Amikor 1917 elején számos tüntetés következtében a cárnak le kellett mondania, úgy tűnt győzött a demokrácia Oroszországban. De ez nem volt elég Vladimir Iljics Leninnek: a baloldali radikális bolsevikok vezére saját pártja diktatúrájának megvalósulásán dolgozott.

Petrograd 1917. október 24. 22 óra

 Vladimir Iljics Uljanov mozgalmi nevén Lenin, felhúzta kopaszodó fejére a parókát. A bolsevikok öntudatos főideológusa nem bírta tovább elviselni az elzártságot és a tétlenséget. Nehezen tűrte, hogy el volt szigetelve a pártjától. Hetek óta az egyik elvtársnőjének a lakásán bujdosott, ugyanis korábban elfogató parancsot adtak ki ellene. A bolsevikok központi bizottsága megtiltotta neki, hogy a pártközpontba menjen. Túl nagy a veszély, hogy letartóztassák. Az elvtársaival csak levelek segítségével tudott kommunikálni, amit az őt bújtató elvtársnője vitt a városon keresztül a központba. Ezen a kedden a szocialista polgári koalíció csapást mért a baloldali radikális ellenfelére. Csapatokat vont össze a városban és betiltott két bolsevik újságot. Lenin biztos volt benne, hogy egész politikai stratégiája veszélybe kerül, ha elvtársai nem cselekednek helyesen. A 47 éves férfi szemei előtt egy azonnali fegyveres felkelés lebegett. De a többi bolsevikvezető bizonytalankodott, például a KB tag Sztálin. Korainak tartották egy hatalomátvételt. Meg akarták várni, míg az egész országból összegyűlt kongresszusi küldöttek a kormány leváltását legitimálják. Addig saját fegyveres erőt kell gyűjteni, fejtette ki Sztálin a párt képviselői előtt. Lenin egész nap kérte, hogy a pártközpontba mehessen, de mindig elutasították a kérését. Elkeseredett felhívásokban hívta fel a figyelmet a harc szükségességére: „A helyzet kritikus. Kérem, fogják fel az elvtársak a mi problémánkra nem a konferenciák, vagy a kongresszusok nyújtják a megoldást, hanem a nép. A felfegyverzett nép! Ezen az estén mindenképpen le kell tartóztatni a kormányt. Nem szabad várunk, mindent elveszíthetünk!” – írta Lenin, de senki sem figyelt rá. Ezért aztán el kellett hagynia a búvóhelyét, hogy a bizonytalankodó elvtársait meggyőzze, és a parancsokat kiadja. De a kinézetét a rendőrök ismerték, még szakáll nélkül is. Ezért vett fel ősz parókát, és a szemüveget. Arcát bekötötte, mintha fájna a foga és egy testőr kíséretében elhagyta a lakást. Tiszta fagyos este volt, északi szél fújt. A két férfi csaknem üres villamossal utazott a városközpontba. A finn pályaudvartól gyalog mentek, átkeltek a Néva folyón, de egy lovas járőr megállította őket. Lenin finn kísérője pánikba esett. Egy hónapja ugyanezen a helyen a katonák szablyával leütöttek egy bolsevikot. Mit fognak tenni, ha felismerik a bolsevikok főnökét? A katonák a bekötött arcú kopott kabátot viselő férfit részegnek nézték és hagyták tovább menni. Éjfél körül Lenin és kísérője elérte a Szmolnij épületét. Korábban az épületben nemesek leányainak nevelőintézete működött, most a munkás és katonatanácsok és a bolsevikok központi bizottsága ülésezik itt. A kormány támadásáról a hír már korábban megérkezett. Az egykori leánynevelő intézett úgy nézett ki, mint egy katonai tábor. Az épület 200 méter hosszú eleje ki volt világítva. Vörös gárdisták gépfegyverrel biztosították a bejáratokat és a mellékutcákat. A katonák a főbejáratnál ellenőrizték a papírokat. Leninnek nem volt igazolványa, de egy nagyobb tömeghez csapódva sikerült bejutnia az épületbe. Végre ott lehetett, ahol ezen az éjszakán a döntéseket meghozták. A Szmolnij volt ugyanis ezen az estén az átalakulás azon központja, amit később csak Nagy Októberi Forradalomnak hívtak, pedig nem volt más, mint pártfunkcionáriusok kicsiny klikkjének puccsa.

Az átalakulás, ami október vége felé vette kezdetét már a második forradalom volt, amely 1917-ben megrázta Oroszországot. Az év elején munkások sztrájkja és tömegdemonstrációk zajlottak le Petrográdon. Az egyre több embert érintő éhezés és a kemény tél növelte az emberek elégedetlenségét. Februárban Petrográdban az átlag hőmérséklet mínusz 15 fok volt. A fagy és a hóviharok akadályozták a vasúti közlekedést. Ennek következtében alig érkezett élelmiszer a fővárosba. A tiltakozás a háború borzalmainak is szólt, amely már két és fél éve tartott az Osztrák Magyar Monarchia és Németország ellen és rendkívül sok áldozatot követelt. A tüntetések II. Miklós cárral szembeni elégedetlenséget is kifejezték, aki úgy uralkodott, mint egy despota, a tüntetők közé lövetett és az 1906 óta működő, de tényleges hatalommal nem rendelkező parlament – a Duma - döntéseit semmibe vette. 1917. február 23-án sztrájkba léptek a főváros textilgyári munkásnői és acélgyári munkásai. A következő 24 órában 16 ezer, a rákövetkező nap pedig 200 ezer munkás követte a példájuk. Több mint 130 üzemben állt le a munka. Hatalmas tiltakozó tömeg vonult a belváros felé. A demonstrálók kenyeret és a cár lemondását követelték valamint a háború befejezését. II. Miklós a tüntetés feloszlatását rendelte el, de a petrográdi ezredek megtagadták, hogy a saját honfitársaik ellen bevessék őket, végül a teljes a fővárosban állomásozó haderő 170 ezer fő csatlakozott a tiltakozókhoz. Káosz lett úrrá a Petrográdon: lázadó katonák megölték a parancs végrehajtását követelő tisztjeiket, munkások szereztek maguknak fegyvereket és gyilkoltak meg hatalomhoz hű rendőröket, börtönökből szabadították ki politikai és köztörvényes foglyokat. Fegyveres bandák vették át az utcákon a hatalmat. Kifosztottak üzleteket és italméréseket. Gazdagok házait támadták meg. Aki tisztnek, vagy jó módú polgárnak nézett ki, vagy egyszerűen szemüveget, vagy elegánsabb ruhát hordott félnie kellett a támadástól. Ezekben a napokban 1500 ember vesztette életét. Az erőszak mértéke megdöbbentette a Duma liberális és szocialista képviselőit. Egy eszközt láttak a helyzet megoldására a parlament bizottsága vegye át a hatalmat a cár pedig mondjon le. A városban ekkor már a cári szobrokat megrongálták, a cár portréit elégették, a cári címereket leverték. Március 2-án parlamenti küldöttek kérték II. Miklóst mondjon le, ugyanezt tették a tábornokai és tanácsadói is, mert féltek, hogy a lázadás átterjed a harcoló katonákra és a németek áttörik a frontot.  A háború folytatása a németek ellen fontosabbnak tűnt a tábornokoknak, mint a cár hatalmának a megőrzése. Sok arisztokrata már nem tartotta alkalmasnak az uralkodót a háború megnyerésére. II. Miklós, aki a fővárostól 250 kilométerre, délnyugatra privátvonatán tartózkodott, amely nem tudott tovább haladni, mert a felkelők blokkolták az utat engedett a nyomásnak. Még március 2-án lemondott a trónról fia javára, de ezzel nem könnyítette meg a válságból való kiutat. Oroszország, amely 400 évig cárok uralma alatt állt nyolc nap múlva köztársaság lett. Az uralkodó lemondásával a cári rendszer összeomlott. A minisztereket letartóztatták, a rendőrséget feloszlatták polgári milíciák léptek a helyébe. A tábornokok átálltak az új vezetés oldalára és megígérték megnyerik a háborút. Kettős hatalom jött létre. Az egyik hatalmi centrum az ideiglenes kormány lett, amelyet a Duma polgári liberális alkotmányos demokrata pártjának képviselőiből állt. A másik a forradalmár munkások és katonák által létre hozott saját képviseletet: a munkás és katonatanácsok – az úgynevezett szovjetek -, amelyekben ekkor még a mérsékelt szocialisták domináltak, közöttük a forradalmi szocialisták és a szociáldemokrata mensevikek. Gergorij Jevgenij Lvov kormánya csak a petrográdi szovjet hozzájárulásával tudott döntéseket hozni. A szovjet vezetői nem merték maguk a hatalmat átvenni, mert féltek a polgárok, a katonatisztek és a módosabb parasztok lázadásától, egy polgárháborútól, ami szétszakíthatja az országot. A Lvov kormány Oroszországot a világ legszabadabb államává tette, mint azt Lenin észrevette. Gyülekezési, szólás, és sajtószabadságot garantálták. A halálbüntetést eltörölték. Általános választó jogot bevezették, aminek a segítségével alkotmányozó nemzetgyűlést akartak választani. A kormány amnesztiát hirdetett, amit kihasználva a bolsevikvezetők visszatérhettek az emigrációból.     

Szmolnij 1917. október 25. éjfél

Lenin, akinek sikerült az őrség figyelmét kijátszva az épületbe bejutnia, az egykori leánynevelő intézet gyengén megvilágított hosszú boltíves folyosóin sietett végig. Mindenhol alvó katonákba lehetett botlani, szétszórva hevertek a kötegekbe kötött újságok, a kőpadlót elárasztotta a szemét. A levegőben vizelet szaga terjengett, valaki pedig a mindenhova kiragasztott plakátokat próbálta letépkedni. Az ajtókon még olvashatók voltak a régi feliratok, osztályterem, vagy a tanító személyzet szobája rajtuk viszont már új táblák lógtak: a petrográdi szovjet végrehajtó bizottsága, vagy katonai forradalmi bizottság. A bolsevik központi bizottsága az első emelet 36-os szobájában ülésezett. Amikor Lenin a szobába belépett izgalmában a sapkájával együtt a parókáját is levette. Az elvtársait rendkívüli értekezletre hívta és követelte a fegyveres hatalomátvétel megkezdését. Hajnali 2 órakor összeült a párt vezetése. A 37 éves Leo Trockij, kiváló szónok, Lenin távollétében a párt irányítója, a 34 éves mérsékelt állásponton levő Lev Kamenyev, és a 38 éves Josef Sztálin a pártújság szerkesztője. Ő még délután az azonnali akció ellen foglalt állást, este pedig jövendő felesége szüleinek lakásán aludt mit sem sejtve a készülő puccsról.  Lenin hamar meggyőzte a központi bizottságot, amely utasítást adott a vörös gárdának és a hozzájuk átállt helyőrségi katonaságnak az akcióra. Trockij a bolsevik haderő parancsnoka gyorsan összeállított egy tervet a főváros meghódítására. Az egységeket személyesen kell irányítani, mert a kormány elvágta a telefonösszeköttetést a Szmolnijjal. A taktikai változásokat majd hírvivőkkel küldik az egyes egységekhez. Ugyan még a kormány a helyén volt, de a bolsevikok már a jövendő posztokat osztották el. Trockij javaslatára nem miniszterek lesznek, hanem népbiztosok és a kormányt is népbiztosok tanácsának fogják hívni. Lenin jónak tartotta az ötletet, mert forradalminak hangzott. Hajnali 5 órára a bolsevik vezetőnek sikerült keresztül vinni akaratát és pontot tenni egy hat hónapja tartó belső párt vitára.

Lenin, amikor 17 évnyi csaknem megszakítatlan száműzetés után 1917. áprilisában hazatért követelte a kormánnyal a szakítást, a munkások felfegyverzését és a szovjet diktatúrájának a bevezetését. Vele szemben a legtöbb bolsevikvezető viszont a kormánnyal és a többi baloldali párttal való együtt működés mellett állt. Sokan közülük abból indultak ki, hogy Oroszországnak még hosszú polgári fejlődésre van szüksége, és ezért a kormányt támogatni kell. A polgárság a többnyire agrárországot kapitalistává fogja átalakítani. Az így keletkező proletariátus fogja majd az osztályharcot megvívni. Ezzel szemben Lenin azonnali forradalmat követelt. A februári forradalomnak köszönhetően az ország összeomlott. Legfőbbképp a hadsereg. Galíciában a nagy offenzívát visszaverték. 40 ezer katona elesett, 170 ezer dezertált, gyakran teljes egységek. Ez idő alatt a városok ellátása tovább romlott. Hiányzott a tüzelőanyag és az élelmiszer. Az árak folyamatosan növekedtek és a kormány nem tudott ellene semmit sem tenni. Ugyanakkor a vezetés a háború folytatását akarta a győzelemig, de a katonáknak elegük volt a háborúból. A munkások és a katonák újra az utcára mentek és „minden hatalmat a szovjeteknek” követelték. A július 4-i tüntetés után az ideiglenes kormány 800 bolsevikot rövid időre letartóztatott, holott ekkor a pártvezetés nem akart és nem is tervezett felkelést. Lenin Finnországba menekült. Ezzel egy időben új kormány lépett hivatalba a mérsékelt szocialista Alexander Fjodorovics Kerenszkij vezetésével. A népszerű szociálforradalmár politikus a szovjet egyik vezetője volt, emellett a kormány hadügyminisztere. A kormánycsere csak rövid ideig tudta a munkások radikalizációját fékezni. A háború befejezését követelő bolsevikok taglétszáma megnégyszereződött. 360 ezerre nőtt. Ez leginkább Moszkvában mutatkozott meg, ahol a helyi szovjet választásánál leelőzték a szocialistákat, a szociálforradalmárokat és a mensevikeket. A fővárosban, Petrográdban a munkás és katonatanácsban szeptemberben vették át a hatalmat. A végrehajtó bizottság vezetője Trockij lett. Amikor az a hír terjedt el, hogy Kerenszkij a petrográdi katonákat a frontra akarja küldeni és a várost a németeknek akarja átadni, a katonák úgy határoztak nem követik tovább a kormány és parancsnokaik utasításait, hanem egyedül a petrográdi szovjet katonai forradalmi bizottság parancsainak engedelmeskednek. Ennek vezetője is Trockij volt. A siker fényében a bolsevikvezetők úgy gondolták, hogy az október 25-én összeülő Oroszországi Összovjet Kongresszus 400 küldöttje legimitálni fogja a hatalmukat. De Lenin, aki a letartóztatástól félve még mindig bujkált szidta az elvtársait: „a proletariátus árulóinak” tartotta őket, akik „elszalasztnak egy lehetőséget a forradalomra.” „Akik ilyen pillanatban a szovjet kongresszusára vár teljesen idióta!” – írta Lenin elvtársairól. És akkor Kerenszkij lehetőséget adott a tétovázóknak offenzívába menni.  A miniszterelnök október 24-én indított támadást bolsevikok ellen. Betiltotta két újságukat és megpróbált minél több katonát Petrográdba hozni. Kerenszkij biztos volt a győzelmében. Azt mondta egy politikus barátjának nagyobb erők állnak rendelkezésére, mint szükséges. A bolsevikokat úgy számolta fel tudja őrölni. De túlbecsülte az erejét. Csak egy 200 nőből álló zászlóalj, 134 tiszt és 2000 tisztiiskolás állt rendelkezésére a Téli Palota, a kormány székhelyének védelmére.  Ezzel szemben a petrográdi szovjet katonai forradalmi bizottsága több ezer vörös gárdista és kronstadti matróz és a petrográdi helyőrség 20 gyalogos egysége felett rendelkezett.

Petrográd központja 1917. október 25-e reggel hat óra

A bolsevikok hatalom átvétele gyorsan haladt előre. Negyven matrózból álló szakasz elfoglalta az állami bank épületét. Az őrök nem tanúsítottak ellenállást. Egy óra múlva a forradalmi katonatanács parancsára megszállták a telefonközpontot. A kormány székhelyéül szolgáló Téli Palota telefonvonalait elvágták a külvilágtól. Korábban az elektromos művek is a puccsisták kezére került, így részben az áram is megszűnt a kormány székhelyén. Reggel 8 óráig a fontosabb hidakat és állomásokat is ellenőrzésük alá vonták Lenin emberei. Délig kellett megszállni a Mária palotát, ahol az alkotmányozó nemzetgyűlést előkészítő parlament ülésezett. Ez után kellett Kerenszkij és kabinetjét felszólítani, hogy adja meg magát. Ha ezt nem teszi, megrohamozzák a Téli Palotát és letartóztatják a kormányt. Csakhogy közbe jött valami.                                                                                 

Szmolnij épülete 10 óra

Lenin gyors győzelmet várva egy kiáltványt fogalmazott meg. „Az ügy amiért a nép harcol: azonnali demokratikus béke, a földbirtokosok tulajdonának megszüntetése, a proletariátus ellenőrzése a termelés felet, szovjet kormány létrehozása.” A kiáltványt távírókon az egész országba elküldték. A nyomtatott változatot 11 óra után pártaktivisták kezdték szétosztani a főváros lakosai között.

Téli Palota épülete 11 óra

 Mialatt az utcákon a főváros lakói Lenin röplapját olvasták, Kerenszkij elhagyta a kormány épületét. A városon kívül állomásozó kormány hű egységekhez sietett, hogy velük térjen majd vissza. Petrográdban a puccsisták túlerőben vannak. Mivel a pályaudvarok az ellenségei kezén voltak, autókat foglaltak le. Kettő az amerikai nagykövetségé. A követségi autóval, amelyen az amerikai zászló leng, biztonságban el tudta hagyni a várost. A terveivel ellentétben soha sem fog visszatérni ide. Röviddel azután, hogy Kerenszkij autója elhaladt a Mária palota mellett, páncélautó jelent meg az épületnél. Matrózok és katonák vették körbe az épületet, majd 12 óra után a félelemtől remegő képviselőket kizavarták az épültből.    

Téli Palota épülete 12 óra

Az első emeleti Malachit teremben a kereskedelmi miniszter Alexander Ivanevics Konovalov megnyitotta a kormányülést és tájékoztatta kollégáit a fővárosi helyzetről. A haditengerészeti miniszter megjegyezte, hogy gyakorlatilag semmilyen haderő nem áll rendelkezésükre. Ennek ellenére a legtöbb kormánytag kevésbé pesszimista. Abban reménykednek, hogy sikerül a saját oldalukon haderőt mobilizálniuk, és a soraikból választott diktátorral a rendet helyre állítaniuk. A kétségbe esett próbálkozás, hogy az utolsó megmaradt telefonvonalon, ami egy a hadügyminisztériumba bekötött titkos vonal segítséget hívjanak sikertelen maradt. Órák hosszan tartó viták után sikerült a diktátor személyéről megállapodni, aki mellesleg a népjóléti miniszter szakmáját tekintve pedig orvos. Ő csak annyit tudott tenni, hogy a petrográdi katonai körzet parancsnokát elbocsátotta, ami alkalmat adott arra, hogy több még szolgálatban lévő tábornok lemondjon és haza menjen.

Szmolnij épülete 14 óra 35 perc

Trockij diadalt ült. Rendkívüli ülésre hívta össze az első emeleti bálterembe a munkás és katonatanácsot. Az államcsínyről tájékoztatja az ülés résztvevőit. Elmondta, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlést előkészítő parlamentet szétkergették, a kormány már nem működik, rövidesen elfoglalják a Téli Palotát és a kormány tagjait letartóztatják. Amikor Lenin a terembe lépett felállva tapsoltak. A bolsevikok vezetője bejelentette, új korszak kezdődik Oroszország történetében. A háborút hamar befejezik, gyárak a munkások a földek pedig a parasztok kezére kerülnek. Röviden kormányt alakítanak, amelyben nem lesz már burzsoá. „Éljen a szocialista világforradalom!” – fejezte be a beszédét.

A Téli Palota előtt 18 óra

Másodszor halasztották el a cári palota ostromát, annak ellenére, hogy 10 ezer katona vette körbe az épületet. Az egységek jól fel voltak fegyverkezve. A Néva folyón pedig ott horgonyzott az Auróra cirkáló ágyúcsövét a palotára irányítva. De az ostrom kezdetét jelző lövés eddig elmaradt. Ezt a Péter Pál erődből kellene leadni, de a tüzérek nem voltak készen. Nincs muníció, mert olyan gyorsan jött a parancs. Az ostromlók parancsnoka Vladimir Antonov-Ovsejenko egykori cári tiszt e nélkül nem akarja a rohamra a parancsot kiadni. Abban bízott, elmarad a jelzés és így elkerülhető lesz a vérfürdő. Besötétedett, hideg volt és nedves hó szállingózott. A védők tűzifából emeltek barikádot a bejáratnál. De nincs nagyon ember, aki a barikád mögé beálljon. Az ellenség túl ereje, valamint a rossz ellátás miatt 300 katona dezertált. Petrográd lakosait nem nagyon érdekelte mi folyik a városban. Az éttermek és kocsmák megteltek, a mozi és a színházak működtek, az üzletek nyitva voltak. A Mária Színházban a Borisz Godunov című operát adták elő a világhírű énekes Fjodor Saljapin főszereplésével, a Narodnij Domban pedig a Don Carlos került ezen az estén színre. A legtöbb petrográdi élte hétköznapi életét, a villamosok közlekedtek, egy amerikai újságíró, aki az egyik étteremben vacsorázott arra kérte a pincért, ha az utcán lövöldöznek, kapcsolja le a villanyt, hogy ne legyenek könnyű célpontok.

A Téli Palota épületében 18 óra 30 perc

A kormány tagjai visszavonultak Kerenszkij magán ebédlőjébe a második emeleten. A cári időkből itt maradt személyzet szolgálta fel a levest, és a halat articsókával. Ekkor futott be a forradalmi munkás és katonatanács ultimátuma. Ha 19 óra 10 percig nem kapitulálnak, akkor lőni kezdik az épületet. Arra a kérdésre mi lesz az épületből, ha az Auróra cirkáló lőni kezdi, a tengerészeti miniszter röviden felelt: törmelék. Ennek ellenére a kormány tagok semmibe vették az ultimátumot. Tették ezt mindannak tudatában, hogy segítségre nem számíthattak. A közvéleménynek látnia kell, hogy ők az események fölött állnak. Folytatták a vacsorát és egy darabig nem is történt semmi.

A Néva partján 21 óra 30 perc

Végre találtak a Péter Pál erődben az agyúkhoz szükséges lőszert, amivel leadták az első lövést. Erre felelt az Auróra ágyúja. Mivel ez hangosabb volt, a közeli utcák járókelői a földre vetették magukat. A Téli Palotában a kormány tagjai fedezéket kerestek, a maradék őrség újabb része menekült el. Rövid szünet után a Téli Palotával szembeni a Néva folyó túl oldalán levő Péter Pál erődből újra lőttek, de ez a lövés úgy, mint a korábbiak nem okoztak súlyos károkat. Megszólaltak viszont az utcán felállított géppuskák és ők is lőni kezdték az épületet.

Szmolnij 22 óra 40 perc  

Az egykori leánynevelő intézet báltermében megkezdte ülését az Összoroszországi Szovjetek Kongresszusa. Nyolc órás késésben voltak és nem akarták tovább húzni az időt. Lenin még várni akart, míg befejeződik a Téli Palota ostroma és a kormány tagjait letartóztatják. A 670 küldött közül csak 300 bolsevik, tehát Leninnek nem volt meg a többsége. Ezért össze kellene fognia a mensevikekkel és a forradalmi szocialistákkal. Nincs fűtés a teremben ennek ellenére forró a hangulat. A terem tömve volt emberekkel. Mialatt az utcáról lövések zaja szűrődött be a terembe a mérsékelt szocialisták az utcai harcok befejezését követelték és a bolsevikok irányította eseményeket elítélték. Mint mondták ők ezért felelősséget nem vállalnak és elhagyták az üléstermet a bolsevikok szitkozódása és fújozása közben. Trockij csak erre várt! Miközben maga is szidta a távozókat örült, mert elérte a célját. Most már a bolsevikok voltak többségben.

Téli Palota épülete 1917. október 26-a hajnali 2 óra

Órák hosszan tartó lövöldözés után elhallgattak a fegyverek. Alig volt már valaki, aki védte az épületet. A palota védtelenül álló keleti szárnyán lévő ablakokon sikerült az első támadóknak az épületbe bejutniuk. Csakhogy 400 szobán és számos lépcsőfeljárón nehezen ismerték ki magukat. Vörös gárdisták és katonák bolyongtak elvesztve az épületben. Az egyes szobákban a védők által hátrahagyott matracok heverek, a pompás aranyozott termek padlói tele szeméttel, cigarettacsikkekkel, ételmaradékokkal, üres borosüvegekkel. A miniszterek munkatársaikkal összesen 18 ember egy első emeleti szobában bújtak el, amelynek az ablakai az udvarra néztek. Azért, hogy az orvlövészeknek ne legyenek célpontjai lekapcsoltak minden villanyt, egyedül az asztali lámpa égett, papírral körbe véve, így tompítva a fényét. A politikusok a fotelben ülve, vagy a heverőn feküdve várták a véget. Egyedül a kereskedelmi miniszter Konovalov jött ment és néha az egyetlen megmaradt telefonvonalon beszélt valakivel vagy dohányozott. Utoljára a polgármestert hívta és tájékoztatta arról, hogy a forradalmi katonatanács egységei behatoltak az épületbe és nem sokára letartóztatják őket. A földszintről kiabálást és lövéseket lehetett hallani, a zajok egyre hangosabbak lettek a támadók közeledtek az ajtóhoz. A miniszterek felvették kabátjukat a konferencia asztalhoz ültek és utasították az őröket, hogy ne tanúsítsanak ellenállást. Az ajtón beözönlő katonák így találtak rájuk. Konovalov felháborodottan kérdezte: „a kormány dolgozik itt, mit akarnak?” Vladimir Antonov-Ovsejenko volt cári tiszt, az ostromlók parancsnoka csak annyit mondott: Le vannak tartóztatva! Antonov-Ovsejenko pár évtized múlva a sztálini terrornak lesz az áldozata.

Szmolnij épülete hajnali 3 óra

Még egyszer összeült az Összoroszországi Szovjetek Kongresszusa. Megünnepelte a kormány letartóztatását. Ezután a bolsevikok egy kiáltványt bocsátottak ki az „összes munkáshoz, katonához és paraszthoz”, amelyben tudata a szovjet hatalomátvételét, meghirdették a földek és a kenyér jogszerű elosztását, valamint a gyors békekötést. De míg Lenin a kiáltvány szövegét felolvasta hangos bekiabálások zavarták meg a beszédét. Utána a proklamációt mégis elfogadták két ellenszavazattal. Ezzel a kongresszus jogszerűnek ítélte az államcsínyt. Október 26-a reggel öt órakor a bolsevikok győztek. A puccs azonban csak kezdete volt az igazi átalakulásnak, amelyet Lenin halála és különböző hatalmi harcok után Josef Sztálin fog majd befejezni. A bolsevikok röviddel a hatalomátvételük után megalakították a kormányukat, amelyet Népbiztosok Tanácsának hívtak. Lenin lett az elnöke, a külügyek irányítója pedig Trockij. Sztálin, akinek a puccs levezénylésében mellékszerep jutott nemzetiségi népbiztos lett. A népbiztosok közül valójában senki sem értett ahhoz, amit csinált. Egyedül a pénzügyekért felelős biztosnak volt némi előképzettsége, egy bankban dolgozott, mint könyvelő. Még aznap este a szovjet kongresszus elfogadta Lenin földről szóló dekrétumát, amelyben a földbirtokosok és az egyházak földjeit átadták a parasztoknak. A gyárak irányítását a munkástanácsok vették át, az üzemeket és bankokat államosították az egyházakat megfosztották minden tulajdonuktól. A bolsevikok eleinte a hatalmukat a nagyobb ipari körzetekre tudták csak kiterjeszteni. A vidék nagy részén és a nemzetiségi tartományokban, mint például Ukrajna, vagy Belorusszia nem volt szavuk. Azután, hogy a szocialista irányzatok elhagyták az Összoroszországi Szovjetek Kongresszusát tudták csak a bolsevikok a határozataikat elfogadni. November 4-e után pedig már rájuk sem volt szükség. A törvényeket és határozatokat a népbiztosok tanácsa hozta. Beköszöntött a diktatúra kora. Rövidesen megalakították az ellenforradalmárok, kémek és szabotőrök elleni népbiztosságot ismertebb nevén a Csekát. Létrejött a rendőrállam. „Háború és harc az ellenség ellen a végsőkig” hirdette a szervezet alapítója Felix Dzserdzsinszkij. A kihallgató szobák falára „halál a burzsoáziára” volt felírva. 1917 őszén alig volt valaki, aki szembeszállt volna a bolsevikokkal. Kerenszkij próbálkozása, hogy hadsereggel tér vissza a fővárosba, kudarcba fulladt. A katonák nem voltak hajlandók harcolni. Moszkvában a tisztiiskolások és a diákok lázadását leverték. Az ellenzéknek már csak egy reménye volt az alkotmányozó nemzetgyűlési választások. November 12-én kezdődött voksolás katasztrofális eredményt hozott a bolsevikoknak. A 44 millió választó közül csak 24 százalék szavazott rájuk. A szociálforradalmárok, akiket a parasztok támogattak 38 százalékot értek el és ukrán társaikkal együtt 380 helyet szereztek a 703-ból. A bolsevikok rögtön választási csalásról beszéltek. Röviddel korábban Trockij ellenforradalmi veszélyről beszélt, aki alatt az alkotmányos demokratákat rövidítve a kadet pártot értette. De ők csak a végén 15 mandátumot kaptak. A párt békés tüntetése után a bolsevikok letartóztatták a párt vezetőit. Ugyanerre a sorsra jutottak a mérsékelt szocialista pártok irányítói is. A börtönökből szabadon engedték a köztörvényes bűnözőket, hogy hely legyen a politikai foglyoknak.  1918. január 5-én az alkotmányozó nemzetgyűlés megnyitó napján a bolsevikvezetés hadiállapotot rendelt el. Minden fajta gyűlést megtiltottak. Ennek ellenére nagyszámú tiltakozó gyűlt össze. A bolsevikok a tömegbe lövettek, tíz ember meghalt. A Tauria palotát, ahol az alkotmányozó nemzetgyűlés tartotta az ülését katonák foglalták el. A megjelent képviselők az életüket féltették. Az ülés délután kezdődött. Éjféltájban a bolsevikok beterjesztettek egy törvényjavaslatot a szocialista társadalom bevezetéséről, amit a küldöttek többsége elutasított. Lenin sokat mondóan megjegyezte: a helyzet világos. Az egyre több vodkát fogyasztó vörös gárdisták szidalmazták a küldötteket fegyvereikkel a szónokokat fenyegették. Végül 4 óra 40 perckor a vörös gárdisták parancsnoka a szónoki emelvényre lépett és csak annyit mondott a katonák fáradtak mindenki menjen haza. Ezzel az ülésnek vége szakadt. Amikor másnap a küldöttek visszatértek zárva találták a űlésterem ajtaját, amit felfegyverzett vörös gárdisták őriztek. A demokratikusan választott alkotmányozó nemzetgyűlés még egy napot sem élt meg, a bolsevikvezetés feloszlatta. Az ellenzék utolsó reménye egy demokratikus fordulatra elszállt. Nem maradt más lehetőség, mint a polgárháború.