Korrupcióval, brutalitással és hatalomvággyal azonosították. Ennek ellenére a Biblia szerint meg akart kegyelmezni Jézusnak. Csak azért mert Poncius Pilátus kereszthalálra ítélte a názáretit létezik a kereszténység. Ezért néhányan tisztelik őt. Vele kapcsolatban ellentmondásokban nincsen hiány.

Forchheimből származik az a Poncius Pilátus, aki a mindenhatót kereszthalálra ítélte. A görög püspök és egyházpolitikus kijevi Izidor 1436-ban Bamberg közelébe helyezte Júdea egykori helytartójának bölcsőjét. Más egyházi vezető Mainzba tette a születésének helyét. De Egyiptom, Spanyolország, vagy Franciaország is szóba jött a római származási helyeként. Nem nehéz feltűnő ellentmondásokat találnunk Poncius Pilátus életével kapcsolatban, hiszen alig tudunk róla valamit. A neve a keresztény hagyomány része, ugyanis az imában is benne van „Poncius Pilátus alatt szenvedett és keresztre feszítették”. Csakhogy a róla alkotott Bibliai kép és a történelmi tények több ponton különböznek.

Jézus idejében a Római Birodalomnak 34 provinciája volt. Egy volt közülük Júdea. A népessége többnyire a rómaiakkal ellenséges zsidókból állt, délen idumeusok, vagy másképpen edomiták lakták, északon a szamaritánusok, a tengerparti városokban pedig görögök. A többi provinciához képest nyugtalan vidéknek számított. Itt lett praefektus Poncius Pilátus, Tiberius császár helytartója. Ötödik volt ebben a hivatalban és a tengerparti Caesareában található márvány palotából intézte a provincia ügyeit. A fő feladata rendet és nyugalmat biztosítani a tartomány lakói között. Ehhez 3000 főből álló segédcsapat állt rendelkezésére, közöttük ötszáz lovas. A legtöbbjük nem római volt, és nem is zsidó lakos. Éppen, hogy elég a felbujtók és lázadók féken tartására. Tömeges lázadás elfojtására ugyanis az egy milliós provinciában ez a haderő nem lett volna elég, ezért Pilátusnak éppen annyi nyomást kellett gyakorolnia, hogy ellenőrzése alatt tarthassa a helyzetet.

Pilátus helytartóságát megelőző életéről alig vannak adatok. Sem a születési évéről, sem előneve eredetéről. Ponciust általában a latin híd szóból a „pons”-ból vezetik le. A Pilátus pedig elterjedt név volt a rómaiak között. Ez a latin „pilum” hajítódárda szóra vezetik vissza. Valószínűleg a szamniszok közül származott, a nápolyi öbölt övező hegyvidékről. Társadalmilag a lovagrendhez tartozott, amely a második legjelentősebb társadalmi osztály volt és már Augusztus császár előszeretettel toborozta közülük a vezető réteget. A birodalom északi határainál vívott harcokban tanúsított teljesítménye miatt nevezte ki helytartónak Tiberius császár a Földközi tenger délkeleti régiójába. Minden mást, amit Pilátusról tudni vélünk a források íróinak különböző érdekei határozzák meg. A zsidó munkákban vad zsidó ellenesnek ábrázolják. Így ír róla Heródes egyik unokája is: „hajlíthatatlan, öntörvényű, megingathatatlan”. „Attól félt, hogy a korrupciója, erőszakossága, rablásai, kínzásai, tárgyalás nélküli kivégzései, elviselhetetlen szörnyűségei kiderülnek.” A zsidók római elnyomás alatt szenvedtek és csak arra vágytak, hogy ettől megszabaduljanak. Ennek a hatalomnak a legfőbb reprezentánsa Poncius Pilátus volt. A korai keresztények más célt követtek. A Bibliában Pilátus lágyszívű és meg akarja menteni a zsidó Jézust, csakhogy a nép akarata előtt meg kell hajolnia. A döntés jogát átengedi a zsidóknak, holott ártatlannak tartja Jézust. Szent János szerint (19,12) azzal zsarolták a zsidó vezetők, hogy ha „elbocsátod, nem vagy a császár barátja”. Más szóval, ha gyűlölik és megvetik is Rómát őt, akkor is feljelentik a császárnál. Szent Lukács is példaszerű alattvalókat csinál a zsidókból, akik a császári kincstárat féltik: „Azt tapasztaltuk, hogy félrevezeti nemzetünket és megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak.” (23,2). Mind a két jelenet kapcsán kétségek merülhetnek fel. Ilyeneket ugyanis egy római helytartó nem engedethetett meg magának. Pilátus tíz évig töltötte be a posztját, tehát Róma szemszögéből jól kellett ellátni hivatalát.

A másik dolog, ami viták tárgyát képezi az a húsvéti amnesztia. A Biblia szerint a nép dönthetett, hogy vagy a gyilkos Barabást engedik el, vagy Jézust. A nép persze a gyilkos mellett döntött. A történészek egy része szerint elképzelhetetlen volt, hogy egy helytartó a döntés jogát a népnek engedje át. Vannak, akik azzal magyarázzák, hogy a korai keresztények igyekeztek a rómaiakat jobb színben feltüntetni, mert náluk volt a hatalom és így akarták elkerülni a provokációt. Inkább a zsidókat tüntették fel  rosszabb színben Jézus halálával kapcsolatban.

És mi volt a rómaiakkal a helyzet? Ők hogyan látták a dolgokat? Ő szemükben a zsidó nép erős vallásossága és a lázadásra való hajlama összefüggött. Ha tehették távol tartották magukat a templomhegytől, hogy ne provokálják a zsidókat. Csak a zsidó ünnepeken erősítették meg Jeruzsálemben a katonai jelenlétüket. Még a lázadás gondolatát is igyekezetek elfojtani. Pilátus a visszafogottságot túlzónak tartotta. Az elődje még a zsidók emberi ábrázolás tilalmát is tiszteletben tartotta. Pilátus szerint viszont ez a gyengeség jele volt. Ennek ellenére kerülte a nyílt összetűzést. A kohorszoknak azt a parancsot adta, hogy a császár képével a zászlajukon csak este vonuljanak be Jeruzsálembe. Mégis Jeruzsálem és a környék népe követelte a zászlók eltávolítást. Kétnapi tárgyalás után Pilátus ultimátumot adott a népnek, hogy hagyják abba a tiltakozást, de ők azt mondták jobban félnek Isten haragjától, mint a császárétól. Pilátus meghátrált, mert rájött, hogy véres leszámolás rosszabb lenne, és visszavonult Caesareába. De Pilátus tudott más is lenni. A templom pénzéből építetett vízvezetéket Jeruzsálemben. Úgy gondolta ez a zarándoknak is jól jön. De a farizeusok visszakövetelték a pénzt. Mikor nem adta lázadásra buzdítottak, amit Pilátus véres módon levert.

Pilátus ilyen eszközökkel erősítette meg a hatalmát, míg nem a szamaritánusokkal került szembe. Egy önmagát prófétának tartó ember élezte ki a helyzetet. Arra buzdította a szamaritánus híveit, hogy másszák meg a szent Garizim hegyet. Pilátus lezáratta az odavezető utakat. Szabályos csata alakult ki, ami több halottat követelt. A szamaritánusok bepanaszolták Pilátust Szíria helytartójánál. A felmentett Pilátus Kr.u. 37-ben visszatért Rómába, ahol rövidesen meghalt. Itt eltűnik minden nyoma. Egyesek szerint a császári udvarban annyira leáldozott a csillaga, hogy öngyilkos lett. Valaki szerint áttért a keresztény hitre. Az etióp és a kopt egyházban tisztelik, mert lehetővé tette Krisztus kereszt halálát és így az emberiség megváltását. Holtestének helyével kapcsolatban is legendák keletkeztek. Például ilyen kapcsolódik a svájci Luzern melletti Pilátus tóhoz, ami ma egy láp. Vagy a szárvidéki Dillingenben a Pachten városrészhez.