Kém a hálószobában

Mata Hari rejtélye

kep.jpg

Sztriptíztáncosnő, luxus prostituált, kettősügynök. 1917 februárjában tartóztatták le, majd ugyanezen év októberében végezték ki Mata Harit. De ki volt ő valójában? Szex istennőbe oltott szuper kém, vagy egyszerű áldozat? A fríz szépség szerepe mind a mai napi kérdéseket vet fel.

Még hogy elkényeztetett luxus hölgy! Halálának pillanatában Mata Hari hősiességről tett tanúbizonyságot. Nem, neki nem kell bekötni a szemét a kivégzés előtt – mondta a sötéthajú szépség a kivégző osztag parancsnokának. Ő szembe néz a tizenkét marokkói katonával és a ráirányított puskacsövekkel. „Moniseur, köszönöm szépen!” – szólt a sortüzet vezénylő tiszthez a 41 éves asszony mikor felkészült a halálra, hogy visszaadja lelkét teremtőjének. Előtte kezet csókolt a papnak hálából az utolsó áldásért és a bűnbocsánatért, hiszen mindkettő nagyon ráfért, mert sok bűn nyomta a lelkét. Aztán a Vincennes kastély várárkában felállt kivégzőosztag tette a dolgát. A rászegezett puskák eldördültek. 1917. október 15-én a hűvös hajnali szürkületben holtan esett össze oly sok férfi örömének forrása, aki a hadbíróság szerint komoly veszélyt jelentett Franciaországra és ANTANT szövetségeseikre. De valóban így halt meg? Vagy másképp? Esetleg nem ekkor halt meg? Tényleg megúszta a kivégzést, mert páncélmellény volt rajta?  Elképzelhető, hogy a hormonvezérelt katonák az egykori sztriptíz táncost látva nagy izgalmukban mellé lőttek? Hihető, hogy a kivégző osztagot megvesztegették, hogy vaktöltényt tegyenek a puskájukba? Vagy egy orosz herceg megmentette és ellovagolt vele a hajnali ködben?

 kep1.JPGEnnyit a legendákról, amelyek Mata Hari személyét ma is körülveszik. Az biztos, hogy a holland táncosnőt és luxus prostituáltat 1917. február 13-án kémkedésért és hazaárulásért letartóztatták és hónapokkal később halálraítélték. Személye ma is izgalomba tartja nem csak a történészeket, hanem az átlagembereket is. Számtalan újságcikk, könyv és film készült életéről. De isten igazából még ma sem lehet tudni ki is volt ő valójában. Egy mindenhájjal megkent kém, vagy bűnbak? Zseniális kettős ügynök, vagy egy egyszerű nő, aki a körülmények áldozata lett. Azért nehéz az életéről bármit mondani, mert korának egyik nagy hazudozója volt. „A szentvárosban Jaffnapatamban születtem. Az apám tiszteletre méltó bráhmin volt, anyám pedig templomi táncosnő, aki születésemkor halt meg. A templomi papok neveltek fel, vezettek be a szeretet szent misztériumába, tanítottak az istenek tiszteletére és ajánlottak Shívának.” Életének ezt a verzióját ő maga terjesztette, csak egy gond volt vele egy szó sem igaz belőle. Ennek ellenére voltak sajtótermékek, amelyek szívesen publikálták. Valójában a végzett asszonya Hollandiában, Frieslandban született és nem Mata Hari (malájul a hajnalpír szeme) volt a neve, hanem Margaretha Geertruida Zelle.

kep4.jpg

Margaretha 1876-ban született Leeuwardenben. Apja Adam Zelle nem bráhmin volt, hanem kalaposmester, aki szívesen „bárónak” hívatta magát és a lányának hatodik születésnapjára kecskék által vontatatott kis hintót ajándékozott. Az anyja még gyermek korában meghalt. Miután apja csődbe ment a lány rokonokhoz került. Az óvónőnek szánt vonzó Margaretha pár év múlva válaszolt a nála 20 évvel idősebb Rudolph MacLeod skót származású gyarmati tiszt házassági hirdetésére és hozzá ment feleségül. Néhány évet, mint Lady MacLeod Jáva és Szumátra szigetén élt. Itt tanulta meg a keleti táncokat és fedezte fel, hogy a férfiak nagy érdeklődést mutatnak iránta. Talán ezt a népszerűséget nem nézte jó szemmel a féltékeny férj, mert a házasság vége válás lett. A kapcsolatból két gyerek született. Egy fiú, akit a gyarmatokon a házi szolgák megmérgeztek és egy lány, aki a válás után apjánál maradt. Lényegében az asszony nagyvilági élete ekkor vette kezdetét. Párizsba ment, ahol keleti stílusú erotikus táncokat adott elő. A többszörösen megcsalt ex férj szerint lúdtalpa volt és nem tudott táncolni. De valószínűleg csak a keserűség beszélt belőle, hiszen Margaretha sikert sikerre halmozott. Volt, aki szerint nem is a tánca miatt lett népszerű, hanem azért mert levetkőzött. Vékony kecses barna testéről egymás után hullottak le a ruhadarabok. De soha se mutatkozott teljesen meztelenül. A száma végén egy áttetsző lepelben hagyta el a színpadot. Egzotikum és erotika volt a sikerének a titka. A színpadi sikerek szeretők egész sorát hozták el neki. Méghozzá a felsőbb osztályokból. Nagykövetek, miniszterek, katonatisztek váltották egymást a hálószobájában. Főleg utóbbiakat szerette nagyon. Az 1 méter 78 centiméter magas kurtizán nem is csinált titkot az egyenruhások iránti vonzalmából. „Inkább egy szegény tiszt szeretője vagyok, mint egy gazdag bankáré.” – mondta 1917-ben a bíróság előtt. De azért a bankárokat sem zavarta el az ágyából.

kep2.JPG Ahogy a sikereinek a csillaga leáldozott, úgy került egyre inkább pénzzavarba. Már egy éve tartott az első világháború, amikor 1915-ben egy német konzul mentőövet dobott neki.  20 ezer frankot ajánlott fel, ha ügynökként információkkal látja el. Nem kell mást csinálnia, mint amit amúgy is kedvel, katonatisztekkel kellett kapcsolatba lépnie és belőlük haditikokat kiszednie, akkor, amikor a legsebezhetőbbek, szerelmi aktus közben. Fedőnevet is kapott. Ő lett a H21-es ügynök. A francia titkosszolgálat is alkalmazta őt, tőlük egy millió frankot kapott. A kettős ügynök viszont hamar lebukott. 1917. február 13-án a francia elhárítás a párizsi luxus szállodában az Elysées Palace Hotelben letartóztatta. Az anekdota szerint éppen fürdött, amikor a rendőrök rajta ütöttek. De ez nem zavarta, meztelenül csokoládéval kínálta a megdöbbent hatósági embereket. A rendőrök Mata Harit Pierre Bouchardon vizsgálóbíró elé vezették. Eleinte haditikok elárulását nem tudták rá bizonyítani, de 1917. május 22-én Mata Hari bevallotta, hogy a németeknek dolgozott.  Bouchardon nyeregben érezte magát. „Magas nő állt előttem, vastag ajkakkal, rézszínű bőrrel, a fülében hamis gyöngyök. Macskaszerű, simulékony, rámenős. Olyan asszony, aki hozzászokott, hogy a férfiak minden kívánságát teljesíti. Ideális típusa a kémeknek.” – jegyezte fel Bouchardon.

1917 július 25-én Mata Harit halálra ítélték. A franciák meg voltak győződve arról, hogy Antant katonák ezrei miatta haltak meg. Mítosz, ami megkérdőjeleződött, amikor az angol titkosszolgálat róla szóló aktái nyilvánosak lettek. A brit elhárítás szerint a szex istennőt valóban beszervezte az amszterdami német konzul jelentős összeg fejében, de lényeges információkat nem adott át. Mata Hari számára a németek pénze kényelmes jövedelemforrás volt. A brit források szerint valóban beismerő vallomást tett, de azt mondta, amit a franciák hallani akartak. Nem adott tovább más információt, mint, amit a spanyol újságok amúgy is megírtak.

kep3.jpg

Egyes szakértők szerint a politika nem az ő műfaja volt. Nem is értette a működését. Ideális bűnbak volt a francia katonai vezetés kezében, akivel „el lehetett vitetni a balhét” a háborús kudarcokért. A 2003 elhunyt Mata Hari kutató Léon Schirmann szerint a bírósági aktákat manipulálták és a Mata Hari elleni per propaganda célokat szolgált. A francia kutató könyve alapján 2001-ben Thibault de Montbrial államügyész perújrafelvételt indítványozott, de a bíróság ezt elutasította. Hasonló dolgot kísérelt meg a holland Mata Hari alapítvány is. A végzet asszonya mégis ártatlan volt? Az utolsó összekötő tisztje a német Roepell őrnagy ezt másképp látta: „Személyes meggyőződésem, hogy nagyon jó megfigyelő és nagyon jó ügynök volt. A legokosabb nő volt, akivel életemben találkoztam. Németország érdekében teljesen biztosan kémkedett. Véleményem szerint sajnos a franciák teljesen jogosan lőtték le.”

 kep6.jpg

Mata Hari villája. Párizs melleti Neuilly-sur-Seineben. Itt fogadta a luxus prostituált a vendégei, minisztereket, nagyköveteket, katonatiszteket. A német császár fiával is volt szerelmi kapcsolata.

 kep7.jpg

Mata Hari kivégzése. 1917. október 15.