Ki vagy mi ölte meg kegyetlen módon 1959-ben kilenc tapasztalt hegymászót a Gyatlov hágón?  Az oroszországi Urál hegységben lezajlott dráma mai napig foglalkoztatja az embereket és a kutatókat. A hegymászókat a jeti vagy földönkívüliek végezték ki? Egyik sem? Inkább egy félresikerült KGB manőverről van szó? Bizonyos jelek ez utóbbira utalnak egy a témában jól informált bennfentes szerint. De valóban ez a megoldás?

 A képeket mintha egy horrorfilmből vették volna. Behavazott hegyi tájon, távol minden civilizációtól, egymástól száz méterre kilenc holttest fekszik szétszóródva. Mindegyik borzalmas állapotban. A bőrük feketés barna az arcuk alig felismerhető. Az egyik halott nőnek hiányzik a nyelve egy másik áldozatnak a két szemgolyója. Ugyan a tél közepén történt az eset a halottakon alig volt ruha, néhányuk csak alsó neműt és zoknit viselt. A ruhájuk egy részén radioaktív szennyeződést mutattak ki, mint ez később kiderült. Mind a mai napi rejtély mi történt azon az 1959 február eleji napon ezer méter magasban az Urál hegységben. Az egész feltételezhetően privát síkirándulásnak indult. A csoporthoz többnyire a szverdlovszki műszaki főiskola diákjai tartoztak és az Otortyen hegyet akarták megmászni. Mindannyian a legjobb hegymászó minősítéssel rendelkeztek. Összesen tízen indultak el 1959 január 25-én Igor Gyatlov vezetésével, akiről később a szerencsétlenség helyét elnevezték. A csapathoz tartozott Zinajda Kolomogrova, Ludmila Dubinyina, Alexandre Kolovatov, Rustem Szlobodin, Georgij Krivonicsenko, Jurij Dorosenko, Nikloaj Thibeaux-Brignolle, Szemjon Zolotarjov és Jurij Jugyin. Ez utóbbinak betegség miatt az indulásnál fel kellett adnia a túrán való részvételt. Reumától szenvedett és olyan nagy fájdalmat érzett az ízületeiben, hogy visszafordult. Így kilencen vágtak neki az útnak. A sítúrát eredetleg a rádiómérnök hallgató Igor Gyatlov szervezte. Az volt a terv, hogy sítalpon mennek fel Otortyen hegyre. Vonattal utaztak Ivgyelbe, ahonnan teherautóval mentek tovább a világtól elzárt kis faluba Vizsajba. Itt vettek élelmiszert az útra és még az éjszakát is itt töltötték. Ekkor tért haza Jugyin. Másnap kezdték meg a túrát. Naplójuk szerint január 31-én érkeztek a hegyvidék pereméhez, ahol rosszra fordult az idő. Sok bolyongás után a Halat Szlaj lábánál táboroztak le, aminek a neve lefordítva „Halálhegyet” jelent. Úgy állapodtak meg, hogy a túra végén Gyatlov táviratot küld a főiskolára. Azzal számoltak ez február 12 körül fog megtörténni. De nem jött üzenet. 

 A borzalmas felfedezés

Miután a csoport a várt időben nem tért vissza keresőcsapatot küldtek ki előszőr a főiskola, majd a katonaság. A mentőcsapat a túrázók nyomait követve bukkant rá Halat Szjal lábánál a hóba süppedve az elhagyott táborukra. A sátor már cafatokban lógott, benne az egész csapat téli felszerelése a bakancsokkal. A nyomok innen a hegyoldalon lefelé vezettek egy közeli erdőhöz. A mentőcsapat sejtette valami szörnyű dolognak kellett történie. Pár száz méterrel odébb egy kihűlt tűzrakóhelyre találtak és itt kerültek elő az első holtestek. Mindkettő mezítláb volt és csak alsóruhát viseltek magukon. Valamivel arrébb további három holtest feküdt: Gyatlov, Kolmogorova és Szlobodin.  A kutatók riasztották a rendőrséget. Két hónappal később találták csak meg a további négy holttestet, amelyek mélyen a hóban feküdtek egy patak medrében az erőben. Valaki, vagy valami vitte őket oda. Időközben egy igazságügyi orvos szakértő megvizsgálta az első öt holttestet. Megállapította, hogy mindegyikükön volt könnyebb sérülés, de a kihűlés okozta a halálukat. Egy másik szakértő megállapította, hogy Thibeaux-Brignolle súlyos koponyasérüléssel rendelkezik, Dubinyina csakúgy, mint Zolotarjov bordatörést szenvedett. A sérüléseket egy masszív erő behatásának kellett okoznia. A patológusok további rémísztő eredményre is jutottak. Két holtestnek hiányoztak a szemgolyói, Ludmilla Dubinyinának pedig a fél feje és a nyelve is. A vizsgálat a csonkításokat vadharapásnak és rothadási folyamatnak tudta be. Ennek ellenére az eset vizsgálói tanácstalanok voltak. Ez minden volt csak nem szokásos fagyhalál. 1959. május 28-án a vizsgálat vezetője Lev Ivanov mégis ismertette a „Gyatlov baleset” vizsgálatának végső eredményét. „Abból a tényből kiindulva, hogy semmi harcra, verekedésre utaló külsérelmi nyomot nem találtunk, és a csoport összes értéke meg volt, valamint az igazságügyi orvosi vizsgálat szerint a halál a természet erejének köszönhetően következett be, ami ellen a kirándulók nem tudtak védekezni mi is csak azt tudjuk megerősíteni a természet okozta a tragédiát.” A vizsgálat ezzel lezárult.

Spekulációk az orosz 51-es körzetről

Az ellentmondásos és hiányos vizsgálati eredmény miatt a Halat Szjal lábánál lezajlott drámai esemény mind a mai napig foglalkoztatja az oroszokat. Az orosz újságírók egymás között a Gyatlov átjárót orosz 51-es körzetnek hívják. Számtalan kutató, író, újságíró foglalkozik a témával főleg Kelet Európában. Az interneten, a közösségi médiában, fórum oldalakon írnak az esetről, sokszor egymásnak, vagy még önmaguknak is ellent mondva. Létezik Gyatlov Alapítvány és Gyatlov múzeum is. Alexander Popov bolgár író könyvében összegyűjtötte az eddig megjelent téziseket a borzalmas tragédiáról. Ezek a lavina katasztrófától az orkánon át, a szovjet hadsereg titkos fegyver és rakéta tesztjéig terjednek. Közöttük vannak olyan elméletek, amelyek aranyásókkal való összetűzésről, drogozásról, hallucinogén anyag által kiváltott hisztériáról, a csoporton belül veszekedésről, légikatasztrófáról, UFO-ról, sámánista rituáléról, vagy jetiről beszélnek. A legelterjedtebb teória az UFO jelenséghez kapcsolódik, amiről állítólag a hivatalos jelentés is említés tesz. A bolgár író végül arra a következtetésre jut, ahány szerző, annyi elmélet. Valószínűleg soha nem tudjuk meg mi történt azon a távoli helyen az Urálban. 

Szoros kapcsolat a KGB-hez

Teljesen más megközelítésben látja az esetet a „Gyatlov hágó halottjai” című 700 oldalas könyv szerzője. Az Alexej Rakitin álnév alatt megjelent mű írója látszólag nagy szakértelemmel feldolgozta az ügyben keletkezett iratokat, tanúvallomásokat, vizsgálati eredményeket.  Ráadásul átnézte részletesen a túrázók életrajzát. Érdekes módon közülük háromnál megállapított katonai és titkosszolgálati kapcsolatot. Az életrajzok azt mutatják, hogy ketten a KGB-vel voltak szoros viszonyban – írja Rakitin. Zolotarjov jól illik egy ügynök hálózat irányítójának szerepébe, Kolovatov pedig lehetséges, hogy Moszkvából Szverdlovszkba való átköltözése után lett ennek a hálózatnak a tagja. Rakitin vastag könyvében vizsgálat alá veszi az eddigi teóriákat és megállapítja: „Itt nem volt földönkívüli erő, vagy természeti katasztrófa. Inkább emberek, akik a túrázókat kiszolgáltatva a fagynak a sátrukból kikergették. Gonosz, célirányos logika által vezetett kortársak tetté ezt, akik a tragédia kimenetelével tisztában voltak. Se gömbvillám, se egy amerikai ballon kosara, se sámán átka, vagy hóvihar nem játszott szerepet a túrázók halálában.” A látszólag beavatott Rakitin érdekesen és logikailag jól felépítve írja le, hogy a tragédia sokkal inkább egy zátonyra futott titkos KGB akció volt. Ugyanis ebben az esetben radioaktív anyagoknak úgynevezett „kontrolált szállítása” történt besugárzott ruhadarabokkal nyugati titkosszolgálatok részére. Ismert, hogy ez az időszak az atom fegyverkezés a hidegháború kora, a különböző titkosszolgálatok megpróbálták kideríteni a másik fél hol tart a fejlesztésben. A könyv szerint a KGB a Majak nevű kutatóintézetből származó hamísított anyaggal akarta a nyugati ügynököket leleplezni és kettős ügynököket beépíteni a másik oldalra. Az átadást az „ellenséggel” úgy beszélték meg, hogy olyan helyen történjen, ami távol van minden megfigyelhető helytől. Gyatlov és a legtöbb túrarésztvevő erről mit sem tudott. Zolotarjov, Kolovatov és még lehetséges Krivonicsenko, mint ahogy már említettük a szovjet titkosszolgálat fedett ügynökei lehettek, akik egy ok miatt csatlakoztak a csapathoz, hogy radioaktív porral szennyezett ruhadarabokat a megbeszélt helyen átadják a nyugati ügynököknek. Ezt az átadást már korábban megbeszélték tehát nem volt véletlen Halat Szjal lábánál a táborozás.

Izotóppór a hátizsákban

Konkrétan Krivonicsenko volt az, aki a hátizsákjában az izotópporos ruhát szállította. Ez a radioaktív anyag már kis mennyiségben is szakembereknek visszakövethető. Ezért volt a titkosszolgálatoknak, mint a CIA fontos. Zolotarjovnak és Kolovatovnak valószínűleg az volt a feladatuk, hogy kollegájuknak fedezéket biztosítsanak egy nem várt incidens esetén. A találkozásra meghatározott időhatár lett kijelölve. Zolotarjov kapta a feladatot, hogy a nyugatiakkal a találkozót lefotózza. Ezért volt nála két fényképezőgép. Egy normál, amit a sátorban meg is találtak és egy speciális filmes, amit a kutatók a vizsgálati anyagból és a szemtanúk vallomása alapján mutattak ki. A mentőcsapat minden esetre a speciális kamerát nem találta meg. Lehet, hogy a másik csoport magával vitte? A Gyatlov csapatból, amikor a „nyugati” turistákkal találkoztak csak három ember tudta, hogy ez nem a véletlen műve. A „nyugati” csapat valószínűleg átállt oroszokból állt, hogy ne legyen olyan feltűnő a jelenlétük az Urál közepén. A két csoport egy bizonyos időre elvált egymástól, hogy Gyatlovék sátorozó helyet találjanak maguknak. Az idegen turisták, akik még nem kapták meg a kívánt ruhadarabokat visszatértek a táborukba, ami a Halat Szjal tetején volt. Valószínűleg a három idegen ügynök a táborukban a találkozóról beszéltek egymással és elemezték a helyzetet. Minden esetre valami miatt bizalmatlanok lettek. Talán a fiatal sportoló a másik csoportból túl sokat fotózott. Minden idegen ügynöknek ez a legnagyobb veszély, hiszen bizonyíték ellene. Egy szó, mint száz a KGB titkos akciója lelepleződött. A „nyugatiak” elhatározták, hogy az egész csoportot likvidálják nem csak az ügynököket. Lövő és szúró fegyverek szóba se jöhettek, pedig volt náluk mindegyikből. Balesetnek kell látszódnia lehetőleg minél kevesebb nyomot hagyva. Gyatlovék már aludtak, amikor rájuk támadta. Fegyverrel kényszerítették őket a mínusz 20 fokba alsóneműben menjenek ki a sátorból. Tumultuózus jelenet játszódhatott le, Gyatlovék megpróbáltak védekezni, de az ügynökökkel nem bírtak. Amikor a leszámolás megtörtént átkutatták a holmijukat felvágták a sátorlapokat, mintha szélvihar tépte volna szét. De a nyugati ügynökök észrevették, hogy egy páran egy fenyő alatt tüzet raktak, hogy melegedjenek. Ludmilla Dubinyinát és Grigorij Krivonincsenkót kegyetlenül megkínozták. A lánynak kitépték a nyelvét és kinyomták a szemét. Milyen információkat akartak kiszedni belőlük nem ismert. Talán a még elbújt társaik után érdeklődtek? Őket is hamar megtalálták. Kegyetlen módon megölték őket, majd a patakmélyedésbe dobták a holttesteiket. Rakitin története elég kalandosnak tűnik. Mind, ha a nyugattal nem éppen jó viszonyt ápoló Putyin kormányzat megrendelésére készült volna. A nyugat ellenességet nem nehéz benne észrevenni. A szegény orosz túrázók, akiket a gonosz nyugati ügynökök lemészárolnak. Igaz a KGB sincs a helyzet magaslatán, de ők legalább a dolgukat végezték. Jó egy ügynökük lelepleződött, de ez nem a szervezet hibája. Gyatlov rejtély megoldásához nem visz közelebb a könyv. Inkább egy újabb teória az eddigiek mellé. Amiből van bőven. Hiszen ezeknek a megalkotásához elég rejtély szolgál alapanyagul. Például a következő:

Újabb rejtélyek

1959 március 31-én a Gyatlov drámával kapcsolatban újabb szokatlan dolog történt. A február elején eltűnt csapat után kutató mentőcsapat több tagja is UFO-t látott. Valentij Jakimenko a visszaemlékezésében így írt az eseményről: „Korán reggel még sötét volt. Az éppen szolgálatban levő társunk elhagyta a sátrat és világító golyót látott, ami mozgott az égen. A szolgálatos felébresztett mindenkit. Húsz percen keresztül figyeltük meg hogyan mozog a fénylő golyó, míg az eltűnt a hegyvonulat mögött. Ez a jelenség mindenkit felizgatott. Mindannyian meg voltunk győződve, hogy ez kapcsolatban áll a Gyatlov tragédiával.” Az UFO jelenség nem várt irányba vitte a vizsgálatot. Valaki emlékezett arra, hogy korábban megfigyelt tűzgolyókat a vidéken. De voltak olyanok, akik a tragédia idején láttak azonosítatlan repülő tárgyat. Egy azon a vidéken túrázó másik csoport tagja így emlékezet vissza: „A Gyatlov csoport halálával kapcsolatban el kell mondanom, azt, amit 1959 február 17-én a túránk idején Severnaja-Tosemka folyó és a Visaj vízválasztójánál megfigyeltünk. A reggelit készítő szolgálatos kiáltására ébredtünk: Nézzétek emberek, milyen egy ritka jelenség! Kiugrottam a sátorból és az égen fényes foltot láttam. Észak keletről délnyugati irányban mozgott. A föld felé zuhan majd az erdő magasságában eltűnt fényes csíkot hagyva maga után.” Az UFO jelenségeken kívül kapcsolódik egy másik rejtély a Gyatlov csoporthoz, pontosabban az egyik tagjához. Ki volt Szemjon Zolotarjov a csoport legidősebb tagja? Mert az, aki ilyen néven szerepelt a csoportban nagy valószínűséggel nem. 2014-ben exhumálták a holtestét, miután személyazonosságával kapcsolatban kételyek merültek fel. A holtest DNS-eit összehasonlították Zolotarjov család tagjainak DNS-vel és nem egyeztek! Vajon ki volt ő és miért váltott személyazonosságot?

A Gyatlov hágó rejtélye az amerikai filmeseket is megihlette. Remy Harlin rendezésében a „Halálhegy” címmel bemutatott film mondjuk úgy nem segítette az ügy tisztázását. Mint az orosz főügyészség 2019 februárjában indított nyomozása sem győzött meg sokakat. Az uráli szövetségi járás főügyész helyettese, a vizsgálatról elmondta nem történt gyilkosság lavina áldozatai lettek a diákok. Amint a mostani úgy a korabeli vizsgálat is több kérdést vet fel, mint, amit megválaszol. Az áldozatok miért voltak ruha nélkül, miért hagyták el sátrukat, a természetellenes póz, amiben némelyiket találták olyan kérdések, amik válaszra várnak. Biztosak lehetünk benne a Gyatlov hágó rejtélye még egy darabig foglalkoztatni fogja az embereket.