1936-ban a sztálini terror elérte az emigráns kommunistákkal teli moszkvai szállodát a Hotel Luxot. A lakói között jó pár némettel. Egyiküket Herbert Wehnernek hívták, aki 1937-ben érkezett a szovjet fővárosba, mint a Németországi Kommunista Párt vezető kádere.

A rettegés háza

Amikor beköszöntött éjszaka elkezdődött a rettegés a moszkvai Lux Hotelben. A szűk szobákban a lakók sakkoztak, vagy dominóztak, hogy a félelmüket kicsit oldják. Voltak, akik egész éjszaka felalá járkáltak, miközben az egyik cigarettáról a másikra gyújtottak, mellettük az összekészített bőröndjük, arra az esetre, ha menni kell a börtönbe. Szinte senki sem aludt nyugodtan. Sokan ruhában feküdtek le, hogy a letartóztatásnál legalább a méltóságukat megőrizzék. Hatszáz emigráns kommunista elvtársnak telt így hosszú időn keresztül az éjszakája. Idegesen feküdtek az ágyukban, a csöndben a patkányokat is lehetett hallani, ahogy a szálloda folyosóin átsuhantak. Ha a lift motorja felbúgott, megreccsent a parketta a nehéz csizmák súlyától, és kopogtak valakinek az ajtaján a lakók rögtön fülelni kezdtek. Ugyanis megékeztek az NKVD az állambiztonság emberei. A Hotel Lux lakói 1937-ben a sztálini terror idején már rég nem szállóvendégek voltak, hanem foglyok. Egyik közölük a harminc éves Herber Wehner a Németországi Kommunista Párt vezető kádere. A hatodik emeleti 252-es számú szobájában vívódott az éjszakával. Kívülről zajt hallva feszülten ült fel a könyvespolc melletti ágyában. Arca szürke a volt a félelemtől. Wehner tudta, hogy a letartóztatások után az NKVD emberei az ajtót egy papírdarabbal leragasztják. Azt is tudta, hogy az épület málló hátsószárnyába száműzik a letartóztatottak asszonyait és gyerekeit. Nem csak a rettegés, ami kétségeket ébresztett benne, hanem a hozzátartozók miatti aggódás, ami ezt kísérte. Mindezek közrejátszottak abban, hogy a Hotel Lux a rettegés helye lett.

A szálloda

Amikor 1911-be a szállodát megnyitották a legelőkelőbbek közé tartozott. Méltóságosan emelkedett ki Moszkva központjában a Tverskaja utcán, a bejáratnál hatalmas oszlopokkal, vörös márvány előcsarnokkal, aranyozott keretű tükrökkel. Tíz évvel egy forradalom és egy puccs után az új elit képviselői költöztek az államosított Hotelbe. A világ összes részéről érkező kommunista funkcionáriusok. Jöttek Kínától Mexikóig tanácskozni, eszmét cserélni és mind itt a Hotel Luxban kaptak szállást. De jöttek olyanok is, akiknek menekülniük kellet és itt menedékre találtak. Például későbbikommunista pártvezetők, mint Csu Enlaj, Walter Ulbricht, vagy Joszip Broz Tito. Mindnyájan a szovjet vezetés és a Komintern a kommunista pártok nemzetközi szövetsége látta vendégül. Egyre többen jöttek családostúl és költöztek be egy szállodai szobába. Az új jövevények közül sokan a Kominternél dolgoztak, mint fordító, referens, írnok vagy titkár. 1933-tól sok német jött a Gestapo elől menekülve és a hat emeletből kettőn ők rendezkedtek be. A ház a 300 szobájával hamar megtelt. Luxus hotelnek már rég nem lehetett nevezni. Meleg víz csak kétszer volt egy héten, pénteken a férfiak fürödtek, szombat este a nők. Gyakran egy tus alatt négyen állak, csak a kiváltságosoknak jutott önálló fürdőszoba. A közös konyha gáztűzhelyén főztek és mialatt krumplit pucoltak, vagy gyerekeket pólyáztak vitatkoztak a kommunizmus jövőjéről. Egy szolidáris csoport, ha valakinek valami kellett egyszerűen bekopogott a szomszédhoz.

Egy német Moszkvában

1937 januárjában érkezett Herbert Wehner Moszkvába. Wilhelm Pieck a Németországi Kommunista Párt a KPD elnöke kérette a szovjet fővárosba, ahol, de facto egy éve a német mozgalom ügyeiről döntöttek. Wehnernek be kellett számolnia milyen lehetőségei vannak a pártnak a szociáldemokratákkal és szocialistákkal együtt működni a népfront keretében, ami Hitler ellen szerveződött. Wehner 1935 óta tagja a párt vezető körének. Szakértője a szocialista csoportosulásoknak és ő koordinálta a KPD külföldi emigráns irodáit Koppenhágában, Prágában, Párizsban, Brüsszelben és Amszterdamban. Abban a hitben élt pár hetet tölt Moszkvában és utazik tovább Párizsba. Addig is a Hotel Luxban lakik. Jól ismerte a szállodát, lakott már itt 1935-ben, amikor Prágában letartóztatták és a csehek a Szovjetunióba utasították ki. Pár hónapot töltött itt, többek között részt vett a Komintern VII. kongresszusán, ahol a KPD küldöttje volt. De az épület, ahova Wehner megérkezett megváltozott. Automatikusan záródott a bejárati ajtó mögötte, az előcsarnok hideg volt, szürke színű, nem voltak fotelek, ahová le lehetett volna ülni, a lift mellett egy üveg kalitkába őr gubbasztott, aki ellenőrizte a papírokat. De főleg a hangulat változott meg. Félelem és aggodalom ülte meg a folyosókat és a szobákat. Pár hónapja a lakók veszélyben voltak. A sztálini kirakatperek elérték a szállodát. Sehol másutt Moszkvában nem élt olyan sok külföldi egy helyen, mint itt. Sztálin számára nehezen kontrolálható emberek, akikben potenciális kémeket látott. A Kominternt, amúgy is lenézte. Már a szocializmus felépítése volt a cél a Szovjetunióban és nem a világforradalom. Wehner Sztálin üldözési mániájának a malomkövei közé került. A központi bizottság egyik tagja a Komintern káderosztályát tájékoztatta, hogy Wehner egyik közeli barátját trockista összeesküvőnek tartják. Egy rendkívül veszélyes információ, ugyanis Wehner egy időben valóban szoros munkatársi kapcsolatban volt a fogvatartottal. Ez elég lehetett egy Komintern vizsgálathoz és egy NKVD-s letartóztatáshoz. Ráadásul további terhelő akták kerültek elő Wehner elvtársainak köszönhetően. A KPD vezetése nem vette egy darabig figyelembe ezeket, de arra jók voltak, hogy Wehnert kizárják a vezetésből. Wehner egy február 28-i KPD vezetői ülés után szerzett mind erről tudomást. Az egész akció mögött valószínűleg Walter Ulbricht állt, aki ifjabb energikus társában konkurenst látott. Amíg a vizsgálat tartott Wehner a szálloda fogja volt. A következő hónapokban minden este megélte, hogy a környezetéből tűnnek el az emberek. Még a folyosó szomszédokat sem merte megkérdezni miért viszik el a lakótársakat. Ez ugyanúgy érintette a lengyeleket, mint a jugoszlávokat. Senki sem kapott választ a miértre. Hamarosan kezdtek a szobák kiürülni. A legtöbb elhurcoltat nem látták újra. Aki pedig visszatért NKVD-s besúgónak tartották. A korábbi évek szolidaritása eltűnt. Ahogy lakók is a folyosóról, ha egy idegen feltűnt. Ritkán ültek le a konyhai közös asztal mellé, már alig beszéltek egymással. Reggel egy busz vitte őket a dolgozni a Komintern központba. Ha valaki nem jelent meg tudták elvitték az este, nem kérdezősködtek, sőt tagadták, hogy ismerték volna. A párt összejöveteleken egymást figyelték, ki fogja a másikat beártani. Wehner elsáncolta magát a hatodik emeleti szobájában, ahol május óta feleségével Charlotte Treuberrel lakott. Kelletlenül fogadta a kizárását a pártvezetésből. Referensként dolgozott a Komintern német szekciójában. A német sajtó híreit értékelte, emellett a pártsajtóba írt cikkeket. Wehner megpróbált írásaival bizonyítani, hogy az ellene folyó eljárás alaptalan. Ezek egy író munkái tele hevülettel, pedantériával és gyűlölettel. Vonalasnak akart tűnni, talán osztotta a sztálini dogmákat. Mint egy megszállott polemizált a trockistákkal szemben: kártevők, terrorcsoportok írta róluk gyakran. Ugyanakkor dicshimnuszokat zengett Sztálinról és a Szovjetunióról. Már röviddel megérkezése után 1937 februárban írt egy jelentést a Kominternek „Összefoglaló a trockista felforgató munkáról az antifasiszta mozgalomban” címmel. Részletesen ír ebben a KPD-n belüli elhajlókról, idegen összeesküvésekről, amelyek kapcsolatban vannak Szovjetunióban tartózkodó politikai emigránsokkal. Jelentés, amelyben Wehner nem áldozat, hanem tettes és amely rendkívül érdekli az NKVD-t.

A besúgó

Valószínűleg senki sem tudta, hogy még februárban Wehnert az NKVD ügynökei elvitték. Késő este csöngött a telefon a szobájában. A szálloda parancsnoka hívta. Azt mondta Wehnernek azonnal öltözőn fel és menjen az irodájába. Ott azt mondták a németnek, hogy a titkosrendőrség akar vele beszélni, kint várja egy autóban egy NKVD-s tiszt vele kell mennie. Az NKVD központjában a Lubjankán két tiszt ült vele szemben. Ami következett nem egy átlagos kihallgatás volt. Nem verték meg és nem is kínozták, hogy vallomást csikarjanak ki belőle. Ehelyett jegyzőkönyvet vettek fel arról, amiről Wehner beszámolt. Beszélt az emigrációban működő trockista csoportokról, az elhajlókról, megemlített ellenforradalmárokat, akik a Szovjetunióban élő emigránsokhoz közel állnak. Rövidesen megjelent egy húsz oldalas jelentés a nyugat európai trockistákról és a Szovjetunió béli kapcsolataiknak a likvidálásáról. Wehner háromszor járt az NKVD-nél, mind három alkalommal elengedték. Hány ember életét követelte Wehner beszámolója nem tisztázott. Az viszont biztos, hogy a beszélgetések után újabb hulláma kezdődött a terrornak. Ezúttal a német emigránsok voltak a célkeresztben. A NKVD-ek éjszaka jöttek. A berlini kommunista Heinz Neumann ajtaján kopogtak. A felesége reszketve nyitott ajtót. Három NKVD-s körbe állta Neumann ágyát és felszólították keljen fel. „Van fegyvere?” kérdezték tőle. Neumann tiltakozott az eljárás ellen, de azt a választ kapta, hogy ezt később is megteheti, most velük kell mennie. Az NKVD-ek gondosan behúzták a függönyt és könyveket, írásokat, fotókat foglaltak le. Reggel aztán a többi lakó észrevette, hogy lepecsételték az ajtót. A letartóztatottnak volt-e pere, vagy nem lényegtelen volt, az ítélet így is meg volt. Hosszú kényszermunka, vagy kivégzés. A letartóztatottnak a felesége és gyermeki is a nép ellenségének számítottak. Nekik az eddigi szobájukból az omladozó hátsó udvarba kellett költözniük. Ha az eddigi ismerőseikkel találkoztak azok elfordították tekintetüket és átmentek az utca másik oldalára. Sok hotel lakó bebeszélte magának, hogy a letartóztatás a szükséges rossz, hogy a jó barátjuk szomszédjuk ellen felhozott vádak igazak, tovább írták a leveliket a csoda szép Szovjetunióról, amit „éljen Sztálinnal” fejeztek be. Akár csak Wehner. A kommunisták őrült üldözési mániája - vagy őt adják fel, vagy ő jelent fel valakit - teljesen felőrölte az idegeit. Ahogy a hotel klausztrofóbiás világa. Néha kitört rajta az őrület, a gitárja húrjait verte, közben összefüggéstelen strófákat kiabált. Majd újra leült az írasztala mögé és dicsőitő szövegeket írt a Szovjetunióról. 1938 júniusában enyhült először a rá nehezedő nyomás, leállították az ellene indított Komintern vizsgálatot. Pár hónap múlva eltűntek az NKVD-sek a Hotelból. Ez valószínűleg összefüggésben volt azzal, hogy Nikolaj Jezsovot leváltották a szervezet éléről és helyét Lavrentyij Berija vette át. Sztálin kurzusváltást hajtott végre. 1938 egy német kommunista funkcionárius nyilvánosságra hozta, hogy a Szovjetunióban élő 1300 német kommunista 70 százalékát letartóztatták. Kevesen élték túl a meghurcoltatást. „Amit a Gestapo meghagyott az NKVD elintézte.” -suttogták a hotel folyosóin. Herbert Wehner 1941-ben elhagyta a szállodát és Stockholmba ment újra szervezni a pártot. Bár a gyanútól nem tudott megszabadulni, visszakerült a KPD vezetésébe. Ugyan a németekkel együttműködő svédek 1942-ben letartóztatták, de 1944-ben szabadon engedték. 1941-ben a Lux Hotelt evakuálták két év múlva pedig Sztálin feloszlatta a Kominternt. 1945 április 30-án a szálló bejáratánál egy német csoport várakozott a hazatérésre. Az úgynevezett Ulbricht csoport, akik az NDK irányítását átvették. 1954-ben véget ért a Lux Hotel, mint a világforradalom központjának története. Újra közönséges szálloda lett Centrál Hotel néven. Ekkora már Wehner szakított a kommunizmussal és szociáldemokrataként a Bundestag képviselője lett. De arról, hogy milyen szerepet játszott Moszkvában a KPD történetében 1990-es haláláig mélyen hallgatott