A halál éjszakája a Keleti tengeren

pic1_14.JPG

 1945 elején több ezer menekült utazott az egykori üdülőhajón nyugat felé, hogy életüket és megmaradt csekély vagyonukat mentsék az előre törő Vörös Hadsereg katonái elől. A hajójuk a Wilhelm Gustloff egy szovjet tengeralattjáró végzetes csapdájába került.

1945 január végén több tízezer ember tolongott Gotenhafen (ma Gdynia, Lengyelország) kikötőjének rakpartján. Életüket féltették az egyre közeledő Vörös Hadsereg katonáitól. A többségük Kelet Poroszországból menekült és szárazföldi úton jutott el idáig. De ez a lehetőség nyugati irányban már nem volt járható. Csak a tengeri út maradt. Karl Dönitz a haditengerészet főparancsnoka viszont csak a tengeralattjáró kadétok és a megmaradt Kurland hadseregcsoport kimentéséről gondoskodott. „A civilekről le kell mondanunk!” – mondta Hitlernek, bár ez a háború után tagadta. A sok ezer civil a reményét már csak egy hajóba vetette és az a kikötő mólójában várakozó Wilhelm Gustloff tengeri üdülőhajó volt. A katonai szállítmányok ugyan prioritást élveztek, de január 25-e után a haditengerészet félszívvel, de engedélyezte polgári menekültek evakuálását is. Ettől a naptól kezdve kezdett megtelni a Gustloff. Két nappal később 4000 menekült 1000 matróz és 400 tengerész segédszolgálatos nő tartózkodott a fedélzeten. A következő napokban még 5000 menekült érkezett végeláthatatlan sorokban. Az emberek halálosan fáradtak és szomorúak voltak. Azzal, hogy feljutottak a hajóra remény ébredt bennük. Úgy érezték sikerült megmenekülniük. Mindenki nyugatra akart jutni! És ez csak a Gustloff segítségével látszott megvalósíthatónak. Mindenki úgy gondolta el kell hagynia Gotenhafent és a hajón biztonságban lesz.

pic5.jpg

Január 29-én már egyértelmű volt, a Gustloffnak el kell indulnia, de hiányoztak még a kísérőhajók. Éjszaka érkezett a hajóra a távirat, hogy három ellenséges tengeralattjárót észleltek, de a nyugati vizek biztonságosak. A térségben tartózkodó negyedik tengeralattjárót nem látták. Ez lett a Gustloff végzete. A hajó kapitánya a 63 éves Friedrich Petersen volt Hamburgból, de ő már évek óta nem volt szolgálatban. Ezért két fiatal révész kapitányt rendeltek a segítségére. A katonai parancsnok Wilhelm Zahn korvettkapitány volt, a hajón tartózkodó tengeralattjáró kadétok vezetője. Ő azt javasolta, hogy a hajó teljes sebességgel, 15 csomóval haladjon nyugat felé. Petersen ezzel szemben csak 12 csomóval akart haladni, mert félt, hogy túlterheli a hajó motorjait. Csakhogy 12 csomóval a szovjet tengeralattjárók is tudtak menni. Tehát nem tudják lerázni őket. 1945 január 30-án 12 óra 20 perckor a Wilhlem Gustloffot eloldozták a mólótól és elindult végzetes útjára. Sok dühös ember maradt a parton, akik nem fértek fel a hajóra. 10 ezer utassal a Hansa nevű utasszállítóval együtt kellett volna kifutnia, viszont a Hansa motorhiba miatt a danzigi kikötőben horgonyzott. A Gustloff a megígért három hadihajó helyett csak két kísérőt kapott. A Löwe nevű torpedóhajót és egy torpedóelfogó hajót. Ennek ellenére Zahn kapitány kadétjaival minél hamarabb indulni akart, mert Dönitz már számított rájuk nyugaton. Az indulás napján a Keleti tenger szürke volt, a levegő jég hideg, a hőmérő pedig mínusz 18 fokot mutatott. A torpedóelfogó hajónak a magas hullámok miatt vissza kellett térnie a kikötőbe. A Gustloffal csak a Löwe torpedóhajó maradt. Öt év után először működtek a hajó motorjai. Mérnökök és technikusok ugyan átvizsgálták őket, és amit kellett megjavították, de kérdés azért megmaradt fogják-e bírni a végcélig, Kiel kikötőjéig. Petersen kapitány és Zahn korvettkapitány egy dologban egyet értettek. Az útirányban. A partoktól távol kell hajózni, messze az elaknásított részektől. Attól féltek, ha a partközelben hajóznak, akkor ki lesznek téve a légitámadásoknak. Igaz a sekélyebb parti vizeken a tengeralattjárók támadásától nem kell annyira félni. De a kapitányok jobban tartottak az aknáktól és a légicsapásoktól, mint a tengeralattjáróktól. 18 órakor rádióüzenet érkezett miszerint egy aknakereső hajóval való ütközés veszélye áll fenn. A Gustloff ezért felkapcsolta a helyzetjelző fényeit, ezzel viszont nagy veszélynek tette ki magát. Csakhogy nem jött szemben semmilyen hajó. Azt, hogy ki adta le a rádióüzenetet máig nem tisztázott. Viszont a szovjet S-13-as tengeralattjáró parancsnoka Alexander Marinesko felfedezte a Gustloffot. Elhatározta utoléri és megsemmisíti.

pic2_11.JPG

19 óra 30 perckor kapcsolta le a Gustloff a helyzetjelző fényeket. Túl későn! Ekkor már az ellenség felfedezte és vadászott rá. Két óra kellett a szovjet tengeralattjárónak és a német hajó közelébe ért. Marinesko 700 méterig közelítette meg a személyszállítót, majd kilőtte az első torpedót. A Wilhelm Gustloffba 21 óra 15 perckor csapódott be a lövedék. Éppen a német himnusz hangjai szóltak a hangosbeszélőkből, lezárandó Adolf Hitler ünnepi beszédét a hatalomra jutásának évfordulóján. Pár perccel később további két becsapódás okozott hatalmas réseket a hajótörzsön. A hajó orra szinte leszakadt. A második torpedó a vízszint alatt lévő üresen álló uszoda részbe csapódott be. Itt voltak elszállásolva tengerész segédszolgálatosok, 370-en. Ő közülük kerültek ki az első halottak. Többségük még csak 17 éves volt. A harmadik torpedó a motortérbe csapódott be. A motorok azonnal leálltak, az áramszolgáltatás megszűnt. Rögtön kitört a pánik. Sokan a hajó belsejéből a fedélzetre akartak feljutni. A tömegben jó pár embert halálra tapostak. Voltak, akik félig felöltözötten jutottak fel a fagyos fedélzetre. Mindenki igyekezett az életét menteni.

pic3_12.JPGA mentőcsónakokon nem volt elég hely. Sokat közülük jég borította. Azért, hogy használni lehessen meg kellett tisztítani őket. Sok ember mentőmellény nélkül ugrott a jeges vízbe és kapaszkodtak a túlterhelt mentőcsónakokba. A Löwe nevű kísérőhajó 472 embert tudott megmenteni. Az Admiral Hipper nevű cirkáló fedélzetén 1500 menekülttel és a T 36-os torpedóhajóval futott ki Gotenhafenből. 21 óra 45 perckor észlelték a Löwe segélyfényjelzését. A T 36-os pár perc múlva rádióüzenetet kapott a Gustloff megtámadásáról. A Hipper ugyanakkor értesült ellenséges tengeralattjáró mozgásról a környéken. Azért, hogy a hajójukat és a fedélzeten tartózkodók életét ne veszélyeztessék inkább Kiel felé vették az irányt. A Gustloffnak ekkor már csak egy órája volt hátra. Sikerült a tartalék aggregátort bekapcsolni. Így újra lett áram a hajón. A Gustloff kivilágítva és a sziréna hangjai kíséretében 22 óra 15 perckor tűnt el a hullámok között. Több ezren fulladtak a jeges vízbe, vagy a mentőcsónakokon várták a segítséget.   

A T 36-os hajó 22 óra 30 perckor érkezett a helyszínre és kezdte meg a mentést. 23 óra 43 perckor észleltek egy ellenséges tengeralattjárót, az S-13-at. A Löwe vízi bombákat dobott le. A T 36-os hídján észlelték, hogy két torpedót lőttek ki rájuk. Robert Hering kapitány elterelő manőverbe kezdett. Ez megmentette a hajót, viszont a vízben lévő embereket nem. Ennek ellenére 560 embert sikerült kimenteniük és a Rügen szigetén lévő Saßnitzba szállítaniuk. A katasztrófának 9334 áldozata volt, főleg nők és gyerekek. Csak 1200-an menekültek meg. 1945 január 31-én a német tengerészparancsnokságon feljegyezték a Wilhelm Gustloff „fájdalmas” elvesztését. Máig folyik a vita arról, hogy a hajó megsemmisítése háborús bűncselekmény volt-e? Legális hadicélpontnak számított-e? Végeredményben 900 katona volt a fedélzeten és kísérő hadihajó is volt vele. Kérdés, hogy a szovjet tengeralattjáró parancsnok tudatában volt-e annak, hogy a hajón döntően civilek tartózkodtak? Minden esetre a Gustloff katasztrófája a történelem egyik legnagyobb áldozatával járó tengeri tragédiának számít!