V7-nek hívták. Azért tervezték, hogy a világot megrémítse. Ezzel a csodafegyverrel is a vészesen közeledő német vereséget akarták megelőzni. De nem működött Ennek ellenére a mítosza máig él.

1944 decemberében Manhattan utcáin olyan szóbeszéd kezdett szárnyra kapni, hogy a metropoliszt német atombomba támadás érheti, amelyet egy korong alakú repülő tárgy szállítana! A New York Times című napilap ugyanebben az időben arról cikkezett, hogy „misztikus lebegő labdák” jelentek meg az égen, amely aztán nagy sebességgel el is tűntek. Az újság még homályos fotókat is közölt a jelenségről. A pánikba esett londoniak repülő labda és korong alakú tárgyakat is látni véltek. A nyugati szövetségesek fél évvel korábban sikeres partraszállást hajtottak végre Normandiában, a németek pedig a nyugati fronton is a teljes összeomlás szélén álltak, mégis az amerikaiakat és az angolokat félelem töltötte el, hogy a német csodafegyverek megváltoztathatják a háború menetét. Goebbels propagandája, amely a csodafegyverekkel a saját lakosságot akarta a végső győzelemig tartó kitartásra buzdítani láthatóan a másik oldalra is hatással volt. Talán nem lőtték 1944 szeptembere óta a Werner von Braun által kifejlesztett V2 rakétákkal a brit szigeteket? Egy halált hozó rakéta, amely a radarokat kijátszva 320 másodperc alatt célba ér minden előzetes figyelmeztetés nélkül. A náci propagandában „V” betű a rakéta jelzésében a „Vergeltung” a megtorlás szónak volt a kezdőbetűje. Ezeknek a megtorlófegyvereknek a nagyrésze azonban kiforratlan volt, még akkor is, ha egyik másikban nagy potenciál rejlett. Például a német rakétatechnikát felhasználva fejlesztette ki a Szovjetunió és az Egyesült Államok az interkontinentális rakétákat, illetve az amerikaiak a holdrakétát. De voltak közöttük olyanok, amelyek a megvalósításnak még ebbe a szakaszába sem értek el. Inkább szolgálták a Führer bunker kívánságainak a kiszolgálását. Ilyen volt a „V7” azaz a „Reichsflugscheibe” birodalmi repülő korong vagy csészealj. Az elvesztett angliai légi csata óta a német légierő a Luftwaffe  minisztere Hermann Göring folyamatos nyomás alatt volt. Ezért szólította fel 1941-ben a mérnököket, hogy olyan új korszakalkotó ötletekkel álljanak elő, amelyekkel vissza lehet szerezni a légifölényt. A cél érdekében a nácik a pénzcsapokat is megnyitották. Állítólag fontos szerepet töltött be a tervek között, egy függőlegesen fölszálló korong formájú modell, amelynek az ötletével Andreas Epp és az ő támogatója a legendás első világháborús pilóta Ernst Uder álltak elő és mutatták be Göringek. Az ötlet megvalósításán két csapat dolgozott: a breslaui és drezdai repülőgyárakban a repülőgép tervező Richard Miethe és az olasz turbina specialista Guiseppe Belluzzo készítette elő a próba példányt, Prágában a Skoda Művekben pedig kollegáik Otto Habermohl és Rudolf Schriever.

1944 februárjában a prágai tervezők hajtották végre az első tesztet a koronggal. A próbarepülés sikeréről különböző híradások születtek. Az egyesek szerint több, mint 2000 km/óra sebességgel lőtték ki a levegőbe, mások szerint épp, hogy tett egy pár suta ugrándozó mozdulatot. Mindenesetre a propaganda minisztérium nagy reklámot csapott az eseménynek és fontos technikai áttörésként, új csodafegyver születéseként prezentálta a bemutatót. A korong legtöbb prototípusa eltűnt az utolsó háborús évben, vagy megsemmisítették őket. Tizenöt hónap a fegyverszünet megkötéséig elegendő idő volt, ahhoz, hogy egy új mítosz szülessen. Peter Pletschacher repülés történész szerint, aki a repülő korong történetét kutatta, az egész a pszichológiai hadviselés kiváló példája volt. A megadott sebesség elérése annak idején teljesen lehetetlen volt ezért félrevezetés az egész. A repülő korong alakú tárgy kutatása nem élvezett prioritást, mint ahogy ma sokan állítják, hiszen a korabeli iratokban is mellékesen foglalkoznak vele. Az ellenfélre gyakorolt hatását Pletschacher arra vezeti vissza, hogy a szövetségesek nagy elismeréssel voltak a német mérnökök munkái iránt, különösen a technika területén. Például a franciák ezért foglalták le a BMW porlasztógyárát, mert BMW porlasztója volt világszerte a legjobb hatékonyságú és ezért is építették be saját járműveikbe.

A világháború után önállósodott a legenda és egyre fantasztikusabb formát vett fel. Valószínűleg azért, mert sok egykori náci vezető Dél Amerikában lelt menedékre, olyan híreszteléseket lehetett hallani, hogy Hitler és bizalmi köre egy repülőcsészealjjal az Antarktiszira ment és ott a jégtáblák alatt várják a visszatérést Németországba. Ehhez annyit kell tudni, hogy 1938-ban valóban járt egy német kutatóhajó a „Schwabenland” a déli sarkon és ott egy bizonyos nagyságú területet Németországnak lefoglaltak. Ezért is nevezik Neuschwabenlandnak azt a területet az összeesküvés elméletek hívei, ahol állítólag Hitler bujkált. 1946-ban végrehatott amerikai katonai manőverek, amelyek haditechnika hidegálló képességét tesztelték az örök jég birodalmában újabb táptalajt adtak ezeknek az elméleteknek. Az amerikaiak a régi ellenséget akarták felkutatni és megsemmisíteni a bunkerjában? A csúcspontja az őrült elméleteknek az volt, amikor azt terjesztették, hogy Hitler a repülőcsészealjjal a holdra ment és ott várja be a visszatérést, a bosszú napját. Az űrutazást a „Vril” nevű új hajtómű tette állítólag lehetővé.

A fantáziának és a hisztériának már semmi sem tudott határt szabni. 1947-ben az amerikai légierő egyik pilótája az vallotta egy bíró elött tett vallomásában, hogy azonosíthatatlan légi objektumot röviden UFO-t látott. A légi erő gépei állítólag harcba is keveredtek repülő csészealjakkal. Na most aztán a képregényrajzolóknak és a hollywoodi filmkészítőknek lett alapanyaguk fantasztikusabbnál fantasztikusabb történetek fabrikálásához! Marslakók látogatták meg a földet repülő csészealjakkal, természetesen nem emberbaráti célzattal. A félelem tovább fokozódott még ugyanebben az évben Új Mexikóbeli Roswellben történt állítólagos UFO balesett miatt. Majd minden esetben egy faja optikai csalódás okozta a hisztériát. Legalább is a hivatalos állásfoglalások szerint. Így volt ez Roswellben is, ahol a hatóságok meteorológiai léggömbbel magyarázták az esetet. Az UFO hívők nem fogadták el és nem fogadják el máig ezt a magyarázatot. Sőt az állam zarándok helynek nyilvánította a kisvárost. Évente 150 ezren látogatnak ide. Üzletileg tehát megéri a mítoszt fenntartani. Az UFO paranoia rendelkezik egy ikertestvérrel az USO-val (Unidentified Submarine Objects). Ez egy kétéltű repülőcsészealj, ami a víz alól startol és a vízfelszínéről emelkedik az égbe, majd tér vissza a tengerbe. Lars A. Fischinger kutató utána járt a jelenségnek. Tucatnyi erről szóló beszámolót vizsgált meg az elmúlt ötven évben. Az Antarktiszon például egy jégtörőhajó személyzete figyelte meg, hogy egy USO a hét méter vastag jeget áttörve a levegőbe emelkedett. Egy másik esetben a csészealj 8000 méter mélyen egyszerűen elünt. Sok ilyen eset a hidegháború idején zajlott le szovjet és skandináv vizeken. Fischinger gyanúja szerint, mint ahogy a második világháború végén is az esetek visszavezethetők a feszült nemzetközi helyzetre. Az emberek fokozott pszichológiai stressz miatt sok mindent látni véltek. Ez aztán hisztériához vezetett.

Az UFO őrület a második világháború után nem utolsó sorban a V7 fejlesztéséről szóló híreknek volt köszönhető. A mérnökök fontossá akarták tenni magukat – állítja Pletschacher – ezért terjesztették a sikeres tesztről a híreket. Nem véletlenül nyilatkozta Rudolf Schriever az ötvenes években a „Der Spiegel” című hetilapnak, hogy a repülő korongjuk prágai kísérlete nem játék volt. Ezzel ők jelentősen hozzájárultak a repüléstechnika fejlődéséhez. Ezzel szemben a breslaui tesztcsoport egyik vezetője Guiseppe Baluzzo már 1944-ben figyelmeztetett, hogy a korongformájú repülő testetek a súlypontjuk miatt instabilak, különösen a nagyméretűek. Schriever és mérnöktársainak a munkái az 1960-as években megihlették a kanadai katonai fejlesztőket. Elhatározták ismét megépítik a repülő korongot „Avro Canada VZ-9AV” néven, rövidítve „AVROCAR”. 1960-ban és 1961-ben 75 órán keresztül tesztelték. Propellerek nyomták a levegőt lefelé és hátrafelé, hogy a felhajtóerő és az előre vivő erő meglegyen. De a teszt nem hozta meg a várt eredményt. A remélt 480 km/óra helyett 50 km/órával mozgott a repülő korong. Ez a kísérlet a kanadai adófizetőknek 5 millió dollárjába került. Ma az elkészült modell a washingtoni Smithonian Múzeumban látható. Végeredményben nem építették meg hiába, hiszen bebizonyította, hogy a német Reichsflugscheibe a V7 technikai zsákutca volt. Ennek ellenére a propaganda értéke hatalmas volt. Több, mint hetven évvel a kitalálása után a mítosza máig él. Ezt Goebbels maga sem gondolta volna.