A Szovjetunió elleni német támadás után sok kozák szolgált a Wehrmachtban. Azért, hogy ezt ideológiailag is igazolják a kozákokat keleti gótoknak állították be.

 Amikor a Reichsbahn vagonjai megálltak és az első fegyvertársak a vagonokból kiszálltak a német katonák igencsak elcsodálkoztak. Az újonnan érkezők lovaglócsizmát, harctéri szürke egyenruhát és a fejükön kerek sapkát viseltek. Amikor 1943 tavaszán megérkeztek a mielau-i gyakorlótérre új szövetségesnek számítottak. A Führer különleges engedélyével több ezer kozákot soroztak be a Wehrmachtba, mint segéderőt. Itt délkelet Poroszországban az első kozák lovashadosztály kiképzésére került sor. A kozákok vonattal érkeztek Ukrajnából. Nemcsak inas aprótermetű lovaikat hozták magukkal, hanem feleségeiket és gyermekeiket, az idősebbek a marháikat is. A gyakorlóhely körül kis település jött létre, ahol több hónapig éltek a kozákok. Szigorú gyakorlatozással akarták beléjük nevelni a porosz katonai rendet. De mielőtt a kiképzés befejeződött volna a frontra szállították őket. A hadiszerencse ugyanis megfordult. A korábban a villámháború gyors sikerétől megittasult Wehrmacht defenzívába szorult a Vörös Hadsereggel szemben. Ezért 1943 szeptemberében a kozákoknak el kellett hagyniuk Mielaut. A főparancsnokság hirtelen harcra késznek nyilvánította őket. Kozákok a nemzetiszocialisták szolgálatában? Pár rasszista nácinak ez lehetetlenül hangzott, de a közös ellenség, a kommunisták összehozták őket. Az 1917 bolsevik puccs után a kozákok többsége a fehérek oldalán harcolt. Őket különösen kegyetlen módon nyomták el a győztes vörösök. Lenin és Sztálin megtiltotta nekik a vallásuk gyakorlását és a hagyományaik ápolását. Adolf Hitlerben ezért sokan közülük a kommunista hatalom megszüntetőjét látták. Végül is Hitler a kommunizmus elleni keresztes háború meghirdetője volt. Már a Szovjetunió megtámadásakor 600 ezer külföldi katona harcolt a németek oldalán: finnek, olaszok horvátok, románok, szlovákok és magyarok. Egyes száműzetésben elő kozák vezetők egy nagy kozák államról álmodtak, amely Ukrajnától a Volgáig terjed. Közéjük tartozott Andrej Skuro a  polgárháború hőse és Nikolajev Krasnov szintén egy régi veterán. Ő Hitlert a kozák nép vezérének nevezte. „Németország hagyja a kozák népet feltámadni és a kozák lelket felébredni.” – mondta Krasnov. Ugyanakkor felszólította az ifjakat, hogy a náci Németország oldalán harcoljanak. Már röviddel az 1941 június 22-i támadás után több vezetőjük a „Vezér” oldalán való harcra szólított fel. Már 1941 augusztusban már egy teljes doni kozák ezred állt át a németek oldalára. Ezek után kozákok százai jelentkeztek a németeknél. Sokan a hadifogolytáborokban. Ott olyan rosszak voltak a viszonyok, hogy a foglyok fele meghalt. A toborzóknak könnyű dolga volt. Csak hamar 50 ezer kozák szolgált a német fegyveres erőkben.

Hitler nem szlávoknak tekintette őket, hanem keleti gótoknak, akik megérdemlik a szövetséges státuszt. Pár a Szovjetunióból származó szövetségest „germanizáltak”, így megmagyarázva a propagandában, hogy ők nem alsóbb rendűek. Hitler eleinte nem akar szovjet-orosz egységeket a saját oldalán látni, pedig a hadvezetés erre ösztönözte volna őt. Más a szovjet területről származó etnikai csoportokkal már rugalmasabb volt. És erre meg volt a jó oka. Nélkülük az 1942-es nyári offenzíva nehezen kivitelezhető lett volna. A sztálingrádi csatavesztés után pedig meg még jobban rájuk volt szorulva. A kozákokra a járhatatlan vidékeken volt szükség, ahol a tankok már nem boldogultak. Itt a lovas katonák jó szolgálatot tettek. A kozákok mindenek előtt a partizánok elleni harcban vettek részt. Az 1943-ban felállított I. Kozákhadosztályt, amely 14 500 kozákból és 4000 németből állt, és Helmuth von Pannwitz tábornok vezette Jugoszláviában vetették be. Utakat és hidakat őriztek, valamint kommunista partizánok ellen harcoltak. A kozákok különösen kegyetlenek voltak.  Rablásokat, erőszakos cselekedeteket, zsarolásokat vetettek a szemükre. Néhány német tiszt is panaszkodott rájuk. Amikor a Wehrmacht Jugoszláviából visszavonult, 14 000 kozák Fehéroroszországba és Lengyelországba ment. Ott szintén partizánok ellen harcoltak és egy különleges feladatot kaptak: a varsói gettó felszámolását. 1944 végén 40 000 kozák családostul nyugat felé menekült. Az észak olasz Frieaulban kellett volna találkozniuk. Az összes megmaradt kozákot a 15. Kozák Lovashadosztályban fogták össze. A háború végén Krasanov irányításával Ausztria felé vonultak. Ott megadták magukat a nyugati szövetségeseknek. A britek nagy dilemma elé kerültek. Sztálin a kozákok kiadatását követelték. A londoni kormány nem akart a szovjetekkel ujjat húzni, 40 000 kozákot adtak át. Ez a biztos halált jelentette számukra. Sztálin titkosszolgálatának tisztjei helyben lelőtték a tiszteket. Tizenkét vezetőt Moszkvába szállítottak, közöttük Kasanovoot, Skurot, és Pannwitzot. 1946 január 16-án jelentette a szovjet állami hírügynökség, hogy mindegyiket felakasztották.