A polgárháború után alig tudták a bolsevikok hatalmukat konszolidálni, amikor a vezetőjük, Vladimir Iljics Lenin agyvérzést kapott. Hatalmi harc vette kezdetét, amelyre Joszif Sztálin volt legjobban felkészülve.

Oroszország legfőbb forradalmárja először csak szédült egy kicsit. Amikor az ágyából felkelt meg kellett kapaszkodnia a szekrényben. Ez nem jelent semmit, nyugtatták meg az orvosok. De Vladimir Iljics Lenin sejtette valami nem stimmel. És jól sejtette. Rövid idő múlva 1922 május 26-án éjszaka a testének jobb oldalát már nem érezte. A karját és a lábát nem tudta mozgatni, sőt az arcának fele is lebénult. A mindenható diktátor kiszolgáltatva érezte magát. A legrosszabb az volt, hogy az az ember, aki a szónoklatai emeltek magasba, nem tudott beszélni. Pedig Lenin mindent megtett, hogy ne fajuljanak idáig a dolgok. Orvosai utasítására többször is visszavonult Moszkvától 35 kilométerre idillikus környezetben fekvő dácsájába. Kevesebbet dolgozott, hogy álmatlanságát, emlékezet kieséseit és fáradékonyságát kikúrálja. Most viszont világossá vált számára - legalább is környezetében így látták – nem fog sokáig élni. Orvosai - közöttük német specialisták - nem látták előre, hogy az 52 éves férfi agyvérzést fog kapni. Apja két évvel volt idősebb, amikor hasonló ok miatt meghalt. Ez a betegség fosztotta meg Oroszországot vezetőjétől, aki nélkül az 1917-es októberi puccs nem zajlott volna le és a polgárháborút sem a bolsevikok nyerték volna meg, ha egyáltalán bekövetkezik. Lenin betegsége nem csak személyes tragédia volt, hanem az egész kommunista mozgalomé. Az első proletár állam jövője került veszélybe. Lenin tudta kevés ideje maradt politikai végrendeletének elkészítéséhez, ugyanis ahogy ereje fogyatkozott, úgy foszlott semmibe a befolyása is. A beteget és a pártvezetést igazából egy kérdés foglalkoztatta, ki követi őt a hatalom csúcsán. A potenciális utódok között már elkezdődött a marakodás, a hatalmi harc, amelynek a végeredménye az egész világra befolyással lesz. 1922 tavaszán Oroszország éppen kezdte kiheverni a forradalom, a puccs, a terror és a polgárháború okozta sebeket. Volt ok a reménykedésre. Előző évben vezették be a NEP-et, az új gazdasági mechanizmust. A párt heves ellenállása ellenére Lenin engedélyezett ismét egy kis magántulajdont. A parasztok a gabona többletüket elvihették a piacra eladni és nem kobozták el tőlük. Minden szovjet polgár nyithatott üzletet és üzemet, maximum húsz alkalmazottal. Az államosított kisüzemeket és boltokat visszakaphatták egykori tulajdonosai. A magántulajdonban levő gyárakat, üzleteket a bolsevikok még az októberi puccs után államosították. Számukra ugyanis a magántulajdon a kizsákmányolással egyenértékű, tehát rossz dolognak számított. A polgárháború idején a parasztoktól elvették terményeiket, hogy a városokat és a hadsereget élelmezzék. Ez az intézkedés vidéken éhínséghez vezetett. Egyedül 1921/22-ben öt millió ember halt éhen. A rendszer védelme miatt Lenin radikális irányváltásra kényszerült. Az új gazdasági mechanizmus egy kényszerintézkedés volt. A parasztokat meg kellett nyugtatni, mert már így is sok helyen lázadtak. De ugyanakkor a termelést növelni kellett. A nagyvállalatok viszont állami kézben maradtak. Hatalmas konglomerátumokban fogták össze őket. A munkásaiknak enni, ruházkodni, valamint a családjukat eltartani kellett. A rendelkezések meghozták eredményüket. A boltokban ismét lett áru. Az intézkedések azonban Lenin akarata szerint csak átmenetiek voltak. A rezsim egy kicsit engedett a szorításon, hogy a nép levegőhöz jusson.

A bolsevik vezetőknek is nyugalomra volt szükségük. Négy éven keresztül Lenin napi 16 órát dolgozott, parancsokat osztogatott, elvtársaival diskurált, cikkeket írt.  Úgy tűnik sikerrel. A rezsim megvédte hatalmát, az ellenzéket pedig erőszakkal felszámolták. De Lenin az erőfeszítésekbe belefáradt. Rosszul aludt és gyakran ingerülten reagált dolgokra. Egyik orvosának elmesélte kényszerképzetei vannak. 1921 nyarán a pártvezetésnek kénytelen volt bevallani, nem tud dolgozni. A nyilvánosság ebből alig érzékelt valamit. Lenin egészségi állapota államtitoknak számított. A proletár vezető polgári viszonyok között élt. Gorkijban levő dácsájában volt központi fűtés, elektromosság, telefon, télikert és könyvtár. A garázsban egy az elvtársak által vásárolt Rolls-Royce állt. A ház korábban egy tábornoké volt klasszicista stílusban épült egy dombon, amit tiszta levegő vett körül. Sétákat lehetett tenni egy közeli folyóhoz, ami Lenint általában megnyugtatta. Ennek ellenére állandó fáradtságról beszélt, pont az az ember, aki korábban tele volt energiával. A gondos ápolás és orvosi felügyelet ellenére fokozatosan elhagyta az ereje. Egyik orvosa úgy sejtette ólom mérgezte meg az agyát és ez okozta a fejfájását. Még 1918 augusztusában egy merényletet követtek el ellene és egyik golyó a nyakába fúródott.  1922 áprilisában Lenin hozzájárult a műtéthez, hogy a lövedéket kivegyék. A veszélyes beavatkozás komplikációkkal járt, de eltávolították a pisztolygolyót. Csakhogy a műtétnek következményei voltak.  Egy hónap múlva jött az agyvérzés és a beszédkésség időleges elvesztése. Az első sokkon hamar túltette magát és ismét tudott járni és beszélni. Kutyájával sétálni ment és gombát gyűjtött. Amikor az orvosai a munkáról végleg le akarták beszélni azt válaszolta, a nélkül nincs semmije. Egyre gyakrabban foglalkoztatta a kérdés ki legyen az utóda. A rangsor a bolsevikok között már kialakult. 1917 óta a második embernek a 42 éves Lev Trockij számított. Egy tehetséges megélhetési forradalmár, aki tevékeny részt vállalt az októberi puccsban, megszervezte a Vörös Hadsereget, majd a polgárháborúban kegyetlen eszközökkel győzelemre vezette. Nélküle nem lett volna szovjet birodalom.  De a párt önteltnek tartotta, aki öntörvényűen vesz részt a párt irányításában. Inkább tábornokként viselkedik, mint elvtársként.  Nem mellesleg sokáig a Leninnel szemben kritikus mensevikekhez tartozott és csak röviddel a forradalom előtt csatlakozott a bolsevikokhoz. A pártban voltak antiszemiták is, akik rossz szemmel néztek a zsidókra. Trockij eredeti neve pedig Lev Davidovics Bronstein volt és zsidó származású volt. Lenintől távol álltak az ilyen előítéletek, de nem szerette az arrogáns értelmiségieket. Lenin látta, hogy Trockij mennyire nem akar részt venni a közös vezetésben. Ez nem tetszett neki. De ugyanakkor a képességeit becsülte. 

Trockij legnagyobb ellenlábasa a 43 éves Josef Sztálin volt. A grúz származású férfi a kezdetektől fogva a bolsevikokhoz tartozott. Csodálta a radikálisan gondolkodó Lenint, aki 1912-ben a párt központi bizottságába meghívta. Nagy szorgalomról tett tanúbizonyságot és jó szervezőnek számított. Lenin Sztálinban hűséges követőt látott. Néhány héttel az első agyvérzése után új pozíciót hozott létre számára a központi bizottság első titkári címét. A központi bizottság a nagyhatalmú testület volt a pártvezetés és a párttagság között. Sztálin az első tikári beosztással ellenőrzése alá vonhatta a rohamosan növekvő számú pártfunkcionáriusokat. Amikor Sztálin első titkár lett a titkárságán 600 ember dolgozott, többen, mint Leninnek a Népbiztosok Tanácsában. Ezer számra adták ki a jelentéseket és direktívákat. Nyomás alatt tartották a pártfunkcionáriusokat, meghatározták ki az ellenség és ki a barát. A párt megtanulta a Moszkvának való engedelmességet. Sztálin nagyon jó memóriával rendelkezett és nagyon kitartó volt. Úgy tűnt a pozíciót neki találták ki. Lenin ismerte Sztálin durva és kíméletlen oldalát, de úgy gondolta saját céljaira jól fel tudja használni. Amikor egyik ápolónője Sztálin dörzsöltségére figyelmeztette, azt felelte neki, Sztálin nem olyan intelligens. Sok elvtársa a himlőhelyes arcú grúzt középszerűnek tartotta. Sztálin valójában Lenin első rohama után azon dolgozott, hogy pozícióját erősítse. Vidékről Moszkvába hozatott hozzá hű funkcionáriusokat, miközben Lenin előtt hűséges hivatalnoknak mutatkozott. 1922 júniusa és augusztusa között kilenc alkalommal utazott Gorkijba Leninhez. Amikor Sztálin a dácsába megérkezett Lenin utasította a személyzetét, hogy kínálják meg vörösborral. Sztálin összekötő ember akart lenni Lenin és a pártvezetés között. Amikor 1922 októberében Lenin visszatért Moszkvába Leninnek is feltűnt, hogy Sztálin hamis lapokkal játszik.  

Mialatt Lenin Gorkijban tartózkodott Sztálinnak sikerült két szövetségesre szert tennie. Grigorij Zinovjevre a nagyhatalmú petrográdi szovjet vezetőjére és Lev Kamenyevre. Mind a kettő a hét fős politikai bizottság tagja, ami a párt legmagasabb vezetői testületének számított. Ez a szervezet hetente kétszer ülésezett, és a központi bizottság plenáris ülései között irányította a pártot. Sztálin, Zinovjev és Kamenyev a plenáris ülések előtt találkoztak és megbeszélték, hogyan befolyásolják követőiket, hogy nekik kedvező módon szavazzanak. Mind a hárman saját maguknak akarták a hatalmat és a másik kettőt csak kihasználták céljaik elérésében. A Trockijjal szembeni gyűlölet kötötte össze őket. Féltek attól, hogy ő szerzi meg a hatalmat. Legjobb helyzetben Sztálin volt, mint első titkár.  Beleszólása volt a vezető káderek kiválasztásába. Egyedül 1922-ben 10 ezer pártagot tudott helyzetbe hozni, akik a követői voltak, vagy később azok lettek.  Ezek többsége a földalatti mozgalom idején, vagy a polgárháborúban csatlakoztak a párthoz. Pragmatikus módon gondolkodtak, távol álltak a Trockij mögött felsorakozó értelmiségiektől. Inkább elfogadták Sztálin egyszerű elveit a proletár egységről és szabályokról. Vezető pozíciójukat a grúz vezetőnek köszönhették, hozzá is voltak hűségesek. A titkos rendőrség, amellyel Sztálin jó kapcsolatokat ápolt adta az információkat a lehetséges ellenfelekről. Leninnek egyre jobban feltűnt Sztálin törekvése a hatalom megragadására és egyre kevesebb ereje volt ez ellen tenni. Egy ilyen próbálkozása volt Trockijt a népbiztosok tanácsának helyettes vezetőjévé tenni. Ezt a grémiumot mindig Lenin vezette. Halála esetén az állam irányítása Trockij kezébe került volna. De Trockij elutasította az ajánlatot, ugyanis a testület fej volt test nélkül. Ugyan névleg ez irányította a szovjet birodalmat, de a vidéken nem voltak hivatalai. Azért, hogy az akaratát keresztülvigye szüksége volt a pártra. Lenin maga alakította ki ezt a hatalmi struktúrát, amelyben az államhatalom csúcsán nem a kormány szerepét betöltő népbiztosok tanácsa áll, hanem a pártvezetés a politikai bizottsággal. A párttagság számával együtt a párt befolyása is nőtt. Például vidéken, ahol a lakosok négyötöde élt a párt átvette a vezetést a régi falusi közösségektől. Trockij tudta a népbiztosok tanácsa Lenin halála után veszíteni fog jelentőségéből. Lenin Trockij elutasítása ellenére kitartott mellette. A két férfi sok dologban hasonlóan gondolkodott. Sztálin, Zinovjev és Kamenyev törekvéseivel egyikük sem értett egyet. Lenin Trockijban látta a reményt Sztálin hatalmi ambícióinak féken tartására.

Mindenekelőtt egy kérdésben tért el Lenin és Sztálin véleménye. Hogyan kell összefogni a szovjet tagköztársaságokat. Egy évvel korábban Fehéroroszországot, Ukrajnát, Oroszországot és a Transzkaukázust egy kormány irányítása alá helyezték. Ebből jött létre a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, a Szovjetunió. Ebben a dologban a vezetés minden tagja egyetértett. De a nem orosz nyelvű tagköztársaságok és Moszkva konkrét viszonyáról éles vita tört ki Lenin és Sztálin között. Mint nemzeti népbiztos Sztálin benyújtott egy tervezetet. Ebben minden hatalmat Moszkvában központosított volna. Az éppen függetlenné váló országok, mint autonóm területek csatlakoznának az unióhoz, ugyanúgy, mint a gyűlölt cári időszakban.  Tehát a nagy orosz szomszéd uralma alatt élnének. Sztálin a klasszikus marxi felfogást képviselte, miszerint a nemzeti hovatartozás kevésbé fontos, mint az osztály hovatartozás. Lenin viszont azon a véleményen volt, hogy érzékenynek kell lenni a nemzeti érdekekkel szemben. Ezért nagyobb szabadságot akart adni a nem oroszul beszélő népeknek. Ezt keresztül is vitte és belefoglalták az 1922 december 30-án életbe lépett alkotmányba. Az más dolog, hogy sok más az alkotmányba foglalt szép szólammal együtt, ez sem érvényesült. Sztálint a vereség nem lombozta le. Tovább folytatta harcát a hatalomért. A beteg Lenin tovább vezette a politikai bizottság és a népbiztosok tanácsának üléseit. A gyenge állapotára tekintettel három órában maximálták az ülések hosszát. Mégis 1922 december 16-án Lenin a Kremlben másodszor is agyvérzést kapott. A központi bizottság határozatot hozott, hogy sem a munkatársak, sem a közvetlen környezete nem zavarhatja Lenint politikai kérdésekkel. A tolókocsiba kényszerült pártvezető naponta csak 10 percet diktálhatott titkárnőinek. Ezeknek az ellenőrzésével a központi bizottság pont azt az embert bízta meg, aki a posztjára áhítozott, Sztálint. Ez a döntés felért egy párton belüli puccsal. Lenin gyakorlatilag Sztálin fogja lett.  A grúz vezető meg volt győződve arról, hogy Lenin a közel jövőben meg fog halni. Az elvtársainak csak annyit mondott: Leninnek annyi. Amikor Lenin ezt megtudta levelet diktált, amiben azt írta: „Nem vagyok még halott, de Sztálin vezetése alatt, már eltemetnének.”

1922 december 23-én reggel röviddel nyolc óra után Lenin magához hívatta titkárnőjét. A pártkongresszusnak akart levelet írni. A „javaslatok”, amit az 1923 április elején összeülő kongresszus küldötteinek írt, a napi tízperces penzumok miatt csak két hét alatt készültek el. A levelet politikai végrendeletnek szánta. Az írásban mély csalódásának adott hangot a forradalom alakulása miatt. A szakadék egyre nagyobb lett az egyszerű párttagok és a pártvezetői között, mert a pártbürokrácia egyre csak nőtt. Azért, hogy ezt kiegyensúlyozzák Lenin javasolta munkások és parasztok felvételét a központi bizottságba. Azt írta, hogy Sztálin és Trockij közötti vita pártszakadáshoz vezethet. Minden fenntartásai ellenére Trockijt pozitívan ítélte meg. A központi bizottság legtehetségesebb tagjának tartotta, aki ugyanakkor nagyon öntelt és szereti a dolgokat adminisztratív eszközökkel elintézni. Sztálin az egykori protezsáltja viszont maga a gonosz. „Sztálin elvtárs miután a központi bizottság titkára lett, nagyhatalmat koncentrált a saját kezében. Meggyőződésem, hogy mindig érteni fog ahhoz, hogy ezt a maga javára kihasználja.”  1923 január 4-én még érthetőbben fogalmazott: „Sztálin túl durva. És ezt nem lehet a főtitkár esetében tolerálni. Javaslom az elvtársaknak megfontolásra, Sztálin leváltását és helyette mást keresni, aki Sztálin elvtárshoz képest udvariasabb, lojálisabb, toleránsabb.” Egy megsemmisítő vélemény. Ha ez a küldöttek elé kerül Sztálinnak vége. Ezért Lenin szigorú titoktartást rendelt el. Halála esetén felségére várt a feladat, hogy a boríték tartalmát a küldöttek megismerjék. A bolsevikok vezére nem is sejtette, hogy a levél tartalmát a titkárnője Sztálinnak továbbította.

Lenin még egyszer vissza küzdötte magát az életbe. Ugyan 1923 januárjában ismét időlegesen a jobb oldalára megbénult, de februárban ismét tudta mozgatni a kezét és a lábát és fejfájása is elmúlt. Időnként teljesen egészségesnek érezte magát. Sőt egy cikket is diktált a Pravda számára. Az írásban kritizálta a párt állapotát. Szerinte túl bürokratikussá vált és változtatásokra van szükség. Sztálin egyre erőteljesebben éreztette Leninnel, hogy az ideje lejárt. A főtitkár informátorain keresztül megtudta, hogy 1922 december 21-én Lenin levelet írt Trockijnak. Ebben Lenin megköszönte a harcostársának kemény kiállását Sztálinnal szemben. A levélre való reagálásként Sztálin telefonon leszidta Nadesda Krupszkaját Lenin feleségét. Amikor 1923 januárjában Lenin erről tudomást szerzett levelet diktált a főtitkárnak. A levélben kikérte magának, hogy Sztálin így bánjon a feleségével és azonnali bocsánatkérésre szólította fel. Ha ezt nem teszi, akkor megszakít vele minden kapcsolatot. Pár hónappal korábban egy ilyen levél térdre kényszerítette volna Sztálint. Most közömbösen válaszolt, lényegében nem tanúsított megbánást. Leninnek nem volt módja a provokációra válaszolnia. 1923 március 7-én tovább romlott az állapota. Három nap múlva újra agyvérzést kapott. Megint lebénult a jobboldala és ráadásul a balkarja is. Beszélni sem tudott már érthetően. 1923 április elejei kongresszuson nem tudta megtartani beszédét. Sőt már a politikai életbe se tudott visszatérni.

Ezzel Trockij a párton belüli támaszát elvesztette. Nyilvánvalóvá vált egyedül kell megvívnia párbaját Sztálinnal. Annak ellenére, hogy tudott Lenin Sztálin elleni haragjáról, nem próbálta meg betámadni Sztálint. Amikor a főtitkár azt javasolta, hogy a kongresszust két héttel halasszák el, megszavazta, holott tudta, hogy helyzetét gyengíti. Mai napig tisztázatlan miért viselkedett így. Valószínűleg nem akart „frakciózás” bűnébe esni. Maga Lenin tiltotta meg a 10-ik pártkongresszuson egy határozatban, hogy ellenzéki frakciók, csoportok alakuljanak a párton belül. A kongresszus elhalasztásával Sztálin időt nyert, amit ki is használt. A küldöttválasztást a távoli körzetekben annulálta és új választást rendelt el, most már a főtitkár szigorú felügyelete mellett. Trockij embereit kiszorították és Sztálinhoz hű embereket hoztak helyzetbe. 1923 április 17-i kezdődött pártkongresszuson Trockij kerülte a konfliktust Sztálinnal. Szerette magát – mint a polgárháborúban – megfontolt vezetőként bemutatni. De ugyanakkor tartott a nyíltszíni vereségtől. A gazdasági reformok szükségességéről beszélt, meg arról, hogy az új gazdaság politika nem fog örökké tartani, mert a piacgazdaság az ördög találmánya. Ezzel nem az első titkárt kritizálta, hanem indirekt a NEP kitalálóját Lenint. Röviddel utána emelkedett szólásra Sztálin. Kifejtette, hogy az utóbbi időben Lenin sokat felejtett. Ezzel arra utalt, hogy a bolsevik vezér utolsó idejének kritikái a betegsége számlájára írhatók. Ezzel Sztálinnak sikerült Lenin diszkvalifikálnia és ugyanakkor az iránta való hűséget kimutatnia. A kongresszus megválasztotta a 40 fős központi bizottságot és ebben csak Trockij három követője maradt csak bent. Trockij csak hónapok múlva merte nyíltan felvenni a harcot Sztálin ellen. 1923 októberében egy levélben a központi bizottság szemére hányta, hogy elnyomja a párton belüli demokráciát. Csakhogy a testületben már nem volt támogatója. Egy rendkívüli pártgyűlés „frakciózás” miatt elítélte. Az egykori második számú bolsevik éppen, hogy elkerülte a kizárást.

Mialatt Sztálin Zinovjevvel és Kamenyevvel egyre jobban megerősítette a szövetségét, Lenin egyre gyengébb lett. Időközben visszatért Gorkijba, a dácsájába és jó időben kint ült a tolószékében sapkával a fején. Felesége Tolsztoj és Gorkij regényeket olvasott fel neki. Minden kísérlet, ami beszéd képességét próbálta visszaállítani kudarcot vallott. 1924 január 19-én szemfájásra panaszkodott. Rá két napra elveszítette az öntudatát.  Kiverte a veríték és magas lett a pulzusa valamint a láza. Az orvosai, a nővérek, a testőrei és a felesége voltak jelen, amikor 18 óra 50 perckor meghalt. A gyász mértéke, ami az országban tapasztalható volt magukat a bolsevikokat is meglepte. Két nap múlva ezrek vonultak el a Moszkvában a felravatalozott holtteste előtt.  Kétezer fős szovjetkongresszus előtt Sztálin kijelentette Lenin megparancsolta a pártnak az egység megtartását. Az októberi puccs vezetőjét 1924 január 27-én temették el. A Vörös téren mínusz 35 fokot mértek. Dinamittal robbantottak alapot egy ideiglenes mauzóleumnak a Kreml falánál. Sztálin vezette a díszőrséget, amely a koporsó mellett állt. 500 ezer ember rótta le a kegyeletét a koporsónál. Csak kevés párvezető hiányzott a temetésről. A legismertebb Trockij volt. Lázas volt és fáradt. Pár nappal korábban ment a Fekete tenger partjára Szohumiba. Ott értesült Lenin haláláról. Rögtön táviratot írt Sztálinnak, hogy visszatér Moszkvába, de Sztálin lebeszélte róla.  Annak ellenére, hogy Trockijnak lett volna ideje visszatérni a fővárosba, Sztálinra hallgatott és nem ment vissza Moszkvába a temetésre. Sztálin ezzel szemben Lenint, mint egy szentet eltemetette és a leninizmust tette meg fő vallássá, amelynek ő lett a főpapja. A család és több pártvezető akarata ellenére Lenin holtestét tartósítatta és a mauzóleumban közszemlére helyezte. Nem sokára Petrográdot átnevezték Leningráddá. Az egykori bolsevikvezető portréját minden hová kitették, irodákba, üzemekbe az utcákra. Sztálin helyzete annak ellenére nem változott, hogy Krupszkája nyomására Lenin róla írt javaslatát felolvasták a pártvezetés 57 tagja előtt. A főtitkár ugyan felajánlotta a központi bizottságnak a lemondását, de a hozzá hű embereknek köszönhetően ezt nem fogadták el. Trockij mindeközben tovább erőltette a világforradalom megvalósulását, elsősorban Európában. Sztálin ezzel szemben „szocializmus egy országban” ideológiáját kezdte hirdetni. 1925-ben kijelentette ennek megvalósulásához egységre van szükség. Trockijnak mennie kell. Ráadásul az ideológia terén Sztálin szembe állította a trockizmust a leninizmussal. Lépésről lépesre Zinovjevet és Kamenyevet is kiszorította a hatalomból. Trockij lassan elvesztette az idegeit. Egy 1926-os központi bizottsági ülésen rámutatott Sztálinra, mint a forradalom sírásójára. Sztálin dühösen hagyta el az üléstermet. Egy év múlva a pártvezetés kizárta Trockijt a pártból. Az októberi puccs tízedik évfordulóján már a jelszavak tekintetében is megjelentek a Trockij ellenes hangok. 1928 január 16-án Trockijt Kazahsztánba száműzték. Később Törökországba, Franciaországba majd Mexikóba üldözték. 1940-ben itt ölette meg Sztálin. Zinovjevet és Kamenyevet a harmincas években, kirakatperben elítélték és kivégezték. De gyakorlatilag a hatalmi harc Trockij száműzetésével eldőlt. Sztálin 1953-ben bekövetkezett haláláig uralmon maradt, mint Lenin örököse. Hatalma több millió ember életébe került. Ugyanakkor terrorja idején Szovjetuniót világhatalommá tette. Véres és kegyetlen uralmával nem tett mást csak Lenin hatalom gyakorlásának módját követte.