Gallipoli. Az első világháború legvitatottabb hadművelete. 1915. április 25-én 75 ezer ember szállt partra – britek, franciák, ausztrálok – Gallipoli félszigetén. A szemben álló török erőket német tábornokok irányították.

 Könyörtelen módon lőtték a brit hadihajók a török állásokat. Majd elhallgatott a tüzérség. „Felugortunk és előre rohantunk. A magaslaton törökökkel találkoztunk.” – írja le Cecil Alonson őrnagy a gurka egységének az 1915. augusztus 9-i támadását a Sari Bair dombvonulat ellen. „Le Marchand hadnagy szívét egy bajonett járta át, én a combomon sebesültem meg.” A britek győztek a kegyetlen kézitusában. És akkor a saját tüzérségük kezdte lőni őket. 150-en vesztették életüket. Az életben maradt gurkák visszavonultak, a támadás kudarcba fulladt. De miért harcoltak egyáltalán a britek és a franciák Európa és Ázsia földrajzi találkozásánál? Az Oszmán Birodalom által ellenőrzött Dardanellák vezetett a Márvány tengeren keresztül a Fekete tengerhez. Nagy Britanniának és Franciaországnak el kellett foglalnia ezt a vízi utat, hogy szövetségesüket, Oroszországot fegyverrel és hadianyaggal el tudja látni. Emellett Itáliának, Görögországnak és Romániának ez jelzés lett volna a háborúba való belépésre.  

Tehát hozzáfogtak a britek egy merész tervhez, ennek a legszűkebb részen 1,3 kilométer széles és 65 kilométer hosszú vízi útnak a meghódításához. A terv az volt, hogy brit és francia hadihajók benyomulnak az Égei tengerről a Dardanellákba és a jobb és baloldalon levő török tüzérséget szétlövik, majd Konstantinápoly felé előre nyomulnak, meghódítják azt és fegyverszünetre kényszerítik az Oszmán Birodalmat. A török tüzérség a szorosban elégé el volt öregedve, de a németek és a törökök megerősítették őket. Emellett állandóan változtatták a helyüket, így a brit és a francia repülők és hajók nem tudták a pontos helyüket felderíteni. Március 8-án a „Nusret” nevű kis vontatóhajó a meglevő aknamezőt kiszélesítette. Az eső és a köd miatt a britek ezt nem vették észre. A brit és francia hajók óvatosan haladtak előre és aztán 1915. március 18-án délelőtt 11 órakor sugárzó napsütésben megindították a támadást. Hatalmas flotta 17 csatahajóval nyomult be a Dardanellákba. A hajóágyúik a török partokat lőtték a törökök pedig viszonozták a tüzet. A francia csatahajó a „Bouvet” egy fordulónál aknára futott és 600 ember vesztette életét a hullámsírban. Csapás-csapás után érte a támadókat. Több hajó aknára futott, vagy a török tüzérség semmisítette meg őket. Az angol hadvezetés lefújta a támadást. 

A britek kénytelenek voltak megváltoztatni a haditervüket. Most Gallipolit akarták először elfoglalni ezt a 80 kilométer hosszú, a legszűkebb helyén 4,5 kilométer széles félszigetet, északra a Dardanelláktól. Utána a török tüzérséget megsemmisíteni és a hajóikkal Konstantinápolyig előre nyomulni. Gallipoli karszt kőzetből álló hegyvidékből áll, szakadékokkal és mély szorosokkal. Ahelyett, hogy rögtön támadtak volna a szövetségesek összegyűjtötték a 75 ezer emberből álló csapataikat. Mindenek előtt Limnos szigetén gyülekeztek a brit, ausztrál, újzélandi (Australian and New Zealand Army Corps, rövidítve ANZAC), szikh, gurka, brit indiai erők és franciák az idegenlégióval. A 30 ezres ANZAC erők többnyire fiatal, önkéntes ausztrálból állt, akik kalandvágyból jelentkeztek a brit hadseregbe.

Ezalatt a németek és a törökök időt nyertek, hogy Gallipolit erőddé alakítsák. A dombvonulatokon géppuskafészkeket és lövészárok rendszereket építettek ki. Otto Liman von Sanders, aki a 60 ezer fős védelmet vezette kisebb egységeket állomásoztatott a feltételezett partraszállási szakaszon, az embereinek a többségét a Gallipoli félsziget belsejében illetve az ázsiai részen tartotta. Amint kiderül, hogy a szövetségesek hol szállnak partra, oda vezényli őket és visszaszorítják a nyugati támadókat a tengerbe. A britek a támadást felületesen szervezték meg, a török ellenfelüket nem vették komolyan. Ez végzetes eredménnyel járt. A szövetségesek nem egy pontra koncentrálták a támadásukat, hanem megosztották az erőiket. Kap Hellesnél, Gallipoli déli csücskén szálltak partra a britek öt különböző helyen. Az egyik részen gyenge török ellenállásba ütköztek, a másik részen erős golyózápor fogadta őket. „Egymás után lőtték le a katonáinkat, a holttestek messze a tengerben lebegtek, vagy a parton feküdtek.” – írta visszaemlékezésében egyik brit egység vezetője. A brit főparancsnokság lassan reagált, a partraszálló egységeknek még pontos térképeik sem voltak. Értékes idő ment el, mialatt a britek nem tudtak előre haladni, viszont a törökök masszívan tartották az állásaikat. Az ázsiai részen Kum Kalenél szálltak partra a franciák, de rövidesen vissza kellett vonulniuk, hogy segítsenek a briteknek Kap Hellesnél. Ari Burnunál, Gallipoli nyugati partján az ANZAC csapatok szálltak partra az éjszaka sötétében. Csakhogy nem egy sík strandon, mint ahogy gondoltak, hanem egy meredek partszakaszon. Mustafa Kemal, a későbbi török elnök Kemal Atatürk a veszteségekre tekintet nélkül a 19. hadosztállyal megtámadta az ANZAC erőket. Április 25-én a 15 ezer partraszálló erőből 500-an halottak, 2500 sebesültek lettek. Ugyan Kap Hellesnél és Ari Burnunál is kudarcot vallottak, a következő héten a szövetségesek megpróbálták áttörni a török vonalakat. Megfáradtan harcoltak mindkét oldalon a kialakuló állóháborúban. Már-már olyan lövészárok harc alakult ki, mint Franciaországban a nyugati fronton. Az oszlásnak indult holttestek szörnyű szagot árasztottak. Mindenhol legyek voltak. Betegségeket terjesztettek. Sok katonának hasmenése volt.

Még egyszer megpróbálták a britek az irányítást magukhoz ragadni. Augusztus 6-án 20 ezer ANZAC katona szállt partra a Suvla öbölnél. Ezzel egy időben az ANZAC egységek Ari Burnunál, valamint brit és indiai katonák Sari Bairnál is támadásban lendültek. Ez alkalommal sem voltak elég gyorsak a partraszálló egységek. A törököknek volt idejük bezárni a betörési pontokat. Sari Barinál éppen úgy véres álló háború alakult ki, mint ahogy Suvlanál. 1915 decemberében a londoni vezetés elrendelte a kiürítést. Az összes egységet kivonták – december 20-ig Suvlanál és Ari Burnunál, 1916. január 9-ig pedig Kap Hellesnél. A németek és a törökök nem vették időben észre a visszavonulást, ezért viszonylag kis veszteséggel hajtották azt végre. Egyetlen pozitív eredménye a nyugati erőknek ez volt. 1915 elején senki sem tartotta lehetségesnek a törökök győzelmét. A mérleg 300 ezer halott, sebesült és eltűnt katona a török oldalon, valamint 530 német halott. 260 ezer halott, sebesült és eltűnt katona a szövetségesek részén. Winston Churchill tengerészeti miniszter az akció lelkes támogatója kénytelen volt lemondani. És mi lett a nyugati erők következő feladata? Thessalonikiben szorongatott szerb egységek segítségére kellet vonulniuk.