A polgárháború közepén vette kezdetét az Egyesült Államok legjelentősebb építési vállalkozása. Vasúttal akarták össze kötni a keleti és a nyugati partot. Egy verseny vette kezdetét.

 Az első ütés mellé ment. Leland Stanford a Central Pacific Railroad Company elnöke, a Promontory Summit fennsíkján Utah államban a nagy sóstó közelében elvétette az első ütést. Az ezüst kalapáccsal mért második ütés már eltalálta az arany szöget, amellyel az utolsó sínt rögzítették a talpfákhoz. Ezzel a szimbolikus eseménnyel 1869 május 10-én, véget ért a nagy vállalkozás. Az összeköttetés Kalifornia és a keleti part között létre jött. 2864 kilométer hosszú vonal, amit munkások gyakran a sziklába vájva csákánnyal és dinamittal építettek, elkészült. Az építő brigádok a Rocky Mountains és Sierra Nevada hegyeivel és völgyeivel küzdöttek meg, miközben vad folyókon át is építettek hidakat. Egy hatalmas úttörő vállalkozás. Az Egyesült Államok szorosabban összenőtt és ebben a vasút központi szerepet játszott. 1848 óta mikor is Kaliforniában aranyat találtak szerencselovagok özönlöttek New Yorkból, Bostonból, és Philadephiából nyugatra.

A transzkontinentális vasútnak, a haladáshoz és az amerikai álomhoz való hozzájárulás e jelének a tervezésétől a megvalósulásáig két évtized telt el. Összehasonlítva a mai projektekkel is hatalmas teljesítmény volt ennek a végig vitele. Igaz nem kímélték a munkásokat, az őslakosokat, de a természetet sem. A vasúti összeköttetés nélkül az Egyesült Államok nem tudott volna ilyen gyorsan növekedni és globális gazdasági hatalommá válni. Amerika felemelkedése a vasút nélkül elképzelhetetlen lett volna.

1826 óta volt vasút Amerikában. Massachusettsben szállította a köveket a folyón közlekedő hajókhoz. Három évvel később egy szárnyvonalat is építettek, amelyen már utasok is utazhattak. Pennsylvaniában az Angliában épített» Stourbridge Lion« névre keresztelt mozdony húzta a vagonokat. Sorra alakultak a vasúti vállalkozások a következő években és  több mint 110 mozdonyt importáltak Angliából a keleti parti vonalak számára. A vad nyugat viszont érintetlen terültet maradt a vasút szempontjából. A nyugat vasúttal való meghódítását mindenek előtt egy ember szorgalmazta: Theodore Dehone Judah. Ő már a kezdeti időben javasolta, hogy a Sierra Nevadán keresztül építsenek vasutat. Az 1850-es években ezzel a javaslatával gúnynak, szkepszisnek és kritikának tette ki magát. A kortársak ezért nem épp hízelgő gúnynevet aggattak rá: őrült Judahnak hívták. Ugyanakkor a kormány emberei már földmérőket küldtek ki, hogy kijelöljék a transzkontinentális vasút nyomvonalát. Ezek a geodéták több lehetőséget is kidolgoztak, de a szövetségi államokban és a kongresszusban hosszas viták dúltak az útvonalvezetéssel kapcsolatban. Ez jó ideig blokkolta az építés megkezdését. 

De Judaht nem lehetett megállítani. 1857-ben Washingtonban bemutatta a „Csendes óceáni vasút praktikus megépítésének” tervét. Megállíthatatlanul lobbizott a fővárosban a víziójának megvalósításának érdekében. Viszont az északi és déli államok ellentéte megakadályozta, hogy Judah elegendő támogatást találjon. 1861-ben kitört a polgárháború és a vasút ügye úgy tűnt másodlagos lett. Judah ennek ellenére nem mondott le az álmáról és további útvonalakat keresett. 1862 júliusában Abraham Lincoln aláírta a Pacific Railroad Act-ot. Keleten már 50 ezer kilométer sín volt, nyugaton csak 50 kilométer. Ennek a kormány tervei szerint meg kellett változnia. A kormány nem csak a szükséges földterületet biztosította, hanem hitelt is adott, sőt minden megépített kilométer után jutalmat. Két nagy cég versenyzett egymással. Central Pacific Railroad és Union Pacific Railroad vállalatok, amelyek azért harcoltak egymással, hogy melyik épít hosszabb pályaszakaszt. 1863-ban a Central Pacific neki kezdett Kaliforniában az építés előkészítését. A konkurens Union Pacific ugyanakkor 2000 kilométerrel keletebbre kezdte meg az építést: Omahában. Judah még ebben az évben, novemberben meghalt sárgalázban. Így ő nem élhette meg a vasút elkészültét és azt sem tudhatta meg, hogy melyik cég győzött a versenyben. Mivel nyugaton hiányzott a munkaerő Charles Crocker a Central Pacific munkavezetője 15 ezer kínai munkást alkalmazott.  Union Pacific keleten ezzel szemben az elbocsátott katonákra épített, valamint szökött rabszolgákra és ír és német munkásokra.   

Szerszámokkal teli, háromszintes vagonokkal mentek az egyes építő brigádok előre. Ezzel egy időben földmérők jelölték ki a legjobb utat, majd utánuk el is kezdődött az építés. Jobb napokon és kedvező terepviszonyok között napi nyolc kilométer sínt is lefektettek. A vasútépítés nem volt veszélytelen. Sok ember meghalt kőomlásban, robbantáskor, vagy Sioux és a Cheyennek támadása következtében. Mialatt a Central Pacific a hegyekben építkezett a Union Pacific a síkságon. Itt a munkacsapatok meg tudták mutatni mire képesek. Egy gyakorlott brigádnak egy perc elegendő volt egy sínpár lefektetésére. 1866 telén a munkafeltételek igazán kemények voltak. A Central Pacific munkásainak a Sierra Nevada hegyei között mínusz 30 fokban kellett dolgozniuk. De a hideg miatt szóba sem jött a munkálatok felfüggesztése. Végeredményben két vállalat versenyzett egymással. Lincoln csak a kiinduló pontokat határozta meg. Aki a legtöbb sínt lefekteti az kapja a legtöbb földet és a legtöbb pénzt. Eredetileg tizenkét évre tervezték a munkákat, de ennek a felében sikerült elkészülni. Amerika két partját összekötötték. Az indiánok ugyanakkor elveztették az életterüket. Egyre több telepes nyomult be a Mississippitől nyugatra, az új földekre. Farmok jöttek létre, a bölényeket az indiánok fő vadász zsákmányát kiirtották. Az őslakosokat rezervátumokba kényszerítették. A kínai munkások is a vesztesek közé tartoztak. A munkálatok befejezése után feleslegessé váltak. A fehér munkások konkurenciát láttak bennük. A vasút megépítésével a nyugati és a keleti part között lerövidült az utazási idő. Postakocsival hónapokig tartott az utazás, vasúttal hét napig.

Három évtizeddel az után, hogy Leland Stanford az aranyszöget beverte a Promontory Summiton új pályavonalat jelöltek ki. A Central Pacific utóda Southern Pacific Railroad 1902 és 1904 között új vasútvonalat épített a régi helyett. A régi vonal sínjeit felszedték és beolvasztották. Utah államban a Promontory Summiton ma múzeum emlékeztet a hőskorra.