Halál a berlini falnál

Egy fénykép története

 

head2.JPG

Heinrich Mularczyk őrmester a berlini belváros rendőrkapitányságáról 1 méter 90 centi magas volt és a szabadidejében bokszolt. Az erős testalkatú egyenruhás könnyedén emelte át a szögesdrót felett Peter Fechter testét. A rendőr, amikor értesítést kapott arról, hogy berlini szektorhatárnál a Checkpoint Charlie közelében lövések dördültek el azonnal helyszínre sietett. Röviddel délután három óra előtt történt mindez, 1962 augusztus 12-én. Ekkor már ötven perc telt el azóta, hogy a kelet német határőrök 34 darab 7,62 milliméteres acéllövedéket lőttek a berlini falon keresztül menekülő 18 éves fiatalemberre és a vele együtt menekülő barátjára Helmut Kulbeikre. Fechtert eltalálták. A lövedékek a jobboldali csípőjénél érték, szétszakították a vékony és vastag belét, valamint csípőjénél az ereket. Ezeken kívül a bal csípője is összeroncsolódott. A kelet német igazságügyi szakértő később az állapította meg, hogy a sérülések olyan súlyosak voltak, hogy senki sem tudott volna rajta segíteni. Kulbeiknek sikerült átjutnia Nyugat Berlinbe, de Fechter sebesülten a fal mellett maradt a biztonsági zónában, még kelet német területen. „Segítsetek!”- kérte fájdalomtól eltorzult hangon. „Segítsetek!” Heinz Schäfer százados a határőrök parancsnoka, aki a helyszíntől tíz kilométerre Rummelsburgban a kaszárnyában teljesített szolgálatot kiadta a parancsot a fiatalember megmentésére. De a helyszínen lévő határőrök nem cselekedtek. Azzal magyarázták tétlenkedésüket, hogy a nyugati oldalon hat, nyolc rendőr tartózkodik és fegyverrel fenyegetőznek, ha a sebesültet megközelítik. Persze az egészből ez szó sem volt igaz, de Schäfer elhitte. Egy terepjáróval a belvárosba vitette magát. „Gyilkosok!, Gyilkosok!” – kiabáltak a nyugati oldalon levők, akik tehetetlenül nézték hogyan vérzik el a keleti zónában fekvő Fechter. Félóra telt el, míg Schäfer megérkezett a helyszínre. A százados felmérte a helyzetet és úgy határozott, hogy bemennek a biztonsági zónába a sebesültért. Az időközben megérkező Mularczyk rendőrőrmesterrel egy áteresztő ponthoz mentek. Két határőr Horst Wurzel és Klaus Lindenlaub csatlakozott hozzájuk. Kibiztosított Kalasnyikovval és könnygázgránátokkal felszerelkezve közelítették meg a sebesültet. Wurzel és Lindenlaub ellátták Fechter sérüléseit miközben felettük egy amerikai helikopter körözött. Nem sokkal később készült Wolfgang Brera nyugat berlini fotós híres képe, amikor Mularczyk Fechter testét a szögesdrót felett átemeli. A fotón Lindenlaub félve néz nyugat felé, Wurzel pedig tartja a sebesült fejét. Jóval délután három óra után Fechtert a kelet berlini rendőrségi kórházba szállították, de nem tudtak rajta segíteni. Elvérzett. A halálos lövéseket leadó két katona nem szerepelt a képen. 35 évvel az eset és pár évvel a berlini fal lebontása után a berlini tartományi bíróság Rolf Friedrich és Erich Schreiber határőröket gyilkosságért elítélte. Felfüggesztett büntetést kaptak. 

fechter-blog-an-der-mauer-c-bera-984x554.jpg

letoltes_1.jpg    

    

 

 

 

 

 

 

 

 

f47f10bbf071fb1af4dd6530b8ff6642.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

bp29.jpg