Nem csak a kubai rakéta válság idején állt a világ a huszadik század második felében a harmadik világháború szélén. Négy másik alakalommal is közel kerültek a világszintű összecsapás lehetőségéhez a nagyhatalmak.

1961 október 27-én szovjet és amerikai tankok álltak egymással szemben Berlinben a Checkpoint Charlie és a Friedrichstraβe-i határátkelőknél. A politikai feszültség már több éve fokozódott. 1958 novemberében Nyikita Hruscsov Nyugat Berlin demilitarizálását követelte. Abban az esetben, ha ez nem történik meg azzal fenyegetőzött, hogy elszigeteli a külvilágtól Berlin nyugati hatalmak által ellenőrzött zónáját. Dwight D. Eisenhower és John F. Kennedy amerikai elnökök nem engedtek a zsarolásnak. A Kreml vezetője ugyan nem váltotta be fenyegetőzését, de a helyzet feszült maradt. Pár hónappal a berlini fal felhúzása után a Checkpoint Charlie határátkelőnél veszélyes szituáció alakult ki. 1961 október 22-én Edwin A. Lightner magas rangú amerikai diplomatát, aki Kelet Berlinben egy opera előadást akart megtekinteni útlevelének felmutatására akarták kényszeríteni. Lightner ezen felháborodott, mert a Berlint megszálló négy nagyhatalom abban állapodott meg a világháború után, hogy embereik szabadon mozoghatnak a város mind a négy szektorában. Az incidens következményekkel járt. Október 25-én szovjetek harminc harckocsit küldtek a Friedrichstraβe-i határátkelőhöz. Lucius Clay amerikai tábornok erre válaszul tíz páncélost rendelt a Checkpoint Charlie-hoz. Csak Dean Rusk amerikai külügyminiszter határozott tiltása akadályozta meg abban, hogy a berlini fal egy részét lerombolja. Később Rusk Clay tábornok „macsó fellépését” tette felelőssé a helyzet kiéleződéséért, ami szerinte majdnem atomháborúhoz vezetett. Ma már a legújabb kutatások alapján tudjuk, hogy Clay tábornok Kennedy elnök utasításait követte. A feszültség és az ezzel járó katonai manőverek három napig tartottak. Október 28-án Robert Kennedy amerikai igazságügy miniszter egy KGB tiszttel tárgyalva megoldotta a konfliktust. A szovjet és amerikai katonák visszatértek laktanyáikba.

1962 március 2-án a távoli fagyos Usszuri folyónál, a szovjet kínai határnál a Zhenbao szigetnél fegyveres összecsapásra került sor a szovjet és a kínai határőrök között. Az ok területi vita volt a két ország között. Kína és a Szovjetunió közötti viszony ideológiai okok miatt is elég feszült volt a hatvanas évek második felében. A támadást a kínaiak indították azzal a céllal, hogy megrendszabályozzák a „revizionista” szovjeteket. Néhány történész azt is feltételezi, hogy Mao Ce-tung az amerikaiak felé is gesztust akart gyakorolni, hogy közeledjen a két ország egymáshoz. Március 15-én nehéz páncélosokkal és tüzérséggel válaszoltak a szovjetek. Moszkva azonban további elrettentés mellett döntött. Augusztus 13-án Xinjiang tartományban a szovjetek szó szerint kiirtottak egy harmincfős kínai határőregységet. Öt nappal később egy KGB ügynök Washingtonban egy amerikai külügyminisztériumi tisztviselő véleményét próbálta megtudni, hogyan cselekedne az Egyesült Államok, ha a szovjetek légi csapásokat mérnének kínai atomlétesítmények ellen. Egy ilyen támadás kétség kívül destabilizálta volna Kínát. A szovjet szándék híre hamar elért a kínai vezetéshez. Az ország irányítóinak evakuálása elkezdődött, a lakosság bunkereket kezdett építeni. A feszültség csak szeptember 11-én enyhült, amikor Csuen-láj kínai miniszterelnök találkozott Alekszej Koszigin szovjet vezetővel. Ennek ellenére a kínaiak október végéig tartottak egy szovjet támadástól, de utána normalizálódott a két ország viszonya.

1973 október 6-án Jom-Kippur ünnepén, Izrael legfontosabb ünnepnapján egyiptomi katonai egységek keltek át a Szuezi csatornán és a Sinai félsziget megszállását kezdték meg. Ugyanebben az időben szíriai páncélosok nyomultak be a Golán fennsíkra. Annak ellenére, hogy a támadás előkészületéről érkeztek információk mégis a zsidó államot meglepetésként érte az agresszió. Kapkodva kezdték meg a tartalékosok behívását. Az izraeli haderő komoly veszteségeket szenvedett. Október 9-én Izrael az összeomlás szélén állt. A zsidó állam be volt kerítve. Ebben a helyzetben a katonai vezetés atomfegyver bevetését fontolgatta. Jerikó típusú rakétáikat atomrobbanó fejjel látták el. Golda Meir izraeli miniszterelnök nem engedett a katonai vezetés nyomásának. Washingtonba repült Richard Nixon amerikai elnökkel és Henry Kissinger külügyminiszterrel tárgyalni. A helyzet akkor stabilizálódott, amikor az Egyesült Államok utánpótlást szállított légihídon Izraelnek. A velük szemben álló államokat pedig a Szovjetunió látta el. A következő napokban a hadiszerencse megfordult Izrael javára. Fegyverszüneti tárgyalások kezdődtek. Október 24 és 26 között újból kiéleződött a helyzet, amikor az ENSZ biztonsági tanácsában a szovjetek megvétóztak egy fegyverszüneti deklarációt. Az USA erre válaszul riadóztatta a stratégiai haderejét. Nixon kritikusai szerint ezzel a lépéssel az elnök a Watergate botrányról akarta elterelni a figyelmet. Szerencsére a szovjetvezetés higgadtan reagált: nem válaszolt az amerikai fenyegetésre.              

1983 november 3-án a NATO „Able Archer” kódnévvel parancsnoki szintű tíz napra tervezett gyakorlatot kezdet. A nyugati katonai szövetség történetében először az „Able Archer” különböző eszkalációs szituációkat modellezett, közöttük egy a Szovjetunióra mért nukleáris csapást. Az egész csak egy feltételezett helyzet volt, de szerencsétlen módon egymást követő események sorozata odáig vezetett, hogy a szovjet vezetés a gyakorlatot valódi, a közel jövőben bekövetkező nukleáris csapás előkészítésének tartotta. A két szemben álló katonai blokk között amúgy is feszült volt a helyzet. Az év márciusában Ronald Reagan egy világűrből támogatott rakétavédelmi rendszer kiépítését jelentette be. Ugyanakkor a NATO Európába tervezett közép hatótávolságú rakétáinak telepítése a szovjetekben szintén aggodalmat keltett. Szeptemberben a szovjet légvédelem lelőtte a dél koreai légitársaság személyszállító gépét, amely véletlenül elért a kijelölt útvonalától. Amikor az „Able Archer” gyakorlat elindult a szovjet katonai vezetés a Varsói Szerződés hadászati erejét a Baltikumban és Kelet Európában riadóztatta, közöttük a stratégiai bombázókat is. Sok kérdés még ma is nyitott az „Able Archer”-el kapcsolatban. Ronald Reagan menyire becsülte alá a veszélyt? Vagy mennyire volt ez a veszély valós? A legfrissebb kutatások szerint a szovjet első csapás lehetősége csekély volt. A KGB vészjelzéseit a moszkvai politikai bizottságban meg sem tárgyalták. Közben a NATO vezetői úgy döntöttek nem viszik végig a hadgyakorlatot. November 11-én be is fejezték és a Varsói Szerződés haderejének riadókészültségét megszüntették.