Dzsingisz kán egy szétaprózódott népből egységes nemzetet teremtett, amely szomszédjait egymás után hódította meg. A mongolok pár évtized alatt a valamikor is létezett legnagyobb birodalmat hozták létre. Ezt a nyugati uralkodók sem tudta megakadályozni.  Miért? 

 Batu kán döntő csatára készült. Serege a Sajó és a Hernád összefolyásánál ütötte fel táborát. Ilyen messze nyugatra még egyik mongol hadvezér sem jutott el. 1241. április 10-ét írtak a keresztény naptárak, amikor Észak Magyarországon közel a muhi pusztához Batu kán imájában elődei segítségét kérte a folyó másik oldalán gyülekező ellenség legyőzéséhez. Több ezres - lovagokból és gyalogos katonákból álló - haderő állt vele szemben IV. Béla a magyarok királyának vezetésével. Batu kán elsősorban Tenger az egek istenéhez fohászkodott valamint őseihez közülük legfőképpen Dzsingisz kánhoz. Nélküle ugyanis a mongol hadak nem lettek volna képesek Európát megostromolni és csak egyike lennének Közép Ázsia számos nomád népének. 74 évvel korábban a Bajkál tótól délkeletre az Onon folyónál Burkan Kaldun hegy lábánál egy jurta táborban Ünsin, Jiszügej a mongol néphez tartozó kijádok nemzetségfőjének felesége világra hozta első fiát Temüdzsint. A mongolok Közép Ázsia sztyeppéinek tipikus népe volt. Állattenyésztő lovas nomádokként éltek. Ott állították fel jurtájukat, ahol lovaiknak, marháiknak és tevéiknek a legjobb legelőt találták. A harc, a háború ezeknek a népeknek a mindennapjaikhoz tartozott, mivel meg kellett védeni az állatokat a rablóktól és az ellenségtől. Ebbe a világba született bele Temüdzsin. Nyolc éves volt, amikor apját a tatárok megmérgezték. Ifjúként Toghril a kerátájok urának vazallusa lett. Katonai tehetségének köszönhetően gyorsan megbecsült hadvezér vált belőle. Hamarosan a klán főnökök a mongol törzsek kánjává (kán = úr) választották. Ezután jött a sztyeppe feletti hatalomért folyó harc. A mongol kán sok nomád törzsre kiterjesztette hatalmát: 1202-ben a tatárokat, 1203-ban kereideket, 1204-ben a najmanokat és a dzsadzsiradokat, 1205-ben pedig a merkideket hódoltatta meg. 1206-ban a pusztai népek törzsi gyűlésen a kurultájon nagy kánnak választották. Dzsingisz kánnak – tengernyi hatalommal rendelkező úrnak - nevezték az alattvalói. 30 különböző törzset mintegy két millió embert egyesített a mongol nemzetben.

Az új kán nagyravágyó terveket dédelgetett. Kötelező katonai szolgálatot vezetett be és a haderejét decimális szisztéma alapján szervezte át: a legkisebb egység tíz főből állt, a legnagyobb a tumen 10 ezer főből. Dzsingisz kán nem csak a hadseregét alakította át, hanem a sztyeppei népek szociális viszonyait is. Most már nem csak a vérségi rokonság számított, hanem, hogy milyen katonai egységhez tartozott az illető. Aki karriert akart csinálni, annak teljesítményével a kánt is meg kellett győznie. A haderő megreformálása mellett a jogot is újra szabályozta. Új törvényeket vezetett be. A klánok közötti konfliktusok megoldását szabályozta, hogy véget vessen a rendszeres törzsi háborúknak és a belső békét biztosítsa, de ugyanakkor a törvények megszegőit szigorúan megbüntesse. A birodalma belő békéje egy célt szolgált, a további hódításoknak a feltételeinek megteremtését. Kevesebb, mint húsz év alatt Dzsingisz Kán meghódította Közép Ázsia népeit, Kína nagy részét. A nyugati hódítások a selyem út egy részét ellenőrző Hvárezmi Birodalom elfoglalásával indult. Virágzó kereskedő városok – Otrár, Buhara, Szamarkand, Herát, Merv, Nisapur – egymás után kerültek mongol kézre. Iszlámforrások részletesen beszámoltak a mohamedán birodalom elestéről és a mongolok tetteiről. Ez a hadjárat vitte először nyugatra a mongol hadak hírét. Akik megpróbáltak ellenállni nekik, azoknak nem volt pardon. A terror a mongol hadviselés fontos részét képezte. A sztyeppei lovasok egész vidékeket néptelenítettek el. A férfiakat megölték, a nőket és a gyerekeket rabszolgának adták el. Dzsingisz kán meg volt győződve arról, hogy az egek ura az egész földkerekséget napkelettől napnyugatig neki adományozta. Halálának körülményei nem teljesen tisztázottak. Egyesek szerint 1227. augusztus 18-án lesett a lováról és a sérüléseibe halt bele. Erről a „Mongolok titkos történetében” olvashatunk. Más, perzsa források szerint viszont betegségben halt meg. Erről Rasíd al-Din írt „Krónikák” című művében. Harmadik változat szerint, amiről Marco Polo tudósít hadjáratban érte a halál. Sírjának helyét különböző hagyományok különböző helyekre teszik. Egyik szerint Mongólia Hentí megyéjében ott, ahol született helyezték örök nyugalomra, az Onon és Kerülen (ma Herlen) folyók környékén. Másik változat szerint Ordosz területén van a sírja. A kívánsága szerint legtehetségesebb fia Ögödej örökölte hatalmát. Amíg Dzsingisz kán a mongol nemzetet hozta létre, addig Ögödej a mongol államot, ami egy több nemzetiségi államalakulat volt. „A világot lóhátról meghódíthatod, de lóhátról irányítani nem tudod!”- mondta neki kínai tanácsadója Yelü Chucai. Ögedej megfogatta a tanácsot és államigazgatási és adózási szakértőket alkalmazott és az alávetett népeket hivatali apparátussal igazgatta. Az államirányítás biztosította az igazságszolgáltatást és a rend fenntartását is. A mongolok szállásvidékén négy főtábora volt. 1235-ben parancsára kezdték kiépíteni a fővárost, amit már Dzsingisz kán tervbe vett, Karakorumot. Az 1,6 négyzetkilométer nagy település csak a kereskedelmi karavánoknak köszönhette fennmaradását. 15 ezer ember élt itt. Tizenkét taoista és buddhista imahellyel, két mecsettel, és egy keresztény templommal rendelkezett és az akkori világban példanélküli vallási tolerancia valósult meg itt. A mongolok maguk kezdetben természeti isteneket tiszteltek, amelyek például a folyókban és növényekben nyilvánultak meg. Sámánok közvetítették az istenek akaratát, akiknek nagy befolyásuk volt a törzsfőkre. Később vették fel a buddhista vallást. A világhódító terveikben a mongolok kevésbé voltak nagylelkűek. Ögedej konzekvensen folytatta apja politikáját. Unokaöccse, Batu kán Dzsingisz kán unokája 1229-ben Perzsia, Grúzia és Örményország ellen folytatott hadjáratokat. 1230-ban a mongolok elfoglalták a kínai birodalom utolsó részét is. 1235-ben a birodalmi gyűlésen úgy döntöttek, hogy Batu kán folytassa nyugati irányú hadjáratát. Két évvel később 60 ezer lovasuk megérkezett a Volga folyóhoz. Következő lépésben Batu kán megverte a bolgárokat és meghódította az orosz fejedelemségeket. De Batu még tovább akart menni nyugat felé és a harcosai készek voltak követni őt. A mongol hadakat eddig senki sem tudta megállítani. Nagyon erős harci szellem és összetartás jellemezte őket. Kimagasló teljesítménnyel még egy egyszerű harcosból is lehetett vezető. Az önfeláldozás, folyamatos harckészültség és a fegyelem jellemezte a mongol harci ethoszt. Már nem az a vad horda voltak, mint korábban. „Halkan mozognak és halkan harcolnak.” – számolt be róluk egy szemtanú. A fegyverek használatát és a harci manővereket rendszeresen gyakorolták. A mongolok már gyerekkorukban megtanultak lovagolni, illetve a nyíllal bánni. Ezek voltak harci technikájuk alapjai. A lovaik szívósak és igénytelenek voltak. Száz kilométert tudtak egy nap megtenni. Mindem lovas három állatot vitt magával. Speciális húskoncentrátumuknak köszönhetően, amit vízben kellett felmelegíteni nem voltak ráutalva az utánpótlásra. Kevés haderő volt náluk mobilabb. A főfegyverük az íjuk volt, ami rendkívüli átütő erővel rendelkezett. A mérete akkora volt, hogy lóról is kényelmesen lehetett lőni vele. Egy jó lövő 300 méterről célba talált velük. 10 ezer ilyen harcossal rendelkezett Batu kán, amikor 1241. április 10.-én Észak Magyarországon Muhi közelében a Sajónál tábort vert. Még nem tudta, hogy inváziós hadserege másik része egy nappal korábban Lengyelországban Liegnitznél II. Henrik sziléziai herceg vezette német és lengyel lovagokból álló haderőt megsemmisítette. Most a folyó túl oldalán álló IV. Béla király által vezetett haderőre koncentrált. Még április 11-re virradó éjszaka a mongolok elfoglaltak egy hidat a Sajón. Ettől északra két egységük átkelt egy gázlón a túl partra. A magyarok szekértáborba húzódtak vissza, amit a mongol hadak körbe vettek. „Katonáinkat, mint a birkákat szűk akolba zárták.” – írta a kialakult helyzetről egy korabeli krónikás.  A szekértábort nyílzáporral árasztották el a mongolok, mire a magyarok soraiban kitört a káosz és a pánik. Ekkor Batu kán egy cselhez folyamodott. Látszólagos menekülési útvonalat nyitott az ostromgyűrűn. A magyarok megpróbáltak menekülni, de többségüket megölték. A védtelenül maradt ország kiszolgáltatva állt a hódítók előtt. Batu kán már a következő csapást tervezte nyugati irányban, amikor híre jött, hogy nagybátyja Ögedej meghalt. „Irány haza!” – volt a parancs, mert az utódlás eldöntésénél ott akart lenni. Magyarország és Európa megmenekült.

Hatalmának csúcsán a mongolok birodalma utódlási harcok következtében négy részre szakadt. Az egyes birodalomrészek mongol-török nevükön uluszok önállósodtak. 1260 után négy dzsingiszida mongol birodalmat tartottak nyilván keletről nyugatra tartva: az Arany Hordát, az ilkánok Iránját, a Csangatáj Kánságot és a Yuan dinasztia Kínáját. A mongolok uralta vidék a Csendes óceántól Közép Európái terjedt. Itt a Jassa törvény uralkodott. A kán nagy pecsétjével ellátott rendeleteket mindenhol tiszteletben tartották. A mongol birodalomban fejlett posta rendszer működött. Ennek segítségével a hírek egy nap alatt 500 kilométert tettek meg. Uralkodók, mint Kublaj kán a Yuan dinasztia megalapítója támogatta kereskedelmi utak és a karavánszerájok fejlesztését. Kedvező adókkal és a papírpénz bevezetésével könnyítették meg a mongolok a kereskedést. A kánok védelme alatt közlekedtek a kereskedők a selyemúton és vittek értékes árukat keletről nyugatra. Az utódállamokban a mongol uralkodó réteg többnyire szűk kisebbséget jelentettek. Például Kínában 500 ezer mongol uralkodott 60 millió kínai felett. A hatalmuk első sorban a katonai erejükön nyugodott. A katonai kiadások fedezetét a meghódított területekből préselték ki. De a háborúk, természeti katasztrófák egyes vidékeket el is pusztíthattak. Kínában a mongol uralom elleni felkeléshez vezetett 1351-ben az éhezés és a kényszermunka. 1368 végül a mongol Yuan dinasztiát a kínai Ming dinasztia váltotta fel. De más kánságok is hasonló sorsra jutottak. Az iráni Ilkán Kánságot a muszlim felső réteggel való állandó viszály jellemezte. Mialatt a gazdaságot a korrupció és a rossz gazdálkodás tönkre tette, külpolitikai kudarcok is érték az államot. Palesztinát a mamelukok foglalták el. Az egykori testvér birodalom az Arany Horda időközben iszlám hitre tért. Összefogva a mamelukokkal az Ilkán Kánság ellen fordult. De maga az Arany Horda se járt jobban. Ezt is belső hatalmi harcok szaggatták szét. Végén az orosz fejedelmeknek sikerült megszabadulni a „tatár” uralomtól. A Csangatáj Kánság a 14. század közepén polgárháborúba süllyedt. Tamerlán, akit Timur- Lengnek is hívnak meghódította 1383-ban egy véres hadjárat során Iránt, Örményországot, Grúziát, Kis Ázsiát, Szíriát és Irakot. Dzsingisz kán utódának adta ki magát. De a hatalma csak a félelemre épült. Halála után szétesett a birodalma. „Amit 50 év alatt meghódítottam, 10 ezer évig kell fennállnia!” – mondta állítólag Dzsingisz kán. De már az unokái marakodni kezdtek az örökségén. Az a hatalmas birodalom, ami létre jött nem lehetett egy központból irányítani. A négy darabra eső birodalom részeket is csak ideig-óráig tudta a szűk mongol réteg uralni. Ami ebből megmaradt egy mitikus hős, aki nem csak birodalmat hozott létre, hanem egy nemzetet is a mongolokét, akik később kínai majd orosz uralom alá kerültek. De Dzsingisz kán emléke mindig életben tartotta bennük a reményt az egységre és a szabadságra.