dél Franciaországba utazott a katharok egykori vidékére, mert a legenda szerint egy ideig náluk volt a Grál. Ezoterikus körökben, amelyben mozgott megerősítették ezt az elképzelését. Az útját Myrianne de Pujol-Murat grófnő finanszírozta egy idősebb asszony az okkult „Polaires” csoport tagja. Neki az volt a meggyőződése, hogy a kathar királynő Esclarmonde de Foix leszármazottja és a német ifjúban hűséges segédet látott a múlt kutatásában. Rahm felkereste Pamiert, Foixt, Carcassonet, és Montségurt a 13. századi katharok nyomát kutatva. Sok időt eltöltött Albi városában az albigensek, a katharok egyik csoportjának székhelyén. A szekta hitének a központjában a fény és a sötétség örök harca állt. A fény volt számukra a teremtő erő, a nap állt a vallásuk középpontjában. Rahm úgy sejtette, hogy a Grál Mountségurban található, itt rejtették el egy földalatti járatban az erődítmény 1244-es eleste után. A szenttárgy kutatatás során felkeresett és átkutatott jó pár földalatti járatott és lemásolt minden olyan iratot, amely a Grál feltételezett helyével kapcsolatba hozható volt. A sikertelen kutatásából azt a következtetést vonta le, hogy a Grál megtalálásához nagyobb áldozatot kell hoznia. Időközben azonban az idős grófnő támogatása elapadt. 1932-ben letelepedett Ussat-les-Bainsban, ahol egy hotelt vezetett, de hamar csődbe vitte. De ez nem riasztotta vissza a további kutatástól, amit kiterjesztett a trubadúrokra. Úgy tartotta ők őrizték meg és adták tovább a katharok eretneknek nyilvánított tudását. A számos Grál legendában az ősi gnosztikus tudás elemeit vélte felfedezni. Rahm kutatásainak eredményét 1933-ban könyv formájában is megjelenttette. Ez volt a „Keresztes hadjárat a Grál ellen” címet viselő alkotása. A könyvében élesen elítélte a középkori egyházat és annak tetteit a szerinte előremutató katharok által vallott hittel szemben. A művében részletesen írt a katharok vallásáról és az ellenük alkalmazott inkvizíciós módszerekről. A könyv valahogy ráérzett a korszellemre, mert nagy sikert aratott. A túl technikalizált, vallásból kiábrándult világ fogékony volt az okkult dolgokra.

Rahm pillanatok alatt ismerté vált, rádióadók és újságok készítettek vele interjúkat. A hirtelen népszerű lett Grál kutató Berlinbe költözött, ahol bekerült Karl-Maria Wiligut körébe. A náci okkultista és szélhámos Heinrich Himmler a SS vezetőjének volt a személyes tanácsadója. Ő készítette Wewelsburg várának SS kultikus központjává átalakító terveket, sőt a SS becsületgyűrűje is a nevéhez köthető. Ez utóbbit csak magas rangú SS vezetők kapták. Rahm Wiligut villájában ismerte meg személyesen Himmlert és adta elő neki teóriáját. Az SS főnök érdeklődve hallgatta Rahm előadását. Rögtön eszébe jutott a náci főideológus Alfred Rosenberg, aki mint sok más nemzeti szocialista, aki elhagyta az egyházát a végső győzelemhez egy régi-új német vallást tartott szükségesnek. Himmler is osztotta ezt a nézetet és bíztatta Rahmot az ősi germán hit kutatására a SS és az Ahnenerbe keretében. 1935 szeptember végén Rahm Himmler személyes stábjához csatalakozva körutat tett Hessent, Bajorországot és Westerwaldot érintve, középkori eretnekek nyomait kutatva. Régi misztikus helyeket keresett fel, a Grálra utaló jeleket keresett. Himmler úgy gondolta Rahmban eszmei társra talált. 1936-ban Rahm felvételét kérte az SS-be. „A könyvem megjelenése óta a nemzetiszocialista kultúrörökség része” – írta szerénytelenül jelentkezésében. A SS Unterscharführer feladata az SS birodalmi vezető személyes szolgálatában az őskutatás lett. A friss SS tag nagyon sajnálta, hogy őseit csak 100 évre tudta visszavezetni, igaz ezen felmenői között nem találtak zsidó származásút. Rahm Wiliguttall együtt olyan ősi germán pogány vallást keresett, amelyet fel lehetett volna éleszteni. Elkeseredett kitartással kutatta az olyan eretnek rítusokat, amelyeket az idők folyamán a keresztény egyház elnyomott. Kutatásait az SS nagystílűen finanszírozta. Elutazott Izlandra, ahol az Edda mondakör ősi törvényszerűségeit vizsgálta. Ezen északi „kutató útja” után 1937-ben jelentette meg új könyvét „Lucifer udvartartása” címmel. Az egyhangú izlandi tartózkodás után ismét a katharok történetének szentelte magát. Dicsérte az önfeláldozásukat, az idealizmusukat, tisztaságukat és természet szeretetüket. Nem a könyve miatt került végül bajba Rahm, azt senki sem merte kritizálni, hiszen Himmlernek nagyon tetszett. Alkoholizmusa miatt állították 1937-ben pártbíróság elé. Büntetésként az SS Totenkopf hadosztály felső bajorországi egységében kellett szolgálnia négy hónapig Dachauban, mint fegyőr. Az itt tapasztalt állapotok nagyon megviselték. Bizalmasai és barátai előtt nem titkolta homoszexualitását.  De amikor Himmler egyik közeli bizalmasával Hans Riedweggel konfliktusba került, mivel az el akarta lehetetleníteni a további Grál kutatást, hogy mentse a látszatot bejelentette, hogy eljegyezte magát, ami persze nem volt igaz. A nagy nyomás alatt Rahm depressziós lett és még többet ivott, ami újabb büntetéshez vezetett. Ezúttal Buchenwaldba került őrszolgálatra. Himmler, ami után kiderült védence homoszexualitása levette róla a kezét, így oda lett a Grál kutatási lehetősége is.  1939 februárjában maga kérte az SS-ből való elbocsátását. Márciusban Tirolba utazott, ahol Kufstein és Sölln közötti túrája idején egy fa alatt öngyilkos lett. Nagymennyiségű altatót vett be. A holtestére egy hónap múlva találtak rá kiránduló gyerekek. A „Schwarze Korps” az SS lapja megemlékezett haláláról, igaz nem azt írta, hogy öngyilkos lett, hanem egy hóviharban életét vesztette a magas hegyekben. Azt, hogy ezt Himmler intézte-e így nem tudni. Minden esetre a háború után halálának körülményei spekulációkra adtak okot. Sokan azt állították azért kellett meghalnia, mert megtalálta a Grált. Mondjuk meg őszintén ennek nem nagy a valószínűsége. Inkább rájött a koncentrációs táborbeli tapasztalataiból, hogy szomorú jövő várna rá az általa is támogatott Harmadik Birodalomban.